Nyárközép Éjjele

Lejátszható kalandok, hirdetések.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#11 » 2017.07.12. 21:29

- Nyárközép éjjele 2. rész -

Jezabel mindeközben hiába próbálta tőrrel vágni a kötelet, annak éle bizony elvásott a bűbájos fonaton. Tündérhajból fonták azt, acél nem vihette.
- Siessen,még a végén nyárson végzem! - Sürgette a nőt a kecske, majd Rorschachnak mekkentett. - Mutasd meg mi a becsület, bundás! Végy bosszút öreg barátodért!
- Nem kedvelem, de mégse érdelem ilyen sorsot. – Felelte meg a vulpe, majd a patás jószág felé morrant. - Úgyhogy sokkal fogsz te nekem tartozni! Hát legyen!
- Nem viszi a kés, nem enged a kötél. Ha így oldom fel az átkot, megfojtja a csomó... szavamra meg is érdemelné. – Perelt a lány a kecskével, majd ajkain varázsszó kélt, ám a sarlópengéknek is ellenállt a bűbájos kötél. Nem oldhatta le azt csak az, aki megkötötte. - Nos... az Egy azzal bünteti, hogy bizony nyársra kerül, mert nem tudom kioldani. Rorschach! Jobb lesz, ha nyer, vagy a vén kecskét felfalják a nők! Bár… Úgyis ez volt minden vágya...
- Csak féltékenykedik. – Mekegte bosszúsan az állat, nagy izgalmában, hogy harcban dől el a sorsa, toporogva. – Ne hagyd magad róka úr! A lábára menj! Mard mekk a bokáját!
Kófic tenyerét megtámasztotta a földön, megmosolyodott, majd egyenest Rorschachra rontott, hogy felöklelje a vulpét. Az viszont inkább kivárt egy picit, majd oldalvást lépett, de bal lábát kinyújtva a másik előtt hagyta, hadd essen csak orra benne. A rohamozó kófic átbucskázott a cseles róka lábán. Bár meglepte a dolog, mégis könnyedén szökött talpra, és indított gyors ökölcsapásokból sorozatot ellenfele irányába. A küzdőkre egyre többen figyeltek fel, álmélkodó kört is húztak köréjük, s csakhamar élelmes zenészek kezdték kísérni a viadalt. Az öklök elől hátrálni kezdett Rorschach, és igyekezett hárítani, amíg meg nem vetette rendesen a lábát a földön, s akkor ő tört előre, viszont ököl helyett karmaival suhintott a szatír felé. A karmokat az alkarjával védte, azok végigszántottak bőrén. A csorduló vérre a közönség izgatottan felhördült. Kófic a rókára vetette magát, hogy medveöleléssel a földhöz vágja.
- Minden bizonnyal rengeteg irigyelni való van az állapotában... - Mondta feddőn a másiknak a dalnok.
- Azokra a nőkre irigy, akiknek martalékául királyi részeimet vetem. - Magyarázta oda sem pillantva a nőre a kecske. Bőre volt a tét, így feszülten figyelte a szatír és a vulpe küzdelmét.
- Mégis hogy a harmatos hajnalban keveredett ilyen helyzetbe? Amúgy is két napja várok magára, mááár megint! Még nem tudom, hogy vegyek egy gnóm órát magának, vagy csak egyszerűen változtassam órává?
Fájdalmasan nyikkant meg a vulpe, ahogy földet értek, de már fogait csattogtatta a rajta fekvő szatír felé, s bizony nem dísznek voltak azok a fogak.
- Oh jaj! Elég! Elég lesz már! – Kiáltott fel fájdalmasan Kófic, s immár szabadulni kívánt a harapós jószágtól. A nézők üdvrivalgásban törtek ki a váratlan fordulatra!
- Szállj le rólam! – Taszította ellen a róka magáról.
Kófic bosszúsan lekászálódik a rókáról. Hozzá nyomban karcsú nimfa rohant, hogy lapulevelet szorítson vérző vállára.
- Győztél Rorschach, ne mondd, hogy nem állom a szavam! - Fintorgott a szatír, majd a kecskéhez lépett, és eloldozta a tündérhaj kötelet.
- Nem takarodsz! Ha még egyszer hozzám érsz, lerágatom a vulpéval a töködet! – Minthogy szabadult, Jezabel mögé szökellt, onnan fenyegette a szatírt a felbőszült kecske.
- Ne nézz így rám, te akartál megküzdeni velem. Én csak vissza akartam kapni a... barátom – Felelte Rorschach, ahogy ő is feltápászkodott a földről, majd elindult a jószág felé. - Ugye vissza tudod csinálni? Mármint emberré? Áh, tudod mit, egy pár napi még jót is tenne neki ilyen állapotban.
- Jobban illik hozzá ez a forma, de sajnos még annyira se hasznos így, mint előtte. –Csóválta a fejét a nő kicsit mégiscsak megkönnyebbülve, és persze ellépve a perelő állat elől. - Tedd hát meg, hogy visszaváltoztatod azzá a torzomborz semmittevővé, aki... És ha kiderül, hogy nincs nála, amit rábíztam, még akkor is megehetitek!
A szatír nagy kegyesen leakasztotta válláról a tömlőt, belekortyolt, majd leguggolva a kecskével szembe a pofájába prüszkölte a bort. Amaz erre méltatlankodott ugyan, de rohamosan változni kezdett, s visszaalakul eredeti pőre alakjába. Bár nagyon szeretett volna jókorát rúgni a szatírba, csintalan nimfák rohantak hozzá, hogy lepelbe csavarják.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#12 » 2017.07.12. 21:33

- Nyárközép éjjele 3. rész -

Mindössze most tűnt fel a jelenlévők számára, hogy a tisztás szélén újabb alak jelent meg. A szálfa termetű gladiátor sértett uralkodói büszkeséggel vágta csípőre kezét, felszegte állát, s a tündérnép ékes nyelvén kezdte sérelmezni ezt az alantas viselkedést, hogy őneki meg nem adták a kijáró tiszteletet, sőt, egyenesen arra vetemedtek, hogy észre se vegyék az események sűrűjében. Hisztériás dühében épp csak nem toporzékolt. Az eleddig kacarászó és tapsikoló erdei népek egyként fordultak az érkező felé.
- Úrnőm! Hát itt vagy végre! Hajnal fénye, boldogság aranysugára, üdvöz légy!
Edmund mosolya kiszélesedett, s kecses-finom, légies léptekkel lépdelt be az ünneplők közé.
- Drága Gyermekeim! A Fény áldása rajtatok! Ünnepeljétek az élet forróörömeit! De elsőként mondjátok el nekem, ki látta a Hercegem, éjszakáim vágyódó sóhaját, kacér kedvesem? Nászunk órája eljövend, s szokás szerint késik!
- Nem láttuk úrnőm, pedig bizonnyal téged keres, ám hogy milyen testet öltött, nem tudhatja senki! – Közölte sajnálkozva a szatír, majd csettintett, s a semmiből előtermő virágkoszorút menten a férfi fejére tette.
Rorschach és Jezabel tanácstalan értetlenséggel pillantottak össze. A dalnok vállat vont, s figyelme visszafordult a visszaváltozott zsoldos felé. Egyre zavarosabbá váltak az események, de valami halovány gyanú kezdett éledni elméjében.
- Azt legalább megtette, amivel megbíztam?
- Azóta a harang nem tizenhármat, egyet sem üt. A falusiak azóta is órásmestert keresnek. – Közölte keserűen a másik, s időnként végig-végigsimított a sürgölődő nimfák testén.
A grófnő helybenhagyólag biccentett, nem akarta igazán tudni, miként adta ki mérgét a zsoldos a szerkezeten, s visszafordult a nimfák koszorújában babusgatott ismeretlen férfihoz… ki minden bizonnyal az volt, akit a leány keresett.
- Attól tartok, volt szerencsém hozzá.
- Valóban? Hol? Miként? Mondd el kedvesem, vezess hozzá, és boldogsággal jutalmazlak titeket érte egész évben!
- Nekem elég, ha visszakapom a lovam. Az Alkonykirály a kastélyban járt tegnap éjjel, ifjú, gyönyörű szőke leány... testét használva. Valószínű ott leli még felséged, ha... mi? Mia... Hova megy mégis? - Dühösen szorította össze az ajkait, ahogy a zsoldos, kivel szót kívánt váltani, mindeközben faképnél hagyta, de nem ment utána. - Ó hogy maradt volna kecske inkább...
- A kastélyban? Gyönyörű szőke hajadon? - Kacagta el magát Edmund, s nagylelkűen tárta szét karjait. - Óóó mily komisz játékot űz a sors! Mire vártok hát, lovát a jó hölgynek visszaadjátok, s aztán mind kerekedjetek, mind a kastélyba fel! Kedvesem ott epekedik... Jöjj jó vulpe, add a karod, s kísérd Úrnődet az kietlen rideg kőépülethez!
Rorschach egy pillanatra meglepődött a felé nyújtott karon, de aztán, mint valami előkelő kastélyban, meghajolt az úrnő felé, és kísérőjeként szegődött, miközben vigyora egyre csak szélesedett, ahogy gyűltek a mesélni valók.
- Akkor hát induljunk. Úrnőm.
- Te is láttad az én szép kedvesem, vulpe? - Belékarolt hát a vulpéba, s a felkerekedő dínomdánom-siserehaddal megindultak a kastély felé. - Attól félek, ez elgyötört testben nem hiszi el nekem, hogy valóban én lennék... talán egy rózsavizes fürdő segítene.
- Nem, nekem nem volt hozzá szerencsém. - Ingatta a fejét a kérdésre. - Egy fürdő? Hát jó... de ne kérd, hogy megfürdesselek ha lehet!
- Hah! Neeem, arra ott lesznek vízinimfáim. Te csak sürjen kerítsd nekem majd elő a tündérkirályt... ezt a szép hajadont! Mond meg neki, hogy Királynője eljövend! - Felelte boldog mosollyal! Oh mily rég várta már, hogy ismét találkozzon vele.
- Nem tudom, hogy néz ki, de ha úgy beszél, mint te, nem lesz nehéz felismernem. – Felelte a vulpe Edmundnak, ahogy haladtak előre, s hamarost el is érték az erdő szélét.
- Óóó... hogy úgy beszél-e? - Nevette el magát. - Minden szava mézes-mázos csábítás. Ő maga a halk sóhaj, az éjszaka kéjes sikolya, a suttogás, a dúdolt szerenád, a szerelmes vallomás, a titkos bűnre csábítás, a buja öröm és tiszta szerelem, a hűség és csalfaság.
- Rendben, akkor ezt igennek veszem. - Pillantott fel az égre, ennyi mézes-mázos szótól, már neki is kicsit sok volt. S társaságuk lassan elérte a kastély kapuját.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#13 » 2017.07.12. 21:34

- Nyárközép éjjele 4. rész -

Mindez idő alatt a kastély előudvarán Dahlen és Veronica ücsörgött a főben, utóbbi elég nagy bajban, hisz még mindig nem jött rá a megfejtésre pórul járt lovát illetően.
- Az egyik tündérfajzat megátkozta derék hátasomat. Kibírhatatlan szerencsétlen jószág állapota! Ahh, az ostobaság minta-szamara vált belőle... a tündérnépek szerint megtörhető az átok, amint valamiféle estkirály, s annak napbéli hitvese elhálják nászukat, épp csak.. fogalmam sincs, merre keressem őket. Ők talán tudják. - Biccent a kertben muzsikáló szatírok felé. - De egymagam kevéssé érzek bátorságot rá, hogy közéjük merészkedjek.
- Szóval ahhoz, hogy a lovad a régi legyen, bele kellene másznod valami tündér királyi pár szerelmi életébe?
Dahlen ugyancsak nagy szemeket meresztett Veronica gondjára, s annak megoldására.
- Még az ember köznép szívügyeitől is inkább távol tartom magam az ép elmém védelmében. – Fejezte be aztán fejét csóválva.
Míg a két lány beszélgetett, Délceg az istálló mellett ücsörgött, messziről figyelte csak Veronicát. Ormótlan patái közt virágszálat tartogatott, s fogával csippentett le róla olykor egy-egy szirmot, így mormolva: Szeret-nem szeret-megcsókol-nem csókol…
- Oh nem-nem, dehogyis... inkább segítenem kellene meglelniük egymást, mert, ha jól értettem, kétséges az egymásra találásuk is! Akkor pedig sosem születik új csillag, amelynek fényénél megcsókolhatnám a jószágot, megtörve a rajta ülő..
Bolondnak is hitték volna ennyi sületlenség összehordása után, ám derült égből ekkor toppant a leányok körébe Rhiannon, csipkeszegélyes hálóköntösében, pironkodó, s mégis csibészes mosollyal ajkain.
- Közeleg az est gyermekeim, örvendtek ugye?
- Ehm… gyermek? – Pislantott ferdén Veronica a vele egy korú leányra.
- Öhm, igen, az éjszaka jó dolog? – Kérdezett vissza bizonytalanul Dahlen is.
- Hogy jó-e? Az éjszaka a szerelmesek vadonja, hol cserkel a vágy, és zsákmányt ejt a gyönyör... - Elragadtatottan szorította kezecskéit kebléhez. - ...oly tájék, mi eltévedni hív! Melyikőtök lesz oly bátor, hogy a felfedezésére induljon? – Kérdezte aztán huncut mosollyal.
- Megártott a nektár, leány? - A szőke bakfishoz hasonlatosan szaladnak most Veronica kacsói is keblei elé, kissé meghőkölvén. Szemöldökei segélykérőn futnak össze, ajkai értetlen fintorra rándulnak. - Vigyázz, izgalmadat ki ne használják azok ott!
- Ó igen, hogyne, hogyne, a legtöbben éjszaka kufircolnak. – Mormogta közben Dahlen az orra alatt, inkább nem fejtve ki véleményét az éjszaka ilyetén aspektusáról.
- Oh szegény kincsem. – Simított végig a morcos félelf arcán Rhiannon. - Bizonnyal nem érezhetted gyengéd szerető érintését már jó ideje, hogy ilyen keserűn konganak szavaid.
- Általában nem szokásom kitárgyalni a magánéletem, de a közönség megnyugtatása érdekében, köszön, volt, van és lesz elég szerető az életemben.
A jelenet olybá komikusnak tetszett Veronica számára, hogy menten elkapta a kuncogás, s ezt kénytelen volt kezével leplezni. Figyelmét aztán a nagy csinnadrattával érkezők sereglete vonta magára, s az annak élén haladó láttán elnyíltak szemei csodálkozón.
- Edmund?
A harsány érkezők szerencsére jó kibúvót nyújtottak Dahlennek is, hogy másra fordítsa figyelmét, noha csak egy valakit ismert fel közülük. Edmundot. Hogy a férfit a mulatozók között találta, az már cseppet sem lepte meg. A fura jelenet kezdete óta talán most láthatták először mosolyogni a lányt.
A menet olyan volt, mintha valóban esküvőre vinnék az arát. Repdeső tündérek szórtak virágszirmokat lábuk elé, világító Anselm-bogarak bűvöltek köréjük sejtelmes fényeket. Előttük lengén öltözött, formás nimfák jártak kacagva táncot, mögöttük szatír és faunhad hegedűn, dobon, dudán és fuvolán kísért, ám különös és komikus élt adott az egésznek, hogy az ara délceg, szakállas férfiú volt, ki most felvirágozva, felékítve lépdelt cifrázva, akár egy kecses őzsuta, s őt vigyorgó róka vezette az oltárhoz. Dahlen szemei jókorára kerekedtek, s harsány hahotában tört ki a másik kettő mellett.
- Mennyi báj és kedvesség. – Mosolyintott Rhianon a félelf felé. - Az én Titániám biztosan nem lehetsz. - Majd figyelmét a másik leányzó felé fordította. - S te kedvesem? Te is rettegsz a szép beszédtől, s becéző kéztől?
- Hogy... hogy én? - Rezzent fel Veronica, s tekintett a másikra zavartan. - Titánia.. Titániát említettél? Hát persze! Titánia! - Elevenedett meg hirtelenjében, s kapott megörülve Rhianon kacsói után. - Akkor hát te vagy a Fény úrnője, igaz? Ó, hogy mennyire örülök!
- Nem kívánom, hogy csalódj kedvesem, de nem én vagyok... ám ha még nem is éledt öntudata, benned ott lapulhat édes egyetlenem. Csupán szerelmem kell, hogy előcsalja.
Rhianon gyengéden igazított egy vörös fürtöt a lány füle mögé, ám ekkor toppant be nászmenet. Bár alattvalóit ismerősként köszöntötte, de az élen gráciázó pojácára hangos hahotában tört ki.
- No csak Kófic, milyen bolondnász készül itt? A ferdetollú kakasok is egymásra lelnek legott?


Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#14 » 2017.07.12. 21:36

- Nyárközép éjjele 5. rész -

Veronica tekintete értetlen járt Edmund és Rhianon között, majd lassan apró fény kezdett pislákolni elméjében, mely aztán élesen szikrába lobbant, s ő is alig bírta már visszatartani nevethetnékjét, csupán aprót nyikkant, mely egy „hoppá”-t idézett. Kófic, mint vőfély, koppantott pántlikákkal, csengettyűkkel ékes pásztorbotjával.
- A földanya népe ím büszkén adja át nászra párjának Titániát, a Fény Leányát, kacagásnak mézízét, földek aranyát!
S Edmund arca bizony felderült, menten meg is igazgatta kissé a ruháját, miután végignézett a szőkeségen, majd hátrasimította esőtől nedves haját.
- Legyen bármily csalfa is a sors... te mindig oly gyönyörű vagy, kedvesem, hogy embernép csak hódolhat előtted. Eljövend ím az éj, a te órád, fiunk arca távolodik. Jer, engedem, hogy rám találj!
Úri fensőbbséggel nyújtotta a kezét a másiknak, miként koronás fő a koronás főnek, az emberek számára csak térdhajtás lehetett a válasz előtte, fensége előtt!
- Piha! – Rökönyödött meg a szőkeség. - Még hogy te volnál az én gyönyörű szeretőm?! Hisz küllemed, mint egy mosdatlan disznópásztoré! Hát asszonytermészetű vagyok én, hogy szemet vessek egy férfira? Szégyen és méltatlan hozzám, kiért driádok és szűzleányok sóhajtanak! Ki páratlan a halandó férfiak között! Ki égen szárnyaló sas vagyok! Gyalázat ez, nem más!– S ezzel dacosan elütötte a kínált kezet. Felpaprikázva fordított hátat és sértett büszkeséggel elviharzott a kastély felé.
- Még ilyet! Hogy én egy szőrös férfihez,ki még csak nem is jóképű..
- És én mi volnék? – Edmundnak arcába szökött a vér, ahogy figyelte a másik távozását. Állát nagy szusszanással dacosan emelte fel, karba fonta a kezeit... - Száműzve ez emberi testbe? Jól van! Te léha semmirekellő! Kanszajha! Csalfa csalóka ábránd, bolondja minden szoknyának, mi éj leple alatt meglebben, menj csak! - Kiáltotta dühösen, hisztériázva a másik után, s minek utána az Éjkirály eltűnt, egy dühös kiáltással toporzékolva el is hessegette a virágszirmokat. - Látod, vulpe uram? Ez az én átkom! És erőm elhagy lassan...
- De hát uram! Ne higgy a szemednek! - Kiáltott Rhianon után Kófic. - Megbántod szeretett Titániád, és az est elmúlik új csillag nélkül! - De látva, hogy hiába minden, bosszúsan vágta földhöz pásztorbotját. - Ti! Ti emberek vagytok, ráadásul nők! Ismeritek az ilyen praktikákat, miként boronáljatok össze párokat, hisz másban sem lelitek kedveteket! Segítsetek, kérlek...
- Dehát... dehát!! Óóó, egek! Én, méghogy?! Meg az összeboronálás? Őrület! Éjkirály! Megállj!- Veronica a távozó bakfis... azaz,hogy ifjú után kiáltott, és sietve eredt a nyomába. Nem múlhat el születendő csillag nélkül az éjszaka!
Rorschach dünnyögött valamit az elrohanó után holmi leány-küllemről, majd Edmundra vetette pillantását.
- Lehet, mégis jól jönne az a fürdő, ha ennyire zavarja a küllemed...
- Azt mondod, az bármit segít? Hjól van... amott az ajtó. Nimfáim! Fürdőzni kívánok!
Dacosan, sértetten szegte fel az állát. Még hogy ő nem jóképű! Gőgös nemességgel indult el haragosan toppanva minden lépésével. Belőle e bolond, hiú, nimfakergető csalfa senki nem csinál szégyen tárgyát még egyszer! Soha többé!
Titánia nimfái elkeseredett pityergéssel szegődtek a nyomába. Egymás könnyeit törölgették, szőrös férfitestbe zárt úrnőjüket vigasztalták, és fürdőházba kísérték. Eközben Kófic dühösen kergette el a faunzenekart, tán inkább tennének valamit, mielőtt kútba esik az alkalom, hogy nyárközép éjjele sikeresen érjen véget minden teremtett lény üdvére.
Ha már a társaság a fürdő irányába indult, ő is a nyomukba szegődött jobb ötlete híján, legfeljebb ő is megszabadulhatott a kosztól.
- A nimfák biztos széppé varázsolnak - Mondta azért biztatóan Edmundnak, ki a nagymedencében terült el ringó rózsaszirmok között.
- Talán biz azt hiszi, megalkuszom az ő kegyével? Így megsérteni! Hát keressen éjjel és keressen nappal, de meg nem lel, míg térdén csúszva előttem bocsánatomért nem esedezik!
- Hát én aligha tudok ebben tanácsot adni, de ha valóban annyira szereted, ahogy mondják, egy ilyen kis apróságnak nem kellene közétek állnia.
- Ilyen ki apróság? Míg ő hetyke leánykákat kerülget, bármily testbe is száműzze a sors, biz természetét meg nem tagadja! Hát hódoljon neki! Hódolhat szabadon! Gyalázatosan megsértett! *Rivallt, dühösen a vízbe csapott, majd fáradtan dőlt hátra a medence partjának, s a nimfa kezét simította meg, mely a haját olajozta. Bocsánatkérőn pillantott a rókára. - Bocsáss meg, jó vulpe. Nem rád haragszom. Lásd, mily kegyetlenné tesz az éj, erőm elhagy, nem ragyoghatom, csak ha ő is itt van.
- Ugyan, nem haragszom. - Legyintett könnyedén, de újabb kérdését óvatosan tette fel. - Amúgy ti nem tudtok testet cserélni...?



Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#15 » 2017.07.12. 21:36

- Nyárközép éjjele 6. rész -

- Hjaj ha tudnék testet váltani, kedves vulpe, biz egy szép sudár leányt választottam volna... épp olyat, mint ő maga. De módját nem lelem. Ez a törvény, évről évre elrejtenek minket, csak a vágy űz, hogy leljük fel egymás boldog szerelmét! De így... így sosem történt még. S lám, ez szerelmünk próbája. Látod, hogy miként szóla hozzám a dölyfös király! Hisz ő az éj sötét hercege! De mi volnék én? Nem talán az élet, a fény, a nap meleg sugara, a gyermekáldás boldogsága? Nem is akar fellelni!
- Hát akkor ebben én aligha segíthetek. Nem vagyok a szerelem szakértője. - Ingatta a fejét a vulpe. - De ha van bármi, amit megtehetek, hát szólj.
- Mondanám, hogy menj, beszélj vele, és győzd meg! De nem... nem! Míg ő nem kér bocsánatot, akaratom meg nem hajlik előtte. Nem bizony.
S míg a nimfák finom keze fürdette a fény és öröm édes úrnőjét, az mindegyre csak belelovallta magát az asszonyi dacosságba.

Eközben Veronica és Dahlen utolérték az Éjkirályt. Dahlen pedig menten határozottan toppant is a szőke leány elé, két kacsóját megfogva önnön kebelére irányította azt.
- Minden tisztelettel Felség... A helyzet kissé csalóka, de a kérdés egyszerű, férfi tartozék-e ez, vagy nőnemű?
- Női... – Felelte amaz meglepetten, tétovázva simogatva meg leányteste hetyke halmát. - De kérdem én, mi gyönyörűbb van egy női testnél? Kellemes börtön ez, s nem kell miatta hanyagolnom az asszonyi combok gyönyörét. De a férfi testbe zárt női lélek inkább nevetséges, mint vonzó, s büszkeségem, hírnevem… egész valóm hasadna meg, ha én, az Éj Mindig Öklelni Kész Dárdája férfi alá feküdnék!
- Megértelek, felség. - Kezdett rá Veronica is. - De hát nem szerelmeddel kívántad-e az imént Titánia lelkét bennem is felébreszteni? Szerelem-e az, amely az első megpróbáltatásnál félrehajítja azt, ki a szívének kedves?
- Hidd meg leányom, magam is zokognék, ha a büszkeség nem tartana még. De király-e a király méltóság nélkül?
- Felség, ha jól sejtem, minden a helyére áll, ha a nász végre beteljesül. – Dahlen közel állt megint a nevetéshez, de valahogy csak leküzdötte ezt az ingert. - Akkor hát nem éri meg egyszer lenyelni a békát? Utána lesz alkalmad dicsekedni méltóságoddal, erőddel, s bizonyára hölgyed szíve is olvadozna az érte hozott áldozatnak hála. Már persze miután ki lett engesztelve.
- A büszkeség elhagyása a szerelem legnagyobb próbatétele. Az önajnározás fordítottja, mert ezzel nem önmagának, hanem szerelmének fejezi ki hódolatát! – Csatlakozott be Dahlen szavai mellé Veronica ismét.
- Zokognék, ha a büszkeség nem tartana egyben. De kérdem én, király-e a király méltóság nélkül? Természetünk kegyvesztettjei vagyunk mindketten. - Feleli a leányoknak Rhianon, s könnytől csillogó szemét a sötétedő égre függesztette.
- Király-e a király, ha más testbe zárva raboskodik? Király-e a király, ha nem tesz meg mindent, hogy a rend helyre álljon, s megtörténjen az, aminek meg kell történnie. Egy Király nem csak méltósággal, hanem kötelezettségekkel is bír. Vagy felséged csak a nagy kavarodásban erről egy kicsit elfeledkezett? – Ütötte a vasat tovább Dahlen.
- Nem, és akkor sem! Oberon, a Csalfa, A Sikoltató nem fog úgy szeretkezni, hogy közben hányingerrel kell küzdenie. Legyen hát ez a vég! – S ezzel durcásan ült le a szökőkút kávájára.
- Ó, egek! - Horkantott fel türelmét veszítve Veronica, s úgy döntött, drasztikusabb lépésekre van szükség ott, hol a szó kudarcot vall. Látszólag faképnél hagyta a királyt, de csak kis időre: annak kíséretéből a szatírok felé vette az irányt.
- Ts, és még engem szoktak lekölyközni. - Fújta ki a levegőt egy frusztrált sóhajban Dahlen. - Ha te ezt akarod, hogy a párod abban a testben ragadjon, legyen. Elvégre te jól jártál, már ami a pofidat illeti.
A faunhad éppen a fűben heverésző Délceg sörényét fonogatta nagy bújában. Egyikük gyászindulót húzott hegedűn, a másikuk búsan kavicsot rugdalt a háttérben. Veronica jöttére csalódottan pislantantottak fel.
- Semmi remény, szép leány?
- Hogyne volna! Nincs megoldhatatlan nyűg, az én hazámban legalábbis biztosan nincs. Add a butykosod! Remélem, nem ittad még ki egészen a tartalmát!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#16 » 2017.07.12. 21:37

- Nyárközép éjjele 7. rész -

A faun nem tétovázott, odaadta a butykost. Csupán Délceg prüszkölt fel Veronica jöttére.
- Oh édes gazdám, hát végképp így maradok. Tán még csizmát is csináltathatsz a suszterrel, a patkó két lábra úgy sem való.
- Köszönöm!
Ezzel ügyet se vetve a balga állat sopánkodására sietve a konyhába viharzott, magában gyűjtögetve mindama szerelmi praktikák tárházát, amelyet odahaza cserfes szolgálóleányaik beszélgetéséből szűrhetett le. A butéliába szagolván hamar szilvóriumot, cseresznyét, egy rózsa szirmát, mézet és fahéjat juttat, s végezetül szűz leány könnyét, amelyet maga szolgáltatja némi kínlódás által.
Dahlent a kíváncsiság vezette Veronica után, majd annak ténykedését látva szélesen elvigyorodott.
- Ennek lórúgás-szerűen kell hatnia. Már egy csak szoba kell, ahova becsaljuk őket, és rájuk zárjuk az ajtót, miután ittak mindketten belőle.
- Ahogy mondod! - Kacsintott cinkos mód Dahlenre a déli leány, s rögvest két öblös kupát kerített. - Úgy hallottam Ed... vagyis, Titánia a fürdőbe sietett. A király, vagy a királyné tornyát találnád megfelelőbbnek a célra?
- Érzéketlen sikátori suttyó vagyok, nekem aztán egyre megy. - Vont vállat ártatlan mosollyal. - A kérdés inkább az, megkockáztatod-e, hogy anyaszült meztelenül lásd ezek szerint közös ismerősünk!
- Ah! Különbet is láttam már. – Hazudta Veronica elvörösödve. - Akkor a királyné tornyában találkozunk... hozd a királyt!
Így hát Dahlen az udvar, míg Veronica a fürdő felé indult egy-egy kehellyel, no meg a reménnyel a szívükben, hogy a bájitalok valóban hatni fognak.
Veronica persze főleg azért imádkozott, hogy legalább egy fürdőlepedő legyen Edmundon, ha már bemegy hozzá. Kopogására a vulpe nyitott ajtót.
- Hahó? Óh, hoztál nekem egy kis frissítőt?
- Nemmész! Ezt nem neked hoztam! - Kapta el a kupát, mielőtt még a vulpe az egész tervüket felborította volna.
- Jól van, jól van! - Emelte maga elé a mancsát meghátrálva Rorschach, s tett pár lépést vissza, hogy utat adjon a lánynak a fürdőbe. - Hm... mire készülsz?
Ed a nagy medence sejtelmes gyertyafényes félhomályában pihent rózsaszirmok között, és szomorú nimfák társaságában. Nagyvonalúan intett, hogy jöjjön csak beljebb Veronica, ha akar.*
- Mit kívánsz, leány? Bő gyermekáldást, figyelmes szeretőt?
- Szép Titánia lelkének megvigasztalására hoztam. Fény úrnője, fogadd tőlem ezt a kupát, mely hazámban a legsimogatóbb búfelejtő, s aztán jöjj, e tragikus végkifejlet után bizton jól esne lepihenned a királyné tornyában számodra előkészített lakrészben. Nem kérek én ezért semmit, csak, hogy borús kedveden átüssön a fény, mert fáj ilyen szürke búskomorságban látni azt, akinek ragyogni illenék.
- ÓÓóhhh mily kedves leány!
Teljes elragadással emelkedett fel a férfi, s a nimfák bársonyköntöst terítettek rá, így hagyta el a medencét, és fogadta a kupát. Kedves mosollyal puhán, figyelmesen cirógatta meg Veronica arcát. A lány szemei egy pillanatra nagyra nyíltak, ahogy Titánia a maga férfias valójában kiemelkedett a vízből, s hirtelenjében olyannyira fontosnak tartotta a másik szemeibe tekinteni - annál véletlen sem lejjebb -, mint, ha vallatáson állna épp.
- Szerelmet fogsz találni, kedvesem. Áldozatod fejében, mit nekem ajánlottál, áldásom rajtad, kedvesem.
Megemelte a kupát, s jólesőt kortyolt bele. A különös melegség azonnal elöntötte, átszökött a tagjain, utat tört az ösztöneibe.
- Valóban... kísérj fel, kérlek!
A vörös leány szíve aztán heveset dobbant, ahogy az úrnő végre kortyolt az italból. Mézédes mosolyt villantott rá.
- Köszönöm, megtisztelsz! Kérlek, kortyolgasd, ha zamata kedvedre való! – S ezzel megfordult, kifelé indult a fürdőből, vezetvén Titániát, lopva a vulpéra kacsintva.
Rorschachnak ennyi már pont elég volt ebből a képtelen históriából, s úgy döntött, nem követi a párost, inkább csak az emelet felé indult el, hogy pihenni térjen.
Edmund kellemesen kortyolgatva az italt indult el Veronica mellett, kedvesen, puhán karolta át a vállát.
- Mondd, kedvesem, van férfi, aki után vágyódsz? A szerelméért epekedsz? Ágyékod lüktet a közelségétől?
- Megbocsáss, Fényességes, - A szemei menten kimeredtek, s az arcára zavarodik a kínos mosoly ült ki. - de.. nem akadt még olyan, akiért az én szívem lángba borult volna. Ahelyett pedig, kit nekem szántak kényszerül, választanám inkább a sziklaszirtet!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#17 » 2017.07.12. 21:38

- Nyárközép éjjele 8. rész -

A folyosón elkanyarodó, s felfelé tartó páros nem is vette észre, hogy aprócska árny szegődött nyomukba a fél-oszlopok árnyai között megbújva. Aventhis csendes kíváncsisággal haladt a nyomukban. Edmund elmosolyodott Veronica válaszára.
- Az élet csókját adományozom neked, leányom, mert kedves teremtés vagy... Szerelmeid mindig beteljesüljenek! – S valóban, az erős karok átfogták a lány derekát, szorosan magához húzta, s gyengéden homlokon csókolta.
- Megtisztelsz, asszonyom... köszönöm. - Préselte ki magából szörnyű zavarában, még, ha később talán valóban örvendhet is a Fény Úrnőjének ajándékának… Most illőn meghajtotta magát Titánia előtt. - Remélem, kedvedre való lesz a szállás..
Nagy igyekezettel invitálta volna befelé végre Edmundot, bár a legszívesebben belökte volna már az ajtón. Belépve megdörzsölte a férfi a szakállát, valóban kedvére való volt a háló. Visszafordult azonban a küszöbön túl.
- Jer csak be, leány! Ha az Éjkirály nem kíván ma éjjel társam lenni, jer, múlasd vélem az időt, játssz nekem hangszeren, meséld le történeteid!
Az invitálás már igazán nem volt a lány kedvére való, ám talán az Egy akarta úgy, hogy Aventhis kíváncsisága ekkor győzött, és lépett ki az árnyékok közül.
- Zene és történetek? Mifélék?
Veronica pedig kapva kapott az alkalmon a pánik eluralkodása közepette, s finoman ragadta meg a fiúnak öltözött leány kezét.
- Óóóó Barnabás! Hát itt vagy végre, te lókötő! Szavad ne feledd, úrnőm, megest térülünk, csak előbb e csibész öcsémet rögvest visszaterelem a szobájába!
- Úrnő? – Aventhis értetlen pislogott egyikükről a másikukra. -Tán erről fog szólni az a bizonyos mese? És mivel lesz a dal, furulya, tán lant?
- Mily kedves fiú... Haha, de nem is fiú ez, hisz leány! – Felelte Edmund valami hozzá nem illő kedves mosollyal. - Vidd el, vidd hát ez ifjú virágszálat, de siess aztán! Türelmem fogytán, s epekedek társaságodért, kedvesem, mely oly sok izgalommal kecsegtet még ez éjen! Siess vissza, s dalunktól lesz boldog az est!
- Ohh, hát igen, szeret megtréfálni másokat.. nahh, gyere kedvesem, ideje visszavonulni. – S Vera már vonta is maga után a leánykát, hogy végre megérkezhessen az Éjkirály is a kelepcébe.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#18 » 2017.07.12. 21:39

- Nyárközép éjjele 9. rész -

Dahlen mindez alatt visszatért Rhianonhoz, s a kupát felé kínálta egy udvarias mosollyal.
- Felség, egy kis frissítő biztosan jól esne.
- Bizony jól, köszönöm, gyermekem! - Vette át a kupát, s elmerengve az estköszöntő tűzkerekek felé belekortyolt. Egyszerre mintha bizsergés támadt volna testében, mely talpától indult, s a pihék is felmeredtek szőke tarkóján tőle.
- Esetleg sétálhatnánk egyet Felség, hogy kiszellőztesd a fejed egy kicsit a nagy kalamajka után. A kastélyon kívüli tájat biztosan jól ismered, de körülnéztél már a falakon belül is? - Kérdezte kíváncsian Dahlen.
A félelf érezte, hogy az izgalom kezdi gyorsabb ritmusra kényszeríteni szívverését. Hogy miért? Mert abban a pillanatban, hogy a tündér a kehelybe kortyolt, rá kellett jönnie, ez a játszma bizony meglehet, időre fog menni. A bor meglehetős gyorsasággal szállt Rhianon fejébe. Arcán pír gyúlt, szíve megdobbant, s különös érzés lobbant ágyékában. Ködös tekintettel fordult a lány felé.
- Azt hiszem, az jól esne. Sötét, titkos helyeket felfedezni...
- Áh, öhm, igen, azt hiszem, pontosan tudom, mire gondolsz, Felség. Tudok is egy remek helyet erre. - Bólintott is hozzá lelkesen. - Csak utánam.
S ezzel meg is Indult a torony irányába, lehetőleg nem nőies és csábító módon. Mereven, egyik láb a másik után. A szőke lány felkelt a kúttól, nagyot szippantott a nyáresti illatos levegőből, és a lány után indult. Kedve kikerekedett, dalolni késztette. Ám az előtte trappoló Dahlen, ha zsákba is lett volna varrva, vonzó lett volna az Éji Csődör számára, főként így szerelmi ajzószertől hevülten.
- Szerencsére nincs messze, csak a toronyig kell eljutnunk, ott aztán kedvedre válogathatsz a titokzatos, rejtett zugokból. – Dahlen esetlen próbálta megtörni a csendet a lépcsőn felfelé tartva.
- Jössz te kedvesem,ölembe vonlak, csókkal ím most lezárom perlő ajakad… - Dalolta viszont Rhianon, még mindig Dahlen csípejét figyelve.
- Öhm, egy új csillag születése mindig ennyire... zűrös?
- Hogy volna, eleddig minden évben született egy új, egész a világ teremtésétől fogva! - Ám az utolsó szavakat már a lány fülébe súgta a hálóterem ajtaja előtt pár fordulóval, lüktető vággyal a falhoz szegezve azt. - De hadd el most, csókolj inkább, gyönyörűm!
- Akkor most hogyan kötöttetek ki ennyire más... személyekben? – Dahlen tovább próbált terelni a kérdéssel, és Rhianon édes illatú öleléséből igyekezett kicsusszanni.
- Ilyen ez, választásunk aligha volt… - Pihegte amaz nekihevülten. Maga sem volt fürgeség híján, édes lehelete Dahlen arcát cirógatta a „kergetőzés” közben.
Rhinanon nagy hevületében észre sem vette, hogy Veronica és Aventhis elsurrannak mellettük a sötét lépcsőn, sem az éktelen danolászást, mellyel a mindenközben alaposan elázott Sonia Trafalgar kapitány akart ki tudja milyen megfontolásból felnyomakodni a lépcsőn. A közeledő danászóra csak akkor figyelt fel, mikor Dahlen felhívta rá figyelmét… remek kibúvót találva.
- Felség, menj előre a szobába, amíg én megszabadulok a felesleges harmadiktól.
- Nos jó, várlak, kincsem, de ruhátlanul jöjj! – Sóhajtott az Éjkirály, s kegyesen elengedte a lányt, hogy kibontott hosszú haját rebbentve a Királyné Hálójába lépjen.
Odafent azonban az ablaknál Edmund várakozott, ki az ajtó nyílására rezzenve fordult hátra, vágyakozása tekintete tüzében csillant meg.
- Visszatértél hát, kedves... Te? - Ívelt fel a szemöldöke rögvest, s mosolya elillant. A vágy egyre ott munkált benne, főleg a másik vérforraló látványától. Mégis, a büszkesége… - Térdelj le vagy kotródj!
Rhianon megrökönyödött a másik láttán, el is fintorodott, de egész teste tüzelt. A női test, bár a lélek dacolt, oly szerelmet kívánt, mit csak férfi adhatott számára.
- Hallgass asszony! Avagy beszélj mégis! Szórj rám átkot, nem érdekel. Nélküled sívó vagyok, fénytelen. – búgta, dorombolta, míg ruhája pántját lecsúsztatta vállairól. Selyembőréről könnyen csusszant le a csipke, s végül ott állt, karcsú teste holdfénytől ezüstlött. - Megtiprom büszkeségem, vagy tipord meg te, ha kívánod, hisz tiéd. Akár teljes valóm.
Gőgösen villant Edmund szeme, dévaj vágya viszont egyre csak tört előre, s tüzes hévre sarkalta. Megragadva erősen, de nem durván húzta magához a törékeny testet.
- Te vagy az éj mestere! Én csak a fény áldásával oldozhatlak fel, s szavamra megkapod, megkapod ezerszer s még ezerszer ma éjjel! Mivé lennék én nélküled? Hold fénye az éjsötét bársonyos leple nélkül? Engedd, hogy szeresselek ma éjjel... és örökké!
S a férfi megcsókolta hévvel Rhiannon szép ívű ajkait! Mosolyát lecsókolta a férfi, s ő megadva magát a vérében tomboló akarásnak az ágyra döntötte kedvesét, hogy ragadozóként ejtse el újból, mint már ezer és ezer éve mindannyiszor. Őrült szerelmüktől visszahangzott az egész kastély, s a sikoltó kéj tetőpontján az éj sötét palástján új, fényesen ragyogó csillag kezdte kibontani fényszirmait.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#19 » 2017.07.12. 21:39

- Nyárközép éjjele 10. rész -

Sonia Trafalgar maga sem tudta hát, mi céllal akar felmenni a toronyba, de minduntalan énekszóval és hadonászással igyekezett, s ezzel sikeresen tönkre is tehette volna minden igyekezetét a két lánynak, hogy csillag születhessen. Veronica és Aventhis találkoztak az alsó fordulón szembe vele, s a déli vörös leány sebes hadonászással igyekezett jobb irányba állítani.
- Az Egyre! Rossz az irány, óriás! Lefelé, lefelé kellene menni!
- Neked Trafalgar kapitány!- Rivallt rá az óriási némber, és bizony keményebben nyomult felfele, azzal együtt is, hogy el is tiport volna bárkit út közben.
- Nem mész innét, te részeg veretes disznó!
Veronica kardját kivonva kezdett hadonászni Sonia orra felé, míg Aventhis annak lábai között átmászva rúgott egyet bele.
- Kuss te patkánylotyó! – Replikázott a kapitány, s a nagy gerjedelemben bizony még mordályát is elővette. Azonban egyensúlyát elveszítve le is gurult, mielőtt lőhetett volna vele.
Dahlen lihegve állt meg Veronica és Aventhis mellett, figyelte a lent elterülő majd felkászálódó óriást. Veronica kissé riadtan figyelte a robosztus tömeget, míg meg nem moccant, s lassan motyogva el nem imbolygott.
- Mondd az, hogy Edmund királylány odafönt van már a szobában.
- Bement… s az Éjkirály?
- Beküldtem. – Roskadt le Dahlen a lépcsőfokra. - *De ha elrontja, én esküszöm, megfojtom. Férfiak. Néha nem értem, hogyan bírják a lányok a Csodalámpásban.
- Ne aggódj… ha megitta az italt, amelyet kevertünk neki, és több óriás nem próbál felmászni a lépcsőn, új csillag születik ma!
- Miért mondtad arra a férfira, hogy Úrnő? – Okvetlenkedett a kérdéssel közbe Aventhis meghúzva Veronica ruhaujját.
- Nos... tudod, az ő testét most Titánia, a fény úrnője szállta meg, s várta az Éjkirályt, aki abban a szőke hajadonban öltött testet.
- És ha jót akarsz a kis kobakodnak, többet nem akarsz tudni erről a komédiáról. – Tette hozzá Dahlen.
A két vörös lány észre se vette a beszélgetésben a nesztelen árnyak között haladó sötét alakot, de Aventhisnek sikerült kiszúrnia a karmazsin szempárt. Rögtön fel is pattanva állt fel a kislány, és állt a settenkedő elibe, kezét tiltón feltartva.
- Nem mehet oda fel senki!
- Te meg kihez… ? – Dahlen értetlen pillantott a kislányra, azonban a következő pillanatban maga is meglátta az osonót. - Ahh, ezt nem hiszem el! Küldjem tán ide a szatírokat, hogy strázsáljanak egész éjjel!?
Az alak azonban megállt, a karmazsin szemek kitágultak, s a sötétből jókora ütés csattant a kislányra, egyenesen a falnak taszajtva.
- Kotródj! – Parancsolta Nemyt a sötétből, s már haladt is felfelé tovább.
Aventhis nyekkenve, fájdalmasan csapódott a falnak, majd könnyeivel küszködve kezdett lefelé szaladni. Eleget látott e helyből, hogy riadalmában elhagyja a kastélyt, és hazáig szaladjon. Ezen a ponton már Dahlen se akart belebonyolódni a történésekbe ismét, fáradt volt, s az emeleti zajok alapján igazából a nászt már senki nem lett volna képes megakadályozni. Elköszönve hát lefelé indult maga is, s csak Veronicában horgadt fel a harag a gyermek megverése okán, de mikor ő is felfogta, hogy mi is történik, sebesen pattant fel, s rohantában meg sem állt az udvarig, hogy Délceget hagyta.
A labirintusban dévaj párok kergetőztek, s töltötték egymással kedvüket, újra pajzán kacagás és muzsikaszó töltötte be a kertet. Délceg is amott táncolt a tűz mellett, sőt tán még nektárt is kóstoltattak vele.
- Délceg, kedves lovam, jöjj hozzám! – Szólongatta a lány, bár a foga megcsikordult, amikor az egyik szatírt tetten érte a kóstoltatás vétségében.
A paripa odabillegett gazdájához, kissé kapatosan, verejtékezve.
- Nézd Veronica! Új csillag, de még botladozva ragyog, mintha csikó volna, aki járni tanul! - Csacsogott nyeherészve az oktondi állat.
- Igen... nagyon szép. És a fénye segít, hogy ebből a nemtelen állapotból visszatalálj magadhoz. - Megsimogatta az állat egyébként nemes vonalú, hajdanvolt okos fejét. - Te is így szeretnéd-e, mondd?
A ló vágyódva eltekintett a mulatozók felé, ajka mosolyfélére rándult, aztán bárgyú szemeit Veronicára függesztette.
- Mindig hű leszek hozzád, azt szeretném, hogy boldog légy. - Majd lehunyta szemét, ahogy a nimfáktól látta és puha orrát a lány arcába nyomta.
Veronica elmosolyodott, s csókot nyomott a bársonyos orra, hogy aztán át is ölelje a ló nagy fejét. Pergő utolsó átkát az újszülött csillag fényében megtörte a szűz lány csókja, s Délceg elvesztette ormótlanságát, visszaváltozva újra azzá a nemes jószággá, minek Veronica megszerette. Veronica megörvendvén, hogy lova ismét a régi, felmosolygott az ismét okosan csillogó szemekbe, s magában megkönnyebbülve sétált el… valami csendesebb vidékre, a körötte bóklászó, legelésző állattal.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#20 » 2017.07.12. 21:40

- Nyárközép éjjele 11. rész -

Azonközben a tó túlpartján a falusi népek a tüzek kihúnytával ledobták ruháikat, s virágkoszorúkkal felékesítve a vízbe rohantak, hogy ki-ki párjával töltse kedvét a sötétben. A lakoma, majd a mulatság a kastély udvarában is hajnalhasadásig tartott, az erdő népe önfeledten ünnepelte Oberont és Titániát, míg csak az üzekedéstől fáradtan, jóllakottan, vagy ittasan kit-kit ott ért az álom, ahol ledőlt lábáról. Azonban ahogy a jótékony langyos köd hajnalban felszállt, a kert már újra a régi volt. A kastély fölött a tündöklő fények, mint őszirózsa szirmai robbantak szét és nyújtóztak el az égbolton, bárki láthatta birodalom szerte, ki észak felé tekintett. Az ünnep beteljesedett, áldás és békesség szállott egész évben az egron népre!

************************************************************ VÉGE ******************************************************************


Vissza: “Kalandok és hirdetések”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég