Az Ezer Lámpás Éjszakái

Lejátszható kalandok, hirdetések.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#11 » 2017.05.21. 14:27

- A menedék és a bakurász (1. rész) -

Rorschach a könyvtárban vackolta el magát, s elmélyülten vetette papírra azon furcsaságokat, amiket tapasztalt. A papirosra stilizált vulpekölyök rajzolata került, mögé pedig sötét szörnyszerű árnyalak formálódott, s mikor már az est leereszkedőben volt, nagy ásítással nyújtózva indult a kártyaszalonba, remélve, hogy talál valakit. Benyitva ugyan elsőre senkit nem látott, de a szaglása nem csalta meg, s az ismerős virág és gyümölcsillat mégis bevonzotta a terembe, mely mégsem bizonyult üresnek. Jezabel a szófán aludt a kandalló kialudt tüze előtt, ölében rajzokkal teli mese- és mondakötet, mellette az asztalkán édes illatú morzsákkal teli tányérka.
Rorschach először nem is igen akarta felkelteni a nőt, de a könyv érdekelte, hát óvatosan húzta ki a másik keze alól, s leülve a földre kezdte el átlapozgatni. Minthogy azonban csak meséket és legendákat jegyeztek le benne, figyelmét nem soká kötötte le az iromány, s végül elunva felpattant.
- Unalmas ez így... – S óvatosan kezdte bökdösni Jezabelt. - Jó reggelt, hasadra süt a hold!
A nő álmatagon kezdett ébredezni, kicsit elnyújtózva dörgölte meg szemét, majd leplezetlen álmossággal tekintett a másikra.
- Hmmm… nahát… egy vulpe… - Konstatálta még félig az álom mezsgyéjén.
- Bizony az. - Mosolygott rá Rorschach, s tett egy lépést hátrébb, tered adva az ébredezőnek. - Azt hiszem rájöttem valamire, miért kísértenek a gyerekek szellemei itt!
- Téééényleg? - Jezabel amúgy is mindig mosolygós és kedves, de amilyen szomorúnak tűnt tegnap, most meg mintha kicsit szétszórt lett volna. Kényelmesen dörgölődött bele a párnákba szinte dorombolva, az asztal felé nyúlt, de mikor észrevette, hogy csak morzsák maradtak a tányéron, mégsem vette el. - Ühhmmm... megetted a tortámat...? Lopsz és mihaszna vagy, és még a tortám is megetted?
- Mi? - Pillantott rá értetlenül a vulpe. - Nem én voltam! Még csak tortát se láttam egész nap! És mi az. hogy mihaszna!? - Pillantott aztán rá kissé sértett tekintettel, s lendítette meg a farkát.
Jezabel kényelmes nyugalommal figyelt, majd elmosolyodott, és hirtelen ült fel.
- Bizonyítsd, hogy nem vagy mihaszna! Ugyan mit tudsz te? Senkiházi! Léhűtő! Mesélj nekem, mit tudtál meg? - Hadarta számonkérőn, szinte vádlón! - Te, aki többet láttál minden vulpénál!
- Honnan tudsz erről!? Nem volt ott senki más! Te is szellem vagy?? – Hátratántorodott pár lépést a róka, s vádlón mutatott Jezza felé.
- Szellem, szellem, mindig csak a szellem! - Csikorogta vissza a nő türelmét vesztve... Az a mindig békés és kedves hölgy most nagyon nem tűnt békésnek és kedvesnek, ahogy előre dőlt ültében, mintha bármely percben rá akarná vetni magát a vulpéra. - Mást se tudtok csak riogatni, itt egy szellem, ott egy mumus, a csűrben oson a zsákos ember! Gonoszak vagytok és önzőek! Velem ki játszik? - Az indulat minduntalan kezdett kiszakadni benne, érezni lehetett a vibrálást a levegőben. - Mondd meg nekem, megérte? Hontalan csavargók lettünk!
- Nem mindenki gonosz és önző! Hogy érted, hogy mi? - Kérdezett vissza, majd aprót sóhajtott Rorschach, s nyugalmat erőltetett magára. - Jól van, játszunk. Mit szeretnél?
- AZ ELVESZETT GYEREKKOROM!
Üvöltött rá ekkor Jezza a rókára, s hangja nyomán a környező székek felborultak... ahogy az asztal is. A csörömpölő hangra odapillantott... s valami tébolyodott változás ment végbe rajta, ahogy érdekelni kezdte valami.
- Nézd... arra osont a tolvaj! Lássuk ki volt az! -Pattant fel ültéből, hogy elinduljon a morzsák nyomán. - Kalandorok vagyunk... most kalandorok vagyunk, rettenthetetlenek, nem királyfik!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#12 » 2017.05.21. 14:28

- A menedék és a bakurász (2. rész) -

Talán a kiabálástól nem is hallatszott eddig a halk, hüppögő pityergés, ami a falak mögül, vagy azokból… vagy az egyik árulkodón domborodó falikárpit mögül hallatszott. Rorschach erőt vett magán, s szótlanul indult meg Jezza nyomán.
- Mi az, talán elfelejtetted, hogy kell játszani? Aha! Ott! - Diadalittasan mutatott a lány a felfedezők gyermeki örömével a kárpitra, ahogy Rorschachra pillantott! - Bátor vagy? Mond csak, bátor vagy? Nézd meg! A felnőttek elfutnak, nem mernek semmit... te ugye mersz?
- Igenis bátor vagyok! - Jelentette ki amaz, majd lépett a kárpit elé, s habozott egy pillanatot, ahogy nyelt egy nagyot, de végül megragadta és félrerántotta a szövetet.
A sírás a kárpit mögött szipogássá csendesült. A tolvaj érezte, tetten érték, s most az üregi nyulak ösztönével lapult meg rejteke mögött, hátha üldözői mégis feladják. Ám ahogy lehullt a lepel, sikítva kapta szeme elé a kezét, hisz ha ő nem lát, tán láthatatlanná is válik. Szőke embergyermek volt, fürtös lányhaja akár a kenderkóc, drága kelméből való ruhácskáján a torta krémje hagyott foltot.
Jezza felvette az egyik asztalról a színes üvegű lámpást, majd felmarkolt egy fakardot... de mikor kiderült a lapuló tolvaj kiléte, térdét csapkodva kardos kezével jókorát kacagott!
- Hahaha! Ott a tolvaj! Na gyere ki már gyere, nem bántalak! Játsszuk azt, hogy te vagy a hercegnő... én a hős lovag... ne fanyalog a bunda miatt, hé! Ő pedig ott... ez a nagy mamlasz mihaszna... őőő.... őőő... ki akarsz lenni?
- Én meg az öreg király vagyok. – Felelte a róka, megnyugodva, hogy nem valami szörnyűség lapult a kárpit mögött.
- Én… én… nem akarok játszani! Haza akarok menni! - Hüppögte a gyermek, könnyben ázó szemekkel. - Hiányzik édesanyám. Nem leszek többet rossz gyerek, csak hadd menjek haza, kérem... néni...! - Tekint fel Jezabelre kérlelőn.
- Néni? Hol? - Jezza megfordult, körbenézett, majd a vulpéra pillantott, és vállat vont. Ő ugyan nem látott nénit. Aztán nagy szusszanással ült oda a gyerek mellé. - Majd holnap hazamész. Ma inkább játszunk! Na... még a süteményem is megetted!
- Na jó... - Pillantott le a párosra, majd végül melléjük guggolt le, s nézett a leányra. - Mondd csak, hogy hívnak leány? Ha elmondod, merre laksz, hazakísérlek, jó? - Vette elő a legkedvesebb hangját.
- Candice Anastasia D'Avanor grőfnő vagyok. – Szavalta a kislány, ahogy tanították, csupán hangja reszketett meg az alig múlt sírástól. Jezabelre kicsit félve tekintett, a gyermekek ösztönével érezte, valami nincs rendjén a hölggyel. -...és éhes voltam.
A róka szavára mintha remény csillant volna szemeiben, de aztán erőt vett rajta a kétségbeesés. Szája széle megreszketett, majd újfent sírásra görbült.
- Nem! Nem mehetünk ki! Este van, és Ő itt ólálkodik. Ott van az ablak alatt. Hallottam a kaparászását is a falon!
Jezabel elmélyülten kezdte el vakarászni a füle tövét, majd ölébe véve a fakardot kezdte el simogatni azt... mintha valami puha szőrös prém lett volna.
- Mármint... ki? Nincs senki az ablak alatt, hékás... ejj csak egy buta ember nemes kisasszonyka csipoghat így, ez uuuunaaaalmaaaassss... mondd meg neki, hogy nincs senki az ablak alatt, na! - Parancsolt rá akaratosan a vulpéra, és mégis... egy kicsit félve tekintett az ablak felé.
- Ő? – Tekintett egy pillanatra a róka az ablak felé. - A boszorkány? Nem kell félni, majd én elkergetem! – Jelentette ki aztán könnyelműen.
- Nem! Nem a boszorkány! Ő csak a rossz gyermekeket viszi el, és én rossz voltam! Mikkel miattam kapott ki, pedig nem is ő engedte szabadon a lovakat, csak azt hazudtam. Dadus mondta, hogy ezért el fog vinni! Ő! Ide is követett, csak azt várja, hogy sötét legyen!
- Azt nem tudod… - A boszorkány említésére mintha kicsit összébb húzta volna magát Jezza, s felszűkölne... - Azt nem tudod... őt nem tudod... - Motyogta dühösen maga elé, majd a kislányra rivallt dühösen. - Fogd be! HALLGASS! Kit érdekel? Azt hiszed, hogy van rosszabb a banyánál? Ez az ő szigete! Itt senki nem parancsol csak ő! Ide nem jön el érted senki, csak ha ő engedi!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#13 » 2017.05.21. 14:30

- A menedék és a bakurász (3. rész) -

A Jezabel haragjára felpattanó tárgyak, a vitrin csörömpölése megrémítette a gyermeket, ki sikítva húzta össze magát. Mintha pusztító förgeteg söpört volna végig a szalonon, porcelán csészék, dísztálak, lámpabura, olajtartó, majd az ablaküveg tört szilánkokra, hogy a beszökő szél a maradék fényt is eloltsa, és csillagtalan sötétség szakadjon a szobára. A rémület dermesztő csendbe merevedett, s egyszerre csak durva karmok kaparászása hallatszott a falon, majd a parkettán, s közelebb az asztal lapján, a szekrényajtón…
- De tudom! Mert... én egy… egy elvarázsolt róka vagyok! – Füllentette a róka, hátha elhiszi a gyermeki elme. - De csak akkor, ha ti is segítetek!
Jezabelt viszont feltépte a padlóról az indulat, hagyva fakardot s lámpást ugrott a vulpéhoz, épp akkor, mikor bent elszabadult a pokol, és rájuk szakad a sötétség!
- Vezesd ki a lelkeket a hantok alól! Segíts rajtunk! Nem látunk, nem hallunk, csak a sötétség, csak a csend szakad ránk! Ide száműztél engem! Mond, megérte, Rorschach? Megérte elhagyni a véred? Megérte az álmok kergetése? - Kiabálta hadarva a sötétségben. - Segíts rajtunk, érzem, hogy megbéklyóz, felfal elevenen, sikolyok kaparnak a fejemben!
- Az álmok mindent megérnek! Segíteni fogok! De most fussatok, bújjatok el! – Felelte a vulpe ide-oda kapkodva a tekintetét, s már fel is vette a nyúlcipőt, hogy valami nyugodtabb helyet keressen éjszakára.
Jezabel ordítása és a kis grófnő sikolya rémületes kakofóniát alkotott. Tudták, rajtuk kívül még van valaki a szalonban, miről a reszelős torokhangú röfögés, mit a sikoltozás nyom el, és a gyomorforgató dögszag árulkodott. Candice sikoltozása egyszeriben, őrjöngő hisztériába csapott át. Ahogy szemük lebírta a homályt, csupán egy ösztövér, hórihorgas, görnyedt alak körvonalait vehették ki, amint zsákként vállára vetve a leánykát öles léptekkel szelte át a szalont, hogy kiugorjon az ablakon.
- Ne hagyj itt! Miért van sötét? Miért van sötét? Félek! FÉLEK! Sikolyok és sötétség és nehéz hant földje! Gyújts lámpást anyám, félek! Enynnodd! ENYNNODD! – Üvöltötte Jeza torka szakadtából.
A gyermek halálra vált sikolya egyre messzebbről hallatszódott az éjszakában, mialatt az igáját vesztett mágikus erők cikáznak át a szobán, felszaggatva a parkettát, összezúzva a bútorokat, mik csendesen parázslani kezdenek érintésük nyomán. De amilyen dühvel tombolt benne a kétségbeesés, olyan gyorsan is hagyta el... csak állt az egész förgeteg közepén, majd térdre zuhant, tíz körmével akarta feltépni a padlózatot ziháló hörgéssel.
- Fy gorchymyn plygu ger fy mron, torri fi o flaen fy ewyllys! - Hörögve, zihálva recsegte ki magából a szavakat, hogy szüntesse meg az elszabadult, általa idézett mágiát maga körül. Ujjai végén vére serkent, feltérdelt, ívben hátra hajolt a gerince, csupán szeme fehérlett, s rángott a teste. - Hús a húsodból, menedék, burok, ahogy anya neveli gyermekét, fogadd el! O Lloches, côt y cnawd cig fel mam codi ei phlentyn, mynd ag ef! EI DERBYN!
Hörögve üvöltött, a fájdalom pedig szétfeszítette szinte a testét, ahogy érezte, hogy már nem csak az övé. Ziháló torokhörgéssel kapkodta a levegőt, majd a felgyűlt lelkek keményen a padlóra csapták, s csak úgy árad szét minden porcikájában a veszett fájdalom. Sírva kúszott a felborult szófához, s dőlt neki, véres körmeivel tépte volna fel róla a kárpitot.
A kártyaszoba ajtaja hangos döndüléssel reccsent be a kemény rúgás nyomán. Vercole szemére nem jött az álom, hála az esztelen üvöltözésnek, s úgy döntött, lejön rendet tenni. A bikacsök fenyegetőn lógott jobb kezében.
- A rihes anyátokat húzzam a… - Kezdett volna bele, ám a meghökkenés elharapta a mondat végét, s óvatosan lépett be, közelítette meg a földön ülőt.
Amint a férfi beljebb lépett egyetlen halk rezzenéssel... mintha elvágták volna az indulatot, nyugodott le. Vercole keze már lendült volna, hogy jókora pofont osszon le, de végül a keze megállt a levegőben.
- No lám… megy ez nélkülem is...
- Lááám... –Emelte a nő lassan a tekintetét a másikra. - Lám-lám... eloldozták a rab láncait... már játszhat is? Játszol velem? Úgy mint rég? NE! NEM! Menjen ki! Hagyjon magamra! Nagyon kérem, MENJEN KI!
- Addig ugyan nem, amíg be nem szünteti a visongást. Nincs olyan jóérzésű ember,aki kiállná ezt a zaj. - Guggolt le a nő mellé, s az arcát vizslatta. - Azt hiszem, tudom, mi kell kegyednek.
- Mi? - Halkan reccsentette meg a nyakát, ahogy lassan, kígyószerű mozgással emelte arcát a másik arca elé. - Játszhatnánk... te és én... mint régen... mit is? Megint ellopjuk bátyánk kódexét, és elrejtjük az erdőben? Megint dühös lenne, holnap felelnie kell a mester előtt, és mi fafejűek ezt úgyse értjük! Paprikapiros lesz az arca, óóó… milyen vicces, és a mester elveri majd, hogy fog sántítani, és beárul megint apánknak! - Kuncogja jókedvűen. - De nem baj... mi vagyunk apa kis kedvencei, a büszkeségei...

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#14 » 2017.05.21. 14:31

- A menedék és a bakurász (4. rész) -

- Colossimo… - Tekintett furcsálkodva a nőre, szemei elkerekedtek, ahogy ifjabb bátyja nevét morzsolta, s gyerekkori emlékeire ismert. Tétován ment bele a játékba… - ...hagyd el a gonosz tréfáidat… csak irigykedsz rá,mert a te eszed ólomnehéz.
- Colossimo? Neeeeem... Egy kicsit más... egy kicsit elgyötörtebb. Ő mily kedves testvér, biztos megsiratott mikor elhantolta emlékünket, ugye? Ugye, ezt reméljük? Ő sosem járta meg a szolgák útját. Ohhh neeeem... nem! Játszunk! De nem lehetsz rabszolga megint! Akarsz kapitány lenni? És én a... aaaa... matrózod? Ajj nem... nem leszek matróz. – Duzzogva dőlt vissza a letépett oldalú bútornak, s fáradt szomorúsággal szusszant. - Élni akarok! Miért nem segít senki? Elnyom a föld. Eltakarja a csillagokat...
Mintha egyszerre tolakodtak volna szólásra nőt szócsőként használó lelkek. Vercole egyszerűen nem tudta követni, kitől s miről hall. Végül kapott az utolsó szavakon.
- Hol temettek el, mondd, csöppség?
Jezabel ajkai szóra nyíltak volna, de hiába erőlködött, szó nem hagyhatta el azokat. Megremegett hát, s keserű sírásban tört ki, véres ujjai közé temetve sápadt arcát, mely sírás a gyermeki zokogásból mindinkább átfordult a fájdalmas reszketés csendes könnyeibe.
- Megkértem, hogy menjen ki... Nem tud segíteni. - Ez a nyugodtabbnak ható, mégis mély fájdalommal teli hang már ismerősebb lehetett a másiknak. - Nem tudják elmondani... az irányt vagy a helyet... az okát... bűbáj köti a lelküket.
- ...és úgy adják önt kézről kézre,mint valami újdonat hajas babát. - Korholta a nőt, míg álla alá nyúlva emelte fel annak arcát, hogy megvizsgálja, kárt tett-e magában. Igyekezett kiverni a fejéből, hogy az imént épp gyermekkorában elhalt unokatestvérével beszélt. - Eh... elég már, hibbant lotyó, a végén még a kelleténél jobban elveszti a józan eszét! – S hóna alá nyúlva segítette fel Jezabelt. - No jöjjön! Megkeressük a szép álmait…
- Lotyó... mily kedves. – Mosolyodott el kényszeredetten. - Köszönöm. Holnap van az utolsó éj... elvihetnek oda... ahol megválthatjuk a lelküket. Szóval... hajlandó lemondani az italról, vagy egyedül kell mennem?
- Csak azt tudnám, miért rohanok a segítségére még mindig, holott egy kósza ezüstöt sem láttam még öntől. - Dohogta, míg kitámogatta a másikat a szalonból, fel az emeletre.- Hívna legalább egyszer holdfényt kergetni a jázminillatú kertbe... vagy tudom is én mire volna gusztusa... ha már nem fizet. Ehelyett most is vérmocskosan találok önre!
Tudta, hogy hol találja a szobát, s úgy döntött, egész addig kíséri a meggyötört hölgyet, hogy ott aztán szigorral hagyja magára, míg saját lakrészéből vissza nem tért a hosszú szárú, csontból faragott ópiumpipával. Jezza akkor már az ágy szélén ült, s fáradt lassúsággal figyelte a visszatérőt.
- Az egyetlen fegyverem a saját magam elleni hadjáratomban. Nem válik a rabjává, ha egyszer a segítségét kéri. Különben sem adnám többé a kezébe.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#15 » 2017.05.21. 14:32

- A menedék és a bakurász (5. rész) -

- Nem lehet. Nem menekülhetek el előle... A tudatom jelenleg menedék. Vár, amelyben meghúzódnak. A gyermek az anyját keresi, ha fél... volt egy gyermek... - Bizonytalan, lassan vonta össze szemöldökét, ahogy koncentrálni próbált, de az emlék olyan elmosott... nem tudta felidézni a kislányt. - Volt egy bestia lent... nem emlékszem...
- Hát hogyne... - Hagyta rá a másikra. - Nem azt mondtam, hogy kásásítsa el vele az elméjét, csak hagyja, hogy könnyű álmot hozzon. Ha nem piheni ki magát, holnap aligha lesz hasznomra.. bármire is akar rávenni. Itt hagyom éjszakára, ha meggondolná magát.
Jezza figyelte egy pillanatig a férfit, majd elmosolyodott, s ügyetlen mozdulatokkal szedte elő az ágy melletti asztalka fiókjából a kis erszényt, abból pedig egy kis ezüstérmét, melyet Vercole felé nyújtott.
- Nem maradna még egy kicsit? Azt se tudom, hogy kell ezt használni...
- A tövénél megfogja, finoman az ajkai közé veszi, kissé megérinti a nyelvével, a fogaival pedig óvatosan bánik... - A szakálla mögött vigyor bujkált, elvette az ezüstöt, s mélyen átérezte a szajhasorsot. - No hadd látom,kislány!
Jezza nézett egy kicsit, valami.... reménytelen mosollyal. Túl fáradt volt ő már ehhez, hát csak ingatta a fejét, s elbocsátólag intett.
- Menjen inkább mégis, jobb lesz mindkettőnk békességének, s ízetlen tréfáival kóstolgassa de la Fuente kisasszonyt inkább!
- Mintha… - Vizsgálgatta amaz hunyorítva - ...őszinte mosolyt láttam volna az imént. Biztosan a kialvatlanság teszi. Tudja, odalent valaki úgy ordított, mintha aprítanák. Most már aludjék gyöngyöm, ha újból át kell jönnöm, megismeri a mórest!
- Mindig őszintén mosolygok, ha mosolygok. - Felelte viszont, s a "fenyegetésre" ismét csak bizonyította, hogy igen, szokott mosolyogni. - Akkor nem lesz mese a királyról... majd... ha ennek is végére jutunk. Köszönöm, Vercole! Ígérem, pihenni fogok. Aludjon jól!
A férfi egy komoly biccentéssel távozott, s fellélegzett, hogy végre csend üli meg a kastélyt, Jezabel pedig a párnák közé dőlt, s próbált úrrá lenni a fejében dübörgő apró öklökön.

//Holnap folytatódik a kaland!//

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#16 » 2017.05.22. 20:33

3. nap.

- A felszabadulás (1. rész.)–

Jezabel a nagymedence peremén ücsörgött, hátát a hideg márványoszlopnak vetve, csupán vastag lepedőt tekert maga köré, s míg egyik lába a vízbe lógott, hosszú haját fésülte orgona illatú olajos ujjaival.
- Hogy? Megint? Hjaj hányszor még? Jól van... jól van... – Sóhajtott beletörődőn, s az apró vízfodrozódást figyelte.
Fogalma sem volt, hogy a dal, amit egész nap énekelgetett nekik, miként nyugtathatta meg őket, hisz ugyancsak szomorú dallam volt. Azonban minél több időt töltött velük, annál inkább kezdte kiismerni a komiszokat. Végül aztán felállt a medence pereméről.
- Pihennem kell. Később. Csss... nem... nem. Azt mondtam, nem!
Ám akkor hirtelen ragadták meg, s dühösen rántották be a víz alá, csak egy pillanatra... s mire levegőt kapkodva kikapaszkodott, már szinte vicsorogva húzta sebes ujjait a márványon. Kellett pár szívdobbanás, mire elnyugodott a légzése. Felhúzta magát talpra, s erőtlen bizonytalansággal kapott az odakészített ruhákért, hogy úgy, ahogy volt, vizesen húzza magára. A sürgetés egyre inkább a gerincét feszítette. Nekitántorodott az oszlopnak, ahogy az inget rángatta fel...
- Elég... elég legyen. Megyünk már... jól van... megyünk már...
Megfeszítette az akaratát, de érezte, hogy engednie kell... engednie kell nekik, mert széttépik, és akkor... akkor baj lesz.
Engednie kellett, de előbb... előbb behajtja az előlegért a szolgálatot. Már ha képes rá. Már ha itt volt, mert egész nap színét nem látta annak az ökörnek. A bűbáj egy kicsit több koncentrációt igényelt, s halkan dúdolta a kedves dallamot…

Veronica mindig is szép, érzelmekkel teli ünnepnek vélte ezt az időszakot, de most ki nem mozdult volna egész nap a szobájából. Végül azonban az éhség győzött, s lesétált az étkezőbe, ahol meglepő mód egy egész tepsi almáspitét talált, s úgy tűnt, valaki egész nap azt süthetett… sőt, volt aki fel is falja. Azonban az egy tepsi sütemény láttán menten felderült az arca, s már nyúlt is volna érte, mikor keze mégis megállt a mozdulatban, majd tétován visszahúzta. Vetett még egy vágyódó pillantást a finomságra, s inkább a kamrába ment, hogy összeüssön magának valami ehetőt.
Imígy falatozva sétált át aztán a szalonba, ahol nem kis meglepetésére Vercole-ba botlott. A férfi jókora zsákkal érkezett, de nem gyerekeket hozott benne, csak megannyi apró játékot, kacatot, ruhát. A környéken járva rááldozta a napot, hogy felderítse az eltűnt gyermekek családjait, s beszerezzen néhány apróságot, ami a kicsikhez kötődik, hátha azzal könnyebben szót értenek a lelkekkel.
- Vercole… - nyelte le hirtelen a falatot a lány – Látom még itt…
- Látom ön is... hiába hittem,hogy végül a mézeskalács- ösvényen leli vesztét az erdőben,mint a többi gyermek. – A férfi fintorgott, de ez inkább a víznek szólt, amit épp ivott. A zsákot leoldotta válláról, és egy fotelba zökkent, csizmás lábait a dohányzóasztalra dobta.
- Kérem… az elveszejtésemnek úgy vélem sokkal egyszerűbb módjai is akadnak! - Vette a lelkére a másik szemtelen megjegyzését. - S különben is rég elhagytam már a gyermekkort.
- Igyekszem észben tartani, de azért kérem,emlékeztessen rá, ha már éppen a térdemre készülök fekteti kegyedet. – Vercole szivartárcáját kotorta elő zekéje belső zsebeinek egyikéből.
Valahol a falakban végigfutott egy gyermeki kacaj... Néhány rajz meglebbent, lesodródott az asztalokról, székekről, s egy kis kerekes lovacska nyikorogva gurult előre egy métert a sarokban. Kint még ragyogott a nap, ahogy lassan ereszkedni készült, de ereje fogytán volt.
- Az egyetlen, amire figyelmeztetni tudom önt Vercole, az a modora! - Fortyant fel, de amint meghallotta a gyermekek nevetését visszhangozni a falak között, összerezzent, s önkéntelenül lépett közelebb a másikhoz a kardjához kapván. Idegesen pillantott körül.
- Modor? Ugyan. Ezt hívják atyai szigornak kincsem, idővel majd megszokja, hisz nevelőnő híján csak én maradtam kegyednek. - Gyertyával gyújt szivarra, s kicsit megmosolyodik a heveskedésre. - Ne rettenjen, még Jez... Saloméval vannak az ebadták. Csupán este veszélyesek.
- Hogyhogy vele vannak?
- Ahogy tudom, lady Salome különösen jól szót ért másokkal, és ez alól a kárhozott lelkek sem kivételek. Úgy gyűlnek hozzá, mint legyek a dög... khm... csibék a kotlóshoz. - Krákogja köhécselve a félrement szivarfüsttől.
- Hát ez... megnyugtató. S éjszaka mitől orrolnak meg mégis rá a komiszok?
A kártyaszobában halk zönge kélt Jezabel hangján... de csak Vercole számára. Mintha mellette állt volna, s virágillattól terhesen a fülébe sugdosott volna kellemes hangján.
- Hol a fenében van már? Talán rabláncra verték a... nem... Csend! Szükségem van magára. MOST!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#17 » 2017.05.22. 20:34

- A felszabadulás (2. rész.)–

Vercole felpattant, mintha megcsípték volna. Fogai közt szivarral hagyta faképnél Veronicát, s kifelé menet majdnem elsodorta az akkor érkező rókát is. Végigszáguldott a folyosón, kis híján beszakítva a fürdőajtót, nyomában csak értetlen kérdések és dobogó léptek zaja, ahogy mint Veronica, mind Rorschach utána eredt.
- Mi a kórság van már?! – Lökte be a férfi határozottan a fürdő ajtaját.
Jezabell vizesen, hosszú rátapadó ruhában, ziláltan állt az oszlop mellett, nem a hideg rázta, de folyamatosan didergett.
- Indulhatunk? – Kérdezte elfúló hangon, s nagyon többet ennél mondani nem is igen tudott.
- Úgy érti, még cipelnem is kell? – Tette fel a lényegretörő kérdést Vercole.
- Ezt igennek veszem… - Húzta össze a törölközőt a vállán, amit a férfi ráterített esetlen remegéssel. Mély levegőt vett, s hogy állapotában változás állt be, mi sem mutatta jobban, minthogy abbahagyta a remegést, s valahogy jóval élénkebbé vált a tekintete. - Bátyám! Elmeséled hol jártál? Neeem... nem, ma nem mesélünk...!
- Hallgass taknyos! - Vetette oda Jezabelnek a férfi, pontosabban a benne okvetetlenkedő kölyöknek, majd óvatosan pillantott rá, vajh jól értette-e amaz? - Át kíván öltözni a hölgy a nagy kaland előtt?
Jezza nagy mosollyal nyújtózott nagyot, majd Veronicára pillantott kérdőn…
- Szóval ők is jönnek? De jóóó! De nem várom meg, míg átöltözik!- S ezzel nagy lendülettel, szinte szaladva indult is kifelé.- Kapj el ha tudsz! Gyere kutyuskám, találj meg! Farkas őriz, Medve őriz! Túl öregek vagytok már... unalmas!
Az ajtóban ácsorgó Rorschach és Veronica csak elképedt halk találgatással értekeztek eleddig az eseményekről, most azonban hirtelen szánták rá magukat, hogy ne csak Vercole, de ők maguk is a kirohanó lady után vessék magukat.
- Rajta bundás! Keresd! – Bíztatta Vercole a vulpét, míg a párától átnedvesedett szivarját messzire fricskázta, majd fegyvereit végigtapogatva a tovaszökellő Jezebel után indult.
- Te csak ne parancsolgass! - Vetette oda válaszként a róka futtában, s közben igyekezett tartani a lépést Jezabellel. - Hová ilyen sietősen?
Jezza pedig gyors volt. Végigszaladt a folyosón kacagva, törékeny alakja eltűnt a kicsapódó főbejáraton túl, s az sem zavarta, hogy az udvaron törte meztelen talpát az avar. Vagy ha zavarta is... a gyermeket biztos nem.
- Öreg vagy... gyere és kapj el! - Nevette felszabadultan, s már rohant is ki a térd körül felgomolygó ködben szoknyáját emelve, ki az erdei ösvényre. - Szereted a cukorkát, kutyuskám?
Hallották nevetését, de úgy tűnt, a leszálló sötétben pislogó fények alatt a fogócska bújócska is lesz. Elveszítették szem elől hamar a nőt, de mind a felőle áradó enyhe vérszag és orgonaillat árulkodó volt a vulpénak, mint a meg-megzörrenő bokrok elől, amerre futott a csapáson. A köd lassan emelkedett feljebb, de derékmagasságnál mintha megtorpant volna...
- Medve őriz, farkas őriz... gyere és kapj el, kutyuskám! - Neveti a kellemes, ismert orgánum időről időre...
S végül hosszú rohanás után meglátják egy tisztás közepén állni. Felfelé nézett... a holdat vagy a csillagokat kereste a tekintetével. Aztán hirtelen fordult a csörtetve érkezők felé.
- Itt vagyunk... A hant oly nehéz, eltakarja a csillagokat... Csss! Hallod? Lélek sikolt az éjben, közelít... Elbújni! ELBÚJNI!
S ezzel a magányosan álló sötét alak megtántorodott, mintha meglökték volna, és zuhant is, eltűnt a földön hömpölygő köd mélyén eszméletlen. A köd tucatnyi irányba kavarodott fel, s aztán elült ismét... csend áll be. Rorschach és Vercole egyszerre ugorva rohantak oda, hogy előkerítsék, míg Veronica valami ösztöntől vezérelve inkább meglapult. Egyszerre csak Rorschach éles füle szapora lépteket s rémült zihálást hallott a fák sötét törzse közt ködbe vesző ösvény felől, mi éppen feléjük közelített. Az is talán inkább Rornak tűnt fel, hogy dimbes-dombos a talaj, a kimerült boszorkányt pedig nem tudta eszméletére pofozni Vercole egyelőre, bármennyire is igyekezett, bár hogy élt, egy ilyen után az is kisebb csodának számított. S csak Veronica látta, hogy a kis tisztás túloldalán egy hatalmas gömb fényénél magas, mezítelen nőalak közelített. Tökéletes szépsége álomalaknak tűnt, még a vöröshajú déli leányt is ámulatba ejthette, s az istennő képeket idézhette fel benne. Hosszú szőke haja lágyan hullámzott, éterien... kék szeme akár a tenger. A szépség karján valamiféle kelengyét hozott, mintha gyermek lett volna, apró babácska csak... de hangja nem hallatszódott, a kelengye nem moccant.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#18 » 2017.05.22. 20:34

- A felszabadulás (3. rész.)–

Rorschach a fölre lapult, Vercole pedig úgy döntött, felhagy az eredménytelen pofozással.
- Mit piszmog ott kislány! Belehalna egy egyszer hasznát venném? – ripakodott fennhangon Veronicára.
- Csitt, az Istenért! – Csattant vissza fojtottan a lány, s rögvest a férfihoz vetődött, hogy kezével fogja be annak száját.
Az apró léptek egyre közelebbről hallatszódtak, mígnem a tisztás szélén a bodros ködből apró alak bontakozott ki. Ror könnyedén felismerte, hogy a tegnap talált, s elrabolt gyermek, Candice volt az. Szőke haja csapzott, drága ruhája bemocskolva, megszaggatva, vérmaszatos arcára könnyek szántottak világos sávokat. Kétségbeesetten pillantott körbe, míg meg nem látta Veronicát és Vercolét, mire remegve megtorpan, szája sírásra görbült.
Azonban a közeledő nő is észrevette őket... s intésére a köd egy pillanat alatt oszlott el, felfedve a vulpét is ezzel. Aprócska hantok között álltak, mindegyiken más és más virág nőtt, orchideák és nárciszok, íriszek és tulipánok... és volt egy aprócska gödör is nem messze. Az érkezők sorát csak tovább gazdagította egy harmadik oldalról egy jókora fehér oroszlán bőr ruházatban, csatafejszékkel, jégszemeivel figyelve a kialakuló helyzetet.
- Boszorkány! –Kiáltotta morgó hangon Rorschach, s azonnal rohamra indult az éteri jelenés felé.
- Szedje össze a kölyköt, mielőtt az ott vérszemet kap! – Adta ki a parancsot Vercole azonnal, ahogy a kislányt észrevette. Kétsége nem volt afelől, mi lehet a gyermek sorsa, ha a boszorkányon múlik.
Veronicának több se kellett, s rohanvást indult a gyermekért, hogy balját felé nyújtsa, míg jobbjában kardját szorongatta.
- Gyere ide! Gyere, gyorsan, gyere aranyom! – Szólongatta a kislányt, remélve, hogy nem szalad el.
A gyermek tétován pillantott a háta mögé, de látszott, hogy halálosan kimerült, és kétségbeesetten vágyott a biztonságra. Szipogva rohant oda Veronicához, és fejét annak ölébe fúrta.
- Haza... vigyél haza, kérlek… - Suttogta erőtlenül.
- Hazaviszünk, ne félj! Te csak maradj szorosan mellettem,és a kezem el ne ereszd!
Mindeközben a boszorkány elejtette a csomagot, a keze meglendült a rohamozó róka felé, szavai sértették a fület, ahogy felrikoltott, s a vulpe lábát elkapta valami... egy kéz, mely az egyik hantból nyúlt ki. S mind a hantok megmoccantak, sekély sírocskákból kisebb-nagyobb gyermekek tetemei másztak ki, volt, ami csak csont, volt, mi oszló hús... Hosszú karmokká nyúltak körmeik, fürgén acsarogva kaptak minden irányból ugorva ellenfeleikre. Ádáz küzdelem alakult ki az aprócska oszló alakokkal, bár a tapasztalt veterán és a kalandorok végül felülkerekedtek a testeken.
- Bátor leszek... bátor kislány, mint amilyen te vagy!
Nézett fel aztán Candice a kimerült Veronicára, s mosolyra húzódott szája. Ám a mosoly egyre szélesebb és szélesebb lett, szája szeglete repedni kezdett. Hamvas bőre szétszakad arcán, akár csak egy imágó. Szájából sötét szarvak hegye bukkant elő, végül fekete, hórihorgas alak gyűrte le magáról a gyerekbőrt, hogy felegyenesedjék. Sárga szemei parázslottak a sötétben, sörénye homlokától háta közepéig húzódott. Veronicára egyszerre szakad a felismerés, nem más az, mint gyermekkorának rémalakja, Bachuraas, a Hidak Alatt Lakó, ki rossz gyermekek bőréből varrja gúnyáját. Hosszú karmos ujjaival kapta el a lány kiáltásával felé csapó kardot, mit pár ujja bánt. Röfögve felvisított és Veronicára vetette magát.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#19 » 2017.05.22. 20:36

- A felszabadulás (4. rész.)–

Rorschachnak sikerült kihúznia a lábát a szorításból, s a boszorkány felé vetné magát ismét, épp, mikor felhangzik a közelből az üvöltés… S a fák közül farkasfalka rohan ki, más oldalról menve csörtet elő. Mordnak több se kellett, s a medvének vetette magát.
- A boszorkányt! A boszorkányt! – üvöltötte közben.
S míg az alfa egyenesen a meggyengült Jezabel felett hadakozó Vercole felé vetetette magát, hogy legyűrje a férfit, a falka a futásnak eredt boszorkányt kergető Ror nyomába szegődött.
Rorschach a nyomában maradt a szépségnek, mely még mindig fülsértő szavakat kárálva rohant előle, majd egy villanással hatalmas keselyűvé változva kezdett szárnycsapásokkal felfelé kapaszkodni. Ám a vulpe egy gyors ugrással vetette utána magát, s szárnyánál fogva rántotta a földre. A szárnyaszegetten vergődő madárnak állati ösztönnel kapott a torkára, s egy marcangolással tépte le a fejét… Romlott vér émelyítő, bűnös ízért érezte pofájában szétáradni, s hiába köpködte már akkor, tagjai elgyengültek, és a földre zuhant. Bár még látta a madártetemet hirtelen szétoszlani az avarban, mintha évszázados enyészetet akart volna egyetlen pillanat alatt pótolni a természet, végül ő maga is elájult.
Jezabel a csatazajra kezdett magához térni, s tudata gyorsan tisztult le annyira, hogy elhátráljon a hadakozó katonaember mögül, mielőtt őt is agyoncsapja. Körbepillantva a kialakult káoszon végül úgy döntött, hogy Veronicának tud leginkább segíteni…
- Bechod y dyn fynd i mewn i ddolen!
A randa szörnyetegre koncentrált Veronica előtt, s azt földből feltörő indák kezdték gúsba kötni, melyek bár szakadtak a karmok alatt, de nem fogytak, míg a boszorkány csak hívta őket, s ezzel esélyt adott az eddig telitorokból sikoltva vergődő lánynak, hogy kardját kaparintva bevégezze. Azonban a lány pengéje csikorogva, különösebb sebek okozása nélkül csúszott le a koponya kemény csontján. A bakurász üvöltve próbált kapni utána még, de az indák szorították, így aztán úgy döntött, hogy inkább elfelé próbál kaparni, az erdő fái felé. Jezabel erősen megrendült mágiájával nem tudta volna soká még féken tartani, elengedte hát, s hagyta, hagy fusson.
Vercole mindeközben ádáz testharca keveredett az alfával. A jókora hím minden acsargó dühével igyekezett volna torokra kapni a férfinak, de az keményen akaszkodott bele a torkánál a bundájába, s felső állkapcsába, s próbálta volna eltartani. A bestia viszont minduntalan marta a ruháját, a sodronyvértezetét, a combjait, hát a katonában felülkerekedett a túlélés állat ösztöne, és marka megszorult a farkas felső állkapcsán, hogy megtartsa azt, majd az állat érzékeny orrába harapott, hogy annak csontja is recsegett bele. De az alfa nem engedett, s Vercole akkor már a szemét kitolva akarta lerugdosni magáról… A bakurásztól megszabadult Veronica ekkor érkezett a segítségére, hogy egy oldalirányú jól irányzott szúrással átdöfje a megtermett farkast, mely pár pillanattal később elterült a nyirkos földön mellettük.
Jezabel bizonytalan léptekkel közeledett a páros felé, miközben a férfi jókorát rúgott az egyik tetemen hogy arrébb lökje, valami olyasmit mormogva, hogy ezek se lopnak több süvegcukrot…
- Megsérült valamelyikük?
- Én… jól vagyok. Hol a vulpe? – Rebegte vissza a kérdést Veronica, aki az imént még ugyancsak megbotránkozó pillantást vetett a férfira.
- Biztosan lakmározik a dögökből. – Felelte amaz, majd Jezabel felé pillantot - Mintha átaludta volna a küzdelmet kisasszony...
Egy pillanattal később, minthogy a férfi jókorát rúgott egy tetembe, az hirtelen több száz apró, sárga-kék színű, világló pillangóvá rebbent szét. Köröttük a hantok között halk, felszabadult nevetés hallatszódott, s mind a gyermekeknek tetemei megannyi pillangóvá rebbenve szét lassan emelkedtek a fénytelen égbolt felé... szárnyuk rebbenése kellemesen meleg érzést adott. Az égen a hold sarlója szépen kezdett növekedni ismét, s a megannyi apró lepke felragyogó csillagokká vált.
A társaság egy pillanatig csak megbabonázva nézte a lélekfoszlányok útját. Jezabel arcára mosolyt csalt a pillanatnyi szétáradó öröm, s eképp fordult vissza a férfihoz.
- Én... majd elmesélik. Azt ígértem nem hagyom meghalni... tehát ha Veronica kedves megkeresné a vulpét, én addig segíthetek... ha igényli, hogy meggyógyítsam, Vercole. Bár nem tűnik olyan súlyosnak...
- Ez olyas seb, amit pár ezüst is begyógyít. – Kacsintott a férfi a ladyre.
Veronica némi hebegéssel vette tudomásul a kérést, de nem... a világért sem akart gyávának mutatkozni ez előtt az idegesítő alak előtt, szóval ha belül reszketve is, de megindult... minden árnyékban bakurászt sejtve, s úgy markolva kardját, hogy a keze egész kifehéredett.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 429

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#20 » 2017.05.22. 20:40

- A felszabadulás (5. rész.)–

Így hát a vulpét visszatámogatva a társaság visszaindult a kastélyba, ahol még a hajnal hasadta előtt kimerülten vonultak vissza pihenni azzal a tudattal, hogy a sziget körül gonosz bűbáj miatt fogságba esett gyermekek végül megtalálták az Ezer Lámpás Fényeit, s lelkük az Egy dicsőségében fürödve megüdvözült.

- VÉGE -

Köszönöm a lebilincselő játékot Rorschachnak, Veronicanak, Vercolenak, Kainak, Jezabelnek! (Nyúzzatok meg, és csináljatok ágyelőt belőlem, ha kihagytam valakit!)
Külön köszönöm a mesélésben való részvételt Ilweliondurnak!

További jó játékot kívánok nektek!

Vissza: “Kalandok és hirdetések”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég