Egy rég esedékes hazatérés

[Jezabel]

Jezabel nem ment fel az emeletre, a szemèlyzettel elegyedett beszédbe, főleg a helyi híreket illetően.

[Eulisess Scarletwound]

*A hölgytárs eltűnése és a karjait kitáró Willem meglepi.

Ah, Lord Willem Esmael Ardenand. Van már évtizedek elteltek azóta, hogy valahol ezeken a tájakon először összetalálkoztak. Scarletwound átutazóban volt, Ardenand vadászaton. Pár szó váltása után meghívást kapott az Ardenand-birtokra, amit akkor elutasított, mert sietnie kellett nagybátyjához. Az ifjú Willem viszont nem tágított, elkísérte az uradalom határáig, nem törődve többet a vadászattal. Közben beszélgettek, és mindketten jó véleménnyel a másikról búcsúztak el egymástól. Azóta nem járt a birtok közelében sem, viszont jó párszor találkozott a kiváló harcos hírében álló Willemmel. Barátságuk talán inkább kölcsönös tiszteleten alapszik, mintsem érdeken, ezért tartott ki esztendők sokaságán. Ahányszor pedig találkoztak a birtokra való látogatás ígéretével zárult a társalgás.

Most végre teljesíti a meghívást. Évtizedek teltek el azóta a nyár óta, de még most is szemei előtt lebeg a fiatal Willem közeledte lova hátán…

…s most az idős Willem közeledik. Ölelni nem akarja. Hárít. Régi szokás szerint a kinyújtott a két kezet megfogja az alkaruknál, s ugyanezt elvárja. Két közel egyenrangú nemes a múltban így köszöntötte egymást, bár meg kell hagyni, hogy ezt legfeljebb az ő korosztályuk ismerheti. Az utóbbi nemzedékek kialakították saját formuláikat…és azok egyre gyorsabban váltják egymást. – Így múlik el a világ dicsősége! -

A régi formula elevenítése közben szólal meg:*

- Hideg szelek járnak már ahhoz, Willem... -*sok mindenre gondolhat ezalatt.*- Kíséretemül hívtam idősb leányodat is, kit mostanság csak Sante-Bouve néven ismernek. Remélem nem okoz gondot. A fenséges herceg közeli látogatásáról egyeztetek vele. Büszke lehetsz reá is, hiszen példátlan kincseket kerít elő, szépszerével…-*fiára tekint, aztán vissza.* - Az Egy megáldott az apai örömökkel, s az azzal járó boldogsággal is, hiszen láthatod, miként lépnek gyermekeid az őket megillető helyekre.

*Kibontakozik.*

- Viszont remélem az út használatát nem vámolod. Nincs karbantartva és veszélyes…Idefelé jövet megtámadott minket egy rablóbanda…nekünk hármunknak sikerült elmenekülni, viszont a kíséret, amit küldtél nem volt ilyen szerencsés…

[Mord]

- Ki? Ariana? Hja nem... Lulu.
Hogy felderült pedig az öreg arca idősebb leánya említésére, de midőn kiderült, kire is gondol, valahogy egy picit csalódottabbnak tűnik máris.
- Ő a legkisebb. Ez meg a nagy fiam, Willem... hehe. Vitéz legény, a keleti határról tért vissza a minap. Amint láthatod... kineveljük a derekas lovagokat őkirályi felsége részére. Vagy inkább a fiának... hehe... akármelyiknek. Willem, lassan fejezzétek be a fiúkkal, eriggy!

Lord Ardenand ezzel máris karon fogva Eulisesst indul kifelé a kerengőre. Legyint egyet a haramiákra és a veszteségekre.
- Elszaporodtak a lókötők. Kár a kapitányért, jó ember volt. Majd Willem lerendezi ezt is. Gyere, végy egy forró fürdőt, s vacsorára elvárlak a nagyterembe! Rád fér pár nap pihenés, és egy jó kis vadászat! Vadkanra!

[Eulisess Scarletwound]

*A rablók felé tanúsított érdektelenség lepi meg talán a legjobban. Az egykor hevesvérű, párviadalból vadászni járó, kalandozótermészetű lord ilyen lett? Ezt teszi a kor velünk? Bárgyún mosolygó idiótákat csinál belőlünk? Reméljük nem. Reméljük, csupán amiatt feszeng az öreg Aredenant, mert kérni akarnak valamit, s nincsenek hozzászokva ehhez az aktushoz. Ez méltó lenne hozzá. A fiatalságra hagyatkozó vén hülye szerepe; nem!
Bár igaz, ami igaz, a fiataloké a jövő... de egykor nekünk ígérték…!
A fiatalabbik lány távolléte is gondolkodásra ad okot. Miért keresi valaki hamarabb egykori szolgái társaságát, mint saját családjáét? Valami rosszat lehet e mögött sejteni, mást nem. Mindenestre ez ki fog derülni. Ha nem előbb, akkor utóbb.
Mindezen gondolatok alatt a fiatal Willemet figyeli. Valóban kiköpött apja. Szinte időutazással felérő látvány.*
— Legyen akaratod szerint, Willem. Ma pihenünk, később vadászunk…A vitéznek —*Westre érti.*— is rendelj kérlek egy szobát.
*S ha nem történik semmi sem, akkor rövid időre búcsút vesz és felindul, valószínű felvezetik, a kijelölt hálójába, hogy elkészülhessen a mondott vacsorára.*

[Mord]

Eulisesst valóban kényelmes, meleg szoba, nagy dézsa forró víz várja, és a szolgálólányok készséggel engedelmeskednek... bármely kívánságának, legyen az egy kupa bor, még több melegvíz, a háta megmosása, vagy egyéb testi örömök. Deenton a mellette lévő kisebb kamraszobát kapta meg, mely ugyan nem oly kényelmes, mint az Úré, de egyetlen halk neszre egy összekötő ajtón át ott tud teremni mellette, ha szükséges.
A szobáról, melyet a lord kapott, külön kis erkély nyílik az udvar felett, a panoráma a borvidékre igazán lélegzetelállító. Az ágya kényelmes, a polcokon érdekes könyvek sorakoznak.
Hamarosan kopognak, s két legény érkezik a lord ládájával.
- Tisztelettel naccságos úr! A lakatot leverték a galádok, de... elhoztuk, ami menthető vót...
A láda lakatját valóban leverték, s ami érték és fontos dolog volt benne, az valóban el is tűnt, legyen az ékszer, pecsét, papír vagy ruha.
A parasztok hajlongva távoznak, a szolgálóleányok készséggel hoznak a lordnak, ha szükséges új ruhát is adnak neki, hogy kényelmesen és otthon érezze magát.

A vacsoraidőre aztán megint egy szolgáló kopog be, hogy szívélyesen meginvitálja és lekísérje a nagyterembe, ahol már gyertyalángok és fáklyák mellett hosszú asztaloknál ülnek a familiáris vendégek. Természetesen a terített főasztalnál ott ül a lord is, jobbján a fia, bal oldalán üres szék, ide kísérik Eulisesst. Deentonnak viszont nem terítettek külön.
Lord Ardenand (az idősebb) szívélyes mosollyal áll fel, hogy köszöntse Eulisesst, fia csendesen követi példáját. A szolgák egy ezüsttálcán egy uncia borpárlatot, és egy apró falatka sózott kenyeret hoznak Eulisssnek.
- Kedves barátaim! Kedves barátaim! Nagy örömömre szolgál, hogy családunk régi barátját, Lord Scarletwoundot, Feketevölgy Urát és Őfelsége bizalmas tanácsosát körünkben üdvözölhetem! Hosszú idő óta a mi Szürke Eminenciásunk most végre időt szakított arra, hogy gyönyörű borvidékünkre látogasson, és szavamra, ha innen józanul távozik, úgy én vagyok a legrosszabb vendéglátó és barát Egroniában! Jöjj, drága barátom! Köszöntelek téged házamban, és fogadom az Egy színe előtt, hogy szívemnek kedves barát, házamban becsült vendég vagy!
A familiárisok hangos éljenzése mellett kínálják hát fel az esküvel szentesített vendégvárót, hogy a lakoma aztán elkezdődhessen!

[Eulisess Scarletwound]

*Halovány mosollyal kísérve veszi kézbe a borpárlatot, mit a beszéd után megemel. De az, ajakérintés nélkül követi a tanácsost a számára kijelölt helyre. Miután helyet foglal, mosolyint az idős házigazdára, a fiára, majd keresi Lady Sante-Bouve-t. Neki is szán egy pillantást.

Nagy a füstje e tűznek…. Bár még idő, míg a lángokat észreveheti az ember…idő míg megismerheti a kérés milyenségét…

Ám az az idő még várat magára. Most a lakomáé a főszerep.*

[Mord]

Egyelőre a Ladyt nem látja Eulisess, bár az ifjabb lord mellett az asztal túlfelén a hely bizonnyal neki van fenntartva.
Ahogy Eulisses leül, a házigazda apró, mosoly mögé rejtett fintorral követi, és foglal helyet saját székében. A közelebb ülők összemorrannak, de akkor a sarokban a muzsikos belekezdenek a cikornyás muzsikába. A szolgák egyre hozzák és hozzák a nagy levesestálakat, a nagy tálakon a húsokat, sülteket, zöldségeket, a fűszeres vadakat, mézes-mázas szárnyasokat, csípős sonkákat. Aligha lehetnek anyagi gondjai a vendéglátónak, ha ily bőkezűen tudja megvendégelni háza népét, s a Főtanácsost is, mintha legalábbis maga a király ült volna az asztalhoz.
A hosszú asztaloknál a férfiak és asszonyok, legények és leányok beszélgetésbe kezdenek, nem érteni már az evőeszközök csikorgásától és a muzsikaszótól, hogy miről.
- Remélem, kiheverted a gyalázatos támadást. - Fordul ismét Eulisess felé a ház ura, épp egy jókora pulykacombbal a kezében. - Kettőt kézre kerítettünk, épp fosztogatták a kocsit. Most ott visongnak az út szélén egy karón... Vagy ha az egy kegyes hozzájuk, már halottak. Ehh... Az Adományról ide szökik a sok semmirekellő, és a mi gazdag völgyeink fosztogatnák, hogy az anyjuk seggébe is egy jó nagy karó állt volna, mikor fogantak!

[Eulisess Scarletwound]

*A mondottakra bólint egyet, miközben maga által választott szerény ételét nézi. Kisvártatva az üres szék felé bök és ezt mondja:*
–Talán te is beálltál azok közé, akik a Fényes Úrnak is fenntartanak egy helyet az asztalnál? -*kérdésére tudja a választ, de jobb lesz az apa megfogalmazásából olvasni a sorok közt.*

[Mord]

- Óóóh az én asztalomnál előkelőbb hús-vér vendégek hivatalosak...
Van valami kellemetlen abban, ahogy ezt kijelenti az öreg. Mintha a lélek mélyén keserű epe mérgezné a szavait, melyeket mosolyogva ejt.
- Drága leányom pedig szereti úgy gondolni, hogy mindig a maga útját járhatja. Legalábbis míg egy erős férfikéz rá nem tereli egy asszonynak inkább való és becsültebb útra! Mint mondjuk a család vérvonalának megtartása, hogy egyebet ne említsek...
- Nade apa... - fordul oda immár a sokkal nyíltabb tekintetű és őszintén kedvesebb ifjabb Ardenand is. - Ne légy ilyen szigorú Luluval.
- Nem lennék, ha itt lenne... - Dohog öregesen az idősebb úr. - Akkor talán magyarázkodnom se kellene miatta.
- Dehát nem is magyarázkodsz! - Neveti el magát a fiú, és bocsánatkérőn Eulisessre néz. - Bocsássa meg Őlordsága... Lul.. ühm... Lady Sante-Bouve talán később csatlakozik hozzánk, de régen járt itthon, és előbb tiszteletét tette édesanyánknál.
- Iiigen-igen... -Hesseget az idősb férfi, mintha csak a komor témát akarná elhessegetni az asztal mellől. - Amúgy is, minek hoztad ide? Az út hosszú, fárasztó és veszélyes.... készülnie kellene a gyász elhagyására, és a kérője fogadására!

[Eulisess Scarletwound]

* A tanácsos hallgatja és figyeli az eseményeket, de meg nem szólal. Felesleges lenne egy kommentárral kínosabbá tenni a helyzetet. Röviden elmélyedve iszik az időközben töltött friss vízből, hagyja, hogy mindenki újra felvegye a jókedvét. Akkor érdeklődik az eljárás felől, mellyel a -kis túlzással- világhírű szeszes italukat készítik a birtok urai. Bár konkrét választ nem remél, hézagpótlónak megfelelő a téma és a gazda is dicsekedhet valamivel.*