Az Ezer Lámpás Éjszakái

Lejátszható kalandok, hirdetések.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
handsofgod
Adminisztrátor
Hozzászólások: 25

Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#1 » 2017.05.19. 12:12

Kép

Az Egron Birodalom minden népének adatik tudtára!

Őkirályi Felsége az Eldalos-házból való Barad, ki negyedik ezen a néven, elrendeli, hogy minden nemes és nemtelen birodalma minden apró zugában és nagyvárosában ezen év Ígéret havának 19. napjától három éjen át gyújtson lámpást az eltékozolt gyermekekért! Szóljon a harang a fénynek minden templomában az éj minden órájában, hogy a Fényeknek Ösvényén az Úr hangjai által vezetve gyermekeink hazatérjenek, vagy üdvözüljenek ártatlanságukban az ő birodalmában!

Kelt a Fény Megtestesülésének 1402. évében, Ígéret havának 15. napján.


Kedves Játékosok!
A Kastély a ködben csapata 3 napos szabad játékot hirdet, mely az Ezer Lámpás Éjszakái nevet viseli. A játékban a sziget és a kastély megváltozik egy kicsit, és ehhez kapcsolódóan bárki szabadon mesélhet majd saját és társai szórakoztatására! További információkat 2017. május 18. este helyezünk ki az oldal Hírek menüjébe!
Jó szórakozást kívánunk a játékhoz!

Kaland frissítés:

Minden évben megtartják a fény hitében élők azt a hagyományt, hogy fénylő lámpásokkal világítják meg éjszakáikat, hogy az év közben eltűnt gyermekeket hazahívják, vagy ártatlan lelküket a Fények Útján az Egyistenhez küldjék. A Fény Megtestesülésének 1402. évében, Ígéret havának 19. napjának éjjelén kezdődik e nemes és ősi hagyomány.

Az Ezer Lámpás Éjszakái három oly sötét éjszakára esik, amikor a hold takarásba kerül egy másik égitest által, vagyis három napos teljes holdfogyatkozást mutat. A jelenség önmagában is misztikus babonákat szül, főleg, hogy valahogy a csillagok is eltűnnek az éjszakai égboltról, így aztán valóban minden fényforrás megszűnik. A kastély szigetén pedig különös jelenségek jelennek meg.

Magában az épületlen csupán az asztalokra helyezett míves, színes üvegű lámpások adnak fényt, s itt-ott minden szobában, helységben megjelennek gyerekjátékok, legyenek azok akár hintalovak, melyek maguktól mozdulnak, porcelánbabák vagy csuhébabák, csörgők és dobok, apró kardok vagy félkész kifeszített hímzések. Gyermekek kóborló lelke kísért, legyen bármely korú, rendű, rangú, és kellemetlen, olykor nem veszélytelen csínyeket eszelhetnek ki e kísértetek.

Az udvaron a fákon megannyi világító gömblámpás próbálja a holdat és a csillagokat helyettesíteni, ahogy az erdő egyes ösvényein is ilyen lámpások pislákolnak, vagy épp éteri fénnyel égő kisállatok rebbennek szét az utazó útjából. Az ösvényeken ráadásul valaki csomagolt édességeket lógatott fel, mintha csak csalogatni akarná a gyerekeket valamerre… ám aki az ösvényre merészkedik, akár veszélyes alakokkal is találkozhat!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#2 » 2017.05.20. 16:47

(Az első nap...)

- Az üzenet –

A délután sötét fellegekkel lepte meg a Köd-sziget felett az eget, s az eső minduntalan csak zuhogott s zuhogott. Kiábrándító, kellemetlen, nyirkos hideg ígérkezett aznapra is. Mintha maga az időjárás is tisztában lett volna az elkövetkezendő napok fontosságával, a fellegek napnak világát alig eresztették át. Veronica de la Fuente dacosan nógatta előre Délceg nevű lovát, felfelé a gázlótól a kastélyhoz vezető ösvényen, ügetésével minden patacsattanásra sármorzsák reppentek fel körötte. Már csaknem elérte a kastélyt, mely a meleg kandallók és kényelmes karosszékek ígéretével biztatta, mikor Délceg ismét megmakacsolva magát felkapta fejét, s hirtelen megállva előre billentve lovasát idegesen kezdte ide-oda forgatni fejét.
A hátas riadalmának oka lassú cammogással, lustán közeledett a kanyargó ösvényen. A megtermett leonin mit sem törődött épp a lovassal, vagy, hogy annak hátasát mennyire rémíti meg a ragadozó szaga, gondolatait lekötötte az örökösen papoló ősök követelőzése.
- Megbolondultál? Na nem,még egyszer le nem teszel,az öregapád... –Pörölt a hirtelenvörös leány a hátassal, ám mikor megpillantotta a kanyarban feltűnő, nála sokkal magasabb monstrumot, lova megágaskodott, s neki csak egy meglepett kiáltásra maradt ideje.
Az egyetlen, akit végképp nem bírt felrázni e jelenet, maga Mord volt. A leonin, unott ásítással villantotta meg hosszú ragadozófogait, majd oldalt csapva bojtos farkával elhessegetett pár legyet. Persze se a lovon, se a lovason ezzel nem sokat segített, így hát halk gurgulázó motyogást hallatva merült el egy pillanatra a lelkek folyamában. Akarta, hogy a ló megnyugodjon, s öröksége nyomán akarata megfogant, Délceg szép lassan megnyugodott, s nem akart már lovasát elhagyva elvágtázni a rengetegbe. Pedig Veronica már felkészült a nagy zuhanásra, a kényelmetlen érkezésre, és a sáros fájdalomra a tomporában, ám okos lány révén hamar dűlőre jutott az összefüggések felett.
- Oh… Köszönöm… - Nyikkant ki belőle az udvarias nevelés, s ezzel a leoninnal nem érezte azt, hogy pimaszkodni lenne kedve úgy, mint a sakálfélével minap.
- Nincs mit. – Mord pofája épp érthető szavakat formált, ha épp arra volt kedve, bár a hangokat különös zöngével fűszerezte meg macskaléte. Lassan indult tovább a lány felé. – Óvatosan a gyerekekkel ma este, ha maradsz, ember leány.
Veronica némi félelemmel vegyes bizalmatlansággal húzta félre a gyeplőszárral a lovat, szemöldöke ráncba szaladt a másik szavaira.
- A gyerekekkel…?
- Azokkal. Ma este kezdődik a Holdcsend. A gyerekek itt járnak majd... és az ő ártatlanságuk már oda. Ne kövesd a fényeket... és ne kövesd a mézesmázos csábítást, csak ha kész vagy megharcolni az ártatlan lelkekért!
Mord ugyanazzal a lusta egykedvűséggel caflatott el mellette, amivel jött, s hangja se sok érzelmet árult el, még akkor se vette a fáradtságot erre, mikor a lány tátott szájjal figyelte elhaladtát. Nagy ásításokkal jutalmazta magát, amint áthaladt a gázló fodrozódó hűs vízén, s vissza sem pillantott. Nem akart visszatérni, nem bolond ő hogy épp most maradjon.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#3 » 2017.05.20. 17:45

- Az első találkozás (1.rész) -

Kai lusta, nagy ásításokkal érkezett le a kártyaszalon csendjébe az emeletről. Minthogy sehol senkit, de még egy kósza kísértetet sem látott, ott tartott, hogy kívánta, ha az alvilág démonai is, de valaki jelenjen meg végre. Hogy végülis ezen fohásza az oka, hogy Veronica épp ekkor toppant be, vagy más áll a háttérben, már sosem derül ki, de az elázott leány a veranda felől apró vízpettyekkel nyitott be.
- Üdv? – Köszöntötte a flind a belépőt némi bizonytalansággal. Veronica nem volt kellemetlen partner, inkább olyan szót nem szóló „orrbökdösős”.
- Oh! Üdvözletem! – Felelte udvariasan a leány, aki inkább valami… emberibb társaságra számított volna. – Az imént találkoztam egy akkora oroszlánnal, aminek a hóna alatt elférnél! Persze, nem a közönséges állatokra gondolok. Kai, ugye?
- Egy oroszlánnak a hóna alatt sok minden elférne, merthogy négylábú állat, ami elég nagydarab. S igen, hölgyem. Kai. Az ön nevét még mindig nem tudom. Amivel találkozott, gondolom egy leonin? Mármint, oroszlán, de két lábon jár és beszél, ugye?
- Pedig említettem a nevemet legutóbb! - Húzta fel egyből az orrát a lány, mert az, hogy ő nem jegyezte meg a "flind"-et, az teljesen természetes számára, de hogy őt ennyire semmibe vegyék, az mégiscsak vérlázító!
- Akkor elnézését kérem, talán a szellemek utáni kajtatásban feledkeztem meg róla. Szabad megkérdenem hát ismét a becses nevét? *Hajolt meg kissé Kai ismét Veronica előtt.
- Az a szerencséd, hogy ily tisztelettudó vagy!- Fújta ki a mérgét csípőre tett kézzel amaz, majd megenyhülni látszott. - Veronica de la Fuente. De elég lesz a Veronica is. Mellesleg ha egy hölgy közvetlen hangnemre vált feléd, úgy illik,hogy követed a példáját, meghálálván ezt a gesztust!
- A bocsánatáért esedezem. - Hajolt meg még mélyebben Kai lehunyt szemmel, s erősen tartva magában a nevetést. - Ha bárhogy kiengesztelhetem... mármint, bármivel kiengesztelhetlek, hát szólj!
- Hagyd el… - Legyintett rá Veronica, majd az egyik asztalhoz sétált, hogy az odakészített kancsó bodzaszörpből öntsön magának. – Szóóóóval igen. Gondolom leonin, bár a fajtáját nem mondta, de valamiféle gyermekeket említett, akik…
A lány keze megakadt a mozdulatban, a kancsó némán függött ujjain, ahogy a folyosóról beáramló neszre figyelt. Nem is nesz… dallam. Ének. Halkan kacarászó kislány éneke.

…Ennek a kislánynak nem jutott párja,
Jaj, de megharagszik.
Majd máskor jut neki,
Jobban iparkodik….


Kai hegyes, hosszú fülei megrebbenve oldalt fordultak, s a fej egy pillanattal később követe a fülek mozgását.
- Sajátos. Javíts ki, ha tévedek, Veronica, de ez ember kölyökhang?
- Gyerekeknek hívjuk, de igen. És nem találkoztam még itt gyerekkel.

...Betekintünk az ablakon,
Ki kártyázik az asztalon?
Huzsedári, huzsedom…


A kacarászás, mely az énekszóhoz társul, egyre élesebb, s a szalonba vezető széles márványlépcsőn halk nyikorgással, lassan kezd lebucskázni egy elszabadult aprócska, fakerekes faragott lovacska.
- Hát ez az, én sem. Ami azt illeti, elég gyéren lakott a hely. Már épp meg akartam kérdezni, nem-e épp az Ön... mármint te gyerekeid? De akkor nem is lehet másé, aki erre jár?
- Úgy nézek én ki, mint aki gyermekviselt volt?! - Háborodott fel Veronica, majd ahogy a faló legurult a lépcsőn, összevonta szemöldökét bosszúsan, s felkapva a játékszert felfelé indult. - Na jó... Kislány! Gyermek, merre vagy?
- Nem. Úgy nézel ki, mint akit nehéz elképzelni, hogy ne ostromolna kérők hada, amíg be nem adod a derekad. - Mérte végig a flind a lányt, szinte levetkőztetve a szemeivel, ahogy felfelé haladt.



Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#4 » 2017.05.20. 17:48

- Az első találkozás (2. rész) -

De Veronica mit se törődött már Kaival és annak megjegyzéseivel. Kettesével szedve a fokokat sietett felfelé.

…Szép is vagy te, jó is vagy te,
Csak egy kicsit csalfa vagy te.
Huzsedári, huzsedom…


A leányka tovább énekelt, de amint a vörös hajadon felért az emeleti hálókhoz vezető folyosóra, csupán egy bőrből varrt kóclablát látott elgurulni a vastag szőnyegen.
- Ne hízelegj! Mi a… Hé! Gyere vissza! Indíts haza! Az oroszlán azt mondta, veszélyes itt ma este, nem mintha egyébként nem volna az! – Indult nagy lendülettel a hang után.
- Az "oroszlán" véletlenül nem mondta, hogy mit is keresne itt egy gyerek? – hallatszódott fel Kai kiabálása lentről, de a lány nem felelt neki, hát hol ide, hol oda kapta a fejét a flind. - Valami nem stimmel ezzel.
Ez pedig egyre bizonyosabbá is vált, mikor Kai mellett meglebbent a nehéz brokátfüggöny, s a sötét anyag mögül halk kuncogás hallatszódott. A flind gondolt egyet, s mint aki nem vett észre semmit, indul el, körbejárva az asztalok egyikét, egy rézérmével játszva, dobállva, pörgetve a levegőben, majd egyszeriben odahajítva a függönynek. Az érme ártalmatlan koppant a brokáton, s esett le. A függöny mocorgott... kuncogott... s akkor Kai mögött hangos csörömpölés kélt, ahogy a bodzaszörpös korsó leesett az asztalról s összetört.
- Ooppááá… - Hallotta a bizonytalan kölyökhangot, de megfordulván nem látott ott senkit, csak egy darabka lépesmézet árválkodni az asztal szélén.
Kai türelmetlen mordult fel, s a függönyhöz lépett, egyszerűen elkezdte elhúzni. Magában sorra vette a lehetőségeket, sosem hitte igazán az efféle történeteket, de ismervén a bűbájokat tudta, léteznek spektrális élőholtak, szellemek, ha úgy tetszik. Épp ennek lehetőségét taglalta magában, elhúzva a brokátot, mely mögött néhány pókhálón túl semmit nem lelt, mikor tompa puffanással vágódott a fejének valami egészen kemény és merev, mégis puha… A kis bőrlabda, melyet kóccal tömtek ki, csendes surranással pattant arrébb a padlón, s tompa fejfájást hagyott a flindnek.
- Hozd ide! Hozd ide kutyus! – Kiáltotta a gyermekhang a lépcső felől, ám ott csupán a hideg szellő neszelt.
- Hozzam vissza, hmmm? – Kérdezett vissza Kai a tarkóját nyomkodva, s végülis csak lehajolt, hogy felvegye a labdát.
- Igen... igen… igen... kérem.... kérem a labdát, kérem....! Hozd ide... – jött a felelet a lépcső irányából, s valami furcsa szapora, izgatott lihegés társult hozzá.
- Heh... hát persze! Óóóó de hol is vagy? Nem látlak. S a hallásom néha becsap. – Indult meg a flind a bejárat felé, s még véletlenül sem a lépcsőhöz.
- Hahaha... hihihi... itt vagyunk, itt ni, hát hogy nem látsz? Vak vagy talán vénségedre? - Kacagta ki a gyermekhang, csipogó-ugató nevetése irritáló volt.
Amint Kai a lépcső felé fordult, azonnal észrevette már az ott ücsörgő párost, amint szemtelen pimasz vigyorral méregetik. A flind kölyök épp a térdére támaszkodva ücsörgött, míg mellette a hideg márványon fiatal feküdt kiterülve, lompos rókafarkát maga mellé húzva épp azt babrálta. Kai úgy érezte, egy pillanatra megáll a szívverése is, ám némi csend után mégis választ préselt ki magából.
- Meglehet, bár vénnek még nem neveztek. – Felelte, azon tűnődve, hogy igazából kizárt, hogy valaha itt fajtájabeli kölyök járt volna. Élt volna.
- Pedig vén vagy. – Felelte a vulpe rávigyorintva. – Ráncos a képed és nagy a füled. Olyan vagy mint apám. Csak ő szigorúbb…
- Aham... ráncos a képem, mi? - Vakarta meg az orrát Kai. Kíváncsi volt, vajon a flind kölyök tudja-e, mit jelent a mozdulat… Tudnia illett volna. - S ti ketten? Mit műveltek? Bizony se apáitok, se anyáitok nem látná szívesen, hogy együtt lopjátok a napot…
A két kölyök összevigyorodott, s volt ebben valami közös csibészség.
- Se apám se anyám nem lát… - felelte nevetve a flind.
- Óóó… Unalmas vagy, öreg! Dobd már a labdát, naaaaa! Különben dühös leszek! Naaaa….!
- Jaj, rettentően félek! – Szólt vissza cinikusan Kai. - Kérlek, ne bánts! Tessék, eldobom ahogy parancsolod….
A labda szép ívvel repült ki a válla felett, ki a nyitott verandaajtón, s a két kölyöknek sem kellett több! Szemük sárga villanással ragyogott fel, s elrugaszkodva szélnél sebesebben söpörtek kifelé a kertbe. Nyomukban mintha szélvihar támadt volna, néhány szék és asztal megborult, kancsók törtek és kupák borultak el… még Kainak is meg kellett kapaszkodnia a vitrines szekrény pultjában. Hosszan meredt a két alak után, kik eltűntek a labirintus sövényében, s azt, hogy egyszerű kísértetekkel lett volna dolga… nos azt egy percig sem hitte már. Ennek szellemében pedig jobbnak látta távozni.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#5 » 2017.05.20. 17:49

- Az első találkozás (3. rész) -

De nem csak Kai jutott erre a döntésre. Veronica követte hát a kislány hangját fel az emeleti folyosókra. Az apró léptek dobogva szaladtak előtte.
- Hihihi… gyere, kapj el! Gyere kapj el! – Biztatta a leányka hangja.
- Megállj, hé! Honnan szöktél ide, valami tanyáról? Nem maradhatsz itt, hallod? – Replikázott ellene a vörös ember lány. Azonban akárhogy sietett, a fordulóban is csak a lebbenő függönyt látta, de a gyermeket nem sikerült megpillantania.
- Túl kövér vagy, így nem kapsz el, náni! – Kacagta a kislány, s Veronica rádöbbent, hogy ő ismeri ezeket a szavakat… nagyon régről, csak ködös emlékképként dereng fel számára, hogy ez már megtörtént… csak más szerepekkel.
A lány lassabb, s óvatosabb léptekkel folytatta útját, immár nem szólongatta a kislányt tovább. Hamarosan halk beszédfoszlányok szűrődtek el hozzá, az egyik emeleti ajtó résnyire nyitva volt, onnan hallotta ki a kényes szavakat.
- Ééén is. Add ide! Akarok lovacskázni naaaa!
Lábujjhegyen közelítette meg az ajtót, maga se teljesen értette, miért, s óvatosan, csendesen lesett be a résen a szobába. S amit látott, az egy játékszoba volt. Talán bekanyarodott a hercegek tornyának egyikébe? A szobában kisebb-nagyobb, de mégis mind aprócska gyermekek. Az egyik hirtelen vörös, szeplős, kék szemű kislány, kiben magára ismer, épp egy sötétbarna hajú, szegényes kinézetű sápadt, vézna, de vörös sálat viselő kisfiút taszigált le egy hintalóról. A fiúcska dacos hisztivel nyújtott rá nyelvet, és vonul ki a látótérből. De Veronica biztos lehetett benne, hogy többen vannak bent, hát végső elszánása arra sarkalta, hogy óvatosan kijjebb nyissa az ajtót. A fiúcska egy nagy kupac gyűrött rajzos kártya mellé ült le, azokat nézegette. Az ablak mellett egyszerű fehér kis zsákruhában hosszú fekete hajú kislány sírdogált, azt nyüszítve, hogy valaki hagyjon abba valamit, mert rossz dolog. Egy másik széken szőke, vörös szemű elf lányka épp elmélyülten békát bökdösött egy hegyes bottal, miközben erős alkatú kissé rozsdabarna fiúcska épp kardozósat játszott tengerészsapkában egy vézna, de annál fürgébb, ágról szakadt, sötétbarna hajú, zöld szemű kisfiúval, aki épp vesztésre áll. Egy nagyon magas kislány pedig gyöngyöt fűz fel épp.

Veronica nem akart hinni a szemének... Lassan az emlékezetébe kúszott Mord szavainak értelme, és jobbnak látta becsapni az ajtót, majd megfutamodni. Gondolataiban átkozta a helyet, meg a szellemeit, s a rémület arra sürgette, hogy mindenét összeszedve szobájából, lovát visszanyergelve azonnal elhagyja a szigetet… de annak gázlója immár fényes nappal is víz alatt állt.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#6 » 2017.05.20. 23:42

- Az éjszaka gyermekei (1. rész) -

Alacsonyabbra szállt a nyári nap, s a kastélyban mind több helyen jelentek meg az elhagyott játékok, időről időre felhangzott a gyerekek kacarászása valahol a falak mélyén. A termekben s a folyosókon megjelentek a díszlámpák, színes üvegük mögött meleg fénnyel pislogott egy-egy lángocska az olajkanócon, s a fák lombjaiban is megbújtak tompa fényükkel egyelőre a gömblámpások, mintha csak a holdat akarnák majd helyettesíteni.

Jezabel a könyvtár kipárnázott ablakpárkányán ücsörgött, a kandallótól nem messze. Kénytelen volt begyújtani, kint hűvös, esős volt az idő, borús, akár a kedve. Mivel azonban bent meleg volt, levette a karcsú szabású felsőkabátot, s csak könnyű királykék inget viselt, szűken szabott nadrággal, széles ezüstveretes övvel. Felhúzott lábain vaskos, bőrkötéses kötet pihent, mellette kis asztalkán rég kihűlt kamilla tea, de az orgona és egres átható illatát semmi nem tudta volna elűzni körüle. Kifelé merengett, nem kötötte le az írás. A kertre épp rálátva látta az esőben befelé caflató vulpét, vagy talán nem is esett, csak könnyei miatt tűnt úgy? Megtörölte hát szemeit, s intett a közeledő felé, majd visszafordult a kötethez, melynek egyetlen sorát sem tudta volna már felidézni. Mivel pedig a rókaszerzet fel is tűnt nemsokára az ajtóban, végleg felhagyott ezen próbálkozással.
- Üdvözlet! – Vakkantotta a hegyesfogú még az ajtóból.
- Jó estét, Rorschach! Jöjjön, üljön ide melegedni a kandallóhoz! – Kedves, meleg, mégis egy kissé fáradt, szomorkás mosollyal invitálta a lady a vulpét, ki kapva kapott ezen, s a meleget adó tűzhely elé telepedett szárítkozni.
- Valami baj van? – kérdezte Ror, fejét kissé oldalt döntve, s farkát ölébe húzva önkéntelen is annak bundájával matatva.
- Nem... Vagyis... nos... Nem baj... inkább emlék, és megmásítani már nem tudom. Tudja, most... a fény hitében élőknek egy nagyon különös, rövid időszak jön. Ezer Lámpás Éjszakáinak nevezzük. De itt... mintha még ez is kifordulna magából. Ijesztő.
- Valóban? Hmmmm… Az erdőben is… - Hümmögött egy sort a róka, ám ekkor mintha csak varázsszó csendült volna, a kandalló párkányáról a rongybaba megbillent, s leesett, épp az ölébe, s a falakból gyermeki nevetés hallik. - Ez meg? Kölykök?
- Nos... ez az amiről beszélek. – Enged fel egy kicsit a nevetés okozta feszült összerezzenésből a dalnok - A lámpások útmutatók az elveszett gyermekeknek. Vagy azok lelkeinek inkább... de nézzen körbe! Megannyi színes lámpás mindenhol, elhagyott játékok, miknek tegnap nyoma nem volt még...
- Igen láttam, furcsálltam is, mert még egy kölyköt se láttam a környéken. Szóval újabb szellemek? Csodás...
- A szellemek még hagyján... - Pillantott ki ismét az ablakon a lány, majd vissza a rókára egy szomorú pillantással. - A lélek üdvössége minden ártatlannak jár. Az, hogy mi vár a túloldalt, már nem pusztán hit... vagy babona. Azonban milyen üdvözülés vár azokra a gyermekekre, akik valahogy úgy tűnik itt ragadtak... vagy épp a kastély vonzotta ide őket? Ennek itt... nem így kellene lennie. És félek valami nagyon rossz dolog fog történni a végén.
- Sose voltam egy nagy hívő, de igazad lehet. - Vonta meg a vállát a vulpe is, kitekintve az ablakon. - De imádkozni azért nem fogok. És ezt miből gondolod?
Rorschach úgy döntött közben, mégis felkel a kandalló mellől, lévén már majdnem megszáradt a bundája, s inkább egy székben foglalt helyet, ahol aztán a szőrös farkát az ölébe húzza, mint valami boát.
- Vannak bizonyos megérzések, amik nem csalnak meg. - Felelte kelletlen Jezza. Bizony... azoknak a megérzéseknek hangjuk volt, kellemes mély, csábító basszusuk. - Ön mit tapasztalt kint?
- Főként a lámpások, itt-ott magányosan pislákolnak a fák ágain lógva az ösvények mentén. És a gyermekek hangjai... - Mesélte az ablakot bámulva amaz.- De ha ez csak egy egyszerű szellemjárás, miféle bajt okozhat?
A bajt pedig csak emlegetni kellett. A nevetés újra felhangzott, most közelebbről... s Jezabel mellett mintha megmoccant volna a vastag brokátfüggöny, majd a következő pillanatban hangosan reccsent egyet a díszes faragású karnis, és az egész, úgy ahogy volt, leszakadt a falról. A lány egy sikkanással épp csak fel tudta kapni a kezét, alkarjára ütött feje helyett a faragott fa, s beterítette a nehéz brokát, alig tudott alóla kikászálódni aztán.
- A mindenségit... azt hiszem, a bajt csak emlegetni kell, és jön is! Mindazon túl… a lelkek nem háborognak oktalan.
Rorschach karosszékének hátát pedig kapirgálni kezdte ekkor valami.
- Kutya vagy? Kutya? Keress meg, kutyuskám... - Követelte a gyerekhang. De amint odapillantott, nem volt ott senki.
- Nem vagyok kutya! –Morrant meg feszülten a vulpe, farka idegesen rándult meg.
- Óóó én nem is mondtam, hogy az lenne... – Szabadkozott a dalnok, ám futó léptek topogása hallatszott a könyvsorok között.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#7 » 2017.05.20. 23:43

- Az éjszaka gyermekei (2. rész) -

- Keress meg... keress meg kutyuskám... - Kiáltotta éteri hangján a semmiből egy gyerekhang.- Erdő mélyén, domb mélyén! A farkas őriz, a medve őriz! Keress meg!
Jezabel a hang irányába fordult, de senkit nem látott. A félelem mind beljebb rágta magát a szívében, ahogy a vulpe felé fordult.
- Kövessük?
Rorschach azonban nem felelt, szóval nem… csak felállt, s elindult kifelé a könyvtárból a folyosón követve a topogó hangokat. Jezza mit tehetett volna? Követte a vulpét.
- Merre vagy? – Szólongatta a vulpe a szellemalakot.
- Medve őriz, farkas őriz, mély álmunkat alusszuk... gyere és keress meg kutyuskám! Medve ordít, farkas vonyít, hangjuk messzi száll a holdtalan éjben...
A folyosón függönyök lebbentek, egy kóclabda elgurult magától, majd a főbejárat nehéz döndülése hallatszódott. A páros a Télikert hűvösében torpant meg.
- Legyen óvatos... bár gyermeki lélek... nem biztos, hogy játszani hív minket... sőt egyre inkább úgy gondolom, hogy nem játszani akar az erdőben! – suttogta Jezabel a vulpénak.
- Van egy ilyen rossz érzésem. – Biccentett rá a másik, s ha a lány megfigyelte, láthatta, hogy bizony égnek mered minden szőrszál a hátán.
Óvatos lassúsággal nyomta le a kilincset, s léptek ki az előudvarra. A köd térdmagasságig hullámzott ekkor már, felette szakadt az eső hűs, sűrű cseppekkel. Az ég éjsötéténél is sötétebbnek tűnt, mintha fekete bársonnyal fedték volna be. A fák ágain, gyökerein és törzsein kis fénylő gömbök világítottak, mintha csak a holdat akarták volna mind helyettesíteni. A köd felkavarodott, ahogy az egyik ilyen gömb alatt megtorpant a kislány, s válla felett visszanézett. Hosszú fehér zsákruhája sáros lett, ahogy mezítelen lábacskái is, fekete hajkoronája nedvesen lapult le arcára, s ahogy visszapillantott, kék szemei hidegen villantak. Ismerős gyermek volt, Jezabel számára túl ismerős is, önkénytelen hátrálni késztette a jelenés, míg tova nem futott a fák közé.
- Maga is látta azt a gyereket? – A hangja kissé megremegett, s gondolatai mélyén már fohászkodott az Egyhez, hogy ne valami sötét kísértés legyen…
- Láttam… - válaszolt suttogva a vulpe, s a lába neki sem nagyon akaródzott mozdulni.
- Hogy nézett ki az a lány?
- Fekete haj, meg kék szemek. Valami fehér ruhaféleségben. - Válaszolta a vulpe bizonytalanul, majd hátra pillantott Jezabel felé. Utána menjünk?
- Másképp nem derül ki... - Felelte a dalnok egy mély lélegzet után, s rálépett a kifelé vezető ösvényre.

Az ösvényen eleinte épp olyan apró gömbök látszottak, mint a kastély udvarán, majd ezek egyre nagyobbak lettek, már-már gyermekfej nagyságúak, s a kacsok behálózták őket. Ahogy haladt a páros, egyszer csak bal kézre megrezzent egy bodzabokor, s az egyik kinyúló ágán mintha kis csomag lógott volna, melyről Rorschach eső ellenében is megmondhatta azonnal, hogy méz illatú. Kis keskeny csapás indult az ösvényről a bokor mellett, melyen több ilyen apró kis csomagocska is látszott a fák ágain függni.
- Azt hiszem... arra kellene. Ugye visszatalál, ha eltévednénk, Rorschach?
- Szerintem igen… - Közölte a kérdezett határozottan, s ahogy megszaglászta a kis csomagot, szemei kérdő értetlenséget tükröztek. - Méz? talán sütemény? De itt...
Kibontván a kis csomagot bizony mézes-mázos nyalánkság lapul benne, s az ösvényen, melyre a páros rátért végül, számtalan ilyen apróság csüngött. Mégis, a fák között zsizsegve a semmiből toppant eléjük a hang…
- Szégyen.... szégyen a vérre... Szégyen a vérre, szégyen a családra... - *Morrant és mondta egyszerre, s Ror fel tudta mérni, hogy az orgánum inkább olyan volt, mint egy vulpe, gnoll, leonin vagy hasonló teremtmény gyermekének hangja... Vagy a sajátja a régmúltból visszazengve?
- Mae'r wain amddiffynnol o'n cwmpas yn tynnu sêr! – Hangzott rá a válasz azonnal. Jezabel taszító mozdulattal teljesítette ki a megidézett pajzsot, s feszült figyelemmel leste, lesz-e szüksége rá… de egyelőre semmi nem moccant. Az üvegszerű burkon apró csillanások futottak végig, de más nem történt.
- Olyan mintha... de az nem lehet. Vagy mégis? * Motyogta hitetlenkedve Rorschach, mit se törődve Jezabel ténykedésével- Gyere elő! Mutasd magad!
Azonban a kiáltásra csak a fák susogása felelt:
- Szégyen... szégyen.... Gyenge vagy... szégyen a vérre. Szégyen a népre... Vesszen! Vesszen! Vesszen!
- Gyere kutyuskám! Keress meg! Erdő mélyén domb alatt! Farkas őriz, medve őriz! Keress meg! – Kuncogta a kislány valahol a fák között, s a távolból farkasfalka vonyítását hozta a szél.
Más nem rezdült, pedig az erdőt ekkor más is járta az éjben, nyugtalan lélekként bolyongva.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#8 » 2017.05.20. 23:53

- Az éjszaka gyermekei (3. rész) -

Vercolenak már jó ideje nem kellett mákonyhoz folyamodnia. Az álmok, a hangok és szagok kísértetei, szűkölő rettegés emlékének lelkén felfakadó sebei nem környékezték jó ideje, hagyta hát beszáradni a sutba dobott pipát. Az álmok peremén azonban beóvakodott tudatába oly óvatosan és sebesen, mint a vadászó áspis. A rémálmokból viharos gyorsan vált lidércnyomás, majd üvöltő pánik és vérszomjas harag, míg végül a menekülés kusza képeivel agyában tért magához az erdőben. Nem is vágyott vissza a kastélyba. Napközben egy arra haladó fuvarost ütött le, hogy a bak alatt hordott butykosát magához vegye. Étlen ivott egész nap, tőle az erdő vagy hangos kacagástól, éktelen káromkodástól, zokogástól, vagy énekszótól volt hangos. Végül az est leszálltával furcsa dolgok bukkantak fel körülötte. Lombok alatt kacagó gyermekeket látott, széthagyott játékokat, fákra aggatott süvegcukrot-lépesmézet látott, s egyensúlyozva a valóság és részeg álom peremén, marokra fogván egyetlen fegyverét, jókora medveölő tőrét, követni kezdte őket…

- Há! Há!
Biztatta meg immáron sokadszorra hátasát Veronica, nagyot sózva a domború farra a csípős mogyoróvesszővel, ám akárhogy nógatta az állatot, szügynél tovább nem tudja behajtani a vízbe. Világossá vált tehát, hogy nem fog tudni átúsztatni a túlpartra… Csalódott, fáradt sóhajjal hagyta hát kifarolni a mostanra csaknem idegronccsá heccelt állatot, és csitítón simogatja meg a ló nyakát.
- Nem a te hibád… biztos jó okod van rá.
Ezzel megfordította az állatot, s szorongva vágott neki az erdei ösvénynek… visszafelé.

- Nem vagyok gyenge! Én mondtam le róla! – kiáltotta Rorschach a sötétségbe.
- Nem állunk nyerésre, ha ez valóban egy falka, aminek hangzik... A medvébe nem is akarok belegondolni. Jobb lenne most mégis visszamenni! –Hadarta Jezabel, még mindig az erdőt figyelve,
A vulpe néma biccentéssel jelezte, hogy egyetért a lánnyal, s annak kíséretében indult meg visszafelé az édességekkel megrakott ösvényen.
- Szégyen! Szégyen! Vesszen! – Skandálta az erdő zizegése.
- Gyere kutyuskám, keress meg... keress meg! - A farkasok vonyítottak.
Azonban a hangok, kiáltások és sikolyok csak felerősödtek köröttük, s a vulpénak ennyi épp elég volt! Megugrott a bokrok közé, és uzsgyi, már rohant is… Jezza kétségbeesve kiálthatott csak utána.
- Rorschach! Rorschach, hová megy?!

Veronica lova megágaskodott, s rémülten akart kilőni a kastély felé, mikor az egyik ágról valaki egy fakardot dobott nevetve a farának. A lány sikoltva kapaszkodott a nyakába, ám mikor Délceg hirtelen megállva megint felágaskodott, óhatatlan a lány tompora bánta a bodzabokor mélyén.
- Ez már az én lovam! Rekvirálom!- kardoskodott a vörös hajú kislány a ló előtt, s annak több se kellett, hogy rémülten száguldjon el az ösvényen... s a leányka is semmivé foszlik.
- Ahh! Délceg! Délceg!!! - Kiáltotta torkaszakadtából a ló után, s kardot rántva tépte talpra az indulat. - Az az én lovam, te szajha!!! Felkoncollak, ha baja esik, világos?! Különben sem így nézek ki, nekem sokkal szebb az orrom vonala!! HALLOD?! POCSÉK másolat vagy! – De Veronica nem látta már a kislányt, hiába kiabált.
- Már az enyém! Akarom! Az enyém! – Hallhatta csak annak hangját kopogni az esőben.

Vercole csörtetését felerősítette a vadon, nem a széles úton volt, az erdő mélyéről, a világító gömbök közül látta a fénylő burkot Jezza karcsú alakja körül, ám az egyik ágról hirtelen ugrott a nyakába valami, és taglózta a földre.
- Talpra nyomorult rabszolga! – Saját gyermekhangja rivallt rá.
A férfi kezei görcsösen markolták a demizsont és a tőrt, akként vergődött talpra a síkos talajon. Csupán állati vicsorba feszülő fogai és szeme fehérje világolt a sötétben.
- Nem! Neeem! Dögölj meeg!
Ordítva rontott saját-arcú támadójára, hogy habzó szájú gyűlölettel telve, a zsigerelő pengével szúrja fel az egyik világló fa törzsére. Saját fájdalomtól vicsorgó arca köpte a szavakat elé gyermekként…
- Szégyen! Rabszolga!
Míg jobbja a tőr markolatára görcsölt, baljával zihálva tapogatja ki a gyerek - önmaga eltékozolt, elvesztegetett reményeinek megtestesítője - nyakát, hogy satuként megszoruló ujjaival és kétségbeesett tagadás gyűlöletével roppantsa el annak gégéjét, ám dühe alatt a szellemalak eloszlott.
- Szégyen… - csöpögte csak az eső.
Csurom vizesen, a lelkén ütött lyuk ürességével magára hagyva sokáig állt még a férfi fújtatva, a sötétségbe meredve. Mire lassan eltisztult agyáról a köd, tapogatózva kereste meg az elgurult butykost, kiitta az utolsó kortyokat, és elhajította. Egy mozdulattal csavarta ki a fából a kést. Női hangok verődtek el hozzá a csillogó törzsű fák lidércfényében, s még mindig kezében szorongatva a medveölőt, bizonytalan léptekkel indult meg a hangok irányába.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#9 » 2017.05.20. 23:53

-Az éjszaka gyermekei (4. rész) -

Veronica dühödt kiáltását könnyű volt meghallani az erdőben, akkor is, ha a farkasok vonyítottak, s az ember leánya kétségbeesett aggódással kereste a magas tornyokat, de a lomboktól nem látta. Jezabel szalmaszálként kapaszkodott a vörös hajú déli leány hangjába, s indult el ismét gyors léptekkel.
- Veronica? Veronica, merre van? – Kiáltott a másik felé.
Ahogy Jezza futásnak eredt, s már majdnem visszatért a főcsapásra, az egyik fa törzse mögül az ösvényre toppant a kislány alakja ismét, hideg szemében hideg fények játszanak.*
- Gyere játszani? Miért nem jössz játszani? Nem tagadhatsz el... a részed vagyok. Te... halandó... gyenge... gyere és találj rám! Legyünk erősek!
Távolabbról, az ösvény főcsapása felől rezzentek a bokrok, s Veronica ismerős orgánuma kiáltott vissza:
- Lady Salome?? Lady Salome! Maga az?
Jezabel ajkai egy pillanatra összeszorultak, ahogy a csepp alakot figyelte, majd erőt véve magán nyújtotta felé kezét.
- Gyere... ideje meglelned a békéd, gyermekem... Dewch i godi lle gorffwys!
Az egyszerű parancs simulékonyan hagyta el ajkait, ám nem volt benne biztos, hogy a gyermek lelke hajlik rá, hogy felfedje a test nyugovása helyét.
A kislány alakja megrezzent, s Veronica épp ekkor érkezett mögé az ösvényen, míg Vercole tisztes távból elérte a másik oldalról őket. Azonban a gyermek bájos kis arcán kegyetlen mosoly terült szét.
- Etsi an Nebratron hamatas kwairegem! – Recsegte a szavakat, melyek új sebeket ejtettek Jezabel lelkén, s hűlt helyén felkavarodott a köd, s beállt a csend.
Veronica felszisszent, ahogy a kis komisz eltűnt, ám meglátván az érkező Vercolét, a kétség ismét a mellkasába költözött, s bizonytalan intett állával a férfi felé. Nem tette el egyelőre a kardját. Túlságosan is ijesztőek voltak a férfi vérben forgó, karikás szemei, és az alkoholbűz, amit árasztott magából.
- Ühm… Lady Salome… Vercole?
- Veronica... mit ke... mi az? – Rezzent meg a dalnok, s fordult meg, megpillantva a férfit pedig alaposan végigmérte… - Az Egy nevére…
Csak egy pillanatot hezitált, majd óvatosan tett amaz felé egy lépést. Bizonytalan, nem hirtelen mozdulat volt ez, mégis utána kapott a vörös hajú lány, s a férfi is inkább kihátrált előle, tőrét sima mozdulattal csúsztatva tokjába.
- Mit keresnek itt a kisasszonyok? - Szólt lassan forgó nyelvvel. - Még elsárlik a szoknyájuk… szegélye.
- Ah, áfonyát gyűjtünk a holdfényben… - Felelte Veronica pimasz cinizmussal, ahogy az ő pengéje is a helyére került.
- Én a vulpéval jöttem ki... úgy tűnik, hogy a sziget kifordította az éjszaka rituáléját. De a vulpe kereket oldott... így kísérő nélkül maradtam. Maradtunk... Talán lenne olyan kedves... és visszakísérne minket a kastélyba? Ma már... eléggé eláztam és átfagytam, hogy ne akarjak gyermeksírokat keresni az éjszakában.
- Vadállatok, részeg haramiák kódorognak az erdőben. Mondja csak, odaadná az ártatlanságát egy kosár áfonyáért? Legyen magában tartás kisasszony! – Vigyorodott el a férfi Veronica felé, s némi bizonytalan előlépéssel nyújtotta kezét Jezabelnek, hogy egy jókora pocsolyán átsegítse.
Jezabel mérlegelt egy kicsit, de ha már elindult egy úton, nem visszakozhatott... s talán a férfit megerősíti, ha segédkezhet, hisz Jezza sem szerette volna ismét abban a tébolyodott állapotban látni. Belé karolt hát, s míg amannak sáros föld és alkoholszaga volt, a grófnő felől áradó orgona és egres illatát az eső sem tudta eltompítani teljesen. Törékeny alakja semminek tűnt a másik mellett, s még a humormorzsákon sem nevetett, sőt...

A hármas imígyen tért hát vissza kastélyba, hogy nyugovóra térjen.

//Folytatódik a kaland holnap.//

Avatar
Mord
Hozzászólások: 428

Re: Az Ezer Lámpás Éjszakái

Hozzászólás#10 » 2017.05.21. 12:39


(A 2. nap.)
- Akit nem nevezünk meg –

Rorschach az étkező kerek asztalánál ücsörgött, csendesen fogyasztva ebédjét, mi jó ragadozóhoz illően természetesen hús volt egy kis hússal, s a csendben némán meredtek rá a rég elejtett vadak. Már épp elégedett jóllakottsággal dőlt volna hátra, mikor meghallotta a követelőző leánykahangot.
- Haha! Enyém a torta...! Nem adok, mind az enyém! - Nevette a kislány, kicsit éles, akarnok hangja volt. - Naaa... Deeen! Náni megtiltotta!
A vulpe szájában megállt a falat, tekintete bizonytalan futott körbe a teremben, hogy aztán megállapodjon a konyha ajtaján. Csendesen állt fel, s lassú, óvatos léptekkel osont oda, hogy a résnyire nyíló ajtón belessen.
- Deeeeen! - Kiabált a kislány. - Add vissza te éhenkórász! Hogy mered? Én egy hölgy vagyok, te paraszt! Add máááááár....
A vulpe hallgatta a toporzékoló hisztit, s épp látta a hirtelenvörös kislányt, amint épp egy koszos bronztányérral kergetett egy szakad, vézna, szegényes kinézetű, de élénkzöld szemű kisfiút, akinél egy szelet citromos süteményféle volt... s beszelelt mindkettő a kamrába, csak a csukott kamraajtón koppant a tányér és kenődött el a sütemény. Hiába borzongott meg a róka, a jelenet mégis óhatatlan mosolyt csalt pofájára. Ahogy a kis teremtmények eltűntek, belépett a konyhába, s határozottan indult el a kamra felé.
Ám a kamrából ismét csak furcsa zajok szüremlettek ki: halk kaffogó nevetés, csapódások, reccsenések. Ahogy a róka kinyitotta az ajtót, konstatálhatta, hogy a kamra látott már szebb napokat is, aligha találna ételt, amit még fel tudna használni, a kamra polcait leborogatták, s a rendetlenség oka három kölyök volt bent: egy lustán nyújtózó fehéroroszlán kölyök, amint a mancsáról a tejfelt nyalogatta le, egy sakálféle kölyök, flind, sörénye hetykén félrecsapva, s szemtelen méregette a kolbásszal a szájában futó vulpe kölyköt.
- El is kérhetted volna, lopós… - kaffantotta oda a flind a vulpének flegmán.
Rorschach gyanakvóan nézett körbe, s ugyanezzel a gyanakvással figyelte a kölyköket bent.
- Hát ti kik vagytok? Honnan jöttetek?
Szava nyomán a kis alakok megmerevedtek, vontatott lassúsággal fordították fejüket Rorschach felé. Az ifjú vulpe szemeiben harag villant, s vádlón bökött ujjával felnőtt önmagára, ínyét felhúzva vicsorodott el.
- Szégyen! Szégyen a vérre! Apád szégyene!
Rorschach önkénytelen hátrált egy lépést, a szavak jeges, karmos mancsokkal szorítottak rá a szívére. Ám erőt vett magán, hogy feleletet préseljen ki magából, dacosat.
- Nem! Többet láttam a klánból mint bárki és még többet fogok!
- Az mire lenne jó, ha atyád szégyennel a szívében költözött át a vadászmezőkre? Nem tiszteled az ősöket... nem tiszteled a hagyományt... látni akarod a világot? – A kölyök pofáján széles, vicsorgó vigyor terült szét. - Gyere! Gyere, játssz velem! Felfedezzük együtt a világot! Micsoda játék lesz!
- Sose akartam én lenni az elöljáró... Mégis ki, mi vagy te hogy felettem ítélkezz? - Kérdezte a vulpe akicsi énjére szegezve a tekintetét. – Háát jó…
Az oroszlánkölyök lusta ásítással csattintott egyet a farkával.
- Én kihagyom ma... esik.
- Végre valami vicceset is csinálunk akkor? – Ugrott fel a flind energikusan.
- Lopjunk tyúkot! – Vetette fel lelkesen a vulpe kölyök.
- Neeeemmmááááár megiiint? – Húzta el a száját a flind. – Unaaalmaaaas….
- Looopjuuunk tyúúúkoot… - gondolkodott el a vulpe – a banyától!
Valami megváltozott. Az oroszlánkölyök felkapta fejét, s dühösen vicsorodott el, a flind pedig lesunyta füleit, behúzta nyakát.
- Azt neeeem… azt nem. Neki nincs is. Csak… gyerek.
- Miféle banya? – nyögti ki a kérdést Rorschach.
- Többet láttál a világból, mint bárki… de nem tudod, ki a banya? – feleselt vissza a vulpe kölyök szemtelenül – A banya….
Mondott volna még valamit, tátogott, erőlködött, de hang nem jött ki a torkán. Dühében morogva próbálta kipréselni a szavakat, de nem volt képes értelmesen megalkotni őket. A két társa rémülten húzódott vissza a sötét sarkokba, s tűnt el az árnyak között. Rorschach meglepetten pislogott ide-oda a sarkok között, meg a kis vulpekölyökre, majd csak féltérdre ereszkedett előtte.
- Jól van, jól van, itt nem bánthat a banya. Meg tudod mutatni, merre lakik?
Azonban a kölyök ekkor már körbe-körbeforogva kereste pajtásait.
- Hova lettetek? Hé! Én is megyek játszani, várjatok meg...
S ezzel átsiklott a vulpe testén, nyúlós-ragadós hideg érzést hagyva maga után, eltűnve a kert felé vezető falak mögött valahol… Rorschach elgondolkodva bámulta még egy kicsit a kamrában maradt rumlit, majd visszament, hogy befejezze az ebédjét.

Vissza: “Kalandok és hirdetések”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég