Egronia- Benefikátus (Adomány)

[Delilah]

Kétszeres hasznot hajt a bíboros, jegyzi meg magában visszatértekor. Nemcsak a köznép morálját hozza rendbe, hanem a gazdaságot is élénkíti, felkészíti a későbbi kereskedelmi ügyekre. Nem baj, ha beforognak valamiképpen azok a talentumok. Ezen elmélkedések felett mosolyogva szól rá a várnagyra, hogy térjen pihenni, míg parancsba nem adja neki ezt. Kérésre hajaz ez inkább, ami szokatlan tőle, ha szolgával érintkezik.
S az igaz, hogy a sok-sok alárendelt közül vannak számára kedves szolgálók, ezek közül is megkülönbözetett helyen állnak bizalmasai, kiváltképp kegyelt az a vak albínó lány, kit az Istenek ujjukkal megérintettek. Csakhogy Griswald Bane ezen kategóriákba be nem sorolható. Az öreg intéző gyermekkora legnagyobb mecénása volt, sokszor kiállt érte az igazságtalanság során (magára haragítva a régensgrófnét) vagy éppen titkon könnyített büntetésein, ahogy csak tudott. Meghallgatta, amikor senki sem figyelt rá és biztatta, amikor igazán szánalmasan érezte magát. Ha valaki igazán ismerhette őt annak idején, az Bane... Meglehet azóta jócskán változott.
Éppen ezért kerüli, ha teheti.
Nem akar meghasonlani. Nem akar nosztalgiázni. Nem akarja, hogy csalódását fejezze ki neki. Elég gondja van.
De azt sem akarja, hogy elhaljon egy ilyen sebesülés miatt! Vagy egyáltalán. Legszívesebben meglátogatta volna betegágyán is, csak nem kívánt gyengeséget mutatni allen szolgái előtt... legalábbis ezzel magyarázza magának.
Akárhogy is; hamar elvonul, hogy a jóslat értelmét a házi könyvtár magányában fejtegesse, régi térképeket fürkésszen vacsoráig.

※ ※ ※

Ültéből megemelkedve, serleggel kezében tósztot mond a szövetség megalakulására, bár a formai aláírások még csak később fognak megtörténni.
- Veszélyben forog az ország koronája, veszélyben Adomány, veszélyben saját személyünk és kedves alattvalóink. Elhagyatva minden reménytől, az egronoknak annyi történeti emlékek által híres fegyveréhez, ősi vitézségéhez és hűségéhez folyamodtunk: hűségükre bíztuk magunkat és sorsunkat, bennük helyeztük minden reményünket, erősen bízva, hogy ezen semmi késedelmet nem tűrő körülmények és veszélyekben tanácsukat s minden kitelhető segedelmüket tőlünk meg nem vonják. S lám ekképpen dicsőn prezentálták, akad még jó e világban! Barátságunk teremjék sikereket és vezessen bennünket a jólét korszakába!
Míg a jókedv magasara nem hág, látni beszélgetni egy-két prominens vagy kevésbé prominens féllel - de később már nincs jelen; hadd mulassék kedvére mindenki, neki férjura mián szomorúnak kell lennie.
A ma a mulatságé, a holnap a stratégiáé.

[von Frundsberg]

*Az esküt megpecsétlő okirat aláírásának másnap a frissen szentelt templomban kerítették sorát. Annál is inkább, mert a lakomatermet rendbetétele a fékevesztett mulatozás után az egész napot és a cselédség nagy részét igénybe vette. A villogó szemű romani ringyókat és fehér húsú jobbágyleányokat lord Gannil fű alatt penderítette ki a várból és mindőjüket tisztességgel kifizette. Még arra is volt érkezése, hogy Bane várnagyot csitítsa, ki a tönkretett bútorok, leszaggatott gobelinek miatt szentségelt és átkozta a duhajkodókat, amiért a néhai lord Corsand Redwood által majd száz éve elejtett őstulok trófeájára íjjal lőttek célba, azt próbálandó, vajon kinek a fegyvere üti át a kemény koponyát. Azóta sem látott olyan nemes vadat a környék. Corsand úr, Delilah nagyatyja három bordáját és jobb kezét törte, mire elejtette a támadó vadat, s lám, a megsárgult tulokfő most szilánkokra törve búsult a lakomaterem falán. A vendéglátás költségei emígy aztán többszörösére rúgtak a vártnál, mi miatt az öreg Bane pörölt is eleget lord Segrodoc deákjával! Az alsó udvarban mulatság közepette jókora verekedés kerekedett Mormarn emberei és az allen katonák között, minek következtében a bűnösök Dragomer kenéz parancsára pellengéren töprengtek a bajtársiasság mibenléte felől, nagy egyetértésben, a vérfenyvesiek kárörömére. Erre persze a rátarti allenek zúgolódni kezdtek, egy csapat garázda pedig Stig korcsmárost alaposan elverte és a frissen vert ivót is felgyújtották volna, ha Oviedo kasztellán személyesen el nem simítja a dolgot.
Az urak a macskajajtól viharverten és ugyancsak zord ábrázattal írták alá nevüket az oltárra kiterített pergamenen, miután a bíboros kardra és a naplándzsára eskette meg őket az egyezség megtartása felől. Végül az abrosznyi írást mindegyikük veres viaszba nyomott címerpecsétjével látta el. Kötelezettséget vállaltak rá, hogy egymás jószágát megvédik, a tartomány népét megoltalmazzák és tapodtat sem engednek a lázadóknak eztán. Az elfoglalt területek felszabadítását a Redwood-birtokokkal kezdik, elsőként Mohosvég várával, mi felett a Ceddirnek halálával lord Felipe rendelkezik. Onnan a Haragosig a nyugati földekre ereszkedik alá a sereg, a további hadmozdulatok dolgában csak annak utána határoznak.
A hónapok kemény munkájával, alkudozással, hízelkedéssel, fenyegetéssel összeboronált szövetség seregét Artamendi mester lajstroma alapján végre egyben láthatja Delilah. Gerincét Dolina Verde negyed-bastionja adja, mi háromszáz pikásból, vértes gyalogból és lövészből áll. Szárnyaira rendelvén a barón de la Rovia által küldött negyven könnyűlovas. Vérerőd őrsége harmincnégy, Gannil és Drannon ereje összesen hetvenöt kopjával járul hozzá a hadhoz, mit Dragomer kenéz huszonnégy fejszése egészít ki. Lord Segrodoc parancsot adott kétezerötszáz nehézlovasának, hogy mihamarább induljon meg Koronaékkőből ám ez akár hetekbe is telhet majd, amiként az a kétszáz zsoldba fogadott moradi rajtár sem ér egy hétnél korábban át a hegyek hágóin. A Lándzsa Testvériségének Doufur lovag által ajánlott ezer embere csekély harcértékkel bír, nagyrészt gyalogosan voltak, hiányos felszereléssel, még ha elszántak is. Ellenben Mormarn kétezer jól felfegyverzett és kiképzett kopjása már Vérfenyves körül táborozott, a kelyhesek vérére szomjasan. Zsoldjukat és ellátásukat Dolina Verde és a Keleti Szél Társaság hitellevelei szavatolják. Tekintélyes sereg, minek láttán akár signior Belacqua is könnyen megtalálhatja békülékenységre való hajlandóságát, ha a bíbornokkal szőtt terveik szerint lady Redwood felkeresi a duxot Molvács várában.*

[von Frundsberg]

*Artamendi azonban nem csak újdonsült ligájának haderejéről tájékoztatja, de oly jelentéseket is keze alá ad a lehető legnagyobb bizalmassággal, mit régóta várt már. Úgy tűnik Graciana beváltotta hozzá fűzött reményeit és azután sem vallott szégyent első, komolyabb megmérettetésében, hogy kezét elengedve hagyta odahaza. A jelentés meglehetősen szűkszavú, ám hitele kétségtelen. Tudósít róla, hogy a Császári Titkosszolgálat ügynökei Seraphion herceg nyomára bukkantak Aranyasszony havában, Hantföldön, Istenhozzád városában. Nevezett meglehetősen léha életet él, miben hű társra lelt egy szilván testvérpár, bizonyos Dan Gorlan és Canad Gorlan személyében, noha ő maga továbbra is a Charles de Bounand álnevet használja és alvidéki lovagnak adja ki magát. Egészségéhez kétség sem fér, ahogy ahhoz sem, hogy nem igyekszik betölteni a szerepet, mire vére jogán predestináltatott. A nyomába küldött ügynökök sajnálatos módon összetűzésbe keveredtek bizonyos rejtve járókkal, kik ugyancsak a herceg megfigyelését végezték. A jelentéstevő szerint minden bizonnyal Chelley-kémek lehettek. A fiaskó után egy császári megbízott holtan maradt a földön, a Chelleyeknek dolgozó szabadosokat maradéktalanul levágták. Ám a működésükben lelepleződtek, hiszen a herceg és társai lesben álltak, minden bizonnyal egymás ellen igyekeztek kijátszani a két felet, hogy aztán a megmaradottakra lecsapván a Titkosszolgálat két ügynökével végezzenek, hogy csak az egy jelentéstevő tudott elmenekülni nagy nehézségek árán. A herceg ezutáni hollétéről semmit sem tudni, bár a mondott ügynök elméjét mendaciatorok vizsgálják további részletek után.
Emellett még egy levelet ajánlanak figyelmébe, mit Aranyosvárad pecsétjével ütöttek alá. Nem kétséges, válasz ez arra, mit férjura ügyében címzett a Hegyi Királynak, s allandolosi dialektusban, a udvar költői beszélyeinek nyelvén írott sorai találkozót javallanak a Vérerődtől másfél napi lovaglásra található, a helyiek által csak Thestara ligetének nevezett pagonyban, természetesen az alkalomhoz illő, szerény kísérettel.*

[Delilah]

Artamendi tudhatja már, hogy bizonyos súlyú hírek meghallgatása után a márkiné gyakorta gondolkozik azok felett, mielőtt döntene. Így csendesen várakoznia kell, míg az a lys patience-t játssza, inkább félvállról, mintsem elmélyülten. A legnagyobb akadályt talán a lapok után néha lustán csapkodó Artemisia okozza, ki ismerve jogait és az úrnő iránta tanúsított végtelen jóindulatát, az asztallapot nyilvánította pihenőhelyének, hogy megfigyelhesse és kivegye részét a lapjárásból. Ez igazából cseppet sem zavarja a hölgyet, meglehet észre sem veszi.
- Meglehetőst nagy kár, hogy Egroniában a hölgyek nem kártyáznak. - sóhajt fel inkább magához szólva. - Ilyenkor hiányoznak a fülledt bacchanáliák, hol félreeső csendes termekben férfiak és asszonyok egy-egy parti baccara mellett vagyonokat kockáztatnak. A károk enyhítését megoldanám egy-két óra alatt. Most viszont reménykednünk kell, hogy a ceddirni erőd zsákmányban gazdag lesz... Kártékony az egron úr, de még inkább a dologtalan katona... Most viszont lesz dolog elég... Hmmm, ez a kettes még itt felesleges... Szólj annak a fehérhajú zsoldosnak... mi is volt a neve? Aria? Alya?
- Ayra, kegyelmes asszonyom.
- Ayra. Valóban... Nos, akárhogyan, igazán impozáns munkát végzett az ikergrófok esetében... Nyolcas követi a kilencest... Üzenj érte. Egy órán belül elvárom. Ahogy Mormarn nagyúr jelenléte is szükségeltetik. Az erőd bevételéről kell értekezni.
Az első parancs kiadása jó jel lehet a már percek óta várakozó szolgának. A hölgy az eddig kezében tartott lapjaitleteszi, hogy ismét felvegye a kapott jelentést, mi eddig felbontottan hevert a pakli mellett. Lustán végigfutja mégegyszer a sorokat. A herceg viselkedése érdekes; muszáj ezt figyelembe vennie... Ami pedig a lányt illeti, Graciana nem okozott csalódást, ám eddig csak Delilah nevével és kérésével kereshette fel a titkosszolgát. Az igazi próba az öregasszony elleni játékuk lesz: könnyen megégetheti magát, ha nem vigyáz. Ismerve anyját, már meghívatta magát caderossoi palotájába és...
Elkergeti magától a gondolatsort.
A caderossoi ügyekre most nincs ideje!
Graciananak - és a két másik kéznyújtójának - helyt kell állniuk. Az allen világban nincs más lehetőség. Neki nincs ideje patronálni őket. A herceggel kell foglalkoznia. Minden perc számít, ki kell menekítenie az időzített csapdából...
- Készítesd elő az utazáshoz szükségeseket. - emelkedik fel a székből. - A kísérőm Troufal lesz... Jobban belegondolva, adj mellé még pár megbízható őrt is. Ők vissza fognak térni a Thestara ligeti találkozó után, nincs szükségem felesleges figyelemre. A bíbornokkal pedig még gyorsan beszélek, jobb lesz, ha minél hamarabb megindul északra és előkészítetti a kastélyt. Hallom, hogy az ingyenélő kalandorok kiváltképp szeretik. Nincs szükségünk bámésznépségekre.

[von Frundsberg]

*A bíbornok röviden búcsúzik, miután a vendégnapok véget értek Vérerődben. Kelletlen szövetség ez, Delilah tudja, még ha bizonyos érdekek mentén, bizonyos ideig hasznos is lehet. Ám mindketten tudják, addig csak, amíg egymás útját nem keresztezik. Santangelii biztosítja róla lady Redwoodot, hogy a Téli Kastély körüli munkálatokról sem feledkezik meg, de a tárgyalásoknak és kettejük tervének megágyazni –mosolygott kétértelműen- elsőül is Koronaékkőben kell! Amint az udvarba ér, puhatolózásba fog Lizwetha házasulási szándékait illetően, s ha már dolgai oda szólították, régenskirálynét is koronáz egyben. Természetesen elvárná a ceremóniára a tiszteletreméltó ambajadorát is, ha nem tudná, hogy sokkalta sürgetőbb teendőinek kell most eleget tegyen, más tájakon. Nem kétséges, utalás volt ez arra, hogy a Lossamben ágai alatt elhangzottak tükrében illő lenne Delilah-nak felkeresni a Molvácsban székelő Belacquát, hogy latba vesse híres meggyőző erejét ugyanezen dologban. A főpap aztán Drannon úr lovasainak fedezete alatt a Haragos felé vette útját, hogy ott aztán gályára szálljon és búcsút mondjon a Benefikátusnak.

Santangelii távoztának másnapján az úrnő is elhagyni készült Vérfenyvest. Kísérete caballier Troufalból, a Lándzsaalágyűltek egy félvérű nyomkeresőjéből, bizonyos Harzephyrből és még három vérerődi kopjásból, név szerint Gran, Branoc és Dolmoth vitézekből állot. Kipróbált harcosok, nem is a heves ifjak közül valók, Bane-nek erős bizodalma volt bennük.
Roxelio Rua szerint, mint büszke nőstényoroszlánnak kellene feltűnnie a Hegyi Király előtt, elrettentő sereg élén! Találkozásuk olajfestményt ihletne, midőn a marquesa dicső hadak vezérlő asszonyaként és hű feleségként visz szabadulást a fogságot hősen viselő férjurának, hogy megszelídítse és térdre kényszerítse a fenevadat! Mily pompás jelenet volna, ahogy lovaglópálcájával hódolni inti a haramiavezért, aki úgy illetné csókkal csizmája orrát a kengyelben, ahogy hű eb nyalja úrnője lábát! Calvenzano azonban örökös aggodalmaskodásai közepette óvta, hogy kiszolgáltassa magát a vadonnak és a szószegő átkosok kénye-kedvének! Hátha tőrbe ejteni kívánják csak, amint azt tették don Felipével is! Küldene inkább álruhában valakit maga helyett! Ő éppenséggel ismert egy dolina verdei markotányos feleséget, akinek termete és sötétbarna hajkoronája a barbár és oktondi szemnek még megtévesztő is lehetne…
Az örökké csendes és megfontolt Artamendi ellenben minden parancsa ellenére a várkapuig kísérte. Úgy tetszett, az egrón földön uralkodó, lázadó szellem reá is hatással lehetett, hol azt látni, hogy még a szolga is ellene merészel mondani urának, ám búcsúzáskor a titoknok különös csecsebecsét nyújt át neki. Vékony láncon függő aranyozott üvegszelencében arasznyira zsugorított, aszott kézfej pihent.*
-Petrourgosi Szent Fausta óvó jobbja. Még atyám atyjának atyja mentette ki a visszahódító háborúk során a lángoló városból. Elhárítja a halálos veszedelmet viselője felől. Megtisztelne, ha útjára magával vinné, donna marquesa!
*A pillanatot aztán Troufal sürgető káromkodása töri meg, ahogy a hullórácsot felvonni ugrasztja a kapus őrt azzal a pár altesti kifejezéssel, miket egrón nyelven ismer, ugyanakkor meglepő változatossággal használ. Kürt harsan a kapu magasában, azzal a maroknyi csapat elhagyja Vérerőd várának biztonságát.*

[Delilah]

Induláskor kedve a néma háborgás és a távolba tekintő töprengés között ingadozik. Arckifejezése és sértett testtartása hangosan üzeni bárkinek, hogy nem igazán kiváló társaság most.
Miért is volna jó kedve? Ő, Dolina Verde excellenciás márkinéja, Allenwell kiváló polgára, a Keleti Szél megbecsült részvényese; kénytelen egy szál lovon, pár alacsonyabb rendű társaságában elindulni a dermesztő hidegbe, ki tudja meddig!? Oldalnyeregre ítélve, akár hetekig. Szörnyűséges. A puritán ruhára, ami rajta van, nem is mer gondolni! Ha odaát felismernék ebben az egronszabású prémes kabátban, ami még kicsit sem követi a nagyvilági divatot, biztosan szörnyethalna szégyenében. Ó, mit magára nem vesz a diszkréció megőrzése érdekében? Miért mindig a jó emberek próbáltatnak meg?
A bíborost legalább lefoglalta, és ha tervei valóra válnak, akkor az Egyház végül rossz lóra tesz. Persze a diplomatikus látszat fenntartásához - Caderosso és Angyaltrón későbbi sikeres barátsága érdekében - valóban el kell mennie zarowari herceghez; persze csak a Hegyi Király és a bujdokló feltalálása után. Míg Belacqua fölött a képlet egyszerű: nyíltan a házasságot vetíti neki elő, titkon az ellene szőtt merénylet ideáját ülteti el elméjében (legyen az akár koponyájában, akár trónja mellett állandón sugdolózva), addig a haramia és a szökevény korántsem ilyen egyszerű.
A javaslatokra és festett képekre csak forgatta a szemét. A Hegyi Király személye, motivációi eddiglen ködösek és át nem láthatók, ám annyi bizonyos, hogy mutatott tendeciái eleve elvetik a dicsérnök mézes ábrándjait. A pap felvetését pedig lesújtó pillantásokkal jutalmazta. Őt nem lehet csak úgy eljátszani, ő nem egy szerep! Nem mellesleg a Hegyi Király csapdája holtan született ötlet volna: személye egy biztosíték; nem véletlen küldte a Császár saját rokonát, halála kiváló casus belli lenne. A Hegyi Király pedig eddigi lépéseiből ítélve nem szeretné a Birodalmat maga ellen fordítani --- bár meglehet tudatát már elnyűtte a Homály...
S a haláltól való félelem a pórnép sajátja, igazi nemesek körében az életnek oly' mérhetetlen súlya nincs. Szegény ember tartozik csak életével családjának, hazájának: nagyurak között az élet áldozat a becsület, a büszkeség vagy nagyobb ideák oltárán. Neki pedig nem jut a boldog vénség osztályrészéül, ezt belátja. Nem mintha vágyna rá. Undorodik az öregedés gondolatának felidézésekor is. Ha akadna rá megoldás...
A herceg körül forgó gondolatait szakítja félbe a titoknok. Embernek állt volna az, ki eddig halk árnyként ügyeinek intézője volt? Legalábbis meg sem fordult igazán a fejében, hogy Artamendinek lenne családja, nemhogy atyja. Nem titkolt fitymálással veszi át, méri fel a csúf kis ereklyét. Ismeri már őt eléggé. Sohasem hitt vagy értette ezt a fétist, mi különlegesnek mondott halottakat csonkít meg és osztja el a húst a plebejusnak; attól várva sikert vagy oltalmat. Bár, ahogy mondják a vér élet, a test kenyér. De akaratlan eszébe jut a kérdés: vajon mit szólna az Egy ehhez a practicumhoz - hogy kiválasztott övéit mészárosként mérik a hívők egymás közt...
S ki lenne az a Petrourgosi Szent Fausta? Több halott szentje van ennek a képmutató vallásnak, mint ahány fattyat nemz egy papja. Talán lehet valami mágikus gyökere? Sok csodatevőjük egyszerű varázsló, aki elég időt koplalt aszkétaságában, hogy azt képzelje az Egy áldotta meg...
Ez az egyetlen ok, amiért undorát letűrve nyeregtáskájába teszi a gusztustalan, aszott vackot. Muszáj lesz később megvizsgálnia. Ha értékes erőforrás lakozik benne, akkor ki kell nyernie - nem maradhat egy ilyen visszataszító dologban elzárva... De, ha csak egy egyszerű hulla keze...!
- Figyelmeztetlek, hisz régóta szolgálsz, de legyen ez első és utolsó. Nincs szükségem olyanokra, kik semmibe veszik parancsimat.
Hangja közlő és nem vérmes - legyen bármilyen rossz kedve, nem kívánja rajta kitölteni. Kegyes most felé a donna, hiszen allen szolgáival nem bánik másik házában sem jobban, mint otthon; s minden parancsa ellenében kísérte ki a férfi. Allenwellben egy ilyen jelenet szigorú büntetést vonna maga után. Mégis mi járhatott a titoknok fejében, hogy ily ostobasággal álljék elő?
Mindegy.
Nem érdekli.
Bár sajnálná kicsit, ha Artamendi agya megzápult volna, szorgalmát nehéz lenne pótolni... azonban ezzel nem ér rá foglalkozni. Egy hosszú és gyötrelmes utazás vár rá.

[von Frundsberg]

1406. Újév napja, Vérfenyves mezővárosa
*Iacomo Calbo atya, nemrég érkezett az Adományba. A bíbornok kíséretéhez tartozott, s miután Santangelii folytatta útját Koronaékkőbe, maga kérte a nagytiszteletűt, hogy maradhasson itt, s lehessen gondviselője a megsokasodott számú hívőnek Vérfenyvesben, kik az átélt borzalmak után megérdemelték, hogy gondos pásztort kapjanak, ki visszatereli őket az üdvösség útjára. Az egrónt már jól beszélte, de időbe telt, hogy hozzászokjon az itteni állapotokhoz, mi Zarra, de még Zubogó után is elvadultnak, sőt barbárnak tetszettek. Ám alázattal vállalta a szolgálatot, s a frissen újjáépített vérfenyvesi templom immár Calbo atya zsoltárainak hangján újra az Egyet imádni hívta a mezőváros népét. Az új zarowari papnak azonban nem csak az Egy elárvult juhainak terelgetésre, de tanult főként és elkötelezett humanistaként arra is maradt ideje, hogy feljegyezze a Benefikátus történetét lady Delilah Redwood dicsőséges hazatértét követően. Krónikáját a Fény Megtestesülésének ezernégyszázhatodik évében, Fergeteg havának első napján kezdte, az előző esti, újévet köszöntő mulatság után, bortól még mindig nehéz fejjel. Kötelességtudóan jegyzett soraiból tudható, hogy a várban tartott újévi mulatság hajnalán lady Delilah Redwood szobájába hívatta lord Dalt Drannont és a méltóságos Brogan Segrodoc főajtónálló mestert, s rájuk bízta a Szövetség további irányítását, ő maga pedig a fagytól csikorgó hajnalon személyes kíséretével és húsz vérerődi kopjással -indokot nem adván- visszaindult Caderossoba. Batárjának nyoma még meg sem fagyott a Kecskehágó felé vezető úton, a nehézséggel kikovácsolt liga selyemkesztyűs kezét nem tudva a gyeplőn, máris szilánkjaira hullott. Lord Drannon nem sokkal az úrnő távozta után az árulás becstelenségébe esvén megmaradt embereivel elszökött a várból, hogy hűséget esküdjön a rablókirálynak. Ámbátor a krónikás gyanúja felhorgadt a tényen, hogy a hűtlen familiáris nem csak saját lovasait vitte magával, de megérkezésük után azonnalást csatlakozott pártütő csapatához a Segrodoc úr által felfogadott kétszáz moradi rajtár, sőt az Allenwellből érkezett könnyűlovas esquadron is, több, mint háromszáz jó lovassal apasztva ezzel a Szövetség erejét. Calbo atya ennek ismeretében határozottan a lady fortélyára gyanakodott. Mormarn őrgróf tajtékzott a hír hallatám, Doufur lovag borongott, csak Segrodoc úr merült titokzatos hallgatásba, annál is inkább, mert az általa megígért kétezerötszáz királyföldi vasasból csak ezer volt, mi végül ténylegesen megérkezett a Vérfenyvesben gyülekező seregbe. Zegrid Mornmarn őrgróf mind lady Redwoodot, mind az általa rókának nevezett Segrodocot kárhoztatta, s felfedte, hogy míg Delilah úrnő ravaszkodott és vesztegette mindannyiuk idejét, hogy aztán két kulacsból igyék egyszerre allen-módra, addig ő csellel visszavette Hétaknát és elűzte a Hegyi Király vazallusát, a Narzugon nevezetű boszorkánymestert.*

[von Frundsberg]

*Ettől fogva magát kiáltotta ki a liga vezérének, s hozzá látott, hogy kiköszörülvén a lady Delilah ejtette csorbát, maga véghez vigye azt, mire a szövetség tagjai az Egy előtt megesküdtek. Fergeteg havának közepén a két hónapja gyülekező sereg az őrgróf pálcája alatt megindult Mohosvég visszavételére. A várból a sereg közeledtére a gyülevész martaléknép elmenekült, csak a kelyhesek maradtak a falak mögött. A fanatikusok utolsó csepp vérükig védték a Ceddirnek várát és énekszóval az ajkukon estek el férfiak, nők, s még a falak magasából köveket hajigáló gyermekek is, maréknyi számuk ellenére meglepő veszteségeket okozva az ostromlók soraiban. Majd egy hétbe telt, de sorsukat nem menthették: a bástyákra Redwood szarvasa és Mormarn kecskebakja szökkent fel. Az allen zsoldosok megadták a végtisztességet hősen küzdő hittestvéreiknek, még ha ellenségként álltak is egymással szemben, de a foglyul esetteket a vezért parancsára Vérfenyvesbe hajtották, s a város főterén víg ünnepi muzsikaszó mellett karóba húzták őket. Az elégtételt nyert városi nép a kinlódók karói tövében hajnalig járta bosszúmámoros táncát. A rablóbandák maradékaival, a menekülő harciszekerek csatasorával Mormarn serege három kisebb és egy nagyobb ütközetben számolt le, míg végül az utolsó, Hamvahalom dombján felállított szekérvárat ostromágyúkkal lövette szét, a menekülőket pedig a Haragos jeges ingoványába szorította. A Redwood-birtokok megtisztultak hát, s immár megnyílt az út észak felé, hogy a liga serege a megszállt városok ellen vonuljon és mindenek előtt szabadulást vigyen az eretnekek börtönében sínylődő lord Felipének. Fergeteg havának végén Zegrid Mormarn Ezüstpatak hajdan mészfehér, ma már mocsoktól sötétlő falai alatt állította fel táborát, farkasszemet nézvén a gazdag bányaváros ezüstjén hízott, végsőkig elszánt lázadókkal. Mint a sarokba szorított vad, olyan volt a Tyleke Berner, wetomann zsoldosból lett rablókapitány által vezetett hitharcosok serege, s az őrgróf tudta, hogy nem szabad elhamarkodottan fognia a városostrom amúgy is kényes műveletének. Aggodalmát csak tetézte, hogy amerre serege elvonult, a havas úton, a patakok bevert jegén, az erdők alján egész a városfalakig a mindenütt felfúvódott, fekete tályogoktól csúf, szerteszét heverő hullákba lehetett botlani, miknek feltűntét csak az ostoba fogta volna a véletlenre télvíz idején.*