Egronia- Benefikátus (Adomány)

[Delilah]

- Üljék le, jó uram! - hangzik a határozott diktátum, amint Rogog indulatosan felállni merészel. - Hogy mit végeztek tíz esztendeje, az vajmi kevés befolyással bír a jelenre. Vérfenyves lángokban áll, a pusztulás szélén. Hogy emlékeztessük az árra, amit mások büszkeségéért fizettek, elrendeljük, hogy intézkedjen a szabad ég alatt hagyott holtak végtisztességéről és vegyen részt a búcsúztatatásukon. Talán, ha látja a kárt, megérti, hogy ingyen nincs semmi sem. Minden cselekedetünkért megfizetünk, ezt ne feledje lordom... - utolsó mondata jobban vág, talán óvatos figyelmeztetés is egyben.
S nemcsak neki.
Miután végighallgatta Semon kérelmét, emeli kezét és ismét felszól.
- Legyen hát akarata szerint. Az őrök csak ellenőrizni fogják a menekülteket, de értékeiket meghagyják. Az ellenőrzés viszont fontos, elvégre ispotályunknak tisztának kell lennie. Minden értelemben. Ellenben hajlunk javaslatára és megemeljük uraink részét a zsoldból; legyen részük kéttized. Örömmel tapasztaljuk, hogy a nemesi tisztesség és az alattvalók szeretete nem veszett el és uraink élen járnak abban. - biccent egyet a felszólalónak elégedetten.
Magában kárörvendőn jegyzi meg, hogy még mindig könnyű ezekkel az egron nemesekkel. Túl nyíltak és túl büszkék. Mindkettő hátrányukra válik, ha a politikáról és egyezkedésről van szó. Morogni fognak az emelkedés miatt ezt feltételezi, de hogy visszavonják ezzel kétségbe vonva nemességüket, becsületüket? Azt nem látja valószínűnek. Úgy kell zabolát rájuk rakni, hogy maguk vegyék fel azt!
Dragomer válaszára bólint egyet, míg Drannon szavaira felszökik szemöldöke. Arca és tekintete felé azt üzenik, hogy teljesen ostobának nézi, ám ezt szóvá nem teszi, csak kínos csendet erőltet a teremre. Érezze át szavai jelentőségét, hiszen gyorsabb volt nyelve, mint esze.
Neki pártatlannak kell maradnia. Ő mindenki barátja. Nem veheti fel egyik-napról a másikra az egyik oldallal a kapcsolatot és paktálhat le vele, köthet külön egyezségeket. Mit üzenne az Egronia többi részének? Urainak? Hölgyeinek?
Egyébként is egy dolog anyja uszítására megtámadni birtokait, mikor nincs rajtuk, ellenben csak nem oly' ostoba a Hegyi Király, hogy egy allen főrangot és feleségét saját földjein zargatni merészeljen? Majd a rendezvényen számol vele...
Végül feláll.
- Biztosíthatom önöket, jó lordjaim, hogy a béke melletti elköteleződésünk nem üres beszéd. Mindent megteszünk és addig nem nyugszom, míg Vérfenyves és az Egron Királyság népei ismét békében élhetnek, nem gondolva a polgárháború rémségeivel. A meghallgatást berekesztjük.

※ ※ ※

Csak a délután sötétjében ér vissza szobájába. A fal mögötti túlélőkbe való léleköntés; a rövid beszéd és az ételosztás, a borzalmakhoz való közelség kissé elkedvtelenítette. Nem is beszélve erről a prémes vacakról, amit az erdei nemesasszonyok hordanak! Állandóan csiklandozza a nyakát, mint valami ügyetlen szerető. Ha nem lenne selyem része, egészen biztosan tűzbe vetette volna már. Jobb volt elmélyülni a zarrai titkokban a nyáron... Semmi színjáték, semmi ármány... Csak a valóság!
Asztaláról felveszi, megforgatja a bíboros válaszlevelét. Az ágyra leül vele. A királyi pecséten végigperegnek ujjai, mielőtt feltörnék azt. A holtnyelvű írást végigböngészi, mire egyre inkább őszinte mosoly jelenik meg ajkain, végére érve pedig a fekhelyen hátradőlve kacagja ki azt. Az utóbbi években ritka pillanatok egyike ez; valóban boldog. A kispap mégiscsak ilyen kisstílű volna? Ennyire lebecsülné? Ennyire ostobának nézné?
Ó, Lola drágám, lehet, hogy nagyobb a füst, mint a tűz, ami e Santangelii-t övezi!
Még egy ideig élvezi a sorokat, újból és újból elolvassa őket, a végén már fejből mondja vissza - viszont megunni az este sem tudja. Még a számos levél írása közben is fel-felkuncog, ha akaratlanul eszébe jutnak azok.

[von Frundsberg]

*Lord Rogog szeme baljósan villan, Delilah szinte hallja, hogy büszkesége kettétört szablya pendülésével csorbul. Csikorogva, átkozódva, lord Semon Gannil pedig őt atyaian csitítva hagyják el a vérfából rótt csarnokot. Dragomer nehéz léptekkel követi őket,míg don Felipe Roxelio Ruának teszi fel izgatott, s nem kevésbé együgyű kérdéseit távoztukban a tanácskozást illetően. Lord Drannon az csak, ki a kivonulni készülő lady után szólal.*
-Asszonyom! Csak egy szavad legyen még velem!-*az asszony odavágó pillantására sima mosoly szökik borostás ábrázatára.* -Megbocsáss, hogy olyan nyíltan szóltam róla, mit tartanék üdvös cselekedetnek részedről. Csekély vagyok én, hogy tanácsot adjak néked, kinek vére áldottabb a miénknél. De aki nem bolond sejtheti, hogy a császár rokonaként és megboldogult királyunk személye körüli követként tán szavadnak lehet némi súlya, mi számottevőn esne latba a kelyhes fanatikusoknál. Hisz látva levő, hogy Dolina Verde kies lankái inkább kedvesek számodra, mint a szuroktól, gyantától, meg disznószartól terhes levegőjű Benefikátus.-*céloz finoman arra, hogy az asszonyt inkább tartják idehaza allen mantuanának, mint egrón földesúrnak. Bizalmaskodón halkítja le hangját, úgy hajol közelebb.*
-Jól tudom, hogy a Csonttrónus árnyékában mást tesz a kéz, mint amit mond a száj, de nem ez járja mifelénk. Miért tiportatnánk a sárba azt a keveset is, amink megmaradt, ha akár szóval, alkuval is csillapíthatnád az eretnekeket.
*Lám milyen régóta volt kénytelen hiányolni az egrónok dölyfét! A grófocska megrugdalt koldus létére úgy kér segítséget, mintha maga tenne szívességet azzal, hogy kiokítja mit kéne tennie!*
-Az egrón uraknak méltóságuk fontosabb az életüknél, s nincs ínyükre, hogy zsinórbábok legyenek egy komédiában és bólogassanak, mialatt a vérüket csapolják. Ha a Próféta kegyes hozzánk, Rogog nem a Hegyi Királynál keres írt megtapodott büszkeségére. Tudom, szemedben nem több erdei dúvadnál, de kár volna szaporítanunk ellenségeink számát. Méltóztasd hát e csekély dolgot szem előtt tartani, s könnyebbek lesznek ittléted napjai!
*Fenyegetné, vagy óva intené-e ez a szénégetők fattya? Vagy talán kimondatni próbál vele valamit, amit legkevésbé sem kíván, Delilah e percben tán nem is tudná megmondani. Bizalmas mosolyának ádáz élet lefogadná, hogy látta már valahol, valaki más ajkán játszani.*

[Delilah]

Közöny maszkja mögül figyeli elégedetten Rogog távoztát. Tökéletesen alakul minden - kiválóan játszott rá az egrón dölyfre. Nem sokára eggyel kevesebb rohadt alma a kosárban...
Mielőtt válaszolna a lordnak a felé lépő titoknokát szólítja meg allenül.
- Ne fárassz Peleo most, hacsak nem a jó hírekkel szolgálsz. Szóval nem. Kár. A föld nem nyelhette el!... Kérj segítséget a Titkosszolgálattól. Azonnal. Ha valaki, per Galar megtalálja. Ha koncíliumbéli eszmecseréink nem lennének számára elengedők kérésem teljesítésére, hivatkozz a felségesre. Sok múlik ügyességén. Az újesztendő előtt még látnom kell. Gracianának pedig küldj egy kérést. Vegyék fel Perea püspökkel a kapcsolatot, hamarosan szükség lesz egy éles hangra az egyházi kérdésekben is. Beszéld meg Calvenzano atyával a segélykérés részleteit, majd tájékoztass... Ezek után kérj brosúrát a kereskedőktől, említsd meg azt is, hogy Egronia krémje készül bálra. Eredj.
Ekkor fordul Drannonhoz.
- Kísérjen, jó lordom. Ha nem zavarja, hogy néha meg kell állnunk beszélni a személyzettel, szívesen meghallgatom.
Elindulnak a folyosón, s miközben a lady hallgatja, néha kiad pár parancsot a megmaradt szolgálóknak. Keressenek a túlélők közt felcsert, ispotályost vagy bármi hasonlót és rendezzék be a templomot ápolásra, tájékoztassák erről a papot. A szakácsnénak üzeni, hogy a levesből első alkalommal (mikor maga osztja azt) ne sajnálja a tartalmat, jól fog esni a kiadós vacsora a népnek. A kapitánynak, hogy tábor őrségét szervezzék meg, fogadjanak kisebb számban önkéntesek is, ha akadnak. Azt megfigyelheti a vele tartó, hogy az itteni szolgálókkal melegen bánik, hozott körével ellentétben. Ám lehet, csak színjáték - ha az, akkor hatásos.
Drannont hallgatva elcsodálkozik azon, hogy ennyi információ birtokában, hogy nem képes összerakni tervének részeit. Ezt teszi talán az egyszerűbb levegő. Nincs szüksége bizonyos fajta logikára itt, így nem is fejleszti ki azt a lélek. Megenyhül a tanácsra benne az erdei vér. Arra hogy nem feltétlen veszi le Rogogot, ha nem muszáj és nem erőlteti az.
- Sajnálom, hogy ön is, mint a legtöbben, hamar eldönti, mi kedves számomra és mi nem az, mi óhajom és mik a szándékaim. - csóválja a fejét szomorún, ahogy kitárják előttük a terem ajtajait. Kézmozdulatára becsukják azokat, ketten maradnak bent. Odasétál a lobogó tűzhöz meleget keresni.



- Tudja, nagyon jó az emlékezőképességem. - szól kisvártatva a tűzről le sem véve a tekintetét. - Egész sokáig vissza tudok tekinteni, ha akarok. Meglehetősen pontosan. Tisztán emlékszem önökre gyermekkoromból. Tíz esztendős voltam, akkor is ilyen hűvös ősz volt. Anyám mellett ültem a csarnokban, ott hol most a márki foglalt helyet. Bane ugyanott balra, talán változni sem változott semmit... Vita alakult ki egy aprócska ügy miatt, amire talán már nem is emlékszik. Azonban én csodálattal figyeltem önöket. Önt, Rogogot, az akkor még ereje teljében lévő Cedirnt, Gannilt és a fiatal Dragomert. Olyasmit tettek, amit én el sem mertem képzelni addig. Szembeszegültek anyám akaratával. Mikor végre sikerült jó pár később nekem is kimondanom a hatalmát megtörő "nem"-et, azt az őszi napot idéztem fel...
Feltekint a nemesre.
- Éppen ezért fáj annyira, hogy elárultak. Én mindent megtettem, amit jónak láttam. A márkit távol tartottam és távol tartom most is, hogy ne akadályozza önöket. Szabadok. Dolina Verdében kijártam, hogy ne akadályozzák portékáikat. Gyarapodhatnak. S ha szólnak, az egész világ ellen hadat viseltem volna, ha kell... de köptek a felém kötő esküjükre és köptek az ártatlanok életére is. S ezek után még tűrjem, hogy önök vannak megsértve? Hogy egyszer élek jogaimmal és önök máris játsszák a rabszolgasorba taszítottat? Mondja meg igazságosak felém, Lord Drannon?
Hangja mélabús.
- Nem kérek sokat. Csupán annyit, hogy bírják ki a telet biztosan és építsük fel közösen az új világban újra Vérfenyvest. Ehhez meg kell bízniuk bennem. Nem az vagyok, ki egykor régens anyja mellől hallgatta a tanácskozást, tudom. De nem kell mindenhol ármányt látni. Ha jól alakul a védszövetség, akkor távoli grófságunk azon kevés területek közé tartozik majd, amit nem háborgat többé a polgárharc és megerősödve üdvözli az ébredőket az új hajnalban. Ami pedig Lord Rogogot illeti... az igaz barátok és támogatók szükségben mutatkoznak meg. Ha pedig eljő az új nap, a hűségesek elfoglalják méltó helyüket, mint a bajok előtt... A zsinórbábhoz való hasonlítás pedig túlzás. Tartópilléreim önök, de mint olyanok, nem lehetnek bizonytalanok, mert összedől házunk... Kapcsolatunk Vérfenyves jólétének kulcsa.
- Beszéljen tehát Lord Rogoggal. A büszkeség nem egyeztethető össze a felelősséggel... Holnap délben a márki ebédhez várja mindannyiukat. Vagy valahányukat. Mindkettő üzenettel bír számomra.

[von Frundsberg]

1405. Kikelet havának utója - Molvács vára

*A Molvácsi-síkot a Haragos tavaszi áradása zsombos lápvilággá változtatta. A visszamaradt vizeket már régóta nem hártyázta hajnali fagy, sást burjánztak inkább, miből a Kikelet havának elején érkezett sereg temérdek madarat zavart fel, megszállva a lassan száradó mezőt, mi Molváccsal szemben uralta az ország déli határvidékét. A cifra sátrak türkiz és arany vásznain játszották a lassacskán böjtidőre éledő szelek, mik úgy borzolták a várost körbevevő megárasztott vizeket, mintha csak az ostromtábor reménytelenségét kacagnák a bevehetetlennek látszó végvár ellenében. A Haragos elterelt vizét rejtett zsilipek hizlalták kiterjedt, hínaras holtággá, sűrű tüske-berekké, min csak egy-egy keskeny fahíd vezetett át, máskülönben csakis csónakon közelíthette bárki. Nem különben a városrészeket is-mik szigeteknek látszottak a mocsaras ártérben- vert cölöphíd kötötte össze, mik szükség esetén bármikor lebonthatók voltak. A három város-szigetet rondellás falak, erőteljes bástyák vették körbe, miknek farkasfogas pártáján morgó torkú ágyúk, szakállas ostrompuskák várták, ki lesz elég merész megtámadni a várost. Katonaszem könnyen megállapíthatta, hogy az Arxis zömök, ősi lakótornyának bevételéhez az Óváros huszárvárának ostromán át vezet az út, s úgy beszélték, a város telis tele van csapdákkal, elárasztható, szűk utcákkal, berobbantható aknákkal, mikkel tovább nehezíthetik a támadók dolgát. A táborozó sereg ezért tán, hogy csak tessék-lássék készült az ostromra, épp, hogy csak mutassa szándékai komolyságát. Számottevő ellenállással nem találkozott, mióta majd egy hónapja átlépte a határt, de Molvács mint várakozón gubbasztó fenevad, őrzi a királyság bejáratát, így- bár számuk alig teszi ki az ötezret, az is jórészt gyalogos- nem is volna értelme levágatni magukat a falakon. Lord Albar Berladoc különben sem sietett. A konföderalisták országszerte mozgolódtak, mint ahogy azt a hozzá beérkezett titkos jelentések salastricelloi tartózkodása alatt tudatták vele. Noha a nemesi respublika és a nobilis nemzet egytestvéri szövetsége sokakat felrázott reménytelen fásultságából, a mozgolódás még közel sem volt oly erős, mint kívánatos lett volna. Életekbe került, hogy egyáltalán a levelek eljuthassanak hozzá, s értesülhessen róla, miként áll a szervezkedés. A királyi gárda csendbiztosai, Chelley-pribékek és fizetett zsoldosok perzekurálták az összeesküvőket szerte Koronaékkőben, és az Alvidéken, hol a legerősebb volt a respublika eszméinek támogatottsága. A láng másutt csak pislákolni merészelt, elhatároznia magát az indulásra mégis akkor sikerült, amikor megkapta a jelentést miszerint egy Hegid fia Daroc nevezetű földnélküli bocskoros nemes ötszáz lovast szervezett sereggé, kik Koronaékkő keleti erdőségében bújdoklásra adva fejüket kibontották a köztársaság zászlaját és megfutamították Ballard országbíró csapatait. Akadt még fészke a lázadásnak, hol gárda-helyőrség gyúlt lángra, vagy egy Chelley-kapitány levágott fejét lelték a korcsma palánkjára tűzve, de ezen csapatok egyesülni nem tudtak, s egymással is nehézkesen érintkeztek csak. Mi igazán egységbe fogná a lázadókat, lord Berladoc tudta, csakis egy vezér, egy uralkodó lehet, kinek érkezése kisöpri az Eldalosok poshadt levegőjét végre Egroniából. *

[von Frundsberg]

*Sürgette hát a tárgyalásokat Ferralano várábán, hova a konföderalisták küldöttei és a Salastricello hercege, Alvisio Belacqua szállottak, hogy meghívják az uralkodót –ki nagyanyja révén maga is Eldalos-vérű- az ország megürült trónjára. A küldöttek már hosszú hónapok óta élvezték a kies zarowari vidék kellemes éghajlatát, tüzes asszonyait és testes borait, kitraktáltatván, mialatt a herceg tanácsadóival fontolta az ajánlatot, ám amikor Barad lelke végre elhagyta földi porhüvelyét, lord Berladoc úgy érezte, eljött az idő! A duce hajthatatlan unszolására végre beadta derekát, seregével pedig pár hét múlva megérkezett a déli határra, hol a konföderációs-liga nemesei uralkodónak kijáró hódolattal fogadták és közfelkiáltással királyuknak is választották. Az immár az egrón urak hadaival közel hétezresre dúzzadt sereg óvatosan nyomult előre a Haragos mentén. A vidék falvai azonnalást ajándékkal járultak elébük, a jobbágyok hűséget esküdtek, sőt pár százan kaszára kapva követték is a sereget. A menetelés egészen Molvács fenyegetően tüntető váráig tartott, mit megrohanni cseppet sem füllött a foga sem Belacquának, sem Berladocnak.
Már vagy egy hete táboroztak a vár körül, csupán kisebb összeakaszkodások estek a kicsapó, puhatolódzó portyákkal, de a tanácstalan dühükben hőzöngő nemeseket lord Berladoc csupán ravasz mosollyal intette nyugalomra.*
-Molvács érett alma, testvéreim! Kezembe esik az magától is, ne siessetek hát a fát öklelni hiábavalóan!
*Pár nap elteltével a város kapuja megnyílt, s fehér lobogót hordozó küldöttség lovagolt ki rajta. Drága kelmékbe, finom szőrmébe, tollas süvegekbe öltözött egrón tőzsérek, fél tucatnyian talán, nyakukban a városi szenátorok aranyláncával. A táborba vezettettek, hol nyeregből szállva, térdre ereszkedve hódoltak a herceg előtt.*
-Alázatunkat és hűségünket kifejezni érkeztünk színed elé, felséges úr! Radim Beran vagyok, felséged szolgálatára Molvács újonnan választott városkapitánya, mióta az engedetlen Tryston Rodoldot, ki az ellened való szegülésre buzdított mindannyiunkat, börtönbe vetettük. Kérésedre nyomban kiszolgáltatjuk néked, hogy példásan megbüntethessed! Erős tisztelettel köszönjük meg néked, hogy nem pusztítottál meg minket jószágainkban, azokat érintetlen hagytad, nem juttatván minket koldusbotra. Mindezen kegyes téteményeid mellett alázattal elfogadjuk követed útján tett nagylelkű ajánlatod, miszerint is monopóliumot nyerünk a Salastricelloba hajtott marhára, s jogot a felvásárlási ár megszabására! Cserébe erős támogatásunk felől mindenkor biztos lehetsz!
*Beran intésére egyszerű faládát nyitott fel a szolga, hol bársonypárnán hatalmas bronzkulcs hevert*
-Molvács vára meghódol neked és örömest felesküszik rád királyunk, Alvisio!

[von Frundsberg]

*Lord Drannon ura vonásainak, csupán Delilah-nak –ki gyermekkorától megtanult már olvasni a mímelt érzelmek mögött- látható, a férfi homlokát felhőző bosszúság.*
- Az egyetlen voltam, ki segélykéréssel futárt küldött Dolina Verdébe, kegyelmes asszonyom! A többi urak inkább rágták volna le ujjaikat egyenként, de nem cselekedtek volna eképp. A futár azonban nem tért vissza és válasz sem érkezett. Hogy mi okból történt így, találgatni hiábavaló volna, akárhogy is, a keserűség elöntött és még inkább arra hajlított, hogy úgy higgyem, egyedül maradtunk a veszedelemben. Reményem volt benne, hogy a Hegyi Király csapatai tudják, hogy vérrel szentelték kegyed birtokainak határait és nem támadnak kiválóságod javaira. Sokáig így is tettek, csak a kertek alatt ólálkodtak. Ha akkor időben érkezik és fegyverest, elkerülhető lett volna a pusztítás, de alig telt bele két hét, hogy a futár kilovagolt udvaromból és a lázadók hirtelen Vérfenyvesnek fordultak, nem nézve se égi, se földi hatalmat. Gannilt majdnem kiverték Borzvárból, megsegíteni minket nem tudott, így Rogoggal egyesült csapatomat is megkergették a haramiák az üvegfúvók útja mentén. A foglyokat válogatott módon gyilkolták le, magam is csak úgy menekültem meg, hogy az egyik kopjásom lovát adta az én agyonütött szürkém helyett!-*kezeit háta mögött fűzi össze-a donna egyértelmű restellkedést olvas ki a mozdulatból, csak állát szegi fel* -Asszonyom nem látta e haramiákat. Állatok ezek, nem is emberek. Bestia falja fel az ellenség még dobogó szívét, vagy húz egy karóba anyát gyermekével! Kéjjel ölnek és passzióból, vallási hevületet már aligha lelni bennük. Vasalt szekereik olyanok, mint egy-egy mozgó bástya gyilokszerszámmal megrakva és több száz rója a tartomány útjait! Csatában nem győzött ellenük még senki és szégyen fejemre, de szánnám maroknyi fegyveresem mészárszékre küldeni ellenük!
-Nem kergetek hiú ábrándokat. Jól tudom, hogy a császárságnak fontos volna, ha Egronia a csonttrónus lábához hajolna és bolond aki nem hiszi, hogy a lázadók kantárját a császár bármikor vissza tudná rántani. Bevallom, ezért reménykedtem hittestvéri szóval, császári tekintéllyel való közbenjárásában. Amit Rogogról mondtam, mostan is tartom, de legyen meg a tekegyelmed akarata. Igyekszem megbékíteni, de a feje keményebb, mint az ökle.
-Mindazonáltal… Mauroceno leckéje bizonyítani látszik örökérvényűségét. „Él salva a la persona de un tirano sabio por las acciones de un tirano más cruel que él! -A bölcs zsarnok önnön személyét egy nálánál kegyetlenebb zsarnok tetteivel menti!” -*felölti szokásos mosolyát*-Az Adomány alaposan megismerte milyen keveset ér az élet a Hegyi Király tombolása alatt. Szívesen látna bárkit, aki békét hozna, ám Koronaékkő számára fontosabb az örökösödés kérdése, mintsem egy tartomány elvesztése. Örömmel üdvözölnénk tehát a békét, még ha az a Birodalom békéje is. -*ajkát a határozottság préseli pengévé*
-Bocsásson meg, hogy kételkedtem. Szent esküvéssel fogadom, hogy többé nem ingok meg asszonyom döntéseiben és hűtlen nem leszek ügyéhez soha!
*Ugyan Egroniában a hűbériség értelmezése máshogy esik, mint Terra Antiqua többi országában, szövetség az inkább, mintsem szolgálat, noha a szerződést esküvel pecsételik, de azt bármely fél által felbontható. Ám hitesküt még nem tett egyetlen familiáris nemese sem, allenwelli hagyománynak megfelelően. „Vérem hulljon váltságul, ha hozzád hűtlen leszek, Mester- így fogadkozott Lyco hitvalló a Prófétának, s nem sokkal később elárulta őt.Kötelességtudón, de tettéhez méltó gyalázatos módon vetett véget életének azután, hogy fogadalma és vele együtt az üdvtörténet beteljesülhessen. Drannon eképpen a birodalom szokásai szerint fél térdre ereszkedve tőrt von, felfedi mellkasát és szíve fölé fogadalmi sebet ejt, s a véres tőrt alázattal nyújtja át donna Delilah-nak.*

[Delilah]

Miután eleggé megfigyelte a beszélő mozdulatait, mimikáját, gesztusait, karba tett kézzel fordul a tűz felé. Hallgatja az urat, de láthatóan elmélkedik. A teraszról besétál időközben Artemisia is, ki lábainál telepszik meg, úgy élvezi a kandalló melegét. Nem sokat adva most kedves jószágára, lassan csóválja a fejét ismét csak mondottakra.
A tábla viszont adott, azon kell játszani. A Császár szemében a rablófejedelem és az általa okozott káosz hozzávetőlegesen ugyanolyan fontos, mint ő és a pusztulás utáni világ alapkövének lefektetése. Habár minden porcikája bosszúért kiállt, tudja, hogy annak ideje még nem jött el. Ám a panasz egyes részei jobban megütik fülét; aggasztóbbak azok a többinél. Leginkább a Hegyi Király és követőinek vérengzései nem tetszenek számára. Valami lenne ezen aktusokban, amik túlmutatnak az állati vadságon és vallási hevültségen? Gondolataiba merülve formáz szavakat válaszként a szólónak.
- Amit most tehetünk a haramia ellen, az a csendes várakozás… De nem felejtünk semmit… és, amint eljő a pillanat...
Halk mondatai távolinak tűnnek, de határozottságtól nem mentesek... Egészen elmerül a feltételezésekben... ellenben a rituális allen fogadalom előkészületei kirángatják elmélkedéseiből - azokra odafordul. Vakmerőség ezt atyái csarnokaiban meglépni! Egy olyan része, amiről már azt hitte, végleg elholt - felháborodik... Azonban vékony dühsikoly ez lelkében, pillanat múltán erősebb a törtetés feletti csodálkozás. Arcán udvarias mosollyal veszi át a pengét. A macska mellette lustán nyújtózkodni kezd.
- Komoly ígéretet köt Lord Drannon... Nem fogom elfelejteni. - pillantása az utolsó szavak kettős értelmét egyszerre közvetíti, miközben lassan végignyalja a hűvös fémet.
Ha allenföldön lenne, most véradó szűzét megvágná, mi olyan erővel bír, mintha önnönmagán ejtene sebet - főrangként nem divatos vérét felfednie - ámde szükség törvényt bont. Szimbolikusan kezét, pontosabban ujját, megkarcolja a tőrrel, hogy pár rubinként csillogó csepp rajta maradjon.
Így nyújtja vissza a fegyvert.
Egyikük a szívét adja, másikuk a karja erejét.

[von Frundsberg]

*Az úr és úrnő érkezte óta, mintha a hetek is gyorsabban telnének, hisz az óvó szigor tettre sarkallja Vérfenyves népét és nem a nyomorúság ad mértéket az időnek. A menekültek először csak szivárogtak, majd csakhamar özönleni kezdtek a környező birtokok feldúlt falvaiból, majorságaiból. A háború megnyomorított, meggyalázott, kehes kárvallottjai előmerészkedtek a hegyi barlangokból, lidérces-hírű erdők mélyéről és mind lady Redwood küszöbénél könyörögtek ételért, vagy egy meleg zugért, ahol meghúzhatják magukat a tél farkasfoga elől. Lord Gannil szavainak köszönhetően nem fosztották meg őket maradék hátonvitt vagyonkájuktól, de holmijukat alaposan átforgatták az Orondban és Aranyosban vert hamis érmék után. A szükség szülte ösztön keservesen, foggal és körömmel védte ugyan a híg ezüstöket, de miután az ügyeskedőket és hőzöngőket lord Drannon emberei kíméletlenül felkoncolták, a toprongyosok ráébredtek, hogy e nehéz időkben Vérfenyvesben sem ér többet az élet, mint máshol, bár a kiosztott kenyér és meleg ragu hamar hozott megnyugvást nékik. Rendnek kell lenni, legalább itt, e szigetén a békének a parttalan gonoszság tengerében, s ha a biztonságnak ez az ára, hát fejet hajt az üldözött. A rend betartását Drannon vitézei felügyelték, s bár egyikük-másikuk ahol lehetett, visszaélt frissen nyert hatalmával nők, étek és ital dolgában. Ordas törvénye ez a sanyarú időknek, de nem volt mit tenni. Ha viszont pénz dolgában fortélykodtak, kemény büntetésnek néztek elébe, mit Drannon úr saját kezével mért ki.
Vérfenyvesről lassanként leoldódott az alvadtvér-szagú fásultság. A helyét a pernye alól előbúvó élet óvatos, de eltiporhatatlan rügyezése vette át. A vár és a mezőváros újra benépesült, az özvegyekből, árvákból új családokat kovácsolt az egymásra hagyatottság, lassanként mindenki megtanulta az együttélés új szabályait, az egymásnak nem oly régen még idegen arcokon pedig végre reménymosoly bontakozott ki. Hogy a hamvakból újra teremthetett, lady Redwood számára tán friss élményként hathatott Caderosso önemésztő passziói és végenincs intrikái után, habár a márki két hét múltán ráunt a barbár vidék kényelmetlenségére és az életveszedelem szinte tapintható feszültségére. A maga szokása szerint, gügyögő édelgéssel kérlelte szerelmes asszonyát, hadd mehetne már vissza Dolina Verdébe legalább.
Még nem fordult a hold arca egészet, amikor Dolina Verde segítsége megérkezett Vérfenyvesbe. A Wolynok és Douca-k által küldött háromszáz gyalogos és lövész egy negyed bastiont tett ki, épp elegendőek voltak hozzá, hogy klasszikus allen harcrendet alakíthassanak. Hiánytalanul felszerelt volt mindőjük, menetük mögött ellátmányt, s felszerelést hozó kétderekú terykhiai szekerek kovácsokkal, puskamesterekkel, borbélyokkal, seborvosokkal, katonafeleségekkel, porontyokkal, mint egész, mozgó hátország érkezett. Rendezettségük élesen elütött a rideg és zsákmányszerzésen alapuló egrón hadi szokásoktól. Hozzájuk még negyven könnyűlovas mercenario csatlakozott, császári zsoldban edződött mindahány. Vezetőjük, egy hegyes bajszú arubán botero, kinek vakító fehér fogai szinte világlottak olajbarna arcából, személyesen adta át segnior de la Rovia szenvedélyes hódolatát donna Delilah-nak. Gannil, Drannon és Vérerőd vitézei, -összesen hetvenöt kopja- nameg Dragomer kenéz huszonnégy fejszése alkotta így a Redwood sereget. Dragomer a Redwoodok családi fegyvertárából vezéri tollas buzogányt és sűrűvérű, legyesszürke sombrada hátast kapott tisztségét megerősítendő, mit a főtéren összegyűlt nép végre felszabadult örömujjongással kísért. Lord Gannil és lord Drannon, ha fájlalták is a szluzsnik fanyűvő nemzetségfő gyors felemelkedését, vagy a letáborozott katonák etetését, nem mutatták, örvendtek inkább a néppel.*

[von Frundsberg]

*Nem sokkal ezután Bane várnagy is megtért a Mélyrengetegek felől. A sebláztól alig volt eszméletén, lován múlott csupán, hogy hazatért a kíséretét ellátó, két vérerődi lovas nélkül. A határvadászok nyilai határozott választ adtak lady Redwood üzenetére: a Mélyrengetegek nem kívántak részt az embernépek háborújából. A derék várnagy még napokig agylobbal küzdött a nyakát átfúró vessző nyomán, amikor űzött királyi futár érkezett sánta paripáján Vérerődbe. Az úton éppen meg tudott szökni az őt űzőbe vevő, keresztútálló eretnek martalócok elől, hogy meghozza Lizwetha Chelley-Eldalos anyakirályné hadbahívó üzenetét. Eszerint lady Redwood mihamarabb keljen fegyverre a korona védelmére, csatlakozzon Drelmac lófő seregéhez Istenhozzád alatt és minden lehető erejével támadja meg a konföderációs rebellisek Kalászvár mellett szétszórt seregének maradékát, kik Hegid fia Daroc vezetésével Hantföldre menekültek. Meglehetőst érdekesnek hatott a régenskirályné kitüntető figyelme, hogy a koronáért való aggódásában nem feledkezett el segítséget kérni Vérfenyvestől, ám amidőn csataszekerekről prédálták az egész tartományt, mégsem találtatott e szerény vidék számára ily fontosnak. A halálvágtától kimerült futárt Semon úr a maga kedélyességével, mint elkóborolt magzatát viszontlátó atya vette gondjaiba, szállást rendelt neki a várban, de a kötelességét tudó fickó nem engedett nyűtt testének nyugodalmat, míg át nem adta a hírt az úrnőnek. Idefelé ugyanis ráakadt Santangelii bíbornok kísértére, kik az úton összeakaszkodtak holmi rablólovagok portyájával és egy elhagyatott tanyaházba vették be magukat, nem tartván bátorságosnak, hogy folytassák az utat. A kardinális atya így reá bízta, kérje a bárónét, jönne az elébe Vérfenyvesből fegyverrel, s kísérné várának biztonságába!*

[Delilah]

- Elég lesz. – parancsol egykedvűn a levelet felolvasónak, bár az még annak felénél sem jár. Láthatóan jobban el van foglalva a hímzéssel, mint bármi mással. Ha nem tudná az ember, hogy valahol az évad utolsó csatái, mészárlásai zajlanak a hóesés és fagy beállta előtt, idillinek is nevezné a képet.
A márkiné éppen felfrissíti képességeit és kézügyességét, macskája lustán játszik a gombolyagok egyikével lábaihoz közel, ura pedig lassú pillantásokkal az ablakon bámul kifelé, hiába van kezében könyv. A teremre a felolvasás megszakítása után csend ereszkedik egy bő percre, mit csak a tűz kényelmes pattogása tör néha-néha meg.
Várta a királynő ilyen irányú kérését már. Sejtette, hogy megkerülné a tárgyalásokat; tipikus egron türelmetlen asszony...
- Levelet írsz a régenskirálynőnek. - szól feltekintve. - Abban kifejted legnagyobb sajnálatát a márkinak, de jelenleg minden erőnkkel saját birtokunk védelmére kell koncentrálnunk, nem tudhatjuk, hogy újból lecsapnak-e ránk vagy sem. Ezután fejezd ki az uraság végtelen reményét a békével kapcsolatban, amit az elkövetkező tárgyalások ígérnek, reméljük, látjuk ott a felséges királynét. Et cetera, et cetera. Ha elkészült, a levelet hozd szobánkba, aláírásra. Távozhatsz.
Megvárja, míg az írnok magukra hagyja őket, akkor áll neki folytatni a munkát. Hamarosan újboli kopogásra lesznek figyelmesek és egy legény nyargal be hozzájuk, kit már szólni sem hagy csak int neki, hogy távozzon, tudja, hogy jelenése annyit jelent, hogy összeválogatták a felmentőegységet. Leteszi hímzését és a márkival együtt ekkor feláll. Közelebb lép hozzá és szóval vigasztalja, láthatóan még mindig nehezteli, hogy valóban maradnia kell.
- Mi cielo, - dorombol neki allenül. - áldozatod olyan örömmel tölt el, amit leírni nem vagyok képes. Valóban te vagy a férjek legjobbika, az urak legkegyelmesebbike, kívánni sem kívánhatnék kiválóbbat. Tudom már mondtam, de nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy Vérfenyvesnek valóban szüksége van egy erős kézre, amit benned lát mindenki, így itt van rád a legnagyobb szükség... Légy a kedvemért erős legalább a nyárig. Akkor, ha valóban szeretnéd, visszatérhetsz Dolina Verdébe, bár a harcok csak akkor fognak igazán kezdődni... De nem tartalak tovább, öltözz és indulj a pap megsegítésére. Figyelmezz épségére, ha lehet egy haja szála se görbüljön! Ámde még annál is jobban figyelj szavaira. Majdnem biztosan beszéli a nyelvet és kérdezgetni fog erről-arról. A válaszok elől térj ki, de próbáld megjegyezni a kedvemért kérdéseit, hátha elejt valamit. Indulj hát, hős uram, és szerezz itteni körökben is dicsőséget! - csókot lehelne homlokára, úgy engedné útjára.