Alsóváros

[handsofgod]

Zubogó városa egy évszázada rakta fészkét oda, hol a Haragos, az Aranyág, a Molnár-folyó és az Azúrkék folyama egy közös vízgyűjtő tavat alkot, mely maga is a Zubogó névre hallgat. A Haragos torkolatánál a tóból kisebb-nagyobb szigeteket hasítottak ki, s ezeket erődítették meg. A város kőcsipkés tornyai, patinás kupolái és száznál több hídja messziről vonzzák a vándort, kapuin és kikötőjében az áruval rakott karavánok és caravellák sűrűn forognak. A szigetek némelyike csak kisebb hajókkal közelíthető meg. Fegyverviselés a város utcáin megengedett, kivételt képez a Koronasziget, ahova csak a nemesek és a katonaság, valamint az őrség tagjai léphetnek be felfegyverkezve.

A kapuk felől az érkező az Alsóvároson kell, hogy keresztülhaladjon. Partszakain ócska kis házakban lakik a városi szegénység, a cselédek, az inasok, a jövő céhlegényei, a nagyot álmodni akarók, akik csak nagyon ritkán jutnak feljebb a társadalmi ranglétrán.

[Mizette]

//A Fény Megtestesülésének 1404. esztendeje, Kikelet havának 21. napja – Zubogó, Alsóváros, az egykori van der Vorm-ház//

A van der Vorm-ház emberemlékezet óta magányos.
Valaha egy tehetősebb kisnemesi családé – a van der Vormoké – volt, akik azzal a szándékkal telepedtek meg Alsóváros szélén, hogy majd segítenek az ott élőkön. Egy ideig minden rendben ment, segítségüket megszívlelték a város szegényei. Ám, egy viharos éjjelen minden a visszájára sült el. A nagylelkű családot kegyetlenül lemészárolták a házukba betörő rablók.
A szomorú eset óta, a környék lakói azt állítják, hogy panaszos, síron túli sirámot, láncok csörgését és keserves sikolyokat hallanak a ma is tekintélyes épület falai közül. Persze ezeket a pletykákat valamire való polgár nem hiszi el --- de mindazonáltal jobbnak látja messzire elkerülni a gyászos emlékezetű kúriát.

A van der Vorm-ház emberemlékezet óta magányos.
De ezen a sötét éjszakán nem az…

※ ※ ※

Az utca egészen a takarodót jelző harangszóig néptelen volt. Nincs olyan bolond egész Alsóvárosban, aki önként megközelítené este a kúriát. Ám, nem sokkal azután valami bizonyos oknál fogva meg-megjelennek az emberek és egyenesen a ház felé igyekeznek. Van, aki magányosan és van, aki társaságban. De mindegyikük szótlan, és feltartóztathatatlanul sétál az átkos ház felé… Egyenesen a kőkerítésen túlra, be magába a házba…aminek ablakaiból innen-onnan világosság szűrődik ki!

Ha bárki látná, rögtön a legrosszabbra gondolna…
S jogosan.

A van der Vorm-ház ma este a sátánimádók, sötétlelkűek, deviánsok, boszorkányok, rémségek és egyéb fertőben tengődők szabbatjának otthona…
Az Ostara ideje eljövend!

[Mizette]

Nőalak sétál a kúria elhanyagolt kertjében. Arcát félig takaró maszkja és összekapcsolt sötétszín köpönyege ellenére is sejthetőek világi kvalitásai. Bár látszólag a park maradékaival van elfoglalva, gyakorta tekint a kapu felé. Kétség sem fér hozzá, vár valakit.
Megáll és selyemkesztyűs kezét végigsimítja a mohafedte, tört angyalszobor arcán. Akaratlan mosolyog, ha csak az előtte álló estre gondol.
Pedig ő maga nem szívleli az Ostarát.
Hazugság ez, nem más…
De a ma, ez, izgalmasnak ígérkezik! Annyi keresgélés és várakozás után az a kisstílű borbély próba elé állíttatik…!
…egy gúnyos kacajjal a földre löki a kerub maradékát.

Az elhangzó harangszóra a házba vezető lépcsőknél van már. A feligyekvőknek – már, akit érdemesnek tart arra – bólint egyet üdvözlésképpen, de éppen csak jelét adva, hogy észrevette és tud létezéséről. Bolond az, aki erre felkapná a vizet, vagy tiszteletlenül nem viszonozná azt. Ugyanis maszkján van az Ő jele, ami egyet jelent, hogy embernél magasabbrendű az, kit fed... Legalábbis ez jelent valamit még most, a józanság órájában.
Hol késik már? Ha nem jelenik meg, én esküszöm, hogy...
Fürkészőn tekint a kapun bejövőkre. A borbély biztosan idegenkedni fog, így könnyű lesz már a sziluettjét megismerni.

[meistro Trevelore]

Miután megtalálta kastélybeli szobájának kilincsére biggyesztett levelet, komótosan forgatva az égetett likőrt poharában tanulmányozza át azt. Percekig töpreng rajta, hogy ki írhatta a titokzatos sorokat, bár női kéz rótta a betűket, kétségtelen. Talán egy elfelejtett pásztoróra emlékét akarja bevasalni rajta valami mosólány? Márpedig ha a zubogói Alsóvárosba invitálják, aligha lehet finom hölgy a dologban, noha igaz, írástudó cseléd sem sok forgolódik a lepedőjén.
Eltöpreng rajta miért is menne el egyáltalán? Oktondi libuskák önző gágogását hallgatni utazzon órákat a fagyban? A lehetőség megmosolyogni való, persze esze ágában sincs élni vele, hát ugyan ilyen derűs megbocsátással dobja félre a levelet.
Úgy hallotta, most, hogy a király jelenlétére a városba csődült boldog-boldogtalan, az Alsóvárosban ülepszik le az emberár hordaléka. Tahók és rongyosok képét nézegetni, és párolgásaikat szagolni nem ígérkezik olyan élménynek, miért megérné itt hagyni a kastély viszonylagos kényelmét.
Kandallója párkányára teszi hát a poharat, miután nyelvén végiggörgette a kortyot és folytatja a különleges, bíborszín flastromok kimunkálást, mikkel a női szalonokban házalni tervez.

[Mord]

Úgy tűnik, ugyancsak kevés tisztelet szorult a csontból és bronzból munkált maszkokat viselő alakokba, kik az éj leple alatt sötét köpenyeikbe burkozva érkeznek az elhagyott, romos kúriához. Férfiak s nők vegyesen vannak közöttük, ám olyan természetességgel nem vesznek tudomást Mizette jelenlétéről, mintha csak ott sem volna. Biccentésére még csak pillantással sem jelzik, hogy észrevették volna, fegyelmezetten lépdelnek fel susogó köpenyeikben a lépcsőn, hogy eltűnjenek a magas, kétszárnyú ajtó mögött, s megkezdjék sötét praktikáikat.
Mizette hiába várakozik, nem érkezik senki, aki kifejezetten őt keresné e baljós, szentségtelen helyen, míg végül a résnyire nyíló ajtón görbedt, púpos szerencsétlenség csoszog ki mellé, valamely boszorkányúr alantas kis csúszómászója.
- Uram türelmetlen várja a nagy tiszteletű Leviatán pengéjének megjelenését. Másképp nélküled kezdi el a Konvent. - Közli a férfi, ki görbesége miatt mintha mindig hajlongana, s maszkot sem kell viselnie torz orcája előtt.

A Konvent Főmestere nagy kegyről tett tanúbizonyságot, hogy beengedte, s ez a Rendhez való viszonyuknak köszönhető. De kérdés, lesz-e még ily alkalom...

[Mizette]

- Így Uradnak még várnia, miként írva vagyon: „…láncaimat a türelem fogja elszakítani. Általa. S általam.” – sziszegi a púposnak, nem is tekintve rá. Szeme a kapun fixálódott. – Szó szerint így add át neki! Tudni fogja, mit értek ez alvilági mondás alatt. Magyarázd el neki azt is, hogy a Rendem által protezsált személy nem jött el a hívásra. Ez eddig... Most még várunk egy pár percet, nem többet. A harangszó elhangzott. Ha fertályóra múlván sem érkezik meg… - fordul a másikhoz immár és elővesz a köpönyeg belsőzsebéből egy borítékot. Átnyújtja a rémség mancsaiba azt, mérhetetlen undorral arcán. – add át a hatalmas Főmesternek ezt, melyben sajnálatunkat fejezzük ki, hogy egy hitvány halandó meghiúsította a ma estére alkotott elképzeléseinket… De csak egy fertályóra után adhatod át, megérteted? Légy közelemben, mert ha jelzek, és megtéved a tékozló, a levelet nem kell átadnod. Tudod, mit? Ha megjön, befalod az üzenetet. – eldöntötte, hogy haragja egy részét a nyomorékon tölti ki. – Szóval, ha fertályóra múlva nem jön meg az úr, átadod és tolmácsolod a bocsánatkérésünk. Ha megjön, akkor megzabálod. Így lesz, mert ha nem teszel eképpen, elintézzem hogy forró olajban süssenek meg…vagy rosszabb sorost is megkomponálhatnak neked... Most pedig takarodj a Főmesterhez és mondd meg neki, hogy szíveskedjék várni egy rövid fertályórát még. A mondást pedig add vissza neki…különben… Kotródj hát!

A szolga elküldésével előveszi amulettjét és mielőtt használná körülnéz. Majd a kapu irányába. Ha eddig sem jön meg a fiorissai, akkor hívja Leviatánt…

Ha tehát Ramon eddig sem jelenik meg, akkor

megvárja a kivetülést és azelőtt féltérdre ereszkedik. Lehajtott fejjel kezdi mondanivalóját a rend saját, sötét nyelvén.
- Mester. Nem jött el... - tekint fel a kivetülésre. - Ahogy már mondtam neked, a borbély véleményem szerint nem a mi emberünk… Valóban jó ötlet volt az Ostara, már nem csak maga a szabbat-volta miatt, hanem a helyszín sem utolsó tényező. Hogy idejöjjön az, aki a magasba vágyik, annak meg kell hajlítania a derekát. A Testvériségnek olyanokra van szüksége, akik képesek erre, igaz? A borbély nem jött el, viszolyoghat… Gyenge. Persze a kriptában nem volt finnyás, mert ott volt ki előtt bizonygatnia. De a Rend szolgálata nem csak arról szól, hogy akkor legyünk bátrak és szolgálatkészek, ha látnak minket… akkor is cselekedni kell, ha úgy hisszük, nem látnak… Ha pedig az a pár sor sem keltette fel az érdeklődését, amit a sok-sok szoba közül pont az övére, az átkozottnak mondott kastélyban hagytam... akkor félek, hogy nem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amiket keresünk egy halandóban…Érdektelen a titkokra... Érdektelen a jutalmazásra, melynek nem ismerheti soha igaz forrását... Nem utolsó sorban a Konventnek tett ígéreted miatta elvész, ami nevedet mocskolja... Engedd hát, amit kérek tőled… Hadd végezek vele! Vére bosszúszomjam csillapítaná, feje pedig a Konventet elégítené ki.

[Mord]

- Úgy naccsád, úgy... - Hajlong a torz alak, s a levelet elvéve csoszog arrébb, s bekacsázik az épületbe vissza. Volt benne valami visszataszítón bosszantó gúny, szinte biztos lehet benne Mizette, hogy neki szólt az. Pimasz... talán elmeháborodott. Vagy mégsem annyira cseléd?
A fertályóra eltelik, s nem történik semmi. Nem érkezik már semmi, s a megélénkülő hűvös éjszakai szélben összesúgnak a környező fák, s a zsizsegő susogással énekel nyögve az ódon épület is. Huzatos sarkain füttyszú kél, rossz ablakain halkan búg az éji szerenád.

Az amulett felett alig tenyérnyi sötét árnyék jelenik meg. Alaktalan massza is lehetne, ha nem lenne kivehető a köpeny lobogása, ahogy halad. A Leviatán úgy tűnik, arra se vette a fáradtságot, hogy megálljon, valamit épp csinálhat, bár az amulett felől el nem mozdul köpenyes sötét alakja.
Szót nem szól, de Mizette sejtheti, hogy jobb ha hamar elkezd beszélni, másképp nem is felelt volna a kapcsolatra. Akkor sem torpan meg, mikor a lány elmondja a magáét. Léptei meglassulnak, mintha valaki felé biccentene...
- Selvik ger styrka! - morogja a csuklya alatt, s aztán valakivel le is kezel, majd tovább halad.
Zavarba ejtőn s hosszan nem reagál a lány beszámolójára, mintha kerülgetne embereket, s egyszer csak bal keze apró, félreérthetetlen mozdulattal bök a csípője mellől felfele. Alig valami mozdulat, más észre se venné, ha nem épp ezt tanulta volna korábban évekig. Nem áll meg, természetes tempójával halad tovább.
- A Konvent az én dolgom. A borbély a tied. Azt hittem, ennél jobb cselszövő vagy. Talán túlbecsültelek. - Közli aztán hűvösen, ahogy tovább halad, halk hangja olyan, mint egy arcul csapás. - Tégy belátásod szerint, aztán jelents!
S ezzel a kapcsolatot bontja is. A feltámadó szél elsöpri az aprócska kivetülést, Mizette pedig maga marad.

[meistro Trevelore]

Feldühödötten söpri le az asztalról kellékeit, hiszen a drága vörös bársony, amiből a hatlovas hintót készül kimetszeni szikével egyre csak fogy, de az eredmény minduntalan elkeserítő. Lady Ranald úgy akar divatozni, ahogy más senki, miután hazaérkezett a fővárosból és új hóbortokkal töltekezett fel. Csinos summát ígért, ha mesterien kidolgozott szépségtapasz elfér egy körömnyi helyen, de hiába mereszti szemét a nagyító üveg mögött, hiába rakta tele gyertyákkal és tükrökkel asztala környékét, a sikert csak nem tudja üdvözölni. Egyre inkább úgy tetszik, lőttek az ezüstöknek, még annak a különlegesen finom bársonynak az árát sem keresheti meg, amit elpocsékolt. Káromkodva tölt a poharába. Talán ha a likőr nélkül állt volna neki, kevésbé remegne a keze. A kutyák vigyék most már!
Míg kortyol, pillantása megáll a tükrön, benne pedig saját magán. Valóban ennyire volna képes csupán? Néma szolgának lenni és a nálánál különbek farvizét dagasztani, hogy magasabbra jusson, csakis azért, mert nem született ezüst kanállal a szájában? Felszegi állát, ahogy a becsvágy megkeményíti vonásait. Maga sem tudja miért, de az összegyűrt levélre sandít.
"...megéri magának..."
Nem tudja mi indította útnak, de jó pár órával később már az Alsóváros utcáit rója. Tőre és egy pár hajítópenge rejtett tokban pihennek, hogy egy pillanat alatt kezében teremhessenek, ha szükség volna rájuk. Kisvártatva a levélben írott ház sarkára fordul,noha jó pár perccel ezelőtt elhúzták már a harangokat, így talán lekéste a megadott időpontot. Az elhagyatott, a környék düledező bérkaszárnyái és nyomorú viskói közül kirívó ház ablakaiból tompa fények szűrődnek ki, de a gazzal felvert kertben nem lát mozgást. Nem tudná az okát, miért dobja sutba ösztöneit, mik arra intik hagyja ott a házat, úgy oson be a kertbe, mintha lopva járó macska volna. A ház felé tart, ám a zajokra, árnyakra különösen ügyel maga körül, nehogy meglephessék.

-Mentális dobás érzékelésre: 3-

[Mizette]

- …atyám… - esik ki az önkéntelen szó a száján, mikor az alak tovatűnik.
A keserűség, a düh és valami mélyről jövő fájdalom rezdül hangjában, ahogy görcsösen rászorít az amulettre, még mindig féltérden állva. Soha sem történt még meg vele, hogy Leviatán – kit nővéreivel és fivérével együtt apjaként tisztel – ne engedte volna felemelkedni a beszélgetéseik alatt. Önnön gyermekeként Mizette mindig kénytelen legalább eképpen leereszkedni jelenlétében, de a mester végtelen kegyében mindig megadta eddig a felegyenesedés jogát, kifejezve megbecsülését.
Ám, ezúttal már ennek kihagyásával is jelezte, hogy sokat vesztett a lány tekintélyéből.
A mondott szavak pedig tűnni nemakaró fájdalmat idéznek elő mellkasában és szorongatja azon a tájon, ahol valaha szíve pumpálta a friss vért tagjaiba…
Csalódást okoztam.
Feláll. A medaliont elteszi.
Lehunyja a szemét, és koncentrálásba kezd, hogy zaklatott testét lenyugtassa. Néhány lélegzetvételnyi idő és fizikai lénye szinte tökéletes nyugalmi állapotba kerül. Elméje azonban még korántsem zavartalan.
Csalódást okoztam… és mindennek az oka Trevelore…! Csak a vér moshatja tisztára kezemet… de még utána is dolgoznom kell, hogy a mester szemében ne legyek nyű csupán…
Csalódott bennem…
Bennem!
- A düh kétélű fegyver. Lehet szövetségesed, de ugyanúgy ellenséged is. Kerüld hát. – mondja halkan magának rendje egyik tanítását. Ismét vesz egy mély lélegzetet. Elméje is lecsillapszik immár.
Csak a vér moshatja tisztára kezemet.
Trevelorenak vesznie kell hát.

Ezen gondolatokat zavarja meg a magányos-óvatos neszezés a kapu felől. Arra sandít. Szemöldöke felszalad és teste, mint áldozatát meglátó nagymacskának, pillanatra megmerevedik. A felismerés gúnyos mosolyt csal szája szegletébe… Hát házhoz jött az áldozat.
Leviatán rábízta a döntést, ő pedig szívesen végezne már helyben a borbéllyal… de egy hirtelen megfogalmazódott ördögi terv megállítja kezét a köpönyege belsőrészébe rejtett vékony penge markolata fölött.
A következő pillanatban félreeső rejtekéből hangtalan Ramon mögé igyekszik kerülni és onnan megszólítani. Természetesen zarovariul, tökéletes fiorissai dialektusban.
- Jó estét, uram. A pontosság erény. – szemével viszont már a kúria bejárata körül a púpost keresi. Ha ott van, bólintással jelez neki; a Rend által kívánt harmadik fél megérkezett.

ÜGYESSÉG PRÓBA:
1. dobás: 1
2. dobás: 3
3. dobás: 10
4. dobás: 3
5. dobás: 5

[Mord]

Ramon érzékeit megcsalja a fák ágainak cserrenése, a ház recsegései a szélben, az ablakok huzatolása. Az ablakban pisla fényt lát moccanni, valaki van bent. Nem vette észre, hogy az apáca mögé osont, s megszólítása így meglepetésként érheti. Bár a nő maszkot visel, de a hangjára emlékezhet.

Minthogy a parancs úgy szólt, hogy adja át a levelet, ha fertályórán belül nem jelenik meg Ramon, s ez nem történt meg, a púpos nincs az ajtóban már, hiába keresi szemeivel Mizette. Ez pedig azt jelenti, hogy a levél átadásra kerül bent.