Hozzászólás#2 » 2020.11.08. 20:57
1404 Álom hava- Zöldmező városa, Szent Cleostrata Elragadtatása Székesegyház, az Eldalos-házi királyok koronázó-és kegytemploma
*Daldrin Rodier, a Könyhullató, a király kegyelt lovagja immár kerek három órája posztolt a trónszék mellett, mibe Barad király bebalzsamozott testét ültették. A nehéz és használhatatlan díszpallos keresztvasára támaszkodott, úgy őrizte halott királyát, míg a koronázóváros népe színe elé járult, hogy utolsó csókjával illesse az uralkodói jobbot. A holttest vállára viaszgyertyák csöpögtettek vastagra száradt faggyúszakállat, feje lebicsaklott a nehéz –ám értéktelen- szertartási korona súlya alatt. A füstölőt lengető és a virrasztási énekeket Zubogó óta szüntelenül zengő szerzetesek egyike készségesen lépett a holttesthez, s billentette vissza a királyi főt, lehulló állát fehér gyolcskendővel kötette fel, hogy a polgárok, nemesek, messziről jött parasztok, kézműves céhlegények leróhassák tiszteletüket, immár nem zavartatván e kis közjátéktól.
Rodier lovag ifjú arcán valóban könnyek peregtek, ahogy lopva végigtekintett a megboldogult testen. Nem más volt most merev, kihűlt húsnál, minek oszlásbűzét buzgón lengetett füstölők tömjénszaga nyomta el. Hol vannak már Mordawar dágványos csataterei, ahol alig pelyhedző állú ifjúként egymaga tartotta a zhigodjei hidat a rátörő Remburg rajtárok és allen mercenariok ellen? Félholt volt, amikor Barad személyesen mosta le sebeit. Vagy a partraszállás a szigeti háborúban, amikor elsőként hágott a fövenyre a reginai nyílzápor közepette és elsőként tűzte ki az Eldalosok zászlaját Bavia falaira? Barad három falut adományozott neki Alvidéken, de ő visszautasította, cserébe, hogy Koronaékkőben szolgálhassa urát. Tucatnyi tornán vívott a király színeiben, s hódította el a bajnoki címet, s uralkodója tekintetét mindig magán érezhette, olyan büszkeséggel, mint atya, kit büszkeség dagaszt fia érdemei láttán. Oly uralkodó volt ő, kiért bármikor boldogan halt volna, még ha mások nyíltan meg is vetették. Ők nem látták soha sem úgy, mint ahogy ő beszélt vele. Bölcsen hallgatta, bátorította, látta el tanácsokkal átborozott éjszakákon, ahogy saját atyja sem soha, s ő esküvéssel fogadta, hogy örökösét is oly híven fogja szolgálni, ahogyan őt tette. Ám Rodier lovag tudta, a királyt úgy helyezik örök nyugalomra, hogy örökösét nem nevezték meg. A rossznyelvek szerint Seraphion herceg megnyomorodott, hogy a lovat nem üli többé már életében, így uralkodói méltóságába sem emeltetik soha. Az ország sorsát fontoló és latoló urak úgy beszéltek már, mintha Seraphion soha nem is létezett volna. Tudta- ahogy mindenki az országban- ha Baradot temetik, új királyt nem koronáznak helyette. S hogy mi válik a királyságból, mi két pogány közt dacol a Közép-nyugat egyetlen szabad államaként, senki sem tudja. A jövő kételyekkel telve remeg, aláhullni készülő kardként úr és szolga felett egyaránt. Vajon vérözönnel köszönt-e be az új esztendő?
Komor gondolatai közül a vállára nehezedő súlyos kéz zökkentette ki. Halfdan Verdis úr, Lándzsakapu őrgrófjának átható, fakó tekintetével találkozott pillantása, ki őrségében volt hívatott váltani őt szeretett királyuk ravatalánál.*
"....spieß voran!"
