Hozzászólás#2 » 2018.10.19. 19:41
*A ködös hajnal még nem hasadt meg keleten, amikor a száznyi elszánt főt kitevő csapat fegyvereit markolva bontakozott ki a tejsűrű ködből. Zubogó céhházai napok óta komoran hallgattak, zárt kapuik mögött mesterek és legényeik hajoltak komor tanácsra. A helyzet tarthatatlan volt. Hiábavalóak voltak a folyamodványok, Finsteris főtanácsos ki sem mozdult a királynéi palotából, nehogy egy lépéssel is távolabb kerüljön a húsosfazéktól, a városi céhek bajaira már süketek voltak fülei. Követeiket a Palotaszigeten székelő udvarhoz csak szép szavakkal altatták, és pazarló ajándékokkal küldték vissza, ám hogy áruikat a város falain kívül táborozó, oda valóságos piacteret felütő jövevények csencselt holmijaitól nem tudják eladni, az már nem érdekelte a méltóságos kancellistákat és városi tanácsot. A vámokat megfizették - mondták fennhélyázón, s hogy ki hogyan csinálja meg szerencséjét, az már mindenkinek saját gondja. Nyilván a vámok mellett a városatyák zsebeibe is jócskán jutott az aranyakból, ha azok szemet húnytak afelett, hogy az Adomány dúlt végeiről szalajtott söpredék rablott áruval kereskedik, s minden érméhez ártatlanok vére tapad. Híradásokból eleget hallottak róla, hogy a skizmatikussá lett aranyosváradi hóhér, Zavysa Vodvora rablóhordája élén minő kegyetlenségeket követett el a Megtestesült Isten és az urának mondott Hegyi Király nevében. Az ördöggel való cimboraságot lám még a pénz is fehérre tudja mosni. Nem beszélve a Zubogóba sereglett szájtátiak pokolba való zsugoriságáról is, kik annyira a fogukhoz verik a garast, hogy meg sem fordul a fejükben: ahelyett, hogy a városi céhek tisztes munkájáért fizetnének, az ócska kótyavetyén költött pénzükkel mindegyre a Hegyi Király rebelliseinek kincstárát töltik.
Ám a derék vetomann atyamesterek gerincében elég acél van, hogy leszámoljanak az erszényüket kurtítókkal, s a Hit ellenségeivel is egyúttal. Majd ők, ha Barad, s Zubogó nem hajlandó rá!
Az üzenetek egymást váltották a küldöttek között, majd sorra nyíltak meg a tárházak, hogy a város védelmére tartott fegyverek előkerülhessenek. Vargák, kovácsok, szabók, kerékgyártók, fazekasok családjaik megélhetését és becsületüket féltő legények, kismesterek elszánt tekintettel sorjáztak ki a Keleti Kapun, hogy a köd leple alatt üssenek rajta a vásározók alvó táborán, s visszazavarják őket oda, ahonnét jöttek.
Puskák dörrenése hasította fel a hajnali csendet, gyújtónyilak hullottak a sátorvásznakra, s amikor lángra lobbantak az első társzekerek, a tűzfénynél a Próféta és az Istenanya nevével ajkukon rohamra indultak a céhlegények. A vásározók riadó kürtjei úgy tetszett késve ébresztik már a szendergő rebelliseket, s a vért még nem szagolt céheseken eluralkodott a harci düh, ahogy a későn eszmélt elsőket kardélre hányták, lándzsára tűzték. Elbizakodott tobzódásukban észre sem vették, hogy körülöttük a csaknem egy éve harcban és fosztogatásban megedződött vándorárusok pillanatok alatt fegyelmezett hadrendbe kapták magukat, s jócskán a tábor közepére csalták már őket, hogy a ponyvák alól, szekérderék mélyéről előkerült hofnicék tüzével nyissanak véres ösvény soraikban. Még fel sem ocsúdhattak meglepetésükből, mikorra a napközben ravasz mosolyú kereskedők felöltötték valós arcukat, s horgas lándzsák, szekercék, csatacsépek halálosan forogtak kezükben. Vodvora mester embernyi pallosának élén lángok fénye táncolt, ahogy szekérháton állva félelmetes gyakorlottsággal irányította harcosait.
A meglepetés előnye úgy olvadt el, mintha sosem lett volna. A céhlegények között esett halottak láttán nagyjuk megfutott, csupán a legkitartóbbak maradtak, hogy kimerítő tusában nézzenek szembe a végzettel, felrázó példát adva bátorságból, minek a heretikus mételyt elharapózni engedő egrón urak ugyancsak híján vannak. Hogy mind egy szálig elpusztuljanak azt csak Vodvora hideg számítása és a csatazajra idevágtató Veres Darabontokból és királyi vitézekből álló lovasdandár érkezése akadályozta meg. Jöttükre a kelyhesek azonnal beszüntették a hadakozást és míg Gilber Corbett gárdaszáznagy Vodvora sátrába vonult tanácskozásra, hozzáláttak, hogy halottjaikat összeszedjék. A céhesek tucat sebből vérző, üres tekintettel reszkető maradékát kölcsön kapott szekerekre terelték, s rögvest visszaindították a falak mögé.
Hogy miről esett szó a kereskedők vezére és a száznagy között, nem tudni, mindenesetre a kedélyek elsimulni látszottak, mi már csak abból is kitűnt, hogy reggelre a sátorpiac ugyanúgy várta a népeket, mintha mi sem történt volna. Ám a városban attól fogva egyre-másra terjedt a szóbeszéd az urak és az adománybéli lázadók között szóló paktumról, titkos összekacsintásról, vesztegetésről, nyerészkedésről, s a Hit védelmének sutba dobásáról. A káros szóbeszédnek pedig remek fészke volt Zubogó, honnan az ország minden pontjáról érkezettek széthordhatták, haza vihették a gyújtó pletykákat.
"....spieß voran!"
