Álomváros

[handsofgod]

Zubogó városa egy évszázada rakta fészkét oda, hol a Haragos, az Aranyág, a Molnár-folyó és az Azúrkék folyama egy közös vízgyűjtő tavat alkot, mely maga is a Zubogó névre hallgat. A Haragos torkolatánál a tóból kisebb-nagyobb szigeteket hasítottak ki, s ezeket erődítették meg. A város kőcsipkés tornyai, patinás kupolái és száznál több hídja messziről vonzzák a vándort, kapuin és kikötőjében az áruval rakott karavánok és caravellák sűrűn forognak. A szigetek némelyike csak kisebb hajókkal közelíthető meg. Fegyverviselés a város utcáin megengedett, kivételt képez a Koronasziget, ahova csak a nemesek és a katonaság, valamint az őrség tagjai léphetnek be felfegyverkezve.

A Templomsziget déli részén elterülő Álomvárosban a buja és léha örömök kapnak teret, ahol a bódító szerek illatfelhői között légies, telt bájakkal megáldott asszonyok lejtenek szenvedélyes táncot, s ahol egynémely hölgy ára egy réz, míg a másiké már ezüstben mérendő.

[Mord]

// Kaland - Lord Ultrich Hassenlauf születésnapja//

Az Arany Korsóban megint sokan gyűltek össze, azon a délutánon pedig különösen igaz volt ez. A félreeső szobácskában olykor-olykor idegen alakok jöttek ki és mentek be, sosem maradtak soká.

Veronica de la Fuente, Taki, Qa'Jirr, és Alexi Piotr Ramanovich itt találkoztak, akárha a sors akarta volna így, itt verődtek egy csapatba, melyet talán a túlerő kényszere szült, és itt jelentkeztek a Viadalra Vásár napján.

Volt egy napjuk még felszerelkezni, összesimulni, már amennyire ez lehetséges volt ily furcsa összetételű társaságnál, de egyelőre sokat nem tudtak még meg egymásról a kényszeredett partnerek. Taki és Qa'Jirr esetében külön megnehezítette a dolgukat, hogy bármely jobb nevű fogadó csak az istállóban engedte aludni őket, mint lábasjószágokat, a rosszabb nevű kocsmákban meg valószínű hamar húzták volna a rövidebbet a részeg csőcselékkel szemben. Nem... nem nézték őket jó szemmel a városban. Ha nem takarták magukat, az őrség kötözködött velük, ha meg igen, akkor biztos rosszban sántikálnak, és az eladók nem voltak készségesek.
Bizony ilyen kegyetlen ez az egron fajta.

Hanem aztán a Viadal napja is eljött. Nem volt abban sok ceremónia, semmi fényes fanfár és ünneplés. A városrész egy, a folyóhoz közel eső részén kellett egy ágyasházban megjelenniük. A nagyurak és úrnők ott voltak, megmustrálhatták a csapatokat, akik felvonultak: volt azok között mindenféle, férfi és nő, elf és félelf, ember és ork. Mindenki latolgatott, mustrált, s összességében úgy méregették e zsoldosokat, harcosokat boruk és illatos pipáik felett, akárha állatok lennének. Egy kissé megalázó lehetett maga a helyzet, de ellenfeleik otthonosan mozognak ebben a szerepben: csak feszíts, mutasd az izmaid, hogy rád fogadjanak, hogy te leszel a nyertes! Természetesen keveredni, azt nem nagyon lehetett, ha megpróbálták, hát visszalökdösték őket az északi, jól megtermett testőrök.

Aztán Veronica valaki érdekeset vett észre. Nem a zsoldosok között, nem. A vendéglátó és a fogadók beszélgettek valakivel, akit Vera nagyon is jól ismert. Vörös varkocsos haj, oldalt felborotválva, tetovált fejbőr, kellemesen vágott körszakáll, éles rideg kék szemek... valami mindig kellemes mosolygás és fenyegetés ült azokban a szemekben.
A lány még jól megnézhette magának "édes bátyját", majd elkezdték leterelni őket a pincehelyiségbe.

Ott aztán jól megtermett harcos lépett elébük, hogy elmondja a szabályokat...
- Figyelem! A szabály egyszerű, a hülyék is megjegyzik: odabent nincs szabály. Csak egy csapat jön ki győztesen! Több helyezés nincs. Folyamatosan figyeljük a termeket, aki úgy gondolja, napokig bezárkózik, és majd győztesen kisétál, az rosszul gondolja, mert kihajtjuk onnan! Vannak pihenőpontok, ahol fegyverek és egy kis frissítő vár mindenkit. Használják ki, senkit nem mérgezünk meg! Összesen egy napjuk van végigmenni a labirintuson... aztán vízzel árasztjuk el az egészet! És most lépjenek az ajtókhoz, vegyék fel a kendőket!
Minden csapatnak külön ajtó van, Veraéké a vörös... és persze vörös kendők vannak mellé helyezve egy kis dobozban.

//Mivel megvagyunk, írtam. De hivatalosan holnaptól számolom a két napokat. Annyit kérek, hogy aki hosszabb ideig nincs, az jelezze előre, ha tudja. Köszöntem. Jó kalandolást bent... És nyugalom, nem lesz ennyire tömbösített a többi mese! //

[Taki]

Jómaga egy percig sem várt mást, nem is kísérelt meg sem bevásárolni, sem fogadóban hálni. Előbbit megbízójára hagyta, utóbbira nem volt szüksége, megoldotta az éjszakát valahogy. Csupán a szükséges napon tűnt fel, mint Lady Fuente kísérete, ha úgy tetszik. Csukját azonban csak egy pontig viselhetett, épp ittlétének lényege veszett volna el, ha kilétét maga a próbatételen is homály fedi.

Pózolni nem igazán pózolt. Becsüljék csak alul, ebben külön reménykedett. Emberi szemben állatszerű mivoltától eltekintve az ütött-kopott bőrvért, a nem kevésbé leharcolt fegyverei és pajzsa olyan benyomást keltettek, mintha inkább pár hadjáratot megélt frontkatona lett volna, mint kalandor. S ez nem is állt oly távol a valóságtól. Életében most először kereste a bajt maga. Általában nem kellett kutatni, jött az magától, ostromlók és rajtaütések képében.

Veronicától várta, hogy megadja a jelet, mikor indulhatnak, közölje pontosan mi a dolga, mely pozíciót vegyen fel. Bár éles helyzetben már inkább saját tapasztalataira készült támaszkodni. Csak semmi fölös villogás, vagy hősködés.

[Veronica de la Fuente]

Nem tellett sok időbe, s máris hozzájuk csapódott egy negyedik... nem tudja, az ő bizonytalansága nagyobb-e, vagy szörnyvadász társa ellenérzése az újabb humanoid felé? A szükség azonban nagy úr - elleneik legjava négyes csapatokba állott, aki nem így tett, az is mind igyekezett korrigálni csapata létszámát, mielőtt benevezne, s ezzel megpecsételné sorsát.
Négyen lettek hát...a vesszőket, amelyeket Taki kért, átadta bajtársának: 25db erős, jól megmunkált, számszeríjba való vessző gonosz, szakállas véggel - mely ha belefúródott valamibe, visszafelé rántva képtelenség kihúzni. Megkapta továbbá a három gyógyitalt, melyek a sérülések gyors orvoslására szolgálnak, és a piciny üvegcsét is, mely a mérgezéstől óv. Minthogy azonban Qa'Jirra nem számított...a nagymacskának nem szolgálhatott ilyen kiváltságos ajándékokkal. Sem ideje nem maradt rá, hogy ismét pénzzé tegye egy ékszerét, sem módja arra, hogy ismét felkutassa ama nehezen fellelhető mestereket, kiktől a ritka italokat vásárolta.

A viadal napján szokatlan szótlanságba burkolózik. Nem, nem rohanja meg az a félelem és rettegés, amire számított, még ha marokra is kapja szívét az idegesség, amiért nem találja a nevezők között bátyját, mint ahogyan arra számított... Közöttük nem.
Míg a kalandor csapatok igyekeznek tetszést aratni, a lány oly szálfa fegyelemmel áll a tér közepén társai gyűrűjében, akár ha kőbe dermedt volna. Felszegett állal, rezzenetlen egyre csak fölfelé tekint - elhalkul körötte a nézők latolgatása, a kalandorok hetvenkedése. Hűvös, rideg gyűlölet merevedik vonásaira, mégis közönyt tükröz a zafír szempár, amint e hosszú percek alatt egyre a veres varkocsos fattyú pillantását delejezi... majd pengevékony, kihívó mosollyal illeti ismeretlen bátyját - és a pince veres ajtajához fordul, hogy az egyik kendőt magához ragadva belépjen rajta.

[Alexi]

*Miután megtudta, hogy nem egyre, de két bundásra is figyelnie kell, nehogy valami ostobaságot kövessenek el ebben az élet-halál harcban, csak forgatta szemeit. Ilyen a szerencséje... Legszívesebben sarkon fordult volna, elhagyva ezt az őrült szituációt, ahol egy öregember füttyére táncol mindenki…s a legrosszabb, hogy önakaratukból teszik ezt.

Ám megígérte a lánykának, hogy számíthat rá és nem olyan ember, ki ígéreteit megszegi.

Hidegen áll, karba font kézzel, várva a lány kezdését. Magára jelen helyzetben nem tud máshogy gondolni, mint annak kezeinek meghosszabbítására. Amit a vörös hajú parancsol, úgy lesz. Tanácsot esetleg nyújt, de Veronica szava lesz a végső.

Nem árt, ha beleszokik a vezetésbe. Karizmája van hozzá. A tapasztalatot meg most megszerzi, éles helyzetben.

A lány elindulása után maga is felkap egy vörös kendőt és karjára köti. Követve a lányt ő is belép az ajtón…várva, hogy elszabaduljon a pokol…*

[Qa'Jirr]

*Emberek ... nem sokba néz egy patkányt 'ki hajóján potyautasként dézsmálja az összeharácsolt élelmet, 'hát annyiba se nézi a csupaszbőrűeket. Undorra húzódik macskaszája Verát látva, Alexire rövid, alig hallható fújás jut enyhe morranással zárva. Farkával éleset, nagyot csap, elkönyvelt magában mindenkit olyannak amilyennek. Takinak jut egy rövid bólintás, nem több.*

*Szótlan. Gyors mozdulattal tekeri magára a kendőt, végére csomót köt, 'mit a kendő alá gyömöszöl be. Így olyan, mintha neki alapból vörös karika kendő járt volna, 'mit csak fel kellett volna húznia. Felszerelése nem sok: Hátán két rövid, recés hajítódárda, kezében valamivel hosszabb lándzsa. Rövidkardja, koponyái övén fityegnek hanyagul, és mellette egy fiola, méregzöld folyadékkal. Semmi egyéb.*

*Távolabb húzódik a másik háromtól, ám se nem hátra, se nem előre. Középre. Alexi után. Látja, hogy vezető szerepet szán magának, hagyj vezesse csak a csapatot. Egyelőre*

[Taki]

*Miután minden megvolt, s még egyszer köszönetet mondott Veronicának a felszerelésért amit beszerzett, utolsóként kapta fel a kendőt ami csapatukat jelölte. S mivel más utasítást nem kapott, természetesnek tűnt, hogy az utóvéd szerepét töltse be ebben az esetben. Maguk mögé figyelve fél szemmel mindig, társaira bízva, hogy ők elöl ne vezessék egyenest valami csapdába vagy rajtaütésbe.

A két másik társ egy-egy rövid üdvözlést kaphatott, de aztán amíg nem valami a helyzettel kapcsolatos dolog merült fel, szótlanul követte őket.*

//Sorrend nem tudom mennyire lényeges. De mostantól akkor megvárnám Veronicát mielőtt postolnék.//

[Mord]

Veronica ugyan nézhet kihívóan, bátyja ügyet se vet rá. Épp beszélget egy kihívóan öltözött középkorú nővel és egy hasonló korú férfival.
Feltűnően sokan vannak, akik ügyet se vetnek Veronica csapatára, vagy egyenesen lenéző pillantással illetik őket. Ily pillantásokat sose érzett még magán a lány, még ha a többieknek ismerős is lehet. Dühítően megalázó fintorok.

Az ajtón belépve hosszú lépcső indul lefelé. Dohos, hideg, nyirkos és nyálkás, könnyen csúszik. A falakra fáklyákat helyeztek szakaszonként, legalább azt nem kell vinniük, elegendő fényt ad. Aztán hosszú-hosszú lépcsőzés után véget ér a lejárat, rövid, nyirkosan büdös előtérbe érkeznek, alig elég, hogy négyen toporognak rajta. Piros X-et festettek az ajtóra, mi onnan nyílik, egyenesen egy...

Szalonba. Szépen megvilágított, kényelmes szalon, friss hideg sültek és borok sorakoznak egy asztalon, puha fotelokban lehet pihenni, szép, de kissé kopott szőnyegek borítják a falakat.
A szalonból jobb kézre újabb vaskos ajtó nyílik. Jobban mondva nem nyílik... be van az zárva. A nagy vaszár nem enged.

//Vera sanszi csak holnap lesz. Nincs sorrend.//

[Veronica de la Fuente]

Elindulnak hát, és a lánynak amilyen hirtelen szökött a torkába dobogó szíve, olyan hamar le is lohad kezdeti lámpaláza. Társai hozzáállásából ítélve akarva-akaratlan ki lett kiáltva valamiféle csapatfőnek, habár e tudat meglehetőst zavarba hozza. Igaz, ő rántotta össze a bandát... a macskát kivéve, ki utólag kéretőzött a csapatukhoz - s nem is kerülte el figyelmét annak sunyi fintorgása és fújása kényszer szövetségük dacára -, ám mégis talán ő rendelkezik a legszerényebb kalandori tapasztalattal. Ejh, hát ugyan mit látnak akkor benne? Gondolatai végére érkezvén benyit a szalonba.. s enyhe meglepettséggel pillant körül. Óvatosan kerül beljebb. A szoba hívogató, kényelmes, kellemes...
- Afféle utolsó vacsorául szánnák vajon?
Méregeti az ételt gyanakodva, de hozzá nem nyúlna, és ha valamelyik társa mégis megpróbálkozna vele, helytelenítő pillantást kap tőle. Azt ígérték ugyan, hogy a pihenőpontokon nem mérgezik meg őket... de el sem indultak még tulajdonképpen, hogysem ez pihenőpontnak minősülhessen. Körbejárja a szobát, és rápróbál a tovavezető ajtóra, ám ahogyan azt sejtette, zárva találja. Visszafordul hát.
- Ide vagy meg kell várnunk valakit... vagy ennünk kell az ételből, mert udvariatlanság a házigazda ajándékát semmibe venni.. vagy más egyéb feladat elé állít a szalon.
Inkább hangosan gondolkozik, semmint tényeket sorolna, míg pillantását körüljáratja a helyiségben, s lassan meg is indul, hogy alaposan átkutassa. Az étel... az e legvégső, amit megpróbálna.

[Taki]

Taki a torkát köszörüli.

- Elnzését hölgyem, de pihenőpontnak kissé korai, és nem is látok fegyvereket. Márpedig az úr az imént azt mondta, némi frissitő és fegyverek várnak a pihenőpontokon. Gondolom ez nem az.

Persze ki tudja, lehet csak nem néztek eléggé körül. Hát körbejár, benéz a párnák alá, fotelok és szőnyegek mögé/alá. Majd az ajtóval kezd foglalkozni.

- Én inkább az első próbának gondolnám az egészet. Zártöréshez, csapdákhoz ért valaki? Mert én nem. Legjobb esetben megpróbálhatom a zsanérokat leszedni.

Mindjárt neki is áll az ajtó zárral ellentétes oldalát vizsgálni. Nem először fordulna elő, hogy egy zárt ajtó zsanérjai eléggé elérhetőek maradtak, hogy türelemmel és kitartással szét lehetett szedni. S ez nem az otthonában megszokott robosztus kőmechanizmusok. Ha pusztán fa és néhány fémalkatrész az egész, s nincs különösebben megerősítve, egyszerüen a tőre segítségével le tudná szerelni az ajtót egy óra alatt, hiába a zár.

- Persze várhatunk, nem az volt a benyomásom, hogy indulás után még bárki el akarna beaszélgetni velünk, de talán erre ez a szokás? *Néz kérdőn a társaira.* De ha nem tűnik fel valaki rövid időn belül, úgy vélem tovább kéne álnunk. S én most nem vagyok még se éhes, se szomjas.

Ami azt illeti, felszerelése része egy vizes tömlő és egy batyu amiben pár gyömülcs lapult. Az ígéret szép szó, de ő ugyan nem tette volna az életét arra, hogy az odakinn igazat mondott.