Komoly aggodalomra adhatott okot, hisz mielőtt a találkára sor kerülhetett volna, három napja annak, hogy levelet sürgönyzött a grófnőnek, melyben biztosította érkezése felől, ám előtte elrendezni való dolgai akadtak. Sem pénzért, sem ruháért nem jelentkezett nála azóta, dacára annak hogy nem is oly rég elpanaszolta szorult helyzetét anyagi gondjairól és a tűz martalékává lett ruháról.
Útjáról sikerrel tért vissza, és a hazaplántált gróf úrfi atyja bőkezűen mérte háláját. Az utolsó pillanat után érkezett a jól fizető munka, s hogy még komolyabb sérülést sem szenvedett alatta, az égiek úgy tűnik, ezúttal kegyeikbe fogadták. A ruhát, amelyet magára öltött, végül drága pénzen varratta egy nap s egy teljes éjszaka, hogy időre elkészüljön. Minthogy viselése megnehezítené a lovaglást, dámanyereggel szerelte fel Délceget, noha sosem szerette - most mégis kénytelen ebben meglelni egyensúlyát, minthogy kocsiba nem hajlandó ülni. Akármi is lesz a vége... sem a herceg, sem a grófnő jóindulatában nem bízik különösebben, s megtanulta már, hogy jobb, ha a legrosszabbra készül mindig: akkor kevesebb meglepetés éri. Ezért hát, hogy a drágán kihímzett ruha megemelt szoknyáját ravaszul illesztette, hogy ha a szükség úgy hozná, egyetlen zsineg megoldásával szabadulhasson meg a suhogós anyagtól és az emelőtől is. Alattuk ugyanis veres, testére simuló nadrágot visel fegyverövével, mely bőséggel elfér a szemnek kellemetes öltözet alatt. Kellemes, talán kissé kirívó is, ám tartózkodott az északi népek megbotránkoztatásától, így a hely igényeihez mérten kellőképpen zárt.
Hiába az óvatosság, hiába, hogy szoknyája alatt nadrágot visel, mégis esetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát e gyönyörű ruhában, loknikba rendezett hajkölteményével. Rég volt már, hogy ily díszesen kellett mutatkoznia, s kellemetlen emlékeket ébreszt benne... kezeinek ideges remegését hogy leplezze, a szárakat a ló marjára támaszkodva, lazán tartja. Délceg peckesen lépked, úgy hordja gazdáját, akár ha hímes tojást vigyázna a hátán. Szinte haragszik érte a derék állatra, pedig a ló csak a szerint viseltet, amire csikó korától idomították.
A templomot meglátva egy pillanatra megkönnyebbül. Bár a négy fal között vár csak rá az igazi próbatétel, annak kifejezetten örül, hogy a mustra pillantások tömege elől végre oltalmat nyer. Megállítja lovát, lecsusszan a nyeregből. Nem köti meg az állatot, nincs szükség rá - immár egészen bizonyos benne, hogy sem magától elbóklászni nem fog, sem más által nem hagyja majd magát elvezetni. Elrendezi szoknyáját, majd felsóhajt, és az épületre pillantva végre rászánja magát, hogy be is lépjen annak hatalmas kapuján.
- a ruha és a hajviselet
