Vámsziget

[handsofgod]

Zubogó városa egy évszázada rakta fészkét oda, hol a Haragos, az Aranyág, a Molnár-folyó és az Azúrkék folyama egy közös vízgyűjtő tavat alkot, mely maga is a Zubogó névre hallgat. A Haragos torkolatánál a tóból kisebb-nagyobb szigeteket hasítottak ki, s ezeket erődítették meg. A város kőcsipkés tornyai, patinás kupolái és száznál több hídja messziről vonzzák a vándort, kapuin és kikötőjében az áruval rakott karavánok és caravellák sűrűn forognak. A szigetek némelyike csak kisebb hajókkal közelíthető meg. Fegyverviselés a város utcáin megengedett, kivételt képez a Koronasziget, ahova csak a nemesek és a katonaság, valamint az őrség tagjai léphetnek be felfegyverkezve.

A Vámsziget a tengeri és folyami kereskedelem központja. A hatalmas raktárépületekben a kereskedők megannyi értékes külhoni portékájukat tárolják, hogy aztán a városon belül jó pénzért elosszák azt. A kikötői kocsmák itt a legjellemzőbbek, s persze nem ritka, hogy a részeg tengerészek úton-útfélen bajt kevernek.

[Mord]

// A vörös királynő nyomában kaland //

A móló pajzán énekszótól hangos, ahogy a munkások a fregatt fedélzetére cipelik a ládányi felszerelést, élelmet, hordó borokat, vodkát, borozott vagy faszénnel áztatott vizet, ecetes uborkát, savanyított tojásokat, szárított, sózott és füstölt disznóhúsokat és halat, fűszert, sót, vásznat, olajat, puskaport, kötéltekercseket...
A két hosszú dokk mellett ott ring a tó szelíd vizén a Tengeri Szirén és a Viharlovas, kék királyi lobogójuk ernyedten meg-megremeg a hajnali szellőben. A Tengeri Szirén orrán valóban félmeztelen szirén fekszik fel a döfőszuronyra, a Viharlovas orrán egy paripa ágaskodik ugyanott. Mindkét hajó oldalán a név felfestése mellett jobbról a korona címere látszik, balról pedig a Fiore-családé.

Mindkét fregatt hatalmas, ormótlan tömeggel magasodik a mólók felé, s mégis oly kecsesek, hosszuk megvan huszonöt méter, szélességük hét. A három árbocán öt, orrárbocán két keresztvitorlát hord, s a tatárboc felszereléséhez még egy csonkavitorla is tartozik, ezek most be vannak göngyölve, srégan lógnak a víz felett. A fedélzet nyitott rácsozatán csigás-emelőszerkezettel engedik be a ládákat a hajótestbe, két oldalán 4-4 ágyú foglal helyet.

A Tat felépítménye két szintes, alsó zárt szintje a Kapitányi kabin, felső nyitott szintjén a kormánykerék kap helyet. Az Orr felépítménye jóval alacsonyabb, csupán fél szint, lefelé vezető lépcsőn lehet bejutni a kabinba, mely általában raktárként működne, de jelen esetben úri pompával berendezett kényelmes lakókabin.

Lefelé haladva a keskeny és meredek lépcsőkön az Ütegfedélzet egyetlen tagolatlan egység, melyben nehéz homokkal töltött derék-magas zsákfalakkal elválasztva oldalt 7-7 nehéz ágyú sorakozik, a hajóorrban pedig egyetlen három öntvénycsövű ágyú.

Alatta a Fedélköz három szakaszra oszlik. A hajófar egyetlen kabin, mely a legénység szálláshelye, hol függőágyakon és priccseken egyaránt kényelmetlen lehet pihenni, de talán a vodka majd elviselhetőbbé teszi. A közbülső szakasz támfallal háromfelé oszlik hosszában: kétoldalt a lapátok és az evezőpadok kapnak helyet, ha a szélcsend idején evezésre kényszerülnek, a középső hosszú szakasz ládákkal van felpakolva. A hajóorr a hajókonyha, ahol a hajószakács feladata a tengerészek jóllakatása. A főzés igen ritka, vihar vagy csata idején tiltott.

Ez alatt már csak a hajófenék található, melyben hagyományosan semmit nem tárolnak, csak mi a hajó javításához szükséges.

A Tengeri Szirén kapitánya Cort Mordingard, a Viharlovasé Zareb Barrington, s mindketten húsz-húsz fős csak férfiakból álló, ember fajú katonai tengerész legénységet irányítanak. Mivel azonban a hosszú hajóúton voltak veszteségeik egy kalózcsapattal való összecsapásban, a Viharlovas kapitánya most kényszerből és az expedíció vezetőjének utasítására kihirdette a toborzást:

Tengeri útra hadakozásban jártas matrózokat vagy kalandorokat keresnek, összesen 30 ezüst jutalmazással az út végén!

[Jezabel]

// A vörös királynő nyomában kaland //

*A Viharlovas korlátjának dőlve figyeli, amiként az emberek a nehéz ládákkal segédkeznek. Vigyázó tekintetét rájuk veti, nem annyira csak az erős férfiak munkájában gyönyörködik... Sötét alakja mégis szoborszerűnek tűnhet, ahogy a tatfelépítményen magányosan várakozik. Az egész erőteljes mozgolódás felett karcsú alakja akár a törékeny nádszál, fekete nadrágja passzsosan simul csípőjére, s egyelőre csak lenge inget és fűzött, gyönggyel varrt mellényt visel, hosszú hajába bele-belekap a meleg szellő.*
- Nézd e mezőt, fiam, kiszáradt, üres hantok,
Hol a halál csendje tort ül elfeledett sóhajokon.
Volt itt egy királyság, egy város tele élettel,
Dicsőség hangjai zengtek ajkainkról a hegyekben,
Óh hallgasd most... -

*Az Elsőtiszt felé veti pillantását, a férfi a móló elején várakozik, nyurga, szikár alak a sötétkék uniformisban, listán vezeti, mily ládákat cipelnek le a kordékról. Aki még nem jelentkezett volna a matrózok sanyarú életére, nála kell megtegye, ő maga csak fentről figyeli,mily népeket sodor ide a szél. Talán lát ismerőst is, ki tudja azt? *

//https://www.youtube.com/watch?v=ZyYqBq8CFdg&feature=share//

[Vercole Serrata]

// A Vörös Királynő nyomában//

*Nyárközép éjjelének előestéje volt, illőnek látta már korán elkezdeni az ünneplést. Alkalmasabb társasága nem is lehetett volna rá, mint a Bogart kocsmájában gyülekező veteránok, kik életének egyik felét a korona vette el, másikat pedig önként adták az italnak, vagy az angyalpornak. Furcsa kapocs fűzte fajtájukat össze, bár olykor pengét villantottak egymásra, a magukfajta közelsége mégis a flotta kötelékben eltöltött éveket idézte, a megszokottság biztonságérzetét adta nekik. Serrata hadnagy fizette a híg hallevest és az ork pálinkát, a kátrányos seggűek (a királyi flotta tengerészkatonáinak birodalom szerte elterjedt gúnyneve) indulója úgy szólt hát, ahogy annak kellett.

Láttatok zsenge gyermeket,
akit a strázsa kergetett?
Így verbuváltak minket is,
kaptunk páncélt és inget is,
korbáccsal vert a hadnagyunk,
így nőttünk fel s most itt vagyunk..

Ekkor toppant be az a pár folyamközi uszályos legény, kik az ünnepre Zubogóban maradtak, s erejüknél érezvén magukat, hetyke vigyorral tépték le a kocsma ajtajáról a nyárközepet köszöntő gabonakoszorút. Nem esett sok szó a két kompánia között, ám fél óra múltán Bogart és leánya zsémbelve hurcolták ki a földön maradt tutajosokat a kocsma elé, azt az egyet, pedig a mólók alá, vaslánccal a nyakában,hogy a dagály ne vesse ki a hullát. A Serraták legifjabbja ezüstöt csúsztatott a pultra a fáradozásért és a szétvert bútorokért. A korcsmáros szőke leánya a törött késpengét húzta ki éppen bordái közül, s tiszta gyolccsal kötötte át oldalát, mialatt ő részeg volt hozzá, hogy a fájdalom eljusson elméjéig.
Sánta Rikh, a fináncból lett, szebb napokat látott felhajtó akkor ért a tavernába, mikor a vért még fel sem törölték a padlóról. Vigyorának egyik fele pudvás, a másik ezüst volt, ahogy a mámoros elégedettséggel a győzelem felett vigyorgó Vercole mellé ült, s kérdés nélkül tette elé a Viharlovas kapitányának toborzólevelét.*

30 vert ezüst, ha élve hazatérsz. Gondold meg hadnagyom, hagynád parlagon heverni legendás képességeid? Én kifényesíteném azt a Mithrill Csillagot, ha a helyedben volnék..

*Kapott az alkalmon, nem is a pénz miatt, inkább, hogy a sós szél végre kiűzze orrából az orgona és egres illatot, amitől elszántan kívánt szabadulni. Aláírta hát a szerződést, majd olyan eleganciával ejtette földre a papírost, mint ahogy érdemesebb uraknak alamizsnát szokása szórni. Amikor a Sánta eloldalgott a tavernából, még látta, ahogy Vercole Serrata az egyik asztal tetején, kezében boroskancsóval dübörgi az alvidéki döngölőst a veteránok csapkodó kupái, s részeg kórusától kísérve*

S ha egyszer majd megvénülünk
és lócákon hülyén ülünk,
s lábunkat köszvény marja már,
nehéz lesz Barad kardja már,
így érünk oda, hol vár
öregapánk Belzebaal!

*Négy nap múltán, vállán a flotta viaszolt bőrzsákjával érkezik a mólóra, hol a két hajó pihen. Tervei kútba fúltak, már ami a feddő kék tekintet, a szigorúan megkeményített ajkakat illeti. Noha alkura állt a gyászvirággal, hogy minél kevesebbet gyötrik az út alatt egymás sokat próbált türelmét, de ismerve a nevezett hölgyet erre nem sok esélyt lát, s a taton lebegő sápadt, karcsú alak látványa sem igazán tüzeli kedélyét. Bagót sercint hát a kikötő kövére, s nagy levegőt véve megy szembe az elkerülhetetlennel. Felhág a pallón és Barrington kapitányt után néz, hogy jelentkezzen a lajstromba és szót ejtsenek arról, mi ilyenkor szokásos*

[rorschach]

// A Vörös Királynő nyomában//

A város ismeretlen terep a számára, és tudván, hogy az emberek mennyire kedvelik vagy nem kedvelik a fajtáját, hát jobbnak látta ha inkább elfedi igaz valóját. Vékony vásznat terített magára lepelként, s úgy érkezett a nyüzsgő Zubogóba, ahol aztán hamar rá kellett jönnie, hogy terve csúfosan megbukott, hegyes fülei és a lepel alól előbukkanó farka bizony elárulta, és hogy egy alak ilyen melegben is így beburkolózzon, hát még inkább vonzotta a kíváncsi tekinteteket.
Hosszan bolyongott a város utcáin, bár tudta merre tart, kihasználta az alkalmat, hogy kicsit bejárja és megismerje a helyet.

Végül aztán felbukkan mólóknál, két ház közül a sikátorból, ahová még ő maga se tudja megmondani miként keveredett be. Ahogy háta mögött hagyta a házak közt feszülő sötétséget, hátraveti fejéről a csuklyát, és szemét az előtte parkoló hajókra szegezi, ahogy alaposan megcsodálja azoknak minden egyes részletét. Az ott nyüzsgő szorgos emberek valahogy egy hangyabolyra emlékeztetik, és az is eszébe jut, milyen elveszettnek érzi magát ennyi ember közt ebben a hatalmas városban.

Végül aztán vesz egy nagy levegőt, s hozzá némi bátorságot, és megindul a hajók felé, egyenest a Viharlovast tűzve ki céljául. Vállán átvetve szorongatja hű íját, míg hátán egy zsákot cipel a vesszők társaságában, dísztelen kése, szokás szerint a combjára erősítve lóg.

[Jezabel]

// A Vörös Királynő nyomában//

A lady apró mozdulattal int a fedélzetre igyekvők felé, talán észrevették, talán nem... talán viszonozzák, talán nem, nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a dolognak. Vercole érkezésén ugyan nem hördül meg senki, de a vulpéra már ugyancsak mindenki nagyot néz, össze-összeröhögnek epés vicceiken a matrózok.

A Kapitányt nem nehéz meglelni. Jó vágású fiatal férfiember, tiszti uniformisában valószínű épp úgy női szívek összetörője, mint hajdanán Vercole is volt, ha egyenruhájában masírozott. A középső fedélzeten mutogat valamit az árbocon épp egy emberének.
- Igen, legutóbb is beakadt, és nem tudjuk kioldani a vitorlát. Nézze meg, mielőtt kifutunk.
- Igenis, kapitány!
Barrington megvakarja a vastag kabát alatt izzadó nyakát, és miután dolga után ment az embere, inkább csak a munkálatokat szemrevételezi maga is. Úgy tűnhet a tapasztalt szemnek, hogy alkonyatra minden a helyére kerül, s kihajózhatnak...

[Eulisess Scarletwound]

// A Vörös Királynő nyomában//

*A legények serénykedését megzavarja valami felhajtás, ami a kikötő felé igyekszik. Mikor mindenki látja a közeledő, magasra tartott királyi lobogót a nép egyszerű gyermekei, a kétkezi munkások, először nem is tudják mit is kellene pontosan ekkor cselekedni. Ugyanis nem lehet egyszerre leborulni és rakodni. Értetlenül néz egymásra a sok munkás, végül egy társukat követve, aki letette az általa cipelt ládát és inkább térdre esik, mindnyájan behódolva a nagyobb úrnak, várják a zászlós érkezését.

Az pedig nem várat nagyon sokat magára. Elől lépked címeres felöltőjében két kézzel tartva a lobogót, s közben nagy hangon ordítva ’ Utat! Utat Őfelsége megbízottjának!’. Mögötte pár lépésnyire csupán, hat válogatott testőr, arannyal díszített páncélban, pajzzsal-karddal felszerelkezve. Ez a hat testőr minden oldalról körbevesz egy férfit. A körben sétáló középkorú férfiú nem túl feltűnő jelenség. Egyszerű dísztelen ruháján, csupán egy kitűző ragyog a gyengülő nap sugaraiban, haja barna, de annak is inkább egy fakóbb árnyalata, arca komor. Testtartása egyenes, járása megfontolt.
Őket hordárok követik. Kevés, de nagyobb méretű csomagot visznek, izzadságtól csillogó homlokkal.

A leborult rakodók, amíg biztos távolságban voltak alaposan megnézték maguknak a közeledő urat és kíséretét, de közelről csak a lehajtott fejjel, némán üdvözlik. Egyedül az első tiszt rebeg valamit, talán egy rosszul bemagolt formális köszöntést, de megilletődöttségétől csupán értelmetlen dadogásnak hangzik. Tudhatta, hogy jönni fog valaki az udvarból, de a lobogó megzavarta. Ilyen közel még nem került a királyi pompához.

Az úr, amint odaér a hajókhoz, a körből ki sem mozdulva felméri azokat. Szeme végig pásztáz a két hajón, aztán megakad a szeme az egyik korlátjának dőlő bájos hölgyön. Megérzései rögtön megsúgják neki ki az. Vonásai és külleme túl kifinomultak ahhoz, hogy bárki más lehessen. Nem kíván több értékes percet vesztegetni, parancsot ad a vitézeknek várjanak lent, a hordároknak, hogy pihenjenek egy ideig, zászlóvivőjének pedig, hogy legyen szíves befejezni a rikácsolást. Majd felsiet a hölgyhöz.

Mikor odaér, mindössze pár néma mozdulattal elkéri kezét, ha adja, és megcsókolja családi gyűrűjét, hódolva a viselőnek és dinasztiájának egyaránt.*

- Megtiszteltetés végre személyesen is találkozni önnel, milady. – *néz szemébe.*

[Avaldir Osberon]

|A vörös királynő nyomában|

*A nappali tikkasztó meleg teljesen elnyomta, kedvét szegte kimozdulni kedvenc bordélyházából s annak hűvös kőfalai közül. Ám tudja jól, hogy ahhoz, hogy lányokba fektessen, bizony érme kell, ahhoz pedig megbízás. Későn jutott tudtára a lehetőség, így már csak akkor lép fel a hajó fedélzetére, mikor a vakító nap elrejtette magát, hogy vöröses fénye a fehér felhők oldalán törjék meg, így ajándékozva meg az egyszerűbb s gazdagabb embereket egyformán.*

~ Harminc ezüst és egy gyönyörű vörös nő ? Hahh, megtarthatják mind a harminc érmét, sőt, még én fizetek rá harmincat, ha oly' vörös lészen haja, mint most az ég alja ~ *áll meg a hajó előtt, vállán olcsóbb, foltozott zsák, oldalán kard, hátán íj. Még mielőtt fellépne, hosszabb őszülő haja mögé rejti hegyes füleit, fiatalabb korában volt, hogy erre hivatkozva kapott fél fizetséget, "fél ember" mivolta miatt.*

- Avaldir, egyszerűen Avaldir *mutatkozik be a kapitánynak, legszebb mosolyát villantva, s miután lefutják a kötelező köröket, a legénység többi tagjával ismerkedik, már aki hagyja s akivel lehet. Az éjszakát nem a lenti közös helyen tölti, hanem nyár s jó idő lévén, fent a fedélzeten, alvás közben zsákján pihentetve fejét.*

[Vercole Serrata]

//A vörös királynő nyomában//

*A kapitányt úgy méri végig, akár annak idején, ha maga is kadétot, vagy újoncot kapott hajójára. Hasonlatos e tekintet a tapasztalt mészároséhoz, ki egyetlen pillantásból kimustrálja, mennyit nyomna zsigerelve a tagló alá szánt jószág. Fiatalnak tűnik a fickó, s ha a fél legénységét hagyta lemészároltatni vagy ifjúhoz méltón forrófejű, vagy nem elég nagy gazember.*

- Öröm ilyen szép jószágon szolgálni. Bizonyára gyors, mint a csuklyás lazac és ahogy látom harap, akár a kék süllő, hisz alig karcolták meg a haramiák. *hunyorgó somolygással, elismerőn tekint végig a hajón* - Bizonyára nem cukornádért és olajbarna leánykákért indulunk, ha 30 ezüstöt pazarolna a minden tolvajra, aki felvési a rovátot a toborzólevélre.

*Nem tud nem odafigyelni a lobogós menetre, mi feltűnik a mólón, nem is szólva, hogy lord Scarletwound, a királyi udvar szürke eminenciása –avagy „Barad kopója”, ha úgy tetszik- lép a fedélzetre, s szépelgésre járul lady Sante-Bouve kegyes színe elé. Újabb, bagótól sötétlő sercintés adja hírül véleményét a jelenetről, majd megnyerő mosolyát felöltve fordul hát újra a kapitány felé, szavainak nyomatékot a finom útitársaság felbukkanása ad.*

- Hová és mi céllal tartunk tehát, jó kapitányom?

[Faelnis]

//A vörös királynő nyomában//

A városban már gyalogszerrel jár. Még el sem érte annak falait, amikor a dombok elnyúló lankáin lecsusszant hűséges társa hátáról, majd halk suttogással küldte vissza Harmatföld végeláthatatlan erdőségeibe. Verőfényes napsütésben érkezik, öltözete, fegyverzete mind híven hirdetik kalandor mivoltát. Az emberek mégis tisztelettel vegyes tartózkodással viseltetnek irányában pillantásukkal. Legnagyobb meglepetésére... akadt néhány lopott, ellenséges tekintet is. Nem tulajdonít azonban a kelleténél nagyobb figyelmet e fejleményeknek, noha magában megjegyzi, s mélyen elraktározza. Mindennek akad jelentősége.. csak a megfelelő időre vár, hogy kinyilatkoztassa valóját.
Határozott, ruganyos léptekkel halad keresztül a megannyi csatornával és híddal keresztülszelt város utcáin, egyenesen annak kikötője felé tartva. Ha népe el nem árulta volna korábban, hogy mely hajót keresse, akkor is rögvest nyilvánvalóvá vált volna számára, hisz a királyi főtanácsos látványos bevonulása valóságos iránytűként mutat a két hatalmas, hosszú útra felszerelt, a dokkmunkások szerint északi expedícióra készülődő hajóhoz.
A kapitányt láthatóan meglepte, hogy egy elf is a fedélzetre lépett, és jelentkezett az emberek közé.. talán visszakozott is volna, ám Faelnis önként vállalta a hajó legveszedelmesebb feladatainak egyikét: fürgesége, páratlan egyensúlyérzéke és ruganyossága révén macskaügyességgel mozog majd odafönn, az árbockosárban és a vitorláknál, lett légyen szélcsend vagy vihar. Egyetlen kérése volt csupán: hogy függőágyát a fedélzeten feszíthesse ki. Nem is sejti, hogy akadt már a legénység frissen jelentkezett tagjai között, aki hasonlóképpen cselekedett.