Hozzászólás#4 » 2017.06.27. 17:46
// A Vörös Királynő nyomában//
*Nyárközép éjjelének előestéje volt, illőnek látta már korán elkezdeni az ünneplést. Alkalmasabb társasága nem is lehetett volna rá, mint a Bogart kocsmájában gyülekező veteránok, kik életének egyik felét a korona vette el, másikat pedig önként adták az italnak, vagy az angyalpornak. Furcsa kapocs fűzte fajtájukat össze, bár olykor pengét villantottak egymásra, a magukfajta közelsége mégis a flotta kötelékben eltöltött éveket idézte, a megszokottság biztonságérzetét adta nekik. Serrata hadnagy fizette a híg hallevest és az ork pálinkát, a kátrányos seggűek (a királyi flotta tengerészkatonáinak birodalom szerte elterjedt gúnyneve) indulója úgy szólt hát, ahogy annak kellett.
Láttatok zsenge gyermeket,
akit a strázsa kergetett?
Így verbuváltak minket is,
kaptunk páncélt és inget is,
korbáccsal vert a hadnagyunk,
így nőttünk fel s most itt vagyunk..
Ekkor toppant be az a pár folyamközi uszályos legény, kik az ünnepre Zubogóban maradtak, s erejüknél érezvén magukat, hetyke vigyorral tépték le a kocsma ajtajáról a nyárközepet köszöntő gabonakoszorút. Nem esett sok szó a két kompánia között, ám fél óra múltán Bogart és leánya zsémbelve hurcolták ki a földön maradt tutajosokat a kocsma elé, azt az egyet, pedig a mólók alá, vaslánccal a nyakában,hogy a dagály ne vesse ki a hullát. A Serraták legifjabbja ezüstöt csúsztatott a pultra a fáradozásért és a szétvert bútorokért. A korcsmáros szőke leánya a törött késpengét húzta ki éppen bordái közül, s tiszta gyolccsal kötötte át oldalát, mialatt ő részeg volt hozzá, hogy a fájdalom eljusson elméjéig.
Sánta Rikh, a fináncból lett, szebb napokat látott felhajtó akkor ért a tavernába, mikor a vért még fel sem törölték a padlóról. Vigyorának egyik fele pudvás, a másik ezüst volt, ahogy a mámoros elégedettséggel a győzelem felett vigyorgó Vercole mellé ült, s kérdés nélkül tette elé a Viharlovas kapitányának toborzólevelét.*
30 vert ezüst, ha élve hazatérsz. Gondold meg hadnagyom, hagynád parlagon heverni legendás képességeid? Én kifényesíteném azt a Mithrill Csillagot, ha a helyedben volnék..
*Kapott az alkalmon, nem is a pénz miatt, inkább, hogy a sós szél végre kiűzze orrából az orgona és egres illatot, amitől elszántan kívánt szabadulni. Aláírta hát a szerződést, majd olyan eleganciával ejtette földre a papírost, mint ahogy érdemesebb uraknak alamizsnát szokása szórni. Amikor a Sánta eloldalgott a tavernából, még látta, ahogy Vercole Serrata az egyik asztal tetején, kezében boroskancsóval dübörgi az alvidéki döngölőst a veteránok csapkodó kupái, s részeg kórusától kísérve*
S ha egyszer majd megvénülünk
és lócákon hülyén ülünk,
s lábunkat köszvény marja már,
nehéz lesz Barad kardja már,
így érünk oda, hol vár
öregapánk Belzebaal!
*Négy nap múltán, vállán a flotta viaszolt bőrzsákjával érkezik a mólóra, hol a két hajó pihen. Tervei kútba fúltak, már ami a feddő kék tekintet, a szigorúan megkeményített ajkakat illeti. Noha alkura állt a gyászvirággal, hogy minél kevesebbet gyötrik az út alatt egymás sokat próbált türelmét, de ismerve a nevezett hölgyet erre nem sok esélyt lát, s a taton lebegő sápadt, karcsú alak látványa sem igazán tüzeli kedélyét. Bagót sercint hát a kikötő kövére, s nagy levegőt véve megy szembe az elkerülhetetlennel. Felhág a pallón és Barrington kapitányt után néz, hogy jelentkezzen a lajstromba és szót ejtsenek arról, mi ilyenkor szokásos*