A hajdani Sante-Bouve Kastély, mely immár Chelley tulajdonként ismeretes.
Cudar hidegnek ígérkezett ez a reggel is, az utat a városba mégis kifejezetten üdítőnek találta. Azt is sejtette, hogy az öreg az ajtóban fogja várni, ami azért mégiscsak elgondolkodtatta: vagy boszorkányosan megérezte, mikor jön, vagy jól működik a kémhálózata a városban, vagy... ott állt, mióta ellovagolt előző este. Mereven, szúrós szemmel várva őt, jobb keze mindig a háta mögött, bal keze mindig a kard markolatán. Kedvelte ezt az embert. Még ha mindent meg is akart tiltani neki, és kötelességtudata hideg szolgálatkészséggel vegyült is.
~Hogy is hívják? Hmmm.... hmmm... ahh megvan. Cromwall Jardine.~
- Jó reggelt, Cromwall!
Gyakorta, hogy ha elveszettnek érzi magát az ember, jobban megnyílik bárki felé. A férfi pedig olyan kísérőnek bizonyult eddig, aki megérdemli, hogy megnyíljon neki. Enyhe meghajlása a wallet szokás szerint olyan volt, mintha inkább tört volna a gerince, semmint hajlongjon, ami kifejezetten tetszett Jezabelnek.
- Asszonyom. Bizonnyal szívesen látna engem kiterítve ravatalon, bőröm nélkül...
- Én? Ugyan hova gondol!
- Akkor nem tudom mire vélni, hogy figyelmeztetésemre fittyet hányva tűnt el tegnap este. Is!
- El se kezdje, ehhez túl szép ez a mai reggel!
Az elébe siető cselédlányoknak adta köpenyét azzal együtt, hogy reggelizne végre, s sietős léptekkel indult meg a hideg folyosó lépcsőin az emeleti szobába, mit magáénak tudhatott. A férfi, mint eleven árnyék, követte, némán, mígnem az ajtó becsukódott mögöttük.
- Asszonyom, futár érkezett tegnap este. A levelet az asztalán hagytam.
- Remek, majd megnézem! Cromwall... Szükségem lenne a segítségére.
- Ezt valahogy napok óta sejtem...
- Ennyire nyilvánvaló?
- Ennyire.
Szerette volna azt mondani, hogy leforrázta a hír, de valahogy tegnap este óta már semmi nem tudja igazán meglepni. Vagy legalábbis... nem engedi.
- Nem tudja véletlen, hogy hol van a Grimoire-om?
- Önnek nincs olyanja, asszonyom. De a mágiaelméleti tanulmányai a könyvtárban vannak. Kívánja, hogy áthozassam?
- Nem, majd megyek én. Mondja csak... ismer egy bizonyos Veronica de la Fuentét vagy Vercole Serratát a társaságomban?
Jezabel tekintetét nem kerülte el, hogy a férfi pillantása komorabb és hűvösebb lesz.
- Igen. És azt mondom, bár ne ismernék ilyeneket. Azt hiszem, jobb lesz áthozatnom Sárkánykőről néhány iratot, hogy asszonyom bizonyos részletekre... jobban emlékezzen.
- Először a bűbájok! Az most fontosabb... A könyvtárban töltöm a napom, Cromwall! Mikor volt utoljára szabadnapja?
- Ön mellett? Sosincs...
- Akkor kap egyet... menjen és szórakozzon kicsit!
Cromwall ugyanazzal a merev tartással hajolt meg, s fordult ki a szobából. Nagyban töprengett még, mihez kezdjen most. Nem a pihenőnapot, hanem az információkat illetően. Ha az úrnő mindent tud, akkor megint elmegy minden életkedve, és sose lesz fiatal és jókedvű. Ha viszont eltitkolja az egészet, akkor olyan emberek hálózzák be megint, mint ezek a bűnözők és semmirekellők.
Úgy érezte, a szabadnapjának máris lőttek, hisz kezdhette egy hosszú lovaglással... Sárkánykőre.
