Koronasziget

[handsofgod]

Zubogó városa egy évszázada rakta fészkét oda, hol a Haragos, az Aranyág, a Molnár-folyó és az Azúrkék folyama egy közös vízgyűjtő tavat alkot, mely maga is a Zubogó névre hallgat. A Haragos torkolatánál a tóból kisebb-nagyobb szigeteket hasítottak ki, s ezeket erődítették meg. A város kőcsipkés tornyai, patinás kupolái és száznál több hídja messziről vonzzák a vándort, kapuin és kikötőjében az áruval rakott karavánok és caravellák sűrűn forognak. A szigetek némelyike csak kisebb hajókkal közelíthető meg. Fegyverviselés a város utcáin megengedett, kivételt képez a Koronasziget, ahova csak a nemesek és a katonaság, valamint az őrség tagjai léphetnek be felfegyverkezve.

A Koronasziget a várhegy maga, a legmagasabb sziget a tavon. A hegy tetején áll a Királynéi Palota, alatta a hegy lankás oldalában a nemesek palotái. A sziget saját erődített kikötővel rendelkezik, melyet csak a királyi és nemesi flotta használhat, legalábbis amikor itt tartózkodnak! A Koronaszigethez kapcsolódik a Párbajkert, amely két részből áll, a hatalmas Szoborparkból és a Lovagi Tornák Teréből.

[Jezabel]

A Párbajkertben ezen az estén is csörte és énekszó, dobok és sípok, lantok hangját zengi vissza a lombkorona. A páros magasra emeli a vívótőröket Lady Selestine kitárt márványkarjai alatt, és újult erővel csapnak össze, a szökőkút partján néhány dalnok zenél hosszú sötétkék, ezüst szegéllyel hímzett csuklyás köpenyben, arcukat ezüstözött maszk takarja. A távolban szerelmesek andalognak, de ma nem nekik zenélnek, a csillagok ragyogó fénye alatt a szoborkertben másokért szólnak dalok.

-Suttognak a vének
Mindig legyen ének
Dúdoljunk dalt egymásnak,
Mint anya gyerekének

Repüljön az ének
Zendüljön a lélek
Hangunkat a dalnak adjuk
Hajunkat a szélnek

Hangos már az ének
Búcsúznak a vének
A folyónak túlpartjáról
Vissza sose térnek

Jezabell ujjai ütemre járnak a dobkávára feszített bőrön, de az éteri énekszóba minden dallam, énekszó a társulatból bűbájt csempész, s a megelevenedő dallam nyomán a mágia felszakítja a valóság egyhangú szövetét, hogy színes szellemalakokkal idézzék meg a múlt nagy mestereit.

Mert a bűbájos dalnokok már csak így mulatnak.

//Eredeti dal és szöveg: https://www.youtube.com/watch?v=dRkKtpgi9Ww //

[Jezabel]

//Lord Scarletwound-dal való találkozás után//

Kedve lenne pihenni még egy kicsit, de egyszerűen nem viszi rá a lélek, ha azon jár az esze, hogy mi minden történhet még tudta nélkül...
Persze, kérdéses, mi mindennel is illene foglalkoznia, azok után, hogy nem szépen váltak el egymással bátyjával. De a testvéri kötelék mégiscsak ráveszi, hogy papírt és tintát ragadjon.

"Lord Halfdan Verdisnek, Ládzsakapu kapitányának, az ország jeles őrgrófjának, ki hősies helytállással áll ellen a Karagáj hordáknak Lady Ludmilla Sante-Bouve-től.

Bizonnyal nem lepi meg, Uram, hogy levelem kézhez kapja.
Bár szólni egymással nem adódott még lehetőségünk, hisz mindketten más és más, mégis hasonló okokból nem foroghatunk Koronaékkő udvarában, mégis bátorkodom lordságod alázatos kérésemmel felkeresni.

Az ország jelen helyzetében tudva levő, hogy a nagyurak egyre nagyobb babérokra törnek, s vannak, akik a királyi koronát sem szégyellnék homlokukon elképzelni. Nem kérdéses személyem előtt, hogy Ön nem csak az országot védelmezi hősiesen, de az Eldalos-vérvonalat is, s az sem, hogy tisztában van vele, hogy atyám nem bízik már annyira Barad király uralkodói erényeiben. Tudom, hogy mindaz, mi az országban történik, és történni fog, joggal írható atyám vélt és valós sérelmeinek okaként is fel, s ez nem egy esedező levél, hogy bocsássa meg egy vén kereskedő megtévelyedését.

És mégis alázattal kell kérnem Öntől. Tudom, hogy bátyám az Ön szolgálatában reményeim szerint épp oly bátor kiállással vívja meg a háborút a vad hordákkal. Hiszem, hogy atyám épp emiatt nem avatja be minden tervébe, mi országunk jövőjét illeti. Kérem hát, hogy ha ellenérzése is van apámmal, családommal szemben, legyen körültekintő és belátó! Az apa vétkeit ne a fián torolja meg!

Őszintén remélem, hogy most szívéhez kap Lordságotd, és mélyen elítél, hogy ily feltételezés egyáltalán eszembe jutott! Ahogy azt is, hogy egy nap lesz szerencsém találkozni Önnel személyesen, békésebb idők eljövetelével.

Maradok őszinte csodálója bátorságáért!
Lady Ludmilla Sante-Bouve"

Lepecsételi a levelet, és útjára engedi. Aztán... van még ideje estig. Ideje kártyát vetnie.

[von Frundsberg]

//A király érkeztének másnapján//

*Amatheo Santangeli főatyai prelátus és szentszéki nuncius, bár Zarra pompás városában a via Celestisen oly palotával rendelkezett, mi világi méltóságnak is a becsületére válna, sosem idegenkedett az egyházi hagyományokban gyökeredző egyszerűségtől. Oly magától értetődő szerénységgel szállt szamárhátra, mi a tradícióknak megfelelően az Egy szolgáit illette, hogy bevonuljon Zubogóba, mint amilyen természetességgel hordta súlyos bársonyból, és brokátból való, ékkövekkel és arany mellkoronggal ékes bíbornoki ornátusát, minek árából az Alsóváros nyomorgóinak felét jól lehetett volna lakatni. Hogy pénzt szórjon a szájtáti tömegbe, puszta szemfényvesztésnek tartotta, hisz a garasok úgysem annak a zsebébe vándorolnak, ki felkapja őket. A könnyelmű pazarlástól praktikus ember lévén irtózott, s szentül hitte, hogy az Próféta nyájának lelki éhsége sokkal égetőbb, mint gyomruk gyarló követelődzése. Atyai mosollyal áldást osztott a népnek, mi már kezdte megszokni a városba érkező pompázatos menetek sorát. Előtte füstölőt lengető, éneklő szerpapok sorjáztak, míg a menetet hatalmas, aranyozott Naplándzsát hordó, fehérre lakkozott vértü paplovagok vezették, tüzes csataménjeik hátán. A bíbornok szamarát persze jókora menet követte: a jeles vendég útiholmiját -könyveket, kedvenc bútorait (mik nélkül meglenni nem tud), ruhatárát, ajándéknak szánt ritka műkincseket hordó szekerek, egy útibatár (hiszen a szamár csak a bevonuláshoz dukál), titkárok, futárok, szakácsok, vincellérek, muzsikusok, szolgálók, kegyencek, testőrizők jó száz főre rúgó tömege, mi valóban megkövetelte, hogy saját palotát nyissanak a szentszéki követségnek. Annál is inkább indolokolt volt mindez, hiszen Santangeli nuncius hosszabb időre tervez berendezkedni a városban, még ha ezt a zubogóiak nem is sejtették. A tömeg frissen metszett, lombos gallyakat szórt a menet lába alá, amint azt a hagyomány megkövetelte, s szorgosan, még ha kissé csalódottan is rótta magára a fénykévét a bíbornoki áldás nyomán, s a csergő negyedezüstök híján.
Egyszerű lelkek. Pedig ha tudnák, hogy a nuncius nem jött üres kézzel...A Főatya jókívánságait tolmácsolva a jeles ünnep alkalmából Megtöretett Szent Fulvia csontereklyéjét adományozza a Fényességes Szív katedrálisának. Egy herélt ifjakból álló egész kórust is hozatott Angyaltrónból a város érsekének, kiművelt, egyedülálló tehetségeket mind. Továbbá egy főatyai rendelvényt és alapító okiratot, mi egy zarándokokat és nincsteleneket ápoló ispotály létrehozásáról szól, természetesen fenntartani a szentszék kincstára fogja, az orvosok Zarrából érkeznek majd, s az épület helyet ad majd az idetelepített betegápoló clarita-rendi apácáknak is.
Olyas gesztusok ezek, mik a diplomáciai érintkezés elengedhetetlen velejárói: nem váltják meg a világot, ám a jóakarat szimbólumai mind. A követség jelenléte ugyan emeli az ünnep fényét, s az általa bemutatott szentmise is jelképes csupán, minek során átadja majd a nevezett fejéket, még ha Angyaltrónnak a legfikarcnyibb köze sincsen az Eldalosok családi perpatvaraihoz. A jámbor mosoly percre sem hagyott alább, míg gondolatait a jövendő napok várhatóan kínos eseményei felhőzték.

[von Frundsberg]

Csupán az idefelé vezető úton szembesült vele, hogy a fejék, minek átadására hívták, időközben az elfek kezébe került a furmányos Scarletwound által. A legkevésbé sem szeretett volna találkozni a hosszúéletűekkel, kikre zarowari vére okán elemi gyanakvással tekintett (hisz a Nagy Gyűlölet emléke arrafelé elevenebb, mint Egroniában), nem beszélve róla, hogy az egyház is alattomos bábjátékosokat lát bennük, kiktől az Egy itteni nyáját legalábbis félteni illik, ha nem is tűzzel és vassal kivágni karmaik közül (persze csak míg a politikai helyzet nem teszi azt lehetővé). Így ő kénytelen lenni az a papi személy, kinek szava által az egész Angyaltrón nyilatkozik meg az erdőbeliek felé. Ennek terhe egyáltalán nem hiányzott a nyakába. Ugyan a királyné viselt dolgait továbbra sem tartotta többnek kisstílű hysteriánál, de tudta, ennek mentén az országban annyira elmérgesedtek a viszonyok, hogy a középnyugat egyik szilárd állama süllyedhet hamarost polgárháborúba, ha a szentszék be nem avatkozik a kedélyek lehűtése érdekében. Ahol pedig felüti fejét a zűrzavar, ott csakhamar megjelennek a dögevők is. A skizmatikusok már most felkelést robbantottak ki az erdei kantonban, miről csak a vak nemlátja, hogy a heretikus Flagrantis császár szít és támogat. Ha pedig a nyakas egronok egymásra fenik a szablyát, nem marad erő a nyugati végeket tartani (mibe Zarra is segélyeket ölt, még ha sokszor csak névleg is), a pogányokat feltartóztatni pedig senki sem fogja. A Főatya már akkor is átokkal fenyegette meg Baradot, amikor a tölgypalánkosi-békét megkötötte Kuday-Daggal, de ha a Lándzsakaput áttörik, bizony megnézhetik magukat!
Legszívesebben most azonnal visszafordult volna, de a Főatya határozott céllal küldte ide. A Hitnek ki kell törnie az ellenség gyűrűjéből, a százéves hátrálás után, ám különös szerencsétlenség, hogy a kopja, mi a rohamot vezeti, megroppanni látszik. Az Egy akaratából ő lesz hát, ki a Zarrában kikovácsolt tervet tető alá hozza, s ki tudja, ha az Istenanya gondjaiba fogadja és sikerrel jár, a történelem lapjaira írja nevét, tán idővel ő lehet Balthus Főatya utódja is. A gondolat erőt öntött belé, míg a révész átúsztatott vele,s testőrségével az úrkikötőbe. Tudta, erőt kell gyűjtenie az elkövetkezendőkhöz. Az este a zubogói érsekkel vacsorál majd, de már alig várta, hogy zsolozsmája után gondjait szeretője, donna Fraencesca dús keblei közé temesse, ki a lefüggönyözött batárjában morzsolgatta gyöngyház imafűzérét.*

[von Frundsberg]

//A király érkezésének második napján, a Párbajkert mezején//

*A Párbajkert Vitézi Pástján már napok óta tarka tábori forgatag nyüzsög. A torna nem csupán a királyi látogatás pompáját teszi teljessé, de az ország minden tájáról idesereglett főuraknak, kik a Zubogóba költözött udvar minden rezdülését lesik, remek alkalmat kínál arra, hogy parádézva, avagy maguk és hűbéreseik erejét fitogtatva ingereljék egymást. A sorompóba szálló urak hímes sátrai a mező hosszában pompáznak, elébe tűzött zászlós kopják adják hírül lakóik nemes személyét. Avatott tekintet már a kezdetektől jól láthatja, hogy mindenki a magával egyivású társaságát kereste meg: a címerek a közelmúltban kikovácsolt ligák szerint bújnak egymáshoz, oroszlánok, griffek, farkasok, medvék acsarognak egymásra, aszerint, hogy birtokosuk királypárti -e, Chelley szekerét tolja, esetleg a föderáció eszméjét élteti, vagy a csonttrónus kegyét keresve akar fordítani a jövendő kerekén. Az úri nép ennek ellenére méltósággal viseltetetett egymás iránt, szomszédos földesurak ittak áldomást egymás egészségére, hiába, hogy pár hónappal ezelőtt még egymás falvait perzselték.
"Mégsem illendő éppen királyurunk színe előtt intézni az ügyes-bajos dolgokat,hiszen a nobilis rend bír a méltósággal! Maradjék a patvar csak otthonra, annak is megvan a sora, de immár magunk között vagyunk, lássunk hát elébb a mulatsághoz!"
...Egroniában pedig semmi sem hozza úgy össze a régi ellengésgeket, mint a bőven ömlő bor, s egy kiadós csetepaté ígérete. Csupán a csatlósok szították egymást, vagy verekedtek olykor össze azon, kinek különb ura a másikénál! A rendbontó cselédeket példásan megvesszőzték, kalodába csukatták, s íme folyt tovább a komázás, mintha mi sem történt volna! Persze az esti iddogálások után, az éjszaka sötétjében át-meg átlátogattak a másik úr sátrába győzködni őt, állna át az ő pártjukra, vagy árulja el szövetségesét! Ármányok, cselszövések sora született a hadi tornát megelőző napokban, ám hogy ki váltja be adott szavát, ha a szükség majd úgy hozza, senki sem tudhatta bizonyosan.
De nem csupán az országbárók és zászlósurak tették tiszteletüket a táborban. Jöttek ifjú lovagok, vitéz másodszülöttek, szabadlegények, hogy új pártfogót keressenek maguknak. Utolsó pénzükön új paripát vettek, páncélt verettek, méltó kíséretet fogadtak és bíztak benne, hogy erejükre, bátorságukra felfigyel majd valaki.*

[von Frundsberg]

A munkálatok eközben zavartalanul folytak. A sürgő kezek lelátókat ácsoltak, korlátokat állítottak, latrinát ástak, karámokat emeltek a lovaknak. A táborral szemben korcsmárosok állították fel ponyva alatti italméréseiket, ökrös szekérre gurítva fel a hatalmas hordókat, pecsenyesütők vágtak disznót, borjút, hogy az idesergelő szájtátiakat és serénykedő csatlósokat jóllakassák. Kovácsok izzították a faszenet, hisz busás haszon várható a csorbult fegyverekből, horpadt vértekből,de még a törp kerület mesterei sem voltak restek eljönni, mert bár a tornát emberi hívságnak tartották, a csengő aranyakat bizony nem vetették meg.
A zászlórudakat, a lelátók ácsolatát drága drapériákkal, szőnyegekkel borították be, rájuk a résztvevő lovagok címerpajzsait akasztották. Pompás árnyékoló vásznakat feszítettek ki a kényes hölgyek emélvénye fölé és hatalmas, szellős sátrakat állítottak, hol a torna résztvevői terített asztalokról csillapíthatják majd éhüket, szomjukat az összecsapások között.
A Koronasziget ezúttal megynílik a polgárok és pórok előtt is, a Veres Darabontok éber tekintetétől kísérve. A fogadósátraknál csak a tétekben van különbség gazdag és szegény között, hisz még a legrongyosabb sem tudja megállani, hogy szerncséjét próbára ne tegye. Persze a torna nem csak a csőcselék kápráztatását szolgálta, az uraknak alkalmat adott rá, hogy elsőkézből mutassák meg jobbágyaiknak, milyen lenyügöző erőt is képvisel egy óriási sinistrius nyergében rohamozó nehézvértes, hogy a büdösöknek elmenjen a kedvük a zúgolódástól, elégedetlenkedéstől, hátha saját bőrükön kell megtapasztalniuk azt.
A vendégek ezenközben folyamatosan érkeznek. Rangjában, és vagyonában mindenki túl akarja licitálni osztályos társait, a védéki uracskák képesek minden csatlósukat lóra ültetni, tucatnyi törnivaló kopjájukat, felszerelésüket szekéren hozzák utánuk, de a valódi gazdagsággal nem tudnak versenyezni. Zarovari, sever, theóni de még lysvallée-i urak is jönnek a kánságból, kik a nyarat úton töltik, hogy a más-más országokban megrendezett tornákat végigjárják. Fényűző kíséretük és délceg személyük láttán a hölgyek izgatott súgnak össze, hisz nem egynek közülük dicső hírneve kering messze földeken.
A heroldok a torna első napjának hajnalán külön "hivatalt" állítanak fel, hol lázas sürgés közepette veszik lajstromba a résztvevőket, leellenőrizvén minden lovagot, címere nem hamis-e, családfája, rangja felszerelése alkalmassá teszi-e őt a részvételre. Az első kihívásokat már korán megteszik, legyen az becsületbeli sérelem, baráti vetélkedés, korábbi vereségből visszavágás, vagy szégyelleni való ravaszkodás a fogadások dolgában, mit egy valamire való úr soha be nem vallana.*

[Jezabel]

A nemesi sátrak zászlajai között ott lengedez a Sante-Bouve címeres selyem is. Sátraik királykék-fehér sávosak, s a címereken az ezüst sárkány tekereg. Más északi család viszont nem képviselteti magát: Harmatföld lordjai távol maradnak ez eseménytől. Is. Tudvalevő e tüntető távollét oka, s hogy soha, egyetlen harmatföldi úr nem képviseltette magát: a tartomány nemesei nem sokba nézik a sorompóba állást. Egyedül a néhai báró, annak felmenői, és az ő bajnokai jelentek meg a királyi tornákon. Báró híján azonban csak a bajnokot, és annak kompániáját várhatják a kényelmes sátrak, inasok. Lady Sante-Bouve már az előző nap üzent a szervezőknek, hogy nem lehet jelen, de bajnoka bizonnyal érkezni fog, s Veronica de la Fuente kisasszony személyes vendégeként lett meghívva, így páholyát fenntartsák számára!
Az ifjú de Bounand bárót minden esetre kiokosított inas fogja várni illatos levéllel. A kötelező cikornyás címzésen túl a levél igen rövid.

"Charles de Bounand báró kezébe, kit bátor helytállással és nemes baráti szívvel áldott meg az Egyisten, baráti szeretettel Lady Ludmilla Sante-Bouvetól.

Nemesuram, az Egyisten adjon önnek erős akaratot és nemes lelket e királyi torna megnyeréséhez! Sajnos engem a városból elszólítottak ügyeim, s úgy hozta az Egy, hogy kétséges kimenetelű szent misszióra kell indulnom messze keletre, a Ködvadon határán túl. Szívem egy részével azért Önnel maradok, és gondolataim is vissza-visszakanyarodnak majd bátor csatái felé. Örömére használja ki bátran a házam címerével ellátott sátrak minden kényelmét! Epedve várom, hogy meghallgassam a torna eseményeit, mikor visszatérek!

Bátorsága, ereje, és az Egyisten kegyelme hozzon Önnek dicsőséget!"

[Veronica de la Fuente]

Kecses, négy lábán kesely, tűzvörös csődör nyergében léptet páncélba bújva, teljes díszben. Kék, lángokat mintázó takaró libben az izmos lábak körül s a lángok között fekete főnix tárogatja szárnyait, mely, ahogyan a ló mozog, maga is elevenen repülni látszik. A fejére csatolt sampron is ugyane' színekben pompázik, homlokán piciny szarvval. Délceg bár idegesen kapkodja fejét, s forgatja füleit az idegen forgatag, s a számára szokatlan felszerelés végett, lovasának éber, apró, finom jelzései nyugton tartják a feszülő izmú, inkább rámás, semmint robosztus lovat. Nem éppen páncél alá, és sorompóba tenyésztett állat, de még páncélozottan sem mondható túlontúl nehéznek lovasa: páncélja nem a legdrágább mestermunkák közül került ki, de szerkezete könnyű, mégis biztosan védi hordozóját. Gondos kezek fényesre súrolták, hogy visszacsillan rajta a nap sugara. Kezét vastag bőrkesztyűbe bújtatta, hogy könnyedebb fogás essen a kantárszáron, ne gátolja a páncélos kesztyű merevsége. A páncél alatt fordítva fölvett fűző szorítja le dús kebleit, hogy a páncélon árulkodó átalakításokat ne kelljen ejteni, sőt, még némi vörhenyes álbajuszt is ragasztatott magának, éppen pelyhedzőt, amilyen egy ifjú siheder arcára dukál. Sisakrostélyát így nem kell folyvást leeresztve hordania, noha kedve szerint inkább így tenne - így is többször rebben körbe idegesen a pillantása, mint ahogyan szeretné.
Mellette Róna húzza a tornához vásárolt számos, kék-feketén sávozott lándzsát. Szegényes sátrát két fiatal kölyökkel állíttatta fel a hivalkodóbb helyektől a lehető legtávolabb. Ha leadták jelentkezésüket a heroldnál, reméli, készen fogadják már őket.. ám ahhoz elébb jussanak túl a szigorú, vizslató szemeken. A szekér bakján szintén egy fiatal fiúcska tartja a gyeplőt, kit a környező falvakból ismert, s tudja, hogy jól bánik a lovakkal. Lovainak ellátásához kérte magával, igazi kilétéről pedig a hallgatást két ezüsttel vette meg. A kölyök mellett helyet hagyatott Harlonnak is, s most, hogy közelítenek a Herold felállított, ernyővel árnyékolt asztala felé, melyen már így is roskadásig gyűltek a pecsétes-sallangos nemeslevelek, feszülten a törpre pillant, akinél a maga által összeállított okmány lapul.
Jól a mélyére ásott Hantfölde családjainak, s a rengeteg szabadlovag, kisnemes és kardforgató közül egy olyan családot választott, kinek utolsó tagja is úgy hírlik, évekkel ezelőtt eltűnt már. A családfát hibátlanul vezette fel, s éppen ennek a rongyos, szegény módú, de kétségkívül nemes származású lovagnak a nevét vette fel: Lord Ademar Kornis, kinek atyja Lord Petyr Kornis, fia Lord Myhalios Kornisnak, a Puszták Rémének, a Nomádvésznek, ki nevét és címét valamely régestelen régi, Karagáj földre vezető megtorló hadjáratban szerezte. Úgy tartották a csekély számú leírások, hogy ellenfelei legyőzhetetlennek hitték, afféle dzsinnek, kit ha meg is öltek, másnapra újfent feltámadott: innét ered a család címerállata, a Főnix is. Saját kezével írta a nemeslevelet, s elkészíttette a pecsétnek és címernek pontos másolatát is. A költséges vállalkozáshoz kénytelen volt felhasználni eljegyzési ékszereinek egyik ékköves karperecét is, pedig mindeddig ódzkodott a hatalmas értékű fejékek, diadémok, nyakékek, fülönfüggők és karperecek felhasználásától - hiába, hogy gyűlölte valamennyit, s pontosan azért is hozta magával, hogy anyagi gondok ne zavarhassák.
Csapongó gondolatait erővel hőkölteti vissza, mielőtt azok óhatatlanul a császárra és annak kikosarazott fiára terelődnének, tetőzve amúgy sem csekély idegességét. Ahogy a herold asztalához érkeznek, tőle illendő távolságban megfékezi izgága lovát, és a kölyök is megállítja a fogatot. Vera a törpre pillant: rajta hát a sor, hogy bejelentse "urát" a torna bírái előtt...

[von Frundsberg]

*Valóságos vásári hangulat uralg a heroldok ponyvája alatt. Egymás szavába vágva, túlkiáltva a másikat bizonygatják a nemeslevelek hitelét, szavalják a családfákat hetedíziglenig, sorolják elő a hőstettek, zarándoklatok, háborús helytállások, kitüntetések dicső sorát. Kihívásokat intéznek egymáshoz, körmönfontan, vagy épp korcsmai módon gyalázzák egymás urait, megfelelni ingerelvén az érintettet.*

-Hantföldi lord Ademar Kornis...*szól unottan a mester, miután áttanulmányozta a szükséges okiratokat* -...örömmel vesszük tudomásul, hogy a híresztelésekkel ellentétben családjának mégsem szakadt magva a királyrévi csata után. Lám nem véletlen a fekete főnixmadár őseinek címerében.

*Láthatóan nincs lenyűgözve a kikapart, megtöredezett báránybőrön száradó friss festéktől és az azon csüngő ólom és méhviasz pecsétek sorától, de a három arany nevezési díjat még egy frissen vert orombályai aranyérmével megtoldva nem akadékoskodik.*

-Mely számokban kívánja megmérettetni magát, illetőleg van-e szándéka kihívni valamely lovagot, s ha igen, a kihíváshoz való jogát mivel óhajtja bizonyítani?