Akadémiasziget

A Téli Kastélytól nem messze található kereskedőváros.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
Mizette
Hozzászólások: 27

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#51 » 2018.10.20. 10:39

//A Fény Megtestesülésének 1403. esztendeje, Enyészet havának 18. napja – Zubogó, Akadémiasziget, Egyetemi Magiszterek Dolgozószobái//

Két napja történt csupán, hogy Ramon Trevelore és Evangeline nővér megtértek a téli kastélybéli felderítésből. A zarovarit, főleg miután megtudták, hogy milyen könyörületes cselekedetet hajtott végre az ártatlan lelkek érdekében, szívesen fogadták. Hullamocskos ruháját elkérték és kimosták, testét lefertőtlenítették, melegételt kapott (olyan spagetthi poverit, ami bármelyik couconak büszkeségére válna) és hallani sem akartak róla, hogy pénzét költse fogadóra, mikor náluk is akad hely. Addig élvezhette a clorindisszák vendégszeretetét, ameddig nem szégyellte.
Viszont Evengeline nővérrel éjfélig tartó beszélgetésük után nemigen találkozhatott. Cellájába vonult, hogy éjjel-nappal imádkozzék a feltalált holtak lelki üdvéért. Csak két nap múlva jelent meg Carlotta tisztelendő anya előtt és kérte, hogy megmaradt stipendiumából hadd süssön kenyeret Zubogó nincstelen árváinak. A rendfőnökasszony szinte könnyekig hatódva adta engedélyét e jótét léleknek, akiről már bizonyosan feltételezte, egy nap szentté válhat... Maga kísérte ki a kapuig a hideg ellen felöltözött, kenyérkosaras apácát tizennyolcadika délelőttjén. Még egy ideig szemével kísérte, ahogyan az elindul a szegények megsegítésére, magában áldva a Prófétát, hogy ilyen együttérző, részvétteljes leányt tudhat maga mellett.
Evangeline nővér pedig pár órára eltűnt foszlós cipóival Zubogó falai közt.


                  ※ ※ ※

A misztikum és a mágia elismert professzorának, Saward Q. Lorrimernek, ajtaján a kora délutáni órákban kopogtatás hallatszik. A töpörödött öregember, csak a harmadik próbálkozás után hallja meg azt. Akkor is kedvtelenül, sőt ingerülten néz fel grimoire-jából.
- Szabad, szabad az ég szerelmére! Jöjjön már be. – magában készül, hogy bárki legyen az, jól megmondja majd neki, hogy egy ilyen elfoglalt embert nem lehet csakúgy zavarni.
Dühe abban a percben elpárolog, amikor egy szende, északi vonásokkal rendelkező, szépséges hajadon lép be megilletődve, a könyvektől rendetlen irodába. Barátságos mosollyal arcán leteszi a kezében tartott nagyító üveget és feljebb tolja szemén az amúgy is vastag lencséjű okulárét, hogy jobban szemügyre vegye a vendégét.
Értőmód vizsgálja, lenszőke haját, kék szemét, szépen ívelt orrát, bájos arcát és vénuszi alakját. Tetszik neki, ezt pedig tudtára is szeretné adni. Fürgén lepattan a székéről és vendége elé lépdel.
- Alkalmatlankodom professzor? – kérdezi még mindig zavartan.
- Dehogy is kedves, fáradjék csak beljebb. Jaj, de szép gyűrűje van! – fogná meg kezét ezzel az a kis trükkel, miközben helyre kíséri a hölgyet. Az viszont ennél rutinosabb és elkapja időben, hogy megigazítsa kezén az ékszert.
- Ugyan kedves professzor, ez egy régi vacak. Szóra sem érdemes. Fontosabb ügyben érkeztem önhöz. A segítségét kérném.
Lorrimer még mindig mázosan bazsalyogva szemközt foglal helyet.
- Kegyednek lehoznám a csillagokat az égből is.
- Ugyan, ne legyen ilyen bohó professzor! Még csak nem is ismer. – pirul el a látogató. – Apropó. Milyen modortalan vagyok! Bocsásson meg, kérem. A nevem Johanna Engström. Nagyon izgatott vagyok, hogy végre személyesen is beszélhetek önnel, hiszen már sokat hallottam munkásságáról. Éppen ezért is fordultam rögtön ide. Égető problémám van. Egy kutatás kellős közepén tartok, csak a saját szakállamra, nem dédelgetek olyan hiú álmot, hogy egyszer annyira viszem majd, mint ön… de, a lényeg, hogy elakadtam. Van ez a jel – vesz elő egy összehajtott papírost, amit rögtön át is nyújt. – és akárhol kerestem sehol sem találtam a megfejtését. Ön az egyetlen reményem professzor úr! Sokat jelentene, ha segítene.
A professzor széthajtogatja a papírost és elé tárul a ködszigeti kripta lezárt ajtaján lévő pecsét pontos mása.
                Sanguis Bibimus. Corpus Edimus.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 431

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#52 » 2018.10.20. 13:27

A Magasegyetem épp úgy kitünteti magát az uralkodó jelenléte miatt, mint bármely más pontja a városnak, s az átlagosnál sokkal nagyobb a nyüzsgés most annak utcáin. A délről és nyugatról érkező tudós fők heves vitákat kezdenek a konzíliumok tanácstermeiben, legyen szó akár a gyógyítás mesterségéről, akár az emberi test mechanizmusáról, a lírai hagyományok megtartásáról vagy elvetéséről, a rózsafajták keresztezéséről, az ostromtechnikák emelőszerkezeteiről, akár pedig a puskapor finomításának és felhasználásának sokszínűségéről. Izgatott deákok szaladgálnak a termek között azok szüneteiben, vagy épp veszik útjukat a a félreeső utcákban megbújó kocsmák felé.

Nem csoda, hogy az elfoglalt professzor, Saward Q. Lorrimer, kinek idegeit jócskán tépázza már a koronaékkői tudós fők felsőbbrendű, lealacsonyító kioktatása, ha gorombán fogadta is, de megenyhül a törékeny leány láttán. Lám, hisz kérni jött, mi önmagában is elismerés szaktekintélye előtt! A leány minden szava, mit a kérés mellé fűz, hájjal kenegeti, így készséggel pillant is bele a rajzolt ábrába, s homlokát ráncolja menten. Hallgat. Nem kezd dicsekvő cirádás magyarázatba, s Mizette ekkor érezheti meg, hogy valami olyasmibe tenyerelt, ami messze komolyabb természetű, semmint meggondolatlan mutogassa. A gondterhelt ráncok egyre szaporodnak az öreg homlokán.
- Ez... egy elég bonyolult ábra. És meglepően pontos... Vannak benne bizonyos kötések, amikhez tudnom kell.... hol is találkozott vele, kedves?

Avatar
Mizette
Hozzászólások: 27

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#53 » 2018.10.23. 14:01

A kérdésre oldalvást tekint, és pillanatnyi merengésbe esik. Valahogy sejtette, hogy nem lesz elég annyi, hogy egy könyvben látta. A valóságot megosztani pedig olyan volna, mintha egy sereg kutatót lehívna a kriptába, hogy még esélye se legyen kideríteni, hogy hasznára válhat-e az ajtó titka? Nem, ha egy szemernyi esély is van egy sötét praktika megkaparintására, nem adhatja fel ilyen könnyen.
A napokban tanúsított annyi kedvességszínlelés után az esne számára a legjobban, ha villámgyorsan elővehetné egyik tőrjét bokájáról és azt a professzor ádámcsutkájának szegezhetné, miközben a falnak nyomva kikérdezi. Bár jólesne számára, igazi sületlenség volna. Ha ennyire ráncolja fölötte ez a vén kecske a homlokát, akkor valószínű nem veszélytelen dolgok rejtőzhetnek amögött. Nem kockáztathatja, hogy dezinformálják.
Még egyszer elképzeli maga előtt Lorrimer urat, miközben egy egyre növekvő vértócsában, felakadt szemmel hörög. Hangosan, mélyet sóhajt. Visszatekint a tudósra és olyan arcot vág, mintha óriási titkot szeretne megosztani.
- Úgy érzem, megbízhatok önben és gavallérságában, uram, így maradéktalanul bizalmamba fogadom. Bizalmam mellett fontosnak tartom viszont diszkrécióját is kérni, hiszen nem egy ember jóhíre és megélhetése múlik azon, mennyire tudja e titkot megtartani... Hadd meséljem el önnek a közelmúlt eseményeit, hogy jobban átlássa a helyzetet. Mint az nevemből kitetszik, Severföldről származom. Tehetős polgári család a mienk, apánk halála után fivérem örökölte a céh körüli teendőket, nekem pedig évjáradékot rendelt, hogy folytathassam szívemnek oly’ kedves tanulmányaimat. Jól megvoltunk ezidáig, sűrű levelezéssel tartom az otthoniakkal a kapcsolatot. Az egész akkor kezdődött, mikor a testvérbátyám örömmel tájékoztatott, vásárolt egy régi kúriát, hogy legyen hová visszavonulnia a hűvösebb időre. Maga a kúria a Ledyanoy partjaitól nem messze áll és igen impozáns épületként írja le leveleiben. Még a nyár elején vette egy elszegényedett nemesi család utolsó sarjától, ki azóta már elhalálozott. Kisebb felújításra természetesen sor került, ami leginkább a felsőbb szinteket érintette, de egészében szépen karbantartott állapotban sikerült megszereznie, mélyen áron alul. Bátyámban megfogant a gyanú, hogy biztos akadhat valami hátulütője az üzletnek, ami érzést főleg az ár sugallta és kevésbé az egykori tulaj nem leplezett szándéka, hogy minél hamarabb megszabaduljon ingatlanjától. Ámde hamar meggyőzte magát azzal, hogy valószínűleg azért volt olyan olcsó, mert amaz sok embernek tartozott és igyekezett azokat kiegyenlíteni, hogy dinasztiájának címerén ne essék makula. Egész nyáron arra felé sem járt, most ősz végére tervezte, hogy feleségével és két gyermekükkel leutaznak vidékre, hogy eltöltsék a telet birtokukon. Beköltözésük után harmadik napon az egyik szolga éppen a borospincét takarította, amikor félretakarított egy nagy halom törmeléket az egyik sarokból. A törmelékkupac mögött pedig egy ajtó rejtezett. Ezen az ajtón nem volt kilincs, elég masszívnak tűnt és festékkel rá volt festve ez a varázskör, rúnákkal együtt. Természetesen a bátyám megtett minden óvintézkedést. Alaposan megvizsgálta személyesen az ajtót, úgy hogy se abban, se a pecsétben kárt ne tegyen, de semmire se jött rá, azonkívül, amire a már az első pillanatban felfigyelt. Több helyütt írja, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rossz érzéssel tölti el, ha a jelre tekint. A borospince ajtaját bezáratta, kulcsát mindig magánál hordja, viszont segítséget csak nagyon megfontoltan hívhat, gondolom, érti miért. Ha kiszivárog, hogy egy ilyen gonosz természetű, szavaival élve, ajtó lapul a kúriában akkor, vagy a néhai tulaj nevét dobja a sárba, és ne adja a Teremtőatya, holtában átkozzák ki, vagy pedig saját nevét veszik szájukra a népek. Az pedig üzletének és megélhetésének ártana. Ilyen súlyos erkölcsi dilemma nyomása alatt küldte el levelét nekem, amiben arra kér, hogy segítsek neki feloldani a rejtélyt. Én pedig időt nem sajnálva kutatásba kezdtem, holott inkább az anatomiae szakterületem, ám sajnos semmire sem jutottam. Ekkor, mint utolsó mentsvár, az ön neve sejlett fel előttem és… most itt vagyok. A tények teljes ismeretében remélem, tanácsával segíteni tud rajtunk. - annyi év hazugsággyártás után egy ilyen történet helyszínen történő megkomponálása nem okoz számára problémát, főleg, hogy nagy részét már itt-ott máshol felhasználta. Reméli elég részletes, hogy kielégítse a kíváncsiságát és elég távol játszódik hogy ne legyen túl izgága.
                Sanguis Bibimus. Corpus Edimus.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 431

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#54 » 2018.10.23. 18:13

Saward Q. Lorrimer ravasz kis mosollyal bólogat, mikor a leány végez a mondandójával.
- Értem. Nos... sajnálattal hallom, hogy messzi északon nincs egy darab megfelelően képzett személy sem, aki képes lett volna megfejteni ezt a kis... jelet. Köztünk szólva igen egyedi...
Ám nem jut a végére, mi olyan egyedi, hisz minden kopogás nélkül egy ifjú legény ront be az ajtón, rémülettel az arcán.
- Bocsásson meg, Magiszter uram, de... itt van!
- Mih? Már mégsem járja hogy csak így...
- háborodik fel az öreg, de mégis csak odamorzsolja a kérdést - Na ki van itt?
- Ki? KI?
- Majdhogynem fejhangon visít fel a fiú, a teljes pánik szélén áll. - Hát ő! Ő! Őfelsége! Itt van! És a Csillagvizsgáló után az Elemek Körét kívánja látni!
- Hogy mi???

Nehéz lenne megmondani, hányféle érzelem hullámzik át a tudóson a szívdobbanásnyi idő alatt, míg összeszedi gondolatait...
- Oh! Oh hát ez remek! Nos... bocsásson meg, kisasszony, remélem megérti... természetesen nem feledem el a kérését, és amint tudok, foglalkozok az ábrával is, de most meg kell kérnem, hogy távozzék! Fogok üzenni önnek, amint megoldásra jutok, ebben nyugodt lehet!
Az ábra az öreg asztalára kerül, egy tekintélyes kupac tetejére... és a tudós intésére a legény már udvariasan, de határozottan tessékelné is kifele a lányt.
Úgy tűnik, másfelé kell kopogtatnia válaszok után. De kinél? Lehet, hogy Ramon ebben is segítségére lenne...

Avatar
Mizette
Hozzászólások: 27

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#55 » 2018.10.23. 18:56

Szívélyes mosollyal bólint egyet.
- Persze, persze. Köszönöm, hogy időt szakított rám. A titkárának természetesen megadom az elérhetőségem. Minden jót, professzor. – biccent aprót, mikor távozik.
Szó nélkül hagyja el a Magasegyetem csarnokait, és annak kertjén átsétálva gondolkozik a továbbiakon. Számos választási lehetőség áll előtte, de nincs kedve több tudósfővel konzultálni (nem tudni melyik vágyik mindennél jobban a helyszíni kutatásra) és ősöreg könyvek fölött görnyedni sem szeretne, ha nem muszáj...
Talán az a szépéletű tudna valamit segíteni? A pecsétről már így is tud, elvégre... A gondolatot tett követi és első dolga, miután nővérként visszatér a Mennyei Irgalomba, hogy megérdeklődje az irgalmas zarovari hollétét a clorisszindáktól.
                Sanguis Bibimus. Corpus Edimus.

Avatar
Sötétszavú Salasar
Hozzászólások: 10

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#56 » 2020.01.28. 00:53

//A Fény Megtestesülésének 1405. esztendeje, Fergeteg havának 27. napja – Zubogó, Akadémiasziget, Egyetemi Könyvtár Kiállítóterme//

(Katt!)
- El sem tudom mondani mennyit jelent, hogy személyesen eljött végre! – lelkendezik Hawkins professzor, miközben vendégét végigkíséri a polcok közt. – Már azt hittem, nem is teszi tiszteletét.
A sahrai hátrakulcsolt kézzel követi. Kényelmetlennek találja az egron-szabású felöltőt, amit ebben a kihűlt világban kell viselnie. Talán legrosszabb kvalitása, hogy nincsenek bő ujjai, mikben elrejthetné kezeit.
- Jöttem volna hamarabb… de tudja… a városban uralkodó állapotok… nem voltak túl kedvezőek… Remélem, nem nagyon haladt előre a kutatással… - válaszolja nagy szünetekkel a polcokon pihenő köteteket vizsgálva elhaladtával.
- Dehogyis, dehogyis. Senki sem jutott előrébb a dolgával az utóbbi időben. Na, de majd most! Erre tessék. Nos, itt van a mi büszkeségünk, a Kiállítóterem! Igen, látom a szeme még mindig jó. Rögtön megtalálta az egyik legnagyobb kincsünket. Az nem más, mint egy vallett termékenységi szobor. Az pedig ott az egyetlen példánya a helyi térítő, Rigamorti, által írt intelmeknek. Oh, naigen, az pedig egy száz évvel ezelőtti térképe Zubogónak. Mint látja, leginkább helyi érdekeltségű a gyűjtemény. Vagyis az volt, egészen eddig. Tudja a Kincstár igen sok mindent magának követel... A kurátorok pedig rosszabbak, mint a keselyűk! Viszont itt van, amiért jöttünk.
Ekkor egy félreeső, fehér lepellel letakart piedesztálhoz lép.
- Amíg nem tudjuk pontosan, hogy milyen körülmények között került elő ez, addig nemhivatalos része a kiállításnak. - lerántja a leplet róla, hogy felfedjen egy ibolyaszín párnán pihenő sápadtarany tiarát. - De nézze csak meg alaposan! Egyszerűen gyönyörű. A megmunkálása egyértelműen az aayisi leletekhez teszi hasonlatossá. Sőt, megkockáztatom az ábrák alapján, hogy pontosan ugyanolyanok. Milyen kár, hogy Allenwellben vannak azok a leletek! Felvettük a kapcsolatot velük, de mint sejti... nem nagyon igyekeznek segíteni a kutatást.
A sahrabus körbejárva megvizsgálja minden oldalról a műkincset, közben gyakran hajol közelebb, hogy egy-egy részletet alaposabban megfigyelhessen.
- Mágiát érzékeltek rajta?
- A kivizsgálások nem állapítottak meg semmit. Nem mágikus. Vagy pontosabban szólva, már nem az. Az aayisi ásatások és talált kincsek egyértelműen bizonyítják, hogy valami mágikus rituálé részei.
- Feletébb különös. Az érméket mutassa meg.
- Persze, erre lesznek.
Egy másik letakart piedesztált szabadít meg a lepeltől. Alatta párnán három érme pihen, melyek ugyanolyan aranyból vannak, mint a tiara. Rajtuk halszerű-emberfejek és ismeretlen geometriai ábrákból álló írás. A déli ezeket alaposabban szemügyre veszi. Nagysokára megfordul és kifelé lépked. Hawkins követi.
- Valamit sejt? Elvégre a történelem előtti idők mágiája a maga szakterülete.
- Az is. – jelenti ki büszkén. – De ami a kincseket illeti baljós érzésem támadt tőlük… Én személyesen láttam az aayisi kincseket még Allenwellben. Jól sejtette. Ezek azoknak tökéletes másai. Mintha ugyanazok lennének. Csak egy különbség van köztük.
- Igen? Mi lenne az?
- Azokon látszik, hogy több ezer évesek. Ezek nem régiek… Még húsz évesek sincsenek.
A professzor megáll. Meglepődöttsége és csalódottsága erősen kiérződik hangjából.
- Hamisítványok lennének?
- Legjobb esetben azok... De az elzálogosítás hallott története, a tökéletes egyezőség és ez az átkos sápadtarany nem hagynak nyugodni... Itt valami többről van szó.
- Mégis mire gondol?
- Arra, hogy azaz árnyék, ami egyszer a sahraparti Aayis felett keringett utat talált ide is...

Kép
"Ami egyszer fölmerült, az újra alászállhat, és ami egyszer elsüllyedt, az újra a felszínre emelkedhet."

Avatar
Sötétszavú Salasar
Hozzászólások: 10

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#57 » 2020.02.07. 02:48

//A Fény Megtestesülésének 1405. esztendeje, Jégbontó havának 6. napja – Zubogó, Akadémiasziget//

Lady Salome csendesen elmélkedik testőre kíséretében az Akadémiához vezető hídon, mikor két alak sétál felé. Salasar és Hawkins professzor.
- Ah, Lady Chelley! – szólítja meg a leltárnok. - Micsoda öröm önt itt látni! Hadd mutassam be önnek Sötétszavú Salasart! Talán olvasott tőle. Uram, önnel szemben királyságunk egyik leghíresebb kincstári kurátora áll, Lady Ludmilla személyében. Számos leletet sikerült előkerítenie. Ó, ha számunkra gyűjtene…!
Jezabel a neve említésére fordul csak el a távoli sötétség csendes szemlélésétől. Köpenye csuklyája alatt mosolyodik el, és makulátlan pukedlit hajt végre, kesztyűs kezét az öreg Hawkins felé nyújtja.
- Örülök, hogy jó egészségben látom, professzor. És.. számomra a megtiszteltetés, hogy Salasar urat személyesen is megismerhetem. - nem adja jelét ismeretségnek.
A külföldi biccent.
- Örvendek, medeem.
Hawkins látva, hogy a két személy jól kijön egymással veszi a bátorságot és folytatja.
- Salasar úrral éppen egy kutatás kellős közepén tartunk. Mond valamit önnek, mint gyakorlati tekintélynek az a név, hogy Aayis? Apropos, velünk tart? A kiállításhoz megyünk.
- Miért is ne? - igaz, már hazafelé sétált, de, még egy kitérőt tehet. Csendesen fordul, de úgy, hogy természetes könnyedséggel karoljon bele Salazarba.- Szabad? Ígérem, nem traktálom ma este a szőnyegekkel. Ami viszont az aayisi romokat illeti.... sajnos nem volt még alkalmam személyesen a Sahra államaiba utazni. Pedig micsoda világ az! Távoli és mesés... amiként a legendái is. Megkérdezhetem, miért utazott ilyen... messzi a zord északnak, Salasar mester?
Salasar némán hagyja, hogy belekaroljon a nála kicsit magasabb hölgy.
- A professzor kérésére utaztam eddig. A levelében taglaltak felkeltették kíváncsiságom…
- Hát még az enyémet! Minden Vaugh professzorral kezdődött, aki gyakorta látogat bizományi üzleteket és… - kezdi mesélni a történetet. Leírja a különös látogatókat; szagukat, hangjukat és panaszkodásukat Harmatföldről és arról, hogy nem látják szívesen errefelé a sápadt aranyuk. Annak végére már a kiállítóteremben állnak.
- Valóban... felettébb különös, hogy ily messze kerültek az értékes relikviák. - kísérője megáll az ajtóban. - Látszik, hogy kevés időt töltök mostanában itt. Fájdalom, de a kiállítóterem feltöltése helyett a Kincstár feltöltésével kell foglalkoznom. Hogy őszinte legyek, minden időm az egronok dicső, vagy nem oly dicső múltjának szentelem.
- Mit tud a fomoriaiakról, medeem? - tesz fel egy látszólag oda nem illő kérdést, de a tengeri nép, nem oly távoli asszociáció a hallott halfejes érméktől. A professzor viszont beljebb invitálná.
- Közben megnézheti a leleteket, ha érdekli. Hamarosan meg kell szabadulnunk tőlük...
Biccent, leveszi a köpenyét, és a hallgatag kísérőnek adja. Beljebb sétál, hogy megnézze a tárlat különlegességét.
- Errefelé kevéssé ismert a legendájuk, tudja... a valletek nem féltek a tengeri népektől. Máig nem tartanak tőlük, igaz, a legendák letűntek, és a tengeri rablókat severnek nevezzük. Vagy kalóznak. Az emberek a mesék világába sorolják a fomorikat. Ahogy a legtöbb tudós is.
- A legtöbb. - válaszolja sokatmondón a külhoni. Eközben elérik a fehér leplekkel letakart darabokat a lezárt részlegben. A professzor leplez egyet, majd egy másikat. Első a diadém, második az érmék, holtsápadt aranyból megformázva, lila párnán. Az öreg int, hogy vizsgálgassa, ha akarja,majd utána beszélhetnek.
A lady kesztyűs kezével megfogja és szakértő szemeivel vizsgálni kezdi a tárgyakat. Legfurcsább, hogy a diadémba két apró betűt véstek talán késsel.
- Hmmm... Lehetetlen. A megmunkálást legfeljebb ötven évesre tippelném. Van rajta monogram, vagy más jelzés: "B.V." Remek másolat, ez kétségtelen, de...ily sápadt arany errefelé nincs. A megmunkálása tudomásom szerint különös szakértelmet igényelne. Nemde?
A professzor meglepődve néz a sahrabusra majd vissza a nőre.
- Salasar úr sem becsülte többre, de ő erről a monogramról nem ejtett szót. B.V., azt mondja… milyen különös! Én észre sem vettem, de tudja az én szemem már nem az igazi... Megmunkálás? Hmm, persze. Az aayisi magas kultúra mesteri páratlanok, mai értelemben is. Nyilván nem mellőzték a mágiát. Fehéraranyról tudunk, de az csak ezüstötvözet… Ilyen aranyat viszont nem lehet bányászni csak úgy, talán ez is valamiféle ötvözet?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Sötétszavú Salasar 2020.02.07. 04:32-kor.
"Ami egyszer fölmerült, az újra alászállhat, és ami egyszer elsüllyedt, az újra a felszínre emelkedhet."

Avatar
Sötétszavú Salasar
Hozzászólások: 10

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#58 » 2020.02.07. 02:53

- Ezüstötvözet? Akkor remek hamisítvány lenne, és Salasar mester nem emelte volna ki, hogy hamar szabaduljunk meg ezektől. Pontosan... miért is kellene megszabadulnunk tőlük, mester? - teszi vissza az utolsó érmét is.
Ahogy a nő és az öreg figyelme a turbánosra irányul, az szóra emeli száját.
- Mikor még hallgató voltam az allen egyetemen, ismertem egy elszegényedett nemest, ki barátommá vált később. Bármit megtett volna, hogy családja neve ismét magasba emelkedjen ezért keresett és kutatott különféle módokat. Végül egy nap talált valamit, de sohasem mondta meg mit. Annyit viszont igen, hogy kimegy a tengerhez… Visszatérve örömmel mutatott egy sápadtarany tárgyat. Lelkendezve beszélt különféle tengeri mendemondákat, s nevetett, nevetett mint egy őrült. Félévre rá hazaköltözött tengerparti kúriájába és többé nem láttam, de tudom, hogy e tárgy változtatta meg… S hallom, hogy Allenwell azon kicsi szeglete nem jó hírű és kerülendő… Néhány napja írtam neki egy levelet, hogy segítsen felgöngyölíteni az ügyet, de a levél éppen csak el lett küldve. Ha rám hallgatnak, tengerbe dobják ezen tárgyakat, akár hamisítványok, akár nem.
Lady Chelley a sahraira pillant még hosszan, majd a tudósra. Elmosolyodik.
- Hogy ítéli meg ön, professzor? Veszélyesek lehetnek ezek a... csekélységek? Kívánja őket megtartani, vagy hallgat a szakértőre, és inkább a tengerbe szórja?
- Ön szerint… tartsuk meg?
- Szerintem Ön fél. Fél eldobni, és fél attól is, hogy megtartsa. De... nekem van egy remek megoldásom erre, és Salasar mester már sejti, mi. Holnap dobozolja be ezeket, és szállíttassa a kastélyomba. Onnan haladéktalan tovább utazik a Téli Kastélyba. Én fogom elhelyezni. Ha valahol, ott biztosan nem árt már senkinek... főleg nem a kastélynak. Emellett remek hely arra, hogy kikutassuk a természetét és rendeltetését... viszonylag alacsony kockázattal. Mit gondolnak az urak?
- Micsoda szerencse, hogy egymásba botlottunk! Ez fenomenális! Kapitális idea! Annak a kastélynak végre valami haszna is van. Pillanat és jövök, szólok Arthurnak, hogy elvisszük ezeket. Micsoda ötlet…! - dicséri még távoztában is. Egyedül maradnak. Salasar fejét csóválja.
- Ostobaság. Ezek a kincsek csak bajt hoznak, semmi mást...
Mosolyogva figyeli a professzor távoztát, majd komolyan tekint Salasarra.
- És nem mi döntöttük el, hogy kezünkben tarjuk vagy sem őket. Így adatott. Felelőtlenség lenne a félelem által vezérelve eldobni őket anélkül, hogy megpróbálnánk megfejteni a titkukat. Komolyan veszem a szavait, Salasar mester. Ezért kerülnek a kastélyba. Ahova mindketten bejáratosak vagyunk... ahol mindketten hozzáférhetünk. Ahol nincs másnak kárára, és ahol szabadon vizsgálhatjuk őket. Ki-ki a maga módszerével. Ez megfelel?
Salasar elfordul. Válla fölött még szól.
- Tegyen, belátása szerint, medeem. Én ezekkel a kincsekkel végeztem. Kutatásom húsz évvel ezelőtt véletlen kezdődött, mikor Basil Vitalius visszatért ezekkel a tengertől, mint egy bolond. Ő maga lesz a megfejtése az eseményeknek. De ön nem hiszi szavam, mondjon bármit. A koporsónál sem és itt sem. Tudom, felesleges figyelmeztettem, mégis megteszem. Ne ártsa bele magát ebbe, mert ha elindul nincs visszaút.
Kilép a teremből magára hagyva a hölgyet, ám nagyobbat nem is tévedhetne Salasar. Jezabel mindig komolyan vesz mindent. Épp ez a baj. A könnyed csevej mögött mindig tépelődik.
- Sajnálatos... de már ránk vetült az árnyéka. - szól még a távozó után. Visszafordul a műkincsekhez, még egy pillantást vet rájuk, majd maga is kifelé indul.
- Újabb bajba keverjük magunkat, asszonyom? - kérdezi a kint álló, mire Jezabel csak kuncog.
- Ugyan már, Cormwall. A két lábon járó baj vagyok. Félek, a közelségem elpusztítja e remekműveket. Menjünk! Későre jár.
"Ami egyszer fölmerült, az újra alászállhat, és ami egyszer elsüllyedt, az újra a felszínre emelkedhet."

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 253

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#59 » 2020.08.27. 22:04

//Cernol-ház, Lady Esthel Thane és Alastair Chelley szállása//

*A Cernol-ház kicsiny belső kertjének közepét otromba földbe ásott cölöp csúfította el. A palus Alastair Chelley gyakorlásának eszközéül állíttatott, hol napjainak további részét töltötte, miután az Univerzitásról kocsin érkezett haza Dren Cagirn deák, fogadott nevelője kíséretében. Mikor a skólabeli leckék nyűgös repetíciójának elvégeztével a kertbe indult, Seoc MacCrain már ott várt reá, jó szokása szerint a körtefa alatt olvasva. A vívóleckék kezdetben felcsigázták gyermeki képzeletét, ám csakhamar rá kellett jönnie, hogy a fegyverforgatás inkább fárasztó, sőt gyakran gyötrelmes inkább, mint szórakoztató. Kezdetben alig bírt könnyeivel, amikor a hallgatag harcos kettétörte kedves fakardját, mondván, a gyermekkort immár felednie kell. Egyszerű, hántott, nyers fűzfahusángot kapott helyette, mellyel órák hosszán csak keresztvágásokat kellett tennie, amiképp mestere mutatta. Miután a mozdulatok karjába ivódtak, eresztette csupán a palusnak. Majd két hónapja volt már, hogy MacCrain szárnyai alá vette, s az akaratos gyermek hamar elkeseredett lázadást intézett szótlanságában is szigorú tanítója ellen.*
-Vállból indítsd a vágást, kisúr! Ügyelj a távolságra! A karod ostor: a csípőd a markolat, könyököd a szár, a szablyád tüze a sudár! Erővel, kisúr! Azt mondtam, erővel!
*Alastair tenyerén már felfakadtak a hólyagok, de konok elszánással csépelte az oszlopot. MacCrain nem hagyott neki nyugtot. Tenyerén már elevenig hasadt a bőr, amikor könnyes daccal csattant fel.*
-Elég volt! Nem bírom már tovább…!
-Akkor elég, amikor én azt mondom! Folytasd, kisúr!
-De fáj…!
-A fájdalom a barátod és én sosem fogom engedni, hogy elhagyjon téged! Tovább!
*Alastair fogait csikorgatva, elszánt lázadással vágta földhöz fegyverét és elkeseredett szepegéssel, de akaratosan állta Seoc tekintetét. A mester botja könnyen járt, csattanva húzott a kölyök csípőjére, kinek felhápogni sem volt ideje, bokáit máris összerúgták, hogy nyekkenve érjen földet.*
-Ha oda a kardod, hogyan véded meg magad, kisúr?-*hangzik a kérdés, majd bot puffan a földön kepeszkedő Alastair lapockái közé, hogy fájdalmasan vinnyogott fel belé, mint a megvert kutyakölyök. Csupán könnyei fátylán át látta a mellé guggoló férfit.*-Vallet vagy. Sárkányok és sárkányölők vére folyik az ereidben és egyszer te leszel a ceann. Még asszonyaink is bátrabban forgatnak fegyvert, mint némely férfi a királyságban, s jóval többet győznek, mint holmi gerenda cséplése, mi még csak vissza sem üt.-*a férfi kérges tenyerével mázolja el a könnypiszkot a fiú szeplős arcán.*
-A néped kezéből csak holtában fordulhat ki a fegyver, s te fogod vezetni őket egy napon. Karddal véded az árvákat, karddal teszel igazságot a vétkesek közt és a te kardod veszi elsőként az ellen vérét. Más lehet gyenge, lehet rongy, lehet halott, meg is adhatja magát saját belátása szerint, de te nem csak a magad sorsodról határozol, így nem engedheted meg a feladás fényűzését. Soha nem dobhatod el a kardod. Ez a mai leckéd, kisúr! Menj, asszonyanyád vacsorával vár!
*A leckét lady Chelley a tornácról nézhette végig Roslyn és Eviah társaságában, kik aggodalmasan pillantgatnak rá.*
-Lehetne belátóbb is Seoc lovag.-*dohogja Eviah együttérzőn*-Hiszen felmart kezekkel aligha forgathat kardot…és gyermek is még. Szegény Ali…megyek, megvigasztalom.
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 314

Re: Akadémiasziget

Hozzászólás#60 » 2020.08.28. 15:43

Szótlan figyeli a leckét, már szinte az elejétől. Kezét a szoknyája ráncai között megbújó zsebbe rejti, ujjai között apró érmét forgat. Szobor merev arca, hideg kék tekintete semmit nem árul el, részvétnek nyoma sem suhan keresztül rajta. Mintha nem is figyelne igazán. Nem lenne ez meglepő, alig-alig aludt jól mostanában, s a múlt délután altatót hozatott a patikáriustól, hogy képes legyen végigaludni egy éjszakát alkonyattól-pirkadatig. Hol tomboló kultistákkal, olykor sárkányokkal, máskor legyek hullámzó rajával, vagy épp a mélytenger fulladásával álmodik, és az éj, melyen álmában csak a kietlen, szürkébe hajló világ túlvilági csendje lepi meg, már kifejezetten megnyugtató. Sőt... kívánatos. Idejét sem tudja, mikor álmodott szépet, mikor vágyódott vissza hajnali pirkadáskor az álom szürreálisan meseszerű világába. Most már az is elég, ha csend van, magány és szürkeség.
- Várj még...! - Szól a lány után, mielőtt az eltávolodhatna. Nem fordul felé, még az udvart nézi. Ujjai között fordul ismét az apró kis érme. - Lemegyek. Szaladj előre, és mond meg, hogy várjanak meg odalent.
Fel is hívathatná őket, de épp annyi neki is lemenni. Úgysincs kedve igazán Esthellel találkozni, csupán látni jött a fogadott fiát, s így a kertből térhet is aztán a maga útjára tovább majd.

A fürge kis Eviah nyomán, aki amúgy is úgy suhan, akár a szél, s ha teheti, szertelen bóklász a kertekben, már jóval megfontoltabban és lassabban érkeznek le Roslynnal. Hosszú sötétkék ruhája egyáltalán nem követi a városi divat cicomáját, ahogy könnyű esése enyhén hullámzik minden lépésével a redők sötét árnya feketévé teszi hasonlatossá az anyagot. Az egyetlen hivalkodó ebben az anyag finomsága, az aranyszín indás-leveles hímzés, és a kissé mélyebb ruhadekoltázs. Haját könnyű, gyöngyökkel díszített hálóval fogta fel, minthogy a főkötőt továbbra sem állja. Egész megjelenéséből sugárzik a nyugalom, a nemesi tartás, a megfontoltság... és ez valahogy a kedvességen túl hideggé és merevvé is teszi. Mint egy márványszobor: ott van előttük, de megfoghatatlan távol mégis.
- Gyönyörű délután ez egy kis erőpróbára, MacCrain lovag. Örülök, hogy Ön az, aki remek kardforgatót fog faragni a jövendő ceann-ból. Ha lenne oly kedves, szót váltanék önnel vacsora előtt... ám előbb... Alastair, gyere ide kérlek!
Leguggol, hogy felvegye a földről a ledobott gyakorlókardot. Szép kis penge... néha-néha, mikor a bátyja otthon volt, s maga is hazatérhetett néhány napra, látta, épp ilyen formával gyakorolt ő is.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Vissza: “Zubogó városa”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég