Akadémiasziget

[handsofgod]

Zubogó városa egy évszázada rakta fészkét oda, hol a Haragos, az Aranyág, a Molnár-folyó és az Azúrkék folyama egy közös vízgyűjtő tavat alkot, mely maga is a Zubogó névre hallgat. A Haragos torkolatánál a tóból kisebb-nagyobb szigeteket hasítottak ki, s ezeket erődítették meg. A város kőcsipkés tornyai, patinás kupolái és száznál több hídja messziről vonzzák a vándort, kapuin és kikötőjében az áruval rakott karavánok és caravellák sűrűn forognak. A szigetek némelyike csak kisebb hajókkal közelíthető meg. Fegyverviselés a város utcáin megengedett, kivételt képez a Koronasziget, ahova csak a nemesek és a katonaság, valamint az őrség tagjai léphetnek be felfegyverkezve.

Az Akadémiasziget külön szigetre épült, s itt neveltetnek a nemesek és jómódú polgárok gyermekei nem csak hivatalnokká, de amennyiben tehetségük mutatkozik hozzá, varázshasználókká is. A sziget a komoly tanulmányokat folytató elszánt tudósoktól a borissza senkiházi deákokig bárkinek lehetőséget nyújt tanulmányait folytatni, de akár szórakozni is számtalan kocsmájában.

[Eulisess Scarletwound]

///A Vörös Királynő nyomában c. kaland lezárásnak estéjén///


*Összességében, bár megvan az áhított diadém, gyászos volt az egész kaland. Számtalan ember süllyedt alá a tenger mélységébe. Nem beszélve a drága Fiori-féle hajókról... Ez a tény pedig szinte biztos, hogy rányomja a sötét bélyegét a diadém presztízsére. A rég elveszettnek hitt Eldalos-ág is megkerült, de mindhiába. A Iker-szigeteken ragadtak életük végéig…vagyis a tényeket tekintve, jó, ha pár napig… Gyászos és szégyen teli!

Talán nem is ártott, hogy a tanácsos az éj leple alatt, mint a tolvaj szökött vissza két hű szolgálójával a városba. Kis lélekvesztőt fogattak és rögtön az Akadémiaszigeten állapodtak meg. Átvágtak a sziget szűk utcáin, hol szerencsére egy lélek sem volt már. Úgy érkeztek el az Igazságügyi Palota magas és tekintélyt parancsoló épületéhez.
Ha valaki elsétál a téren, az épületre vagy úgy tekint, hogy mily szép és jó, hogy van. Ezek a tisztes polgárok. Vagy pedig átkozza, gyűlöli, de féli is. Ők pedig a társadalom mételyei.
A tér egyik sarkába nagy faemelvényt állítottak. Három akasztófa ennek az emelvénynek az állandó dísze. Nem gyakran akasztanak, de ha igen, annak mindig nagy híre van, s akkor mindig teli van a tér kíváncsiskodókkal.

Azon az estén a tér kihalt volt. Ezt kihasználva, gyors léptekkel ment a három vándor az Igazságügyi Palota bejáratához. A kapuőrök kissé akadékoskodtak, azonban mihelyst megtudták ki a csendes harmadik fél, a robosztus, díszes fémajtók sarkig kitárultak.
A Scarletwound-hollót viselő szolgák megjelentek. Lordsága hozatta őket egyenesen Fekete Völgyből. Nem sokat váratott magára lakosztály kényelméért felelős udvarnok sem, az örökké hajlongó Sabastian Turrin sem. Jó szokásához híven, szinte földig hajolt ura és parancsolója előtt, majd felvezette a negyedik emeletre, mit a lord távollétében csinosítottak ki. Minden és minden azon az emeleten Scarletwound ízlését fejezték ki.
Az ébenmárvány padlók, a csontfehér oszlopok, a díszes csillárok és a falon függő Scarletwound ősök arcképei, miket fekete völgyi eredetijükről ügyes mesterek másoltak le. Néhol egy rég elfeledett nevű birodalom utolsó hátra maradt műkincsinek tökéletes utánzata üdvözölte a folyosón járót. Persze az eredetileg mezítelen szobrok vörös kelmét kaptak öltözetül. A tanácsos bármennyire tiszteli a Régi Birodalmakat és azoknak műveit, nem tudta soha megérteni miért nem kaphattak a szobrok alakjai tisztes ruhát. A számtalan szoba, melyek egykor talán dokumentumok temetőjeként álmodtak hosszú ideig, most felébredve egytől-egyig új jelentés és értelmet nyertek. Persze talán legfeljebb maga a tanácsos, az építész és Sabastian ismerte az összeset. Lett vendégszoba, konyha, étkező, fürdő, könyvtár, dolgozó, egy kisebb kápolna és még olyan szobák is, melyek ajtaján sok-sok lakat függ így rendeltetésük ismeretlen maradt a sokak számára, s csak kiváltságos kevesek ismerik titkukat.

Ezeken a folyosókon járkál immáron pár napja a tanácsos. A királynak levélben már elmesélte, mik történtek, a diadém elszállítását is megígérte. De még van egy-egy elvarrandó szála. Azonkívül is, hogy a legénység özvegyeinek kisebb összeget folyósít...*

[von Frundsberg]

*Egy nap múltán, amidőn a tanácsos dolgozószobája magányába lépne, a robosztus tölgy íróasztalon ezüsttálcán pihenő levél fogadja. Pecsétje fekete és címertelen. Gyászüzenetet hoz így a hírvivő, avagy...
Amint feltöri a viaszt, gyóntatója apró, alázatos emberre valló betűivel szikár sorokat olvashat, mik kevésbé értő szemeknek nem tűnnének többnek az atya lelki gyermekének szánt szikár hitbéli bátorításnál.

"Az Egyistenben szeretett gyermekem!
Reményemet fejezem ki afelől, hogy az Istenanya megoltalmazott messzi ismeretlenbe vivő utadon. Tudom, sok derék élettel fizetted meg az árát, de hidd el, az érdemesek nagyobb jutalmat nyernek a földi, s rajta keresztül az égi monarchának áldozva magukat, mint az bármely gyarló hívsággal kifejezhető volna. Ne emésszen hát bú, jóakaratodért megfelelően méretsz majd meg a mennyei ítélőszék előtt, efelől biztos vagyok.
Míg oda voltál bátorkodtam intézni a birtok ügyeit. Pej kancád, minek szilaj kedélye annyi fejfájást okozott ennek előtte, új karámba vitettem, s hogy egyedül ne érezze magát, kedves kecskegidókat tetettem melléje, kik pajkosságra nem csábítják, s nem restek mekegésükkel álmodból is felverni, ha a forróvérű jószág szökésen törné fejét. Meghidd, erősen lázadozik új helye miatt, csupán reménykedem, nem tesz kárt magában.
Ifjú vadászsólymod jól viseli magát. Fiatal még, s messze vidékekre vágyik, de félek, madarászod nem jól sáfárkodik véle. Javallanám, mielőbb keresd fel, most, hogy hazatértél, különben a drága pénzen vett állatot eltékozolja, s annak beláthatatlan következményei lennének. A sólyomnak vadásznia kell, vért kell ízlelnie, mégpedig mihamarább, amint azt megvitattuk indulásod előtt.
Különben madarászod, e gazfickó meglehetős hitvány dolgokat művelt, míg odavoltál,s ebben úgy tűnik, kulcsárodban cimborára lelt. Úgy hallottam Harmatföldre indult asszonynézőbe, így nyomban ott érheted, ha jól vigyázol.
Járj sikerrel!
Atyai csókomat és áldásomat küldöm:
Winmore"

Scarletwound úr érti a képes beszédet. Lizwetha királyné szűrét kitették a Felső palotából, mit a törődött király nyilván egy percig sem bánt. Társalkodónői helyett szolarissza nővérek veszik körbe, kik árgus szemekkel figyelik minden mozdulatát, s megakadályozzák szemérmetlen légyottjait a követtel. Persze a királyné erős akaratú, makrancos asszony, minden megtesz a szabadulása érdekében.
Seraphion hercegfi ügye tán elkeserítőbb. Eddig is hallani lehetett felőle, hogy nagybátyja hitbeli és lovagi buzgalmát inkább léha mulatságok, fehércselédek és a bor felé tereli. A herceg hajlítható korban van, most dől el, hitvány,gyenge rongy, vagy vitéz uralkodó válik-e belőle. Mihamarább ügyét kell hát ejteni a tervezett hadjáratnak ezen "hegyi király" rablóhadainak megzabalázására.
Chelley úgy tűnik hozzáfogott, hogy a Királyi Tanács zászlósurai közt találjon társat magának. Dacszövetséget köthetett a királyi Tárnokmesterrel, kivel egyetemben már oly hatalommal bírnak, hogy nélkülük aligha lehetne akár egy fogpiszkálót leejteni az ország asztaláról. Chelley azonközben elindulhatott lady Sante-Bouve birtokára a megjósolt háztűz nézőbe, min a tanácsos rajta kaphat, ha elég ügyesen keveri lapjait.*

[Eulisess Scarletwound]

*A tanácsos számított rá, hogy a furfangos pap híreket küld.
Rosszakat.
Mert Egroniában nem egy keringő a politika.
Tollat, papírt ragad. Hozzá is lát a válaszhoz.;*

Lord Scarletwoundtól – Winmore abbénak,
Jó gazdája voltál a teleknek, barátom!
Ami a kancát illeti, leveled olvasása közben eszembe jutott az a karagáj mese, melyben egy tehén és egy kanca megfogadják, hogy jóban lesznek ezentúl és a gazdájukat nem fogják kiszolgálni. A kanca szégyenbe hozta a lovast, mikor nem engedte hátára ülni, a tehén pedig többé egy csepp aranyló tejet sem adott neki. Nagy gondban vala a gazda, mert tudta, hogy az egyiknek meg kell halnia, csak így érheti el, hogy engedelmeskedjék a másik. A gazda hosszas tanakodás után a tehénnel végez, mert tudta, hogy bár az adja a tejet, a kanca hozza a dicsőséget. Ha pedig dicsőség van, akad olyan is, aki szívesen osztja meg vele a tejet.
Ha pedig az én kancám makacs, mint az ördög, akkor sem halhat meg. Mert szép példány, és az egykori gazdája mérges lenne. Talán annyira, hogy elfelejtené, hogy barátok vagyunk, nem pedig ellenségek. Akár tetszik, akár nem, a tehénkémnek kell halnia, majd megnyugszik aztán a kanca, ha többé nem látja. De csak halkan végeztesd ki a szerencsétlen jószágot! Még csak az kéne, hogy a kanca hallja a halálát. Akkor egy életre lemondhatunk róla.
Ami a sólymot illeti, nem féltem. Bár a madarász igen nagy kurafi, de a sólyom szemének ő sem parancsolhat. Az pedig, szerintem már tudod, szarkaszemnek állt, száll a csillanás után. Az a csillanás pedig egy ébengyémánt töretlen fénye. Ameddig a csillogás után indul, addig nem féltem, hisz az én kezemben van a gyémánt.
Ha pedig ideér a fiatal sólyom, már nem sokat tehet a madarász. Ő maga mindig lusta volt, azt hiszem, nem érdemli meg a sólymom őrzését. Megteszem lovásznak. Elkél a keleti istállónál a segítség. Kezdenek ott is szemtelenedni a dolgok. Kedves istállómesteremnek jól jönne a segítség.
Így pedig a sólyom röpülhet szabadon, vadászhat kedvére, az Egyisten kegyelmével.


Köszönöm a gondosságod,
E.S.

*Habár a jó lord nem szeret válaszlevelet írni a kémnek, most muszáj. A királynő szeretője, a zarovari kereskedőnek, az egyik fejős tehénnek, meg kell halnia. Winmore érti a dolgát, nem fog nagy zajt csapni. Valószínű egyik napról a másikra el fog tűnni. Szemtanúk pedig állítják, hogy látták elutazni.
A gyémánt megfejtése egyszerű. Talán túl egyszerű is. Lady Jezabel Sante-Bouve ragadvány neve ez. Észak Fekete Gyémántja. Valami suhanc adta rá ezt a nevet miután megismerte, de annyira találó volt, hogy rajta maradt az ismert kurátoron.
A kedves istállómester? A király számos fattya közül a legsikeresebb. Lord Halfdan Verdis. Zászlósúr, Keletvég kapitánya. Ő tartja kordában a karagájokat.
Lezárja a borítékot.

Még egy levelet ír immáron más címzettnek. Ha hadjáratot akar, ide kell csalogatnia és magának meggyőznie még valakit. Levele hozzá így szól;*

XIV. Balthusnak, kit ezen kívül XIV. Bölcs Balthusként is ismernek, ki minden halandó közül a legigazabb, cselekedeteivel példát mutat a sötétben tévelygőknek és igaz híveknek egyaránt, kire maga a Fényes Úr mutatott rá, hogy legyen földi helytartója, küldi szívből jövő jókívánságait és áldja minden órában nevét, hű szolgája Eulisess Scarletwound az Egyisten és az Istenanya kegyelméből – bár gyarló földi életében sohasem szolgált reá ekkora jóindulatra - Barad király Főtanácsosa.
Szentséges Atyám és kegyelmes uram, hódolattal ajánlom magam szentséges lábaid csókolva. Országunk ismét győzelmet arathatott, így az Úr lobogója magasra feszítve, büszkén loboghat várjainkon. Egy rég elveszettnek hitt ereklye került vissza az azt megillető tulajdonosához, a Koronához. Ez az ereklye nem más, mint maga a Vörös Királynő. Biztosra veszem Szentséges Atyám, hogy hallottál már róla, hiszen magad is kedvelője vagy az relikviáknak és azoknak gyűjtésének. Bár ez nem affajta szent ereklye, mint a te gyűjteményed darabjai, ez a fenséges Eldalos-ház múltjának része. Mindazonáltal Szentséges Atyám, könyörögve kérlek, jer’ el ide Zubogó városába! Az ifjú Seraphion herceg hamarost bevonul, és nagy mulatságot rendeznek a város polgárai számára, hisz időtlen-idők óta a Nemesvér nem nézett Észak felé sem.
Jer’ hát ide Szentatyám és légy részese te is e boldog óráknak! Az ünnepség fénypontja lehetne, ha megáldanád a Vörös Királynőt és tenmagad helyeznéd vissza oda, hová igazán illik; a herceg fejére.
Teljesítsd híved kérését, tisztítsd meg az ereklyét az évszádok fertőjétől, mert ha így teszel Észak hívő népe bizonyosan új erővel szállna szembe Ködvadon rémségeivel, s tudjuk jól; a hideg beálltával a harcok csak nehezednek, elkél a lélek is a kard mellé.

Eulisess Scarletwound s.k.

*A két levéllel két különböző futárt bíz meg.

S csak eztán kezd el gondolkozni az özvegy sorsán...*

[Jezabel]

Alapvetően nem érdekelné a város törvénykezése, hisz nem az ő városa Zubogó. Mégis, kivételesen, hogy meghívást kapott, csendesen lép be az épületbe. Nem nagyon fogják feltartani, pontosan tudják, ki érkezett, s Jezabel ezúttal valóban Harmatföld grófnőjeként lépett be a Palota épületébe: Hosszú fekete bársonyruhában, földig érő, vastag, ezüst sújtásos és nyestprémes kabátban, haja oly bonyolult módon csavarva fel, hogy annak nyitjára férfiember soha rá nem jönne, ébenfekete tincseiben fehér gyöngyök csillognak.
Nincs kérdése senkihez, kedvesen odabiccent azon keveseknek, akiket ismer még az Akadémiáról, s egyenesen a páholy felé indul, mely a III. számú terem éke, s máskor oly üresen áll, hogy a III. számú teremben nem is tartanak már csak apró-cseprő ügyek felett ítélkezést a városbírák. Bár oly érzése van, nem a tolvaj miatt rendelte oda lord Scarletwound... s a végén még valóban képes volt bíróság elé citálni Vercole Serratat.
Ha úgy tett, hát úgy tett, nem különösebben látszik, hogy zavarná Jezabelt, ahogy a páholy ajtaja előtt álló inat előtt megáll.
- Őlordsága már vár.
Kedves, szerény mosollyal várja, hogy bejelentsék bent érkezését, és beinvitálja a tanácsos.

[Eulisess Scarletwound]

*Az Igazságügyi Palota a Fény Megtestesülésének 1402. évében, mondhatjuk érdekesen működött. Kezdjük azzal, hogy több tárgyalóterem volt, így egyszerre nagyszámú üggyel tudtak foglalkozni a bölcs bírák (már ha nem lenne elég különleges önmagában az is, hogy a bírák aktívan dolgoznak!). Mindegyik tárgyalóterem a szokott mód rendeződött be. A három bírák magas pulpitusa, egy piedesztál valahol középen, melyen a Törvénykönyv helyezkedett el, a védők és a vádolók asztalai és a terem többi részében padok sorakoztak, azon polgároknak, akik éltek jogukkal és meghallgattak egy-egy esetet.
De nem így a nevezetes III. Tárgyalóterem!
Az valami nagyon érdekes volt! Elsőként is nagyobb is és díszesebb is volt a többinél. A pulpitusokat drága márványból faragták ki, a székek, még a vádlotté is, többszörösen párnázottak voltak. S ide bizony még a polgárok is csak meghívással léphettek be. Bizony. Meghívással. Hiszen ez a terem afféle színház volt a környék arisztokráciájának. Ez bizonyítandó megtoldották a termet egy szép páhollyal is, honnan csak az igazán kivételesek élvezhették az élőszereplős drámákat, melyeknek szereplői vagy maguk a kékvérűek, vagy egy nagyon ismert és galád személy.

Valahogy így működött hát a nevezetes III. Tárgyalóterem.

Viszont lord Scarletwound beköltözésével felborult a tárgyalások tisztes rendje. Minden bíró a tanácsos kedvében akart járni, ki be-bejárogatott a hétköznapi tárgyalásokra, ezért közös megegyezéssel felrúgták a szabályokat. Ezentúl, ha neszét vették, hogy a Kopó érdeklődik egy bizonyos tárgyalás után, akkor azt rögtön átették a III. Tárgyalóba. Hadd üljék kényelmek közt az a jóember!
S mikor megjelent és helyet foglalt a páholyban, a kor híres színészei megirigyelték volna azt a játékot, azt a kellemet, amivel a bírók igyekezték a lordot szórakoztatni. Nem tudni, hogy értékelte ezt a vásári játékot a tanácsos, de biztos, hogy tudott róla.

Egy ilyen tárgyalásra volt hivatalos lady Sante-Bouve is. Nem is húzták az időt, a bejelentés után rögtön a páholyba vezették.
Mikor pedig belépett, elé tárult a híres-neves terem. Még talán egy futó pillantással illeti a bírákat, a strázsákat, a vádlót és magát a koszos göncökbe öltözött vádlottat is, mielőtt Scarletwound a képbe áll. Szívére helyezi kezét, úgy hajol meg.*
- Isten hozta grófnő! Örülök, hogy méltóztatott eljönni. Foglaljon helyet. Azonnal kezdődik. -*bár a tanácsos nem tűnik izgatottnak, szavai is enyhén savasak, úgy beszél az egészről, mintha most lépett volna be a hölgy egy Fiogaryn vagy egy Audren darabra.
A helyzetet talán csak fokozza, hogy miután kényelmesen elhelyezkedtek, egy szolga lép mögéjük és kettejük közé tol egy ezüsttálcát. A tálcán pedig akkor még ritkaságszámba menő holmik feküdtek.

Két színházi látcső.

Scarletwound egy laza kézmozdulattal, némán kínálja fel az egyiket. Ő maga még nem nyúl sajátjához, hanem fürkésző szemmel nézi a feketehajú asszonyt.*

[Jezabel]

Elegáns udvari meghajlásában nincs kivetnivaló. Mennyire más ilyenkor, mint amikor épp valami ereklye után kajtat a koszban, nadrágban, senkit nem kímélve! És furcsa mód ez a szerény, szemét lesütő leányzó is pont annyira természetesen fakad a lényéből.
- Meghívása meglepett, Főtanácsos Uram! - Apró mosolya viszont arról árulkodik, hogy mégsem veszi zokon.
A felkínált helyre elegánsan helyet foglal, szép tartással ül, láthatóan abban a szoros fűzőben órákig el tudna ülni egyenes tartással, felszegett állal, amiként az valamire való nemes kisasszonytól elvárható. Karcsú hattyúnyakában egyetlen ékszer látszik, ahogy kabátját leveti, az aranykévés Egy szimbólum.
Az egyetlen színdarab, amit játszanak e teremben, az övék. Csak még nem tudja, mi az ő szerepe, s valahogy nem is van kedve ráállni holmi szerepekre. A felkínált látcsőkre pillant, majd karcsú kis kezével elveszi az egyiket. Ahogy Eulisess fürkészi, meglepheti talán, hogy valóban nyomot hagyhatott rajta az az átok, hisz némileg idősebbnek tűnik saját koránál. Nem sokkal... épp csak inkább érett nő, semmint nemrég eladott kisasszony. Tekintete rezzenetlen nyugalma nem rideg, vagy kegyetlen, sokkal inkább a nyugalom megnyugvása valóban.
Elegánsan emeli a látcsövet a szeméhez a vékony pálcával, hogy jobban lássa az eseményeket... nem mintha tudná, ki és miért van itt.
És hallgat. Egyetlen kérdést nem tesz fel, türelmesen vár, míg megkezdik lent a színdarabot, és Eulisess megtöri fent a csöndet. Mert akkor már senki nem őket figyeli majd, mindenki a tökéletes alakításon fog erőlködni, s akkor... akkor beszélhetnek ők maguk is észrevétlen.

[Eulisess Scarletwound]

*A lord szemével követi lady kezét, ahogy elvesz egy látcsövet. Rövid ideig merőn néz maga elé, de végül követi a példát, elveszi sajátját. Az előtte lévő párkányra helyezi.
A lentiek pedig szavak nélkül diskurálnak. Összenéznek, mosolyognak, hol a ladyt, hol a lordot vizslatják. A három bírák a pulpitusukon igencsak kaján mosollyal tekingetnek a páholy felé...Még ezek a nagy tudású emberek sem tudnak ellenállni olykor-olykor a szaftosabb pletykáknak.

Pár pillanattal később a teremőr úgy gondolja, eleget vártak, ideje kezdeni.*
- Kezdődjék hát a Horge kontra Hery tárgyalás.
*Eztán egyesével bemutatja a bírákat, akik nevük említésekkor felállnak. Miután a teremőr bevégezi a bemutatást visszalép helyére és a legmagasabban ülő bíró ismét feláll, hogy beszédet tarthasson a páholyban ülő ’nagyra becsült államférfi’ és a ’környék tartópillére’ tiszteletére. Szónoklata leginkább a hölgy személyéhez szól. Tele van közhellyel és egy holt nyelv frázisaival, melyet szinte csak a kor tudóselméi beszélnek.
Miután befejezte, elkezdik a valós tárgyalást. A vádlottat közelebb szólítják a pulpitushoz. Az eleget is tesz a kérésnek, odáig megy, ameddig asztalához fűzött láncai engedik.

Igazán szomorú, hogy a kikérdezés alatt kezd beszélni Scarletwound. Talán a lady nem is tud teljesen figyelni az odalent folyó párbeszédre. De egy bizonyos, a tárgyalás egyes szófoszlányai megtalálják a páholyt, hiszen olyan fennkölten hangsúlyozzák őket, hogy lehetetlen nem hallani.*
- Érdemet érdemre gyűjt, grófnő. -*dicséri a lord, miközben a vádlottról le sem veszi a szemét* - Az atyának, mi az atyáé, a fiúnak, mi a fiúé. Megtalálta és hamarost elviszi Koronaékkőbe a jogart, s most nekiadja a legendás kardot a hercegnek. Őszinte elismerésem.
-…most, hogy az alapadatokat egyeztettük. Kíván-e védekezni az felhozott vádak ellen?...Hát persze. Kezdje csak. - *szól a főbíró.*
- Zubogó urai és polgárai már javában tervezik, hogy hatalmas mulatságot rendeznek. -*int a szolgának közben.* - Úgy hallom, van olyan üzletember, aki már most raktározza a szeszt. De nem csak az üzletről szól ez a nagy esemény. Nem. Észak magányos provincia. Ritkán, szinte sohasem jön erre a király. Tudja, hogy megvan az oka.
-…ártatlan vagyok bíró urak! Nem loptam én sohase’ mindig tisztes munkából éltem, szegények vagyonk a feleségemmel és a gyerekekkel, de lopni, aztat sose tenném. -*hangzik fel a védelmi szólam egy része.*
- Süteményt és teát is ígértem. -*ekkor lép ismét közelebb a szolga és elhelyez egy ötszintes süteményes tálcát, melynek legfelsőbb szintén teakészlet áll. A kancsóból a gőzzel egyedi aromák szálltak ki, mintegy jelezve, nem abból a fajtából van, amiből a parasztok szörcsögnek. A szolga a két porceláncsészébe önt egy-egy adagot.*
- Megtiszteli a királynőt? -*kérdezi Scarletwound. Ez annyit tesz, hogy kér-e bele tejet. A néhai királynő, Agatha, igencsak szerette a teát és egyik hóbortja volt, hogy tejjel igya. Már életében is divatossá tette, de halála után az udvari arisztokrácia nem is issza máshogy.* - Bevallom ,mikor először írt, s láttam a Sante-Bouve címert rögtön a megboldogult Gregoir úrra gondoltam. Az Egyisten vigyázzon halhatalan lelkére. Hogy viseli a gyászévet? – *le sem veszi szemét a grófnő arcról, miközben a tálca felé mutat.* - Egyen valamicskét a tea mellé. Sok süteményt készítettek a konyhán, de kimondottan ön miatt vajas kekszet is. Igazi északi különlegesség. -*teszi még hozzá mielőtt a lady szóhoz jutna.*

[Jezabel]

Jezabel csendesen figyeli a lenti eseményeket. Arca keveset árul el... nem azért mert a közömbösség maszkját húzta volna, hanem mert még maga sem tudja, miként vélekedjen mind az elhangzottakra, mind a jelenetre. Eleinte csak a színdarab szereplőit figyeli, s mikor a lord felhozza az ő... érdemeit, akkor sem pillant felé. Egyetlen szóval nem felel, hisz amaz továbbfűzi máris a szavait. Miközben az ártalmatlannak tetsző beszélgetésbe kezdenek, az érkező tea és sütemény mérhetetlen viszolygást vált ki benne. Ha temperamentumosabb lenne, hozzávágná mindkettőt a szolgához, de úgy, hogy a lord is kapjon belőle... de mivel megtanult uralkodni nem csak cselekedetein, de érzelmein is, így csak a tekintete szigorúan megrovó.

- Ha teázni óhajt hívni, ne egy tárgyalásra invitáljon. A sütemény és a halandó bűnök feletti döntés nem fér meg egy asztalon. - Közli csöndes komorsággal a lorddal... ezzel a kedvességgel sajnos most melléfogott. Szinte már sértő... persze nem személyével szemben, hanem a helyzet keserű komolyságával szemben, hogy ez egy tárgyalóterem, ahol emberek bűneikért bűnhődnek. Ennél groteszkebbnek már csak azt érezné, ha vesztőhelyen csemegéznének. Persze, annyira nem érzékeny és hirtelen teremtés, hogy akár csak hangját felemelje. Egyszerű jelzés volt csak, hogy nem kér sem teát, sem süteményt.

- Zubogó Városi Tanácsa minden bizonnyal kitesz majd magáért, a Magiszterek pontosan tudják, milyen előnyökhöz juthatnak. Ha úgy veszem, Őfelsége továbbra sem látogatja meg Harmatföld tartományt, egyelőre nem keresett meg annak igényével, hogy Sárkánykőn kíván pihenni, vagy épp Érctoronyig is ellátogatna, netán élvezni kívánja Nemesvíz fürdőit... amit meg is értek, s magam is ezt látom biztonságosabbnak.
Azt persze már megtartja magának, hogy minél messzebb van ide a korona, annál jobb nekik. Király-tartani ugyanis nem kifizetődő, általában egy egyhetes látogatásra rámegy a vidék teljes éves elraktározott élelme és itala, emellett jelentős anyagi kiadás a családi kincstárból.

- Ami pedig kedves, jó-emlékezetű uram illeti, ki maga óriás volt még saját népe között is... hiánya fájó űr. Ez év igen megterhelő volt számomra, hisz mind a kurátori feladatokat megörököltem tőle, mind a nem csekély méretű birtok igazgatását, mi ily nyakas férfiak között, kik hű alattvalóim és támaszaim, nem egyszerű. S bár a gyászév nemsoká letelik, ugyan ki parancsolná meg az asszonyi szívnek, hogy feledje, ki szerető támasza volt? Mégis tenni kell, hisz Harmatföldnek örökös kell.

Talán nem lehet oly különös Eulisessnek, hogy nem is említi, hogy bizony az asszonyszív magányos, ha szeretett ura eltávozik, hiszen Gregoir úr benne volt már ugyancsak a férfikorban, mikor elvette az akkor még alig csak ifjú leány Ludmilla Ardenandot, aki szinte egész életét egy irgalmas nővéri rend monostorába bezárva élte le. Ez sem szerelemházasság volt, mint a főrendek között a legtöbb esetben nem az, mindenkinek megvolt a maga haszna rajta. S Gregoir úrnak még nagyobb haszna lenne, ha.... ha az a szerencsétlen átok nem vet véget életének, sőt, meg nem született fia életének is, és nem töri derékba a család sorsát.
Visszahelyezi a látcsőt, és lefelé kezd figyelni, de mielőtt azt hinné Eulisess, hogy a lány elmerülne a látnivalóban, meg is szólal.

- Gondolom Chelley látogatása aggasztja. Lord Verdist lekötik a keleti határon vívott háborúk, utolsó híreim szerint még a hó be nem temeti a Sárkánygerinc útjait, ott kell maradnia. Persze a hírek lassan jutnak el hozzánk… de ha így lenne, akkor nincs, ki ellensúlyozza a hatalommal szembeni Chelley Liga susmogását a kígyóveremben, csak Ön, Lord Scarletwound. Viszont ha Chelley gróf meglátogat, annak oka nem az, hogy gratuláljon, milyen remek szolgálatokat teszek a koronának. Ahogy Ön sem ezért kéretett ide.

[Eulisess Scarletwound]

*A lord a lady beszéde alatt magához vesz egy csészét,úgy feketén, aztán figyelmesen hallgat. A jelentőségteljes zárszavak után elfordul a hölgytől, hogy a védőbeszéd szavait figyelmezze.*
- Én jó munkásember vagyok, ezt mindenki tudhassa. Ha a kikötőbe kell a segítség, én ott vagyok. Ha a házak építésénél kellek, akkor is megyek. Családom van, nem lustálkodhatok. Dolgoznom kell. Éhes szájakat kell etetnem. Mikor ez a Hery úr felajánlotta a rakodásnál a segítséget én elvállaltam. Pedig mondja nekem a feleségem még a reggel, „Horge eszedbe ne jusson segítkezni ennek a Herynek! nagy zsivány!”. Mondom erre neki, hogy a munka, munka a gyerekeknek enniök kell. Jaj, szegény fejem, ha tutam volna, hogy ilyen csúnyán becsapnak!

*Ekkor visszafordul. Egy korty után hozzákezd.*
- Tudja, mikor váratlan meghalt a nemes Sante-Bouve gróf, már szinte másnap gyülekeztek azok, kik el akarták venni az özvegyét. Mindegyikük a gyászév leteltére várt. Ott volt a hirtelenszőke Ambrosius Zyllah. A vadászgató Ulfen. A fényes páncélú Foster. Az örök vidám Wylkinson. Még a vénlegény Pfaltz is beadta volna a derekát, otthagyta volna a lumpolást. Persze, persze nem csak a páratlan szépsége miatt lett ennyire népszerű, azt tudhatja. Jelenleg ön Észak kulcsa. Akié a keze, azé a királyság e szép szeglete. A kérők nem haragudtak egymásra, úgy gondolták majd a legérdemesebb éri el a célját, úgy gondoltak az egészre, mint egy tornára. Csak a dicsőség mellé most asszony és birtok is jár. Így volt ez, míg Chelley be nem jelentette, hogy senki más nem érdemes az ön kezére, csakis saját öccse. Ekkor mindegyik úr egyik pillanatról a másikra visszalépett, nem akart többé kérő lenni. Én magam ennyit tudok Chelley szándékairól. Se többet, se kevesebbet. -*ismét kortyol egyet.* - Az ön döntése, hogy elfogadja az ajánlatot vagy sem. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a kérők a Sante-Bouve birtok felé igyekeznek, rövid időn belül meg is érkeznek. De téved, ha azt hiszi, hogy ez lenne az ok, miért ide hívtam.
-…bíró urak megátalkodott ördögfattya ez a Hery! Csak a házamra, meg a telekre fáj a foga, én mondom!
- Utazásunk előtt kaptam egy levelet testvérétől Ardenand úrtól, hogy audienciát kér. Levelében fontos kérést említ, mit nem tud leírni, s kéri, látogassam meg mihamarabb. Rögtön ezután írt húga is, hogy töltsek el egy rövid időt az Ardenand-birtokon, hadd pihenjem ki a fáradalmaimat, hadd idézzük fel közösen a két nagy család közös érdemeit. Majd furcsamód öntől kaptam levelet…-*újabb korty.*- Lassan igazán nem állja semmi utamat, hogy elinduljak meghallgatni testvére kérelmét, s túl akarok esni az audiencián, még a hercegnek rendezett vigalom előtt. Így hintót fogatok és útnak indulok. Arra voltam kíváncsi, elkísérne-e? Visszaúton pedig tán a vörös Chelley is megérkezik…