Oldal: 2 / 2

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2018.02.01. 20:54
Szerző: Jezabel
Nos rendben, akkor ha megbocsájt...
Ezzel a boltos át is megy a ladyhez, aki közben remekül lefoglalta magát Cromwallal. Végülis egy aranyozott festett mintás óarany színű selyem szemmaszkot választ, Cromwal fizet, és a páros már indul is kifelé.
- Kalapot is szeretne, asszonyom?
- Óó nem, azért ne ürítsük ki a kincstárat holmi kalapokra...

A művész ezzel pedig vissza is tér Kayhez.
- Nos akkor állok rendelkezésére... hozom a szénceruzát és a lapot, kérem, foglaljon helyet addig...
Az egyik szék felé invitálja Verast, majd ő maga elmegy az eszközeiért.

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2018.05.11. 22:57
Szerző: von Frundsberg
*Az Aranyágon folyamiránt díszes flotta ereszkedett a hideg tengernek. Amerre a folyó tavaszi naparanyban csillámló teste ringatta a dúsan dagadó Eldalos-fehér zászlók alatt sikló bárkákat, a szájtáti nép hosszan kísérte őket. Szenténekeket zengtek, s ha városon át vitt útjuk, térdepelve fogadták az uralkodójukat hordozó bárkát. A partok mentén királyi nyargalók biztosították zavartalan haladásukat, s ha volt is olyan vidék, hol a botor parasztjait engedetlen úr tüzelte, a csattogó ostorok kicsikarták az illő tiszteletet. De még a rebellis uracskák is csónakon jöttek kézcsókra az uralkodás terhében megfáradt királyhoz, hogy aztán titkárainak adják elő panaszaikat. Mindenki ügyében méltányos ítélet (vagy ha az nem is, annak ígérete született). Csupán a hantföldi Aeron Balassis vettetett a folyóba kardoktól átjárt testtel, minek előtte nem átallotta elaggott öszvérnek hívni a királyt, s tőrt rántani aljas merényre. A parti mocsarakban megbúvó katonáira rajta ütöttek a király ork nyomkeresői és egy szálig vízbe ölték őket, a palotás száguldók pediglen még az este kardélre hányták az egész Balassis famíliát, s földig rontották udvarházát. Így estek az Aranyág vizén megtartott törvénylátó napok, míg a királyi flotta be nem siklott Zubogóba a folyami kapun át.
A városi céhek jelvényeik alatt sorakozva várták az uralkodót, ki hordszékben fogadta az elébe járuló városatyák hódolatát, míg a Veres Darabontok, s a király kíséretében érkezett gárdisták százada feltartották a tolongó utcanépet. A hízott tömeg szobrokra mászott fel, ablakokban csüggöt, hogy akár csak egy pillantást vethessen Barad királyra, kinek arcképét többjük még pénzérmén sem látta. Noha a görnyedt, tavaszidőn is vastag palástba burkolózó szürke, törődött öreg vértelen mosolyával cseppet sem emlékeztetett a mesék bölcs öreg királyára, a csőcselék mégis hálás őrjöngésben tört ki a madárcsontú kéz egyetlen intésére. A királyt rögvest zárt gyaloghintóba ültették, Balathar Finsterys ragaszkodott hozzá, hogy a gárda tisztje közül egynek átvegye a helyét az aranyozott alkotmány cipelésében.
Trompétások és lóháton hordott üstdobbal duhogók adták a fanfárt a díszmenetnek, minek végén tucat szekér haladt, hogy az udvari urak apród gyermekei vasalt ládákból rézérméket, s fél-negyed ezüstöket szórjanak kétmarékkal a tolongó utcanép közé. Eképp kanyargott rekedten zúgó vivátok, önfeledt kacagás és asszonynép imádó zokogása közepette a díszmenet utcákon, tereken, hidakon át. Fejükre a Kereskedők szigetén a favázas házak ablakából virágszirmok, rozs és búzaszemek- a bőség jelképei- szitáltak, a lovak patái alá mezei virágok szálai hullottak szőnyegként. Felettük zászlók kígyózó és dagadó vitorlaerdeje csattogott. A tavaszi napfény bőkezűen mért aranyberakásokon, ezüstkösöntyűkön csillogott. Selyem sallangokat, kristálycsengettyűket hintáztatott a szél, brokát, bársony és kordován tündökölt az udvari nép kellemteljes sokaságán. Zubogó népe aznap valóban elhitte, hogy nincsen szerencsésebb ország az ég alatt Egroniánál, kinek ily bőkezű, szerény, bölcs és igazságos királya van…még ha ezen jelzőkkel csak a pompától való elragadtatásában ruházta is fel.
Alkonyatra járt, amikor az udvartartás tagjai ünnepélyesen tarka vászon fedelű csónakokba szállottak, mik áteveztek velük a Palotaszigetre, hogy az alkonyatban a színes üveglámpások tarka fényrengetege kápráztassa el a mólókról, hidakról lenyűgözötten figyelő sokaságot. Ide már nem követhették őket, hát ábrándokat szőve figyelték, ahogy a mosolyogva integető finom urak, s kecses dámák csónakjai eltűnnek a sziget Úrkikötőjének vízbehajló fűzfaóriásoktól védett öblében. A becses vendég tiszteletére huszonnégyszer sütöttek ágyút, minek diadalmas hangjai sokáig görögtek a víz színén. Aznap este a pórnép is megkezdte a maga fékevesztett ünneplését. A Vámszigeten és az Álomvárosban szinte pár óra alatt kiürültek a borospincék, sok falusi leány -ki szerencsepróbálni jött a városba- egy este során megkereste móringjának árát, s legtöbbjük fattyúval a hasában tért haza. Oly féktelen örömünnep hömpölygött az utcákon, mire csak az egyszerű lélek képes, ha a mindennapok igáját levetve végre hagyja szállani vágyait. Aznap éjszaka egész Zubogó egyetlen szertelen kuplerájjá változott, hol egyszer az évben bármi megengedett.*

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2018.06.06. 22:19
Szerző: Vercole Serrata
*Ügyes-bajos dolgai szólítják a városba. Kedve sekély, még ha egész Zubogó szertelenkedő ünnepségbe csavarodott is. A sajkás alaposan megvárakoztatja, s nem átall négy rezet kérni, hogy átvigye a Kereskedők Szigetére. Felvitte a csatornapatkányok dolgát a semmirekellők istene, hogy hízott polgárokat és finom úrinépet fuvaroznak ide-oda, míg a sokadalom tart. Persze csak egy petákot fricskáz a pökhendi csáklyásnak, a híját pedig egy arasznyira fenyegetőn kivont acéllal alkudja le.
A zsúfolt utcák sokaságában vállal, könyökkel tör magának utat egészen a törp kerületig, hol a Szurdokvárból kiszakadott családok műhelyei, üzletei állanak. A vállán cipelt, olajos bőrökbe csavart fegyvernek nem szánna kontár kezet. Ulaf Zagramornov tenger vért látott fejszéje híres darab, elkél neki a gondoskodás mielőtt a családi fegyvertárat gazdagítaná. A zömök, csuparánc mester markába aranyat mér. Szót nem kap, csupán kurta mormogást három napról, de biztos benne, hogy a törpe jobban érti dolgát annál, minthogy neki kelljen magyaráznia. Úgy tessékelik ki a műhelyből, mintha szeppent siheder volna.
Vállat ránt végül, s továbbáll a kövezett utcák során, honnan a bámesz tömeg már kiszorult. A Thródi Bankház gránittömbje előtt meglassúdik, s belöki annak ezüstcsengőt kondító, méreteihez képest apró ajtaját. Odabent puritán egyszerűség fogadja. Zubogó legpatinásabb bankja sosem árulkodott kincseiről, oly egyszerű volt, akár feje, a több mint hétszáz telet látott Thródi Boffó ki a mai napig sovány kenyérnél és fekete sörnél egyében nem él, hiba ül aranyhegyek felett. A csengőszóra egy unoka -tán dedunoka- érkezik, bár annak szakálla is tucat fonatban omlik öve alá. A törp kérdő tekintetére, ravasz vigyorát ölti fel*
-Letétbe kívánom helyezni birtokaim jövedelmét a Fény 1401. évének Nyárelő havától az 1402. év Nyárelő haváig. Emitt meglel uraságod a főkönyveimben minden számadást. *teszi a törp elé a veszteségről szóló nyilvántartást, két adósságlevelet 10 és 15 aranyról, mit még a kastély feljavítására vett fel, s egy erszényt, benne 8 ezüsttel. A bankár tömpe ujjai átlapozzák a gyászos számadást, megolvassák a vékony pénzt, majd úgy tekint fel rá, mint a hibbantakra szokás. Keveset kérdez csak, a férfi tántoríthatatlan magabiztossága belé folytja a kétkedést. Pár perc múlva tenyérnyi, hatszögletű fémlapot nyom kezébe, a bankház váltóját a letétről.*

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2019.01.25. 12:03
Szerző: Kay
//A piktornál//

A doktor helyet foglal és összpontosítani kezd, hogy a legpontosabban fel tudja idézni azt a férfit, aki elvette tőle a kislányát. Amikor visszajön a művész belekezd a leírása.
- Nos, a férfi középtermetű, sovány testalkatú ember vállai fejlettek, csapottak.
Mellkasa lapos, végtagjai vékonyak, hosszúak. A nyak is vékony, hosszú, az
ádámcsutka kiemelkedik. Az arca ovális, a homloka magas, az orrnyereg és az orrhát enyhén nagyobb az átlagosnál. A szemek egymástól normális távolságra vannak, a szemöldök kissé vastag, a szemhéjjal csaknem párhuzamosan helyezkedik el, kissé a szemgödör koponyacsontjától feljebb. A szeme barna, de itt-ott zöldes elszíneződést lehet benne felfedezni. A fül hátrasimul, a halánték vonalával csaknem párhuzamos, a száj kissé vastagabb, mint ami megszokott. Az álla oldalprofilból az orrvégtől kétujjnyira beljebb lehet, bár ebben azért nem vagyok biztos. Leginkább szemből láttam az illetőt. Szemölcs, nagyobb anyajegyek nem voltak az arcán.
Erőlködik még egy kicsit Kay, de több egyelőre nem, jut az eszébe.

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2019.01.26. 14:05
Szerző: Mord
*Jópár órába megtelik, mire elkészül a kép. A piktor meglehetőst pontos munkát végez, igaz, többször neki kell futniuk, legalább egy tucat alternatív skicc készül, mire sikerül megalkotni a megfelelőt. Akkorra pedig be is sötétedik odakint.*
- Nos... az úr ezt megkaphatja, de ha kívánja, sokkal tartósabb olajfestékkel is újradolgozhatom. A szén sajnos maszatol és könnyen kopik, a papír elázhat... ez szép olajfestmény vászonra csak egy hét, és két arany az ára ebben a méretben.

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2019.06.25. 07:08
Szerző: Kay
//A piktornál//

-Ki volt a hölgy, ha nem vagyok tolakodó a kérdésemmel?
Teszi fel a kíváncsiságból fakadó kérdést, miközben a piktor ár és festmény ajánlatán gondolkodik.
- Egy fa vagy rézmetszet inkább kívánatos volna, mivel sokszorosítani szeretném.
Néz rá a tőle telhető szelídséggel a doktor, mivel nem szeretné a mestert felbőszíteni. Ugyanis tudva levő, hogy művészi körökben igen megvetett az ilyen praktika. Favágássá silányítja le az égből kapott ihletet. Még mielőtt a házigazda kitalálhatná, hogy megharagszik avagy sem, úgy igyekszik megoldani a probléma fonákját, mint orvosként egy beteg térdszalagját.
- Tudja lehet, hogy megrendelem azt a vásznat is, ha megőrzi nekem miután elkészült. Csak akkor kapná meg akinek szánom, ha már megtaláltam az illetőt. A metszetet pedig gondolom el tudja készíteni egy inasa is gyakorlásképpen.

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2019.07.10. 12:23
Szerző: Mord
- A hölgy? Ohhh... a hölgy. Lady Ludmilla bárónő. Az Egyisten kegyes lehet hozzám, gyakori vendégem bálok idején.
A férfi szöszöl még a rajz pontosításával, majd elégedetten bólogat.
- Fa vagy rézmetszet... Az már más tészta, ahhoz fogadnom kell egy mestert nekem is. De lássa, megoldható, egy aranyból megszámítom, és természetesen megoldható a festmény is. Hanem csak fél évet tárolom el, tovább nem... javaslom, addig keresse meg ezt az illetőt.

Az ár elfogadható, Kay talán rendelkezik is épp annyival, hogy megkapja a nyomdai anyagot, és egy héten belül valóban üzennek neki, hogy átveheti a fametszetet. Szép munka, alkalmas lesz nyomdai sokszorosításra is.


//off bocsánat, ezennel akkor ezt a bizniszt lezárom. Így is túl soká húzódott el, sajnos nincs időm annyi, mint szeretném.//

Re: Kereskedők szigete

Elküldve: 2019.08.04. 09:40
Szerző: Mord
A Fény megtestesülésének 1404. éve, Aranyasszony havának 4. napja, Vásár napja

Eckbert McHaulth majd húsz éve szolgált a városőrségnél. Látott már sokfélét. A szatócsbolt küszöbén ácsorogva szálfa termetével, robusztus alakjával elfoglalta az egész ajtót, a szájtati népség ugyan hiába ácsingózott mögötte a városőrség pikáin túl, ugyan semmit se láthatott a gárdakapitánytól. Ő viszont annál jobban látott mindent.
Látta a sűrű vérpettyeket a padlón mindenfelé. Látta, a dúlást, melynek közepén dicstelen királyként trónolt a halál, ezúttal nagyon is hús-vér testében mutatkozva meg. Szerencsétlen Lauren úrnak aztán semmi bűne nem volt az életben talán. Tisztes öregúr, szatócsboltjában egyszerű, de rendes holmit lehetett kapni, nem is oly drágán, így az alsóvárosiak fel-feljöttek ünnep idején ide vásárolni, a folyó ezen partjára. A vénember most feldúlt, kifosztott boltja közepén hevert, fején oly éktelen ronda sebbel, hogy azt bizonnyal szegelt bunkósbot hasította rajta. Dermedten figyelte a káoszba fulladt rendet, boltjának maradványait, míg körötte az alvadt vér, mint valami groteszk szőnyeg, terült szét.
Ám az öreg Lauren ezen kívül mondhatni nem hibádzott, s ennek Eckbert szívből örült. Amint fel tudta mérni, a javak nagy része is megvolt, inkább ruhák és élelem hiányzott, az viszont szép számmal. Szeme felfedezte néhány fegyver hűlt helyét is, ez pedig erőst aggasztani kezdte. Na már csak a felfegyverzett csőcselék kell ide!
Az ajtó előtt lepillantott maga elé, és a vérpettyeket bámulta, melyek kis tócsában meggyűltek, majd abból hosszanti csúszásnyom vezetett a belső ajtó felé. A raktár lehetett ott, amennyire meg tudta tippelni, hisz a lakrésze az öregnek az emeletre vezető lépcső végén kellett legyen. Kelletlen lépett be, immár nem törődve azzal, hogy véres lesz a csizmája, s átvágva a halál szagától terhes boltocskán belökte a másik ajtót.
Jól sejtette. Raktár volt az. Ott is volt szépen dúlás, de sokkal inkább hátborzongató volt szerencsétlen termetes juhászkutya, mely a padlón feküdt, mint gazdája kint... ám sokkal hiányosabban. Éles késsel metszettek ki húsából jókora darabokat, s a hajdani impozáns állat most üveges szemekkel meredt a gárdakapitányra, nem értvén, ilyen csúfság hogy esett meg vele?
Eckbert McHaulth még egyszer körbenézett, majd visszafordult az ajtóban toporgó városőr felé.
- Sürgősen takarítsátok el az öreget is, a kutyát is. A vénségnek nincs senkije itt, úgyhogy mindent kordéra rakjatok, és szigorú őrizetben irány a Gárda raktára vele. Lefoglaljuk. A csőcseléknek elég annyit tudni, hogy rablás volt, az öreg ellenállt, meghalt. Kutyáról egy szót se. Világos?
- Mint a vakablak, kapitány uram!
- Helyes. Helyes...
A kapitány komor képpel távozott a szörnyű tett helyéről, s azon morfondírozott, vajon az Alsóvárosban hányan laknak most jól az eb kárára? És mi mindent esznek még meg, mikor a kofák kínálatát felszívja az itt parádézó egron nemesség?