Kereskedők szigete

[handsofgod]

Zubogó városa egy évszázada rakta fészkét oda, hol a Haragos, az Aranyág, a Molnár-folyó és az Azúrkék folyama egy közös vízgyűjtő tavat alkot, mely maga is a Zubogó névre hallgat. A Haragos torkolatánál a tóból kisebb-nagyobb szigeteket hasítottak ki, s ezeket erődítették meg. A város kőcsipkés tornyai, patinás kupolái és száznál több hídja messziről vonzzák a vándort, kapuin és kikötőjében az áruval rakott karavánok és caravellák sűrűn forognak. A szigetek némelyike csak kisebb hajókkal közelíthető meg. Fegyverviselés a város utcáin megengedett, kivételt képez a Koronasziget, ahova csak a nemesek és a katonaság, valamint az őrség tagjai léphetnek be felfegyverkezve.

A Kereskedők szigete a kufárok zengzetes szavaitól hangos pirkadattól napszálltáig. Itt találhatók a mesteremberek céhei, a legtöbb jó nevű kocsma, a fogadók, és persze a hatalmas piactér, ahol jó, ha vigyáz az értékeire vásárló és kufár egyaránt.

[Kay]

*Kay két napja járja a várost, s közben néhány, a nemesek által is kedvelt helyet felkeresett már. Mindezidáig azonban hiába, mert egyetlen címert sem sikerült megpillantania olyat, amely hasonlítana a doktor által annyira keresettre. "Kék paizsban fekete hármashegy középsőjén koronából kinövő farkas jobbjában rózsacsokrot tart."*
~Sohasem fogom elfelejteni az arcát, megtalálom!~
*Határozottsága mit sem változott az egy év alatt, amit Fruschina keresésével töltött. Most, a céhek utcáit járva szembeötlik neki egy cégér, amin is egy csokorba szedett ecsethalom díszeleg különböző színekbe keverve. Megfogalmazódik benne egy gondolat és tettel fejezi be azt, bezörget az egyszerű kopogtatón amely már érzékelhető mélyedést koptatott a kissé durva faragású ajtódeszkába.*

[Jezabel]

Talán feltűnhet Kaynek, hogy bentről visszafogott női nevetést hallani ki. Épphogy bezörget azonban, az ajtó már nyílik is. Marcona, idősebb, őszülő halántèkú, északiakra jellemzően megtermett vállas alak nyitja ki, olyasféle, akivel jobb nem kötözködni, hisz mozdulatában hallani a sodronying szemeinek csikordulását, szeme villanásán érezni a fennsőbbrendűek büszke gőgjét (oh átkozott konok büszke harmatföldiek), de főleg mert oldalán kardot visel, vértje felett fekete tabardot ezüst sárkánymintával.
- A mester elfoglalt. Gyere vissza később! - reccsenti Kay arcába a férfi.
- Nem nem... Jaj Cormwall, maga goromba fráter! - nyomakodik az ajtóhoz egy alacsonyabb, kesehajú, furcsán affektáló férfi, olybá tűnhet a város vagy az Adomány szülötte inkább, alig lehet fiatalabb a másiknál, ám egyszerű polgári ruhája felett csupafesték kötőt visel, sőt némi kék festék az arcára is jutott. Bőszen taszigálja arrébb a katonafélét. - Ne rontsa a házam hírét maga haramia! Engedje már be ezt a jóembert na... Hát jöjjön, jöjjön csak!

[Kay]

*Nem száll az inába a bátorsága Cormwaltól. Efféle fickókkal nap, mint nap összefutott pályája, orvosi gyakorlata során. Akkor sem szoktak kevésbé bartságtalanok lenni.*
- Napot! - Biccent a harmatföldinek és ellép mellette, hogy beljebb kerüljön.
*Az arcán nincs semmi amit a marcona alak fenyegetésnek vagy sértőnek találhatna. Egyszerűen csak megindul a mester invitálásának megfelelően. Odabent körülnéz és várja, hogy a mester megkérdezze mit akar.*

[Jezabel]

Minthogy a nagydarab mogorván félreállt, nem is igen kötözködik többet Kay-jel. Jobb híján viszont érezheti magán a tekintetét a férfi: szemmel tartja, mintha valami fenyegető dolog lenne.
A mester boltja kicsi, de sok mindent láthat az utazó, főleg színeket. Az egyik sarokban szépen faragott asztal, elegáns szék, előtte két lépéssel festőállvány egy félig elkezdett festmény vásznával. A másikban egy kiállítás a portrékból, amiket már készített. Bár nem az új koronavárosi trendet követi a technikájában, és elég sötét a színkezelése, valahogy mégis misztikusabbnak hatnak így a képei. Amott egy polcsoron kisebb kész munkák sorakoznak eladásra szánva. Az ajtóhoz közel egy polcon festékek üvegekben, olajok, porok, ecsetek és pálcák, porcelán edények és maszkok, üres vásznak, fatáblák. A falakat körben színes festmények díszítik, alighanem a művész saját keze munkái, no meg néhány pajzs is, különböző mintákkal.
A helységben egyetlen személy tartózkodik még, a fekete ruhás, kissé áttetsző fekete fátyollal félig takart arcú nő. Messziről lerí róla, hogy bizony a nemesség sorait gazdagítja törékeny alkatával, drága bársony ruhájával. A maszkokat nézegeti éppen.
Talán miatta is van, hogy a mester ugyancsak tördeli a kezét. Mintha igyekezni próbálna.
- Miben lehetek szolgálatára az úrnak? A legszebb festmények a városban és a vidéken, mint láthatja!

[Kay]

- A testőrnek igaza volt, valóban nem a legalkalmasabb az időpont, hogy szándékomat elővezessem.
*Pillant a hölgyre majd vissza a mesterre Kay.*
- A nevem Verras, Verras Kay. Orvos vagyok. Néhány napig még a városban időzöm, talán jobb volna, ha nem zavarnám meg előkelő vendége nyugalmát. Több időre lenne szükségem, minthogy azt most sebtében elintézhessük. Megvárjam amíg végez, vagy ha úgy kívánják inkább távozom.
*Így mondanivalója tulajdonképpen szól mindenkihez, igyekszik előzékeny, udvarias, de határozott lenni.
Az orvos nem megy a hölgyhöz túl közel és igyekszik a marcona fickónak sem hátat mutatni. Érzi, hogy feszülten figyelik, mintha a csigolyái közé nyomta volna valaki az ujját, annyira kellemetlen az érzés.*

[Jezabel]

- Hogy mi? Nem... már mint de... Akkor esetleg talán máskor....
Szerencsétlen boltos valahogy elég tanácstalan, hogy most mit csináljon az új vevővel, de a régit se várassa. A marcona fickó medve mód mordul meg, de ezen felül egyéb reakciót nem vált ki belőle Kay mondandója.
- Engem nem zavar az úr. - A valahogy szinte már kínos helyzetet mégiscsak az engedékeny női hang töri meg. - Nyugodtan vonuljanak félre, még úgyis tanácstalan vagyok. Mit gondol, Cormwall? A fekete csipkés, vagy a királykék selyem?
És a mogorva testőr valami csodálatos változáson megy keresztül Kay szeme láttára, ahogy a két szemmaszkot tartó törékeny teremtés felé fordul: egy kissé előre hajol, farkasvicsora mosollyá szelídül.
- Úgy vélem, a feketét lassan el kell hagyja, asszonyom. De a bordó is nagyon jól állna...
- Hmm... Maga semmit nem ért a színekhez. Cormwall.
- Való igaz, asszonyom.

[Kay]

*Kay eltávolodik a másik vendégtől amennyire lehet és maagával vonja a mestert is.*
- Egy arcképet kellene nekem készítenie az emlékeim alapján. Jól eszembe vésődtek az arcvonások, de ez időigényes dolog. Hajlandó lenne kötélnek állni egy ilyen kihívásban? Egy zacskó érmét ér, ha sikerül a bravúr.
*Az orvos nem örül, hogy a mester ilyen tétova fajta. Tart tőle, hogy az előkelő nő kiszolgálása elvonja figyelmét és esetleg nem áll rá az alkura.*
- Én a hófehéret választanám önnek, ha nekem kellene döntenem...
*Kiszól közben udvarias véleményével a szolga-úrnő páros felé, ezzel is a mester üzletének megkötését támogatva. Általában, ha egy nő megkérdezi mi állna jól neki, olyan véleményre kíváncsi, ami kizökkentheti a megszokottból és abban örömét lelheti. Kaynak a felesége jut eszébe, aki mindig férje bevonásával szeret ruhát választani.*

[Jezabel]

A piktor szemlátomást meglepődött a kérésen, mert erősen elgondolkodott, így legalább van ideje Verasnak megvárni a nő reakcióját, mely halovány, kedves mosollyal érkezik.
- A fehér pedig a szép szüzek éke, jó uram. De köszönöm a javaslatot.
A mogorva alak ügyet se vet Verasra, egykedvű várakozásba kezd, míg a nő visszateszi a két maszkot, s másokat emel fel, bársonyos fűzöldet és mályva pirosat. Nagyjából ekkorra leli meg a hangját a művész úr, némi zavart torokköszörüléssel.
- Nos az előbb attól függ, hogy milyen kép lenne, és hogy mit is takar az a zacskó érme. Már megbocsásson az úr, de ha jól értem, ön pusztán emlékezik arra, akit le kellene festenem, de nincs modellem... így hát felesleges lenne vásznat pazarolni erre, inkább olyasmi ez, mint a plakátokon s táblákon a szénceruza rajz a bűnösökről, kik köröztetnek. Annak nem nagy árat szabok, öt rézért elkészítem magának, ha megvagyunk egy óra alatt. Ha nem, úgy minden további óra még öt réz lesz.

[Kay]

-Mifelénk más szempontok szerint értékelik a tisztaságot kedves asszonyom, bocsásson meg modortalanságomért.
Aztán figyel a mesterre, csak-csak megjön a hangja. Az orvos várakozása meghozza gyümölcsét.
~ Rendben van, ez könnyebb lesz, mint gondoltam.~
Gondolja a doktor, persze a piktornak csak rábólint az üzletre.
- Felőlem bármikor nekikezdhetünk, de türelemmel várok amíg a hölgy választ.
Egy kicsit ismét végigméri a testőrt, mert zavarja rajta valami. Valami határozottan nincs vele rendben. Egyelőre ez csak gyanú, de az orvos gyakorlott szeme észrevett valamit. A fickó körmei elszíneződtek, alul kissé barnás, felül kékes színű. Hacsak nem festi őket, amit Veras doktor erősen kétlik, akkor komolyabb baj is lehet úgy vesetájékon.