Oldal: 25 / 27

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.17. 22:03
Szerző: Jezabel
- Várjanak... - Biccent megnyugtatón a hadnagy felé, aki mellett most is haladt.
Lassan léptet vissza lovával a két férfihoz... akik talán nem is igen láthatták még ilyennek. Láthatták már elveszettnek, félénknek, boldognak, bánatosnak, zárkózottnak... de ezúttal oly gyászosan komor, milyen még anno a hajdani Sante-Bouve halálakor sem volt.
- Úgy is mondhatjuk... de walletekkel csatáztunk, uraim. Lorne nem hagyhatta el az őrhelyét, engem kért meg maga helyett, és így tett bölcsen. Thain Thane elárulta Harmatföldet, és aljas tervet szőtt, melybe belerángatta thain Ranaldot is... és sajnos jópár jobb sorsa érdemes lelket. Ám erről a hágónál szólnék inkább, ahol Lorne már vár minket. Ott megtudtok mindent, és dönthettek majd, aszerint, ami a szívetekben lakozik... bár amennyire ismerlek titeket, uraim, inkább az eszetekre hallgattok.
A fejet egyelőre megtartja tépett köpenye alatt, becsomagolva. A seb is erősebben lüktet a lábán.
- Kérlek, ne itt faggassatok... a seb is egyre lüktet, a lovagoknak is ellátás kell, és kevés az időnk. Elkísértek hát? Hisz Ralaidhra hívtalak titeket... még ha nem is lesz ott mindenki jelen. S még ha nem is a kékszeműek elleni harc lesz a tárgya, amint azt korábban terveztem. Pedig olyan ésszerű volt minden... eddig.

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.21. 14:15
Szerző: von Frundsberg
*A két nemzetségfő arca elkomorul. Ramsey homlokát ráncolja, szólna, kérdezne, de az öreg Sigune kesztyűs keze ennyit int: „Hagyd!”. Magába zárkózott hallgatásban nógatják lovaikat tovább az Istenanya lovagjai mellett. Pár óra múltán az égre gomolygó sűrű, füst jelzi, hogy Lorne-őrsége már közel van. Jezabel különösnek találja, hogy a boszorkánymáglya még azóta sem hamvadt el, mióta elindult az erősségtől, pedig annak már hat órája is talán. A havas út dombra kapaszkodik, s akkor tárul szemük elé a kép: a fák koronája fölé nyújtózó őrtorony süvege haragosan zúgó lángokkal ég! Lepett kiáltások moraja fut végig a lovagokon és a thainok kevésszámú kíséretén, s a hadnagy vágtát vezényel, sejtvén a bajt.
Iramodásnyi idő múlva a szorongó sejtelem bizonyosságot nyer. A cölöperődöt támadás érte. Tűzvész pusztít a friss fenyőből, tölgyből ácsolt palánkon. A gyilokjárókról levágott holttestek csüngnek, az udvaron szerte szét csúful megnyomorított, felszabdalt halottak hevernek, a feldagasztott sáron még friss a tócsákban áll a vér. Egrón harcosok, törp és wetomann zsoldosok, lovagok és fegyvernökök felkoncolt testei pokoli összevisszaságban. Látszik, hogy a támadók senkinek sem kegyelmeztek. Az égből sűrű pernye szitál, épületeken őrjöngő lángok előterében a füsttől fuldokolva igyekeznek menteni a sebesülteket. Wallet köztük egy sincsen, ahogy a halottak között sem. Az őrtorony, eközben, mint óriás fáklya, nyöszörögve,ropogva kiáltja sirámait a hegyek felé*

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.21. 18:31
Szerző: Jezabel
- Hmm... Callum újabb máglyát gyújtott volna?
*Összeráncolt szemöldökkel figyeli a felfelé szálló sötét füstöt. Az a máglya már rég nem éghetne, akkor viszont mi? Rossz érzése nőttön nő minden lépéssel...mígnem aztán elérik a dombtetőt.
Döbbent csendben nézi, csak nézi... csak nézi... és egyre gyorsabban veszi a levegőt, egyre nehezebben bírván fékezni azt a mélységes elégedettséget, ami szét akar terpeszkedni a lelkén, és örömtáncra invitálná. A harag és a kétségbeesés vív harcot ezzel a kaján örömmel, s beletelik egy kis időbe, mire képes lesz ordítás nélkül lereagálni, amit lát.*
- Nem... nem nem nem!
*Oly erősen vág a ló véknyába, hogy a lábán zsibbasztó fájdalom hasít végig, s frissen hasad a seb, de mit érdekli épp az épp most, ahogy leszáguld a domboldalon, le, egész a táborhely megtizedelt maradványaihoz. Az edzett csatamén nem riad meg a halál szagától, de idegesen forog alatta a főtéren. Hiába keres, nem talál senkit, ki elmondhatná, mi történt... de mi más is lenne beszédesebb, mint a romok, a testek, a lángoló torony...*
- Hadnagy! Indítson keresést a túlélők után! Valaki csak képes volt elmenekülni! Thain Sigune, thain Ramsay... segítsenek a lovagoknak. És az Egyisten nevére, derítsük fel honnan jött a támadás! Látni akarom a nyomokat!
*Haladéktalan a völgyszáj felé indul ő maga is. A nyomok ugyanis két dolgot fognak megmondani neki: melyik irányból támadtak? Ki vagy mi támadott? És hová meneteltek el innen a walletek...*

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.27. 14:08
Szerző: von Frundsberg
*Lady Ludmilla a holtesteket kerülve átvág az erőd udvarán. A lángok forrósága könnyet csal szemébe, vállára, hajába hamu és pernye száll. Lova idegesen rázza fejét a vérszagtól és a tűztől, erősen kell sarkai közé szorítania, hogy ne ugorjon ki alóla. Szeme nincs a hadi taktikához, de azt így is látja, hogy a támadás a völgyszájra néző cölöpbástya felől érkezett, minek ácsolata szinte teljes egészében szétvetve, immár nem több gyászos roncsnál. Üszkös gerendák, mint feltépett véknyú zsákmányállat csupasz bordái, merednek a hágó felé, a bástya borona-pártázata félig leszakadva, elszenesedve csügg alá, csak megolvadt ácskapcsok és szenes csapolások tartják néhol. Úgy fest, mintha egy óriási kalapáccsal épp itt ütötték volna be az erőd falát, ahogy a hordó dongáját szokás. Azonban felhagyott ostromszereknek nyoma sincs, annyi puskaport pedig nem tároltak az erősségben, hogy robbanásra gyanakodhasson, hiszen ágyúkat nem, csupán alig tucatnyi kézi arkebuza jelentette tűzerejüket*
-Asszonyom!-*Sigune csúszkálva a véres sárban, vágtázik elejbe*-Lorne!-*kiáltja felé a füsttől krákogva*-Callum a toronyban rekedt, a lángok között!

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.27. 16:24
Szerző: Jezabel
*Sejtése igaznak tűnik, amint meglátja, miként törtek be az erődítésen át. Akármitől nem olvadna így meg a fém kapcsok sora.*
- Lejöttetek hát... Mi az?
*Sigune felé fordul, s hallva annak szavait, még jobban lesápad, ha lehet ezt mondani. A szemei villanak, az ajkai megfeszülnek, ahogy megfordítja a lovát.*
- Kihozom. Legyenek résen, ezt a falat sárkány égette fel. Ha bármi furcsa hangot hallanak, bárki furcsán viselkedik, azonnal minden wallet visszavonuljon a lehető legmesszebb nyugatra! Most jöjjön....
*Ezzel ismét indulásra sarkallja a lovát. Egyre kevésbé érzi, hogy fájna a lába... és ez egyre inkább zavarja. De csak a lángoló toronynál áll meg. A lőrésszerű ablakokra pillant fel, azokon ugyan nehezen tudná kipréselni Callum Lornet... A másik lehetőség, hogy fel kell mennie érte. Nem ismer olyan varázslatot, ami a tüzet mágikusan eloltaná ugyanis. De olyat igen, amivel bemehet, mielőtt összedől az egész! Bár ha a férfi ki tudná törni az ablakoknál a deszkát, le is tudná hozni levitálással...*
- Callum!!! Hall engem?! Callum!!! Hol van most?

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.27. 19:58
Szerző: von Frundsberg
*A lángok üvöltve harsognak körös-körül, s a torony magasán. Hiába kiabál a torkát kaparó füsttel küzdve lady Chelley, semmi esély rá, hogy túlkiabálja a lángokat. A keskeny ablakokon füstcsíkok kígyóznak elő, mi szerint a tüzet nem belülről gyújtották, hanem kivülről borították lángba, méghozzá a torony lábától kezdve. A tűz felfelé nyújtózik a gyantás, szurkos gerendákon a süveget sótolgatva. Ha nem így volna, minden bizonnyal felesleges volna a sietség, hisz bárki megfulladt volna a sűrű füstben. Míg Jezabel az esélyeit latolgatja, a torony csikorogva megdől, bizonnyal a tartógerendák egyikét már átrágták a lángok. Ha nem siet félő, hogy magába roskad az egész építmény*

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.28. 11:19
Szerző: Jezabel
- Hogya...
*Megijed, mikor a torony megrogy, hátrébb is rántja a lovat. Az ugyan nem dől össze, de egyértelmű, nem vacakolhat soká. Az ablakok keskenyek, de ha kívülről lángol, akkor Lornenak bizonnyal volt annyi esze, hogy elindult lefelé. Alighanem a füst miatt nem jutott ki, s elájult... legalábbis így gondolná Jezabel.
Leszáll a lóról. Vakmerő vállalkozás ez, hiszen amint a talajon kellene állnia, a sérült lába meg is rogy, a nyeregbe kapaszkodik meg, míg mély levegőt vesz. Neki aztán egy lőtt seb most nem diktál! Most sem. A tudat, hogy senki más nem tudja most megmenteni, aki bent rekedt, megacélozza az akaratát, s nem engedi, hogy a sérülése határozza meg, mit tehet.*
- Törjék be az ajtót! Gyorsan! Vizet kérek!
*Adja ki a gyors a parancsokat, amíg köpenyét leoldja, és a ló nyergére teríti. Fegyverövét is lecsatolja hamar, hisz nem akarja, hogy megsérüljenek az értékes szerkezetek vagy épp a pálcája, minek bent semmi hasznát nem venné. Vízzel bőven átitatott nedves rongyot köt sebtiben az arca elé, s egyet a kezére. Aztán...
Aztán varázsol. A torony recseg, ropog, bömböl a tűz, de épp ez az, amit most ki tud használni. Az elem közelsége, melynek védelmét idézi magára.
- Mae'r tân yn fy nghorff!
~A tűz az én patrónusom, oltalmaz engem a bajban. Fénye nappalt idéz, melege nyarat. Nem kell tartanom pusztító haragjától, mert egyek vagyunk mi, én az övé és ő az enyém. Oltalmazz engem a lángoktól, kápráztass el hatalmaddal!~
Koncentrációja közben újra és újra megformálja a bűvigéket, míg végre megérzi, hogy a lángok akarata felé hajlik. Talán ez idő alatt sikerült kapnia egy tömlő vizet, meg betörni az alsó ajtót, hogy bemehessen a lángoló épületbe. Tudja, hogy sietnie kell, hisz minden pillanat számít nem csak a torony tartógerendái, de Lorne élete okán is. A lábába ismét visszatalál a kín, amitől meg-megrogy a lépése, s néha meg kell támaszkodnia, de az akaratereje erősebb, semmint meghátráljon. Amíg a mágia védi a tűztől és a forróságtól a testét, addig a kendő védi a füsttől, hogy megfulladjon. Már csak az kell, hogy ne szakadjon a fejére semmi, és lásson valamit a füstben...

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.28. 21:07
Szerző: von Frundsberg
*Ramsey színeit viselő legény teli vizes csöbörrel rohan hozzá, míg két fegyverhordó testvér igyekszik megtisztítani az ajtót az üszkös, parázsló épületfától, hogy Jezabel behatolhasson a toronyba. Mintha a pokol torkába lépett volna, körös körül, mintha eleven, gonosz lények volnának, rőt lángok táncolnak, rángatóznak, mohón kapva az asszony felé. Ruháját pillanatok alatt megkapják, s mohón falni kezdik, s tudja, ha az aether nem vonná jótékony ölelésébe, bőre már foltokban válna le húsáról. A füsttől kezdetben nem lát, szinte falja az szemét, s könnyekre fakasztja. Tüdejét nem tölti el, mi csakis a nedves kendőnek köszönhető, de ettől nem esik könnyebben a lélegzés és tudja, nincs sok ideje, hogy megkeresse a thaint, mielőtt szomjas tüdeje feladja a küzdelmet. Azonnal felfelé indul a lépcsőn, s a második szintre érve rájön, miért nem menekülhetett ki idejében lord Callum. A felsőbb szint mennyezete félig a lépcsőre omlott, elzárva az utat kormos, szenes gerendákkal, miknek hosszában arany lángnyelvek táncolnak. Ha nekifeszülne, talán egyet el tudna mozdítani, hogy karcsú testét átpréselje köztük, de hogy a bölénytermetű Lorne-t hogyan szenvedné keresztül rajtuk, kétséges. Mindenesetre sietnie kell, a maga, de még inkább a thain érdekében*

//erő és állóképesség próbát pls//

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.28. 22:13
Szerző: Jezabel
//Ki tudod választani a legjobb képességeim. oiletclaw.gif] Erő: 4, 5 Állóképesség: 3,6 neeem, nem fog ilyeneket megdobni. XD //

A lángok ezúttal nem riasztják. Tanoncéveiben számtalanszor megtörtént, hogy a varázslat után, bár az sikeres volt, a próbán rettegett, hogy mi fog történni, de már megtanulta, hogy a lángok ezúttal nem bántják. A füst annál inkább ellensége, így hát sietnie kell, amennyire sajgó lábától és a látási viszonyoktól telik.
Azonban hamar akadályba ütközik. A torlasznak nekifeszülne ugyan, de neki magának is kevés a reménye, hogy valóban sikerül megmozdítania azt. Ha nem sikerülne, nincs mit tennie, mágiához kell ismét folyamodnia, s a kiszemelt üszkös gerendát azzal mozdítani meg.
- Codwch eich wyneb nawr!
Talán így képes helyet csinálni, hogy bejusson... hiszen ami nem megy fizikai erővel, majd megy furmánnyal, ezt már nevelt fia is megmondta. Igaz, esetében e furfang a mágia.

Re: Harmatföld

Elküldve: 2021.03.30. 21:12
Szerző: von Frundsberg
*A bejáratban megszorult gerendák a varázslat hatására csikorogva engednek, Jezabel immár átfér közöttük. Számos horzsolás árán kell átvergődnie a törmelékek között, hisz ruháját már sok helyen bőréig égették a lángok, de úgy találja, elég helye lesz a thaint is kipréselni. Orrát a savanyú kormon és csípős füstön át perzselt hús gyomorforgató szaga érinti, s erővel kell legyűrnie a feltoluló undort, nem beszélve Liúsaidh kínhalálának oly közeli emlékéről. A torony ezen szintjén már harc dúlt, amikor a pusztító lángok fellobbantották az épületet. A leomlott mennyezet romja alól láncba bújtatott végtagok, kormolt élű pengék, csontig égett, halálvigyorú koponyák fogadják. Egy tucat is meglehet, kik a szűk helyen gyilkos közelharcot vívtak egymással, nem gondolván a meneküléssel, pedig tudták, hogy a torony lángol -akár lord Callum is lehet az egyikük! - ebből is látszik, milyen heves és kegyetlen összecsapás zajlott az erősségben. Jezabel talpa alatt forró fém csikordul, csontok roppannak, ahogy átvergődik a romokon. A parázzsal izzó lépcsőn felfelé igyekezve –bár egy felperzselt grádicsfok leszakad lépte alatt, s maga is majdnem lezuhan- feljut a következő szintre, mi emlékei szerint az alatt helyezkedik el, hol a boszorkányper zajlott. Szíve az egyre fogyó levegőtől és a megerőltetéstől kalimpál, a füst immár elviselhetetlen, csorgó könnyei kormos arcán mosnak barázdát. Megszédül, érzi, hogy levegője fogytán fogy. Ha lehet a füst itt még sűrűbb, szabályosan térdre kell ereszkednie és tapogatózva haladni, hogy egyáltalán érzékelhesse környezetét. Kisült zsírban csúszkál tenyere, térdét cserépszilánk sebzi fel, és átlőtt combját izzó vashorogként tépi a fájdalom. Ahogy egy testen próbál keresztül mászni, a gerinc meggörbed, gyomrából, tüdejéből a gáz kísérteties sípolással szakad ki. Hogy van-e benne még élet, nem tudná megmondani. Óráknak tűnnek a percek, ahogy a padlón tapogatózva a hólyagosan foszló bőrt, pörkös húst, forró fémet tapogatva a mardosó kétségbeesés a tűz lángjával sistereg fülébe: vajon a sok égett test közül hogy ismeri fel Lorne-t? Vajon nem késett-e el egyáltalán? Kibírja-e levegővel? Volt-e értelme egyáltalán kockáztatnia az életét? A következő emeletre kellene indulnia! Vagy mégsem? Ismeri jól a thaint, ha megneszelte, hogy támadás alatt áll a torony, biztosan azonnal lerohant, hogy a küzdelembe vesse magát. Itt kell lennie valahol! Nem tudja végül, hogy reménye, vagy levegője fogyott volna el hamarabb, ha nem mozdítja el a falnak vetett asztallapot, mi alatt megtalálja végre Callum Lorne-t. Füle tövén érte a csapás mi megcsúszhatott vállvértjén, az terítette le a bölénytermetű lordot, arcán, nyakán tépett seb éktelenkedik. Attól, hogy összeégjen a ráborított asztal mentette meg, mit talán egyik harcosának köszönhet, ki így próbálta megvédeni az eszméletlen urat. Ősei nem hagyták el, hisz ha szaggatottan és gyengén is, de lélegzik, ám minden egy elvesztegetett secundum egy lépés a Talla Shinnsirean – az Ősök Csarnoka felé. Minden erejét össze kell szednie lefelé, hogy a megtermett testtel boldogulhasson. Mielőtt indulna azonban, meg kell támaszkodnia a perzselt falon. A torony, mint sebzett vad haláltusája közepette, nyöszörögve megremeg.*