Oldal: 17 / 17

Re: Harmatföld

Elküldve: 2019.08.19. 15:12
Szerző: Jezabel


//...folytatás...//

- Thain Thane, Ranald és Lorne… ha lennének kedvesek számomra az elmúlt hónap eseményeit összegezni!
Ez már megszokott volt. Ludmilla a báró távozta után ugyan teljes joggal hagyta, amint férje meghagyta, a „kis tanácsot” működni, hisz amennyire látta, Emerichus jól választotta meg, kikre bízza a döntéseket, ám hogy a báróné minden hónapban összehívta őket, hogy beszámoljanak neki, nehezen nyelték le. De muszáj volt, s állandóvá vált. Igaz, a maga szelídségével a báróné mindig csak javaslatot tett, és nem kárhoztatta őket, ha nem fogadták meg azt, kihágást pedig a pénzügyekben eleddig nem talált, pedig éles szemmel és alaposan vizsgált át mindent. Ám eddig mindig a hónap végén került rá sor, s nem a közepén, hogy vizitáljon. A három thain tehát kissé összeszedetlen kezd bele az eseményekbe. Tudják jól, hogy Ludmillát csak az érdekli, milyen panaszok érkeztek, milyen bűnesetek történtek, milyen károk keletkeztek, milyen bestiákat láttak, és mindezekre írként miként cselekedtek és döntöttek az urak. Érdekelte az adó, érdekelte a termés, és főleg érdekelte a nép jóléte. Most mégis, még csak a csalitosi óriás vadkan okozta károknál jártak, mikor az úrnő szólásra emelkedett.
- Köszönöm. A többit megvitatjuk később. Ennél sokkal égetőbb problémánk van. Jól tudjuk, hogy a Benefikátus immár végképp elesett.
- A nyomorultak özönlenek a város felé, mind a Harmatostól északra remél nyugtot. – Thain Ramsay mosolya most is kiszámíthatatlan. – Nomeg a királytól. A termést meg letapossák…
- Mert bizony az Ön zsoldosai, Haythem, senki termését nem taposták le, míg tavasszal és nyárelőn épp az Adományt fosztogatták. – A báróné megfelelése láthatóan megosztja az urakat, de a megszólított személy, minthogy mindez eddig is Lady Ludmilla tudtával történt, csak mosolyogva hajol meg. Ludmilla pedig ennyiben is hagyja. – A város felé igyekvő szerencsétleneket a Keleti Kapu felé kell terelni. Ezt, úgy hiszem, thain Ramsay meg tudja a maga bandériumaival oldani.
- És ha fosztogatnak?
- A fosztogatás bűn, és büntetni kell. Egyébiránt a Keleti kapunál kapnak némi ellátmányt, csak addig érjenek oda, és imádkozzunk, hogy Őfelsége hamar lép valamit az ügyben. Azonban ha úgy fajulnak az események, hogy a Benefikátus népe nem elégszik meg a vallet birtokok adományával, úgy nekünk sem kell tovább könyörületet mutatni.
A helyeslő mormogás kicsit sem nyugtatja meg a bárónét. Tudja, milyen forrófejűek az északiak, de ez ellen legfeljebb az Egyisten tehet bármit is. Jobbnak látja hát, ha hamar a tárgyra tér.
- Ám… mindezek Önök előtt eddig is tisztázottak voltak, uraim. Ami viszont előttem nem tisztázott, hogy hogyan volt képes egy népesebb, százfős csapat a múlt Vásár Napjának ünnepén Érctoronyra rontani? Ráadásul a Hegyi Király jelképét viselték.
- Az már legyen Érctorony baja, hogy nem tudja megvédeni magát… - szól csendesen Lorne, mire asztaltársasága helyeslő bólogatásba kezd.
- Az meg a mi bajunk, Callum, hogy Érctorony nem Harmatföld határán áll! – A csattanó válasz Ludmillától olyan volt, mint az ostor susogása a teremben. - Az az egység átmasírozott Harmatföldön úgy, hogy észre sem vette senki. Vagy… csak nem jelentette.
- A hegyek felől támadtak, ott pedig nehéz…
- A hegyek talán nem Harmatföld részei? Lemondjunk esetleg még több területről, mert a vallet thainok nem tudják megvédeni ősi földjüket? Mert azt védeni… nehéz?
A sértett csend úgy áll be a teremben, hogy a megszeppent Alastair ideges ficergését is hallani lehet. A nevelőanyja sose ütött meg vele szemben, vagy jelenlétében ilyen szigorú hangnemet, s most úgy tette ezt Ludmilla, hogy még csak üvöltözni sem kell.
- Uraim, ha megengedik, hogy egy határozott javaslattal éljek… thain Ramsay azonnal hozzáfog a menekültek istápolásához! Úgy teszi ezt, hogy közben megtudja, ha soraikban megbújna néhány tucat martalóc, és azoknak bizony fejét veszi. Testhez álló feladat, lévén ravaszság és éles ész kell hozzá. Mindeközben thain Sigune a törp sörök nagy szeretete mellett követeket meneszt mélységi barátaihoz, akik segíteni fognak nekünk, hogy a hegyvonulat északi lejtői ne fogadják be oly könnyen a banditákat. Igen, tudom, kereskedők… s mint olyanok, sok mindent látnak, hallanak, még ha nem is harcolnak. Thain Lorne úgy hiszem, a legmegfelelőbb választás lenne, ha fegyveres erőt kell felállítani déli és keleti határaink védelmére. Ám thain Ranald csapatait nem tizedelném meg, hisz a legjobb vadászokra a Ködvadon rémei ellen még mindig szükség lesz. Uraim… mindössze ennyit kívántam szólni. Hagyom Önöket tanácskozni az ügyben! Estére várom bölcs döntésüket. Amennyiben úgy gondolják, támogatásomra szükség lenne, természetesen számolhatnak vele. Addig is… mi kilovagolunk az ifjú báróval elf barátainkhoz.
A súlyos csend még egy pillanatig áll bent a teremben, miután a báróné és fogadott fia távozik. Csak aztán hangzik fel thain Lorne öblös kiáltása, mellyel még bort követel.