Harmatföld

A Téli kastélynak és annak környékének játékterülete.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#131 » 2018.09.29. 17:17

*A vőlegény a káplán szavai nyomán oly finoman érinti arája kezét, mintha az törékeny sahrai alabástromból volna, a dísztelen, filigrán aranygyűrűt pedig oly biztosan húzza a karcsú ujjra, hogy mozdulataiban nyoma sincs az újdonsült férjek izgatott sutaságának. Arany és ezüstszálakkal szőtt, nehéz díszköpenye ékköves csatját kioldva, szertartásosan, ám gyengéd figyelmességgel teríti Ludmilla vállára.*
- Ludmilla Krelalla Ardenand Sante-Bouve! Az Egyisten színe előtt fogadom, hogy szívem vére a tiéd. Megvédelmezlek kardom, vagyonom, ha kell életem árán. Házam mindig menedékül szolgál eztán néked és tieidnek. Asztalom mellett helyet találsz, nyoszolyámat kívüled mással meg nem osztom ettől fogva, a gyermekeket pedig, kikkel méhed ajándékoz meg magaménak ismerem el. Becsületed az én becsületem, szégyened az én szegyenem. Mától kezdve egészen halálom napjáig.
*Szól az eskü, súlyát az asszony a szövettel érzi vállára nehezedni. Szinte hallani az egybegyűltek megkönnyebbült sóhaját, s a rőt szakállakba morzsolt káromkodásokat is.
E sápadtan előkelő, halvány mosolyú karcsú ifjú immáron férje. Ura és parancsolója, ahogy Harmatföldé is ezzel egyetemben. A tartománnyal összefűzött sorsát kezébe helyezte, bár ennek jelentősége csak lassan kúszik lelkére. A káplán stólája immáron örökre összeköti kezeiket.*
-Ember, esküd pecsétjeként illesd csókkal feleséged! Asszony, esküd pecsétjeként illesd csókkal hites férjedet! Gyarapodjatok és sokasodjatok, ahogy azt az Egyetlen Igaz Isten a Próféta szava által meghagyta tinéktek!-* a káplán mosolya atyai, ahogy megáldja a párt, Emerichus csókja pedig nem több apró érintésnél a nő ajkain.
Az angyalkórus a Mennyei Öröm zsoltárába kezd, az atya pediglen kézen fogja a párt, s méltósággal vezeti ki őket a kápolnából, az élet ösvényén megkezdett közös útjuk jelképéül. A templom előtt összegyűlt várnép odakint örömujjongásban tör ki, ahogy meglátja kilépni a lordot és a ladyt. Feléjük a bőség és termékenység jeléül marékkal szórják a gabona szemeket, s a nyár végi virágok szirmait. Ám a szirmokat hirtelen feltámadó viharos szél sodorja el. Az ég oly hamar borul be, mi ezidőtájt szokatlan. Az eső kövér cseppekben, ritkásan kezd csepegni, míg lady Ramsey ősi vallet szokás szerint tölgyfalombból font koszorút tesz a pár fejére, tanúsítva ezzel az Ősök előtt is, hogy frigyük szent és földi hatalmak által kikezdhetetlen. E percben, mintegy válaszul a seszínű égből szikrázó villám kanyarog keresztül az égen, hogy hangos csattanással vágjon a kápolna tornyát ékítő naplándzsába. Ám hogy e jel baljós volna, aligha gondolná bárki az emelkedett, s vodkával gazdagon öntözött hangulatban. Pajkos kacagással lebbennek köpönyegek a pár feje fölé, hogy megóvja őket az esőtől, s a vidám sürgetésre Emerichus kacagva vonja magával Ludmillát a lovagterem felé, mi már készen áll a napokig tartó mulatozásra.
A várnép felhőtlen örömétől, s a haragvó ég morajától nem hallani a kékkel festett arcú szűz hangját, ki a keleti bástyán állva, mozdulatlan figyeli a sokadalmat, de boldogságuk át nem ragadhat rá. Az eső elnehezíti csuklyáját, s el morzsálja dalát a sötét hajú leányról, s veszni tűnő hazájáról*

// https://www.youtube.com/watch?v=3qkSNZ3agmI //
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#132 » 2018.09.29. 19:01

Az esküvő ünnepélyes, szertartásos, protokoláris... ennyire is érzi át. A fogadalommal letette a kalitka kulcsát ismét valaki kezébe, elzárva magát újfent valaki mástól. Minden úgy van, ahogy lennie kell - nyugtathatná ezzel magát, ha az önámítást elfogadná, ám tudja, hogy semmi nincs úgy.
De ez megint nem rajta múlott.
Apró mosollyal lép hát ki, immár a férje oldalán, mely inkább udvarias, semmint a szívből jövő mosoly, mi boldog ara ajkain elterülhet. Mosolyát nem mossa el a könnyező égbolt sem, ám a lecsapó villámra hirtelen fordul hátra mégis, hogy majd leesik a tölgykoszorú is, s látván, hogy mily csúfság esett a torony ékével, szemöldöke baljós ráncba szalad, mint mindig, ha komor gondolatok kezdik kergetni egymást fejében.
Nem is lesz már jó kedve. A lovagterembe érve a fogások fogásokba érnek, ömlik a bor, a vodka méginkább, de Jezabel valahogy nem éhes. Egyre csak azon járnak a gondolatai, miféle próbák elé állítja még a jövő? Ha nem lenne elég baj a feléje... feléjük tornyosuló állandó fenyegetés, mit a benne megkötött setét lélek vonz magához, még bizton számíthat a valletek kardos ellenállására, melyből megannyi elsuttogott átok fog foganni. A levesek, sültek körül semmiből nem eszik, épp csak egy kis vizezett bort iszik, s az elé rakott mézes-édes falatokat is csak elgondolkodva tologatja. A táncot megnyitja Emerichussal, s szívesen is táncol vele, de mással csak ha elkerülhetetlen, hisz megsértené az elutasítással, vagy halogatással. A hozott ajándékokat megköszöni, de épp csak alig pillant rájuk.
Bizonnyal boldogabb, reménytelibb ara volt első esküvőjén, ahol mindezen emberek újnak, izgalmasnak tűntek számára, és görcs marta a gyomrát az izgalomtól az első éjszaka előtt. Azonban most... Most megtelepednek rajta a baljós előjelek, képtelen felhőtlen boldog lenni legalább ezen a napon, ami épp erről szólna. Igaz ugyan, hogy bárkihez mosolyogva fordul, ha megszólítja, de pusztán azért, mert nem kívánja más örömét elvenni. Főleg nem Emerichusét.
Bár már zavarja a zene, a zsivaj és az öblös nevetésekben kirobbanó öröm, a szagok és illatok keveredése, de nem sérti meg sem a lakodalmat, sem a férjét azzal, hogy idejekorán visszavonul. Az asszonytáncon ott kell lennie, hogy újdonat férje hősiesen megszöktesse az éjközép elmúltával, és a törvény szerint a házasság nem házasság, míg el nem hálják. Így még az asszonytánc előtt odainti magához Margoth-ot.
- Vidd fel kérlek a hálóba a kék hímzett köntösöm, és készítsenek éjközép órája után forró fürdővizet be! - súgja a lánynak az izgalom és öröm minden rezdülése nélkül.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#133 » 2018.10.08. 13:19

*A felszabadult öröm az arán kívül mindenkire átragad, odakint a váradvaron is szilaj mulatság járja a cselédség és a katonák körében. A kezdeti méltóságteljes ünneplés az est előrehaladtával válik idebent is egyre inkább duhajjá. Egyetlen lord sem marad ki a jókívánságokkal telitűzdelt áldomásokból, bár ki ellenezte a Chelley-védnökséget, nem szaporítja túl a szavakat. Az első tánc után lord Sigune és lord Ranald tisztelettel el is köszön, hisz nem kívánnak a színjátékban részt venni, mi amúgy sem ínyük szerint történt. Suttogva látják el jótanácsokkal az új asszonyt, s biztosítják őt a kapzsivá züllött nemzetségfők iránti megvetésükről. Mulatni vágyó hazuk népét hátrahagyva nyugovóra térnek, hogy a hajnal első sugaraival hazafelé vegyék majd az irányt.
Míg az öregebbje tarjagosra részegedik, az ifjak meg nem fáradhatnak a mulatságban. Bizonnyal nem egy szerelem szövődik a boldog párától nekihevült lovagterem forgatagában, mi talán nemkívánt gyümölcsöt is terem, hiszen nemes hölgy és cselédlány szoknyája egyaránt veszélyben van ilyenkor. Amiként az új asszony sem kivétel ez alól.
Miután az éjfélt elkondítja odakint a harang, udvarhölgyei kíséretében Ludmilla visszavonul, hogy átöltözzék. Fejéről lekerül a gyöngyös fátyol, s aranyszállal hímzett, patyolat főkötő alá rejtik ében haját, hogy immár feleségként járuljon férje elébe táncot tenni. A terem közepén körre húzódnak a vendégek, méhvasz gyertya a nyoszolyóleányok kezében. A fáklyákat szorgos kezek eloltották, csupán a gyertyavilág adja félhomályát a tánchoz, mit egyetlen lant szava kísér.
Emerichus valóban kifogástalan táncos. Határozott, mégsem erőszakos, kimódolt, de nem színpadias, a dörzsölt asszony pedig ebből sok mindenre következtethet, mi az est folyamán még várhat rá. A románc még véget sem ér, amikor a férj vásott mosollyal fújja el hirtelen a gyertyák lángjait, hogy a lehulló sötétség leple alatt megszöktesse új asszonyát, messzire a kíváncsi pillantások elől, ahogy a hagyomány megkívánja. Tudniillik, ha a szöktetés sikerül, a pár meghitt helyre menekülhet, hogy első éjszakáját kettesben töltse el. Ám ha a sötétben a vendégsereg elfogja őket, előkészített nyoszolyájukra cipelik a párt, s az ajtó előtt hallgatózva, pajkosan biztatva, s malac tréfákat bekiabálva várhatják végig a nász elháltát, hogy kíváncsiságukat a férj dolga végeztével a foltos lepedőt bemutatva elégítse ki.
Ludmilla érzi, hogy Emerichus izzadó marka a kezére kulcsolódik, s azonmód húzni kezdi magával, miután a kebelén gyászbokrétát viselő lady Meírah Lorne-t odébb penderíti az útjából, hogy az sikkant belé. Bár a hagyomány ez esetben talmi csupán, hisz véres lepedővel az új asszony aligha szolgál majd, ám amaz tán hálás, amiért nászéjszakáját nem az őt kényük szerint eladó urak füle hallatára kell eltöltenie. A sötétben nem egyszerű lépést tartani urával, s Ludmilla érzi, hogy körülötte részegen böhögő, verejtéktől szagló férfitestek zárnak össze, derekát-vállát káricálva kacarászó asszonyok kezei markolnák meg, de ekkor Emerichus heroldjának kurjantása csattan fejük felett.*
-Ímhol a csengő gyéresi aranyak! Ki- ki emberül kapkodja ám őket! -*az asztal tetejére felhágva marokkal szórja az aranytallérokat a násznép közé, vagyont szánva az új házasok megmenekülésére! A sokadalom nem is rest kacagva keresgélni a sötétben az érméket, mit kihasználva lord Chelley könnyedén kapná ölbe asszonyát, hogy megszökjék vele. Habár Ludmilla karcsú teste tollpihénél alig nehezebb, Emerichus úgy rohan vele végig a folyosókon, mi nyúlánk testének meglepő erejéről tesz bizonyságot. Ludmilla ha reményekkel teli ifjú leány volna, e találékony szöktetéstől, valamint attól, hogy ura nem hagyja, hogy szemérmességét kihasználhassák, s karjában viszi biztos menedékbe, most minden bizonnyal pihegve alélnia kellene. Végül az asszonyház ajtaját a férj csizmájával löki be, s lebbenti át a küszöbön aráját. A szobában a kandalló tüze már javában ropog, elé rézkádban gőzölgő fürdővíz készítve. Mellette festett öltözőparavánon a kívánt hímes köntös várja gazdáját. Eközben kattan az ajtó zárja, s a lord tűzfény megvilágította mosollyal ejti a kulcsot valahova, a szoba homályába, hogy kéznél véletlenül se legyen az. Pillantása talányos..Várakozó...? Éhes talán...?*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#134 » 2018.10.08. 18:31

~Azért mindennek van határa...~
Azt nézte volna ő meg, hogy abból a szobából mi szüremlik ki... ülhettek volna a lordok síri csöndben, míg rá nem jönnek, hogy ők maguk süketek immár!
Felsikkant, ahogy Emerichus felkapja, még hallja, ahogy a kapzsi népség az aranyra veti magát. El kell ismernie, a lord eszes. És ezért hálás lehet neki, nem csak ő, hanem az urak is, akik így megtarthatták testi épségüket.

A régi háló... a félhomályos gyertyafényben hamar elveszhet a kulcs, s ez valami apró mosolyt csal az arcára. Nem az öröm mosolya az, csak az elfogadásé. Valójában a szobában egyetlen ember érezhet örömet, és az nem Jezabel... ő inkább megnyugszik egy kicsit.
Susogó szoknyával indul a meghasadt tükör felé, kecsesen légies lépte közben könnyedén emelkedik ki a lába a topánból, hogy elhagyja azt, ujjai a csavaros, mestermű hajkölteménnyel babrálnak, hogy kiengedje hosszú tincseit. Hátat mer fordítani, mert tudja, hogy az ember csak a másik háta mögött mutatja ki való arcát. Hátat mutatni valakinek védtelenné teszi.
- Megtenné lordságod, hogy segít a ruhámmal? Finom darab, törékeny csatokkal, kérem, legyen türelmes vele! És remélem nincs kifogása, hogy fürdőt hozattam!
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#135 » 2018.10.08. 21:35

*Ludmilla hallja az óvatos léptek alatt nyikorduló padlót, ahogy a férfi mögé lép, majd érzi ujjai könnyű érintését, ahogy nyakszirtjén végigfut, ám csók nem érkezik a nyomában. Remegő lehelet bizsergeti tarkóját, gyakorlott kezek állnak neki fűzője szalagjait bontogatni. A bálnacsonttól merev brokát aláhullik, ahogy szoknyakorcát is megoldja a férfi. Kulcscsontja ívét cirógatja a kósza simogatás, ahogy az ingváll kötőjét kioldva megszabadítja a ruhadarabtól, majd az alsószoknyák is a földre hullnak egymás után, ingerlő lassúsággal. Végül a selyem rokolya szegélyét simítja felfelé combjain, emeli csípője fölé, s tornázza feljebb derekán, hogy aztán áthúzza a nő feje felett, megkócolva az illatos fürtöket. Mindezt szótlanul, s oly szemérmesen, mintha a nő egész teste törékeny porcelánremek volna, mit értőn csodálni illik. Végül egyetlen csipke harisnyában áll meg újdonsült férje előtt.*
-…és most..?-*hallik a reszketegen elsuttogott kérdés háta mögött, mi nem kis önuralomról és tapintatról árulkodik, hisz az asszony tudja jól, más férfi – köztük az az egy is- már a puszta látványtól megrészegülten estnének neki.*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#136 » 2018.10.09. 16:41

Nem csak Emerichusnak kell türtőztetnie magát, hisz bár lehet, hogy Jezabel kimért, és gyakorta vágják a fejéhez, hogy jég vagy épp kő szíve van, ez egyáltalán nem igaz. A kedves szavakra, finom érintésre és a gyengéd, mégis erős ölelésre ő maga is vágyik, és nem fukarkodik vele maga sem... ha valaki már egyszer belopta magát a szívébe. Márpedig bármennyire is szerette volna gyűlölni Emerichus Barthek Chelley-t, Öregcselle örökösét, a férfi mégiscsak oly közel került hozzá, hogy ne érezze a házasság kelletlen kínját, csak a lemondás és elengedés keserűségét a szívében. Talán mesteri bábjáték csak... nem tudhatja, amíg az óra el nem jön, hogy erre fény derüljön. De a bizalmat nem tagadhatja el.
A döntés oly egyszerű lenne... és mégsem az. Ez most teljesen más, mint amikor fel kellett kérnie egy másik férfit, hogy a rituáléban legyen az... eszköze. Mint feleség, tudja a kötelességét. Nem is lázadna ellene. De amit a józan ész parancsol, néha a szív tiltakozva és őrjöngve taszítaná el.
~De ezt a döntést nem te hoztad meg! Nyugodj meg... vegyél egy mély levegőt... és próbáld meg ez egyszer élvezni azt, amit az Egyisten megadott a te örömödre.~
Így hát pillanatnyi csend után, tompán lüktető fájdalommal a lelke mélyén fordul a férje felé, hogy törékeny ujjai megoldják felsőkabátja apró, díszes mintázatú bújtatóját, oly szorosan simulva a másikhoz, hogy bár az nem láthatja, de testén érezheti a törékeny női test ingerlő domborulatait. A szűzies pironkodásra rég nincs oka, a kurtizánok tapasztalatát mímelni sem óhajtja, csak nyugodt, mégis határozott mozdulatokkal bújtatná ki férjét ruházatából, el nem feledve, hogy ujjai be-betévedjenek a drága kelme alá, cirógatva a férfi bőrét.
- Ahogy mondtam... a forró fürdő mindkettőnknek jót fog tenni. S remélem, lordságod nem siet a hajnal hasadtával sehova... Azt igencsak zokon venném!
S így hát leheletnyi csókkal kínálja fel ajkait, állát, nyakát s vállait, egész valóját a házasság szent oltárán tiszta áldozatként. Ingerlőn vonná férjét a közös fürdő lehetősége felé...
Akarja ezt. Szüksége van rá. Ahogy szüksége van Vercole Serrata ostobaságára és elsöprő vadállati erejére is. Egyiket sem száműzheti a szívéből. De mindkettőt be tudja fogadni. Ám a hűség csak egy helyre köti immár. A kalitka kulcsát mindig csak egy ember birtokolhatja.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#137 » 2018.10.10. 22:21

*A férfi csókja félszeg. Tartózkodón ízlelgeti ajkát, mint a lányderekat sosem fogott pelyhes suhancokank szokása, majd ajka egyszerre megkeményedik, hogy Ludmilla, mintha hideg márványszobrot csókolna. Érzi bőrét borsódzni ujjai nyomán, de forróságnak nyoma sincs. Teste egész hosszában testének simul, de a férfi követelő vágyát nem érzi combjának, hasának törleszkedni. Bár keze keresi az övét, a szelíd unszolásnak a közös mártózásra mégsem enged, izmai tiltakozón feszülnek meg, s tapodtat sem lép. Mély, reszkető sóhajt ereszt el, mi a nő nyakába párállik, majd veres fürtű fejét lehajtva, homlokát felesége vállának dönti.*
-Bocsásson meg..-*súgja a nő bőrére*-...de nem tehetem... Engem asszonyi érintés...-*mintha torkát sírás szorítaná*-...tűzbe nem hozhat.
*Szavai oly tompán, oly valószínűtlenül hangzanak, kezei mégis úgy szorítják az asszony kezeit, mintha csak kapaszkodni kívánna beléjük. Elkeseredetten, segélykérőn, míg arcát bűnbánóan fúrja a másikba, majd egyszerre rá emeli könnypárás tekintetét.*
-Kegyednél csodálatosabb teremtést, ki méltóbb a szeretetre és a bizalomra, sosem ismertem. Oly ösztönből fakadó, önzetlen elfogadással fordul még a legméltatlanabb felé is, hogy merészeltem elhinni, szövetségesem lehet, ki mellett nem kell játszanom és gyűlölni magam érte. Aki mellett úgy érezhetem, levethetem az álarcot, s titkaimat rábízhatom. És az Egyisten a tanúm, hogy amit az oltár előtt fogadtam, nem volna méltóbb asszony, akinek betarthatnám! Atyám azért küldött ide, hogy szerezzem meg családom szövetségesének, de megismerve elfogott a bizonyosság érzése, hogy végre révbe érhetek. Ha azt a fajta szerelmet, mit tőlem vár, nem is adhatom meg, de őszinte, odaadó és rendíthetetlen barátságomat és szeretetemet mindenek felett birtokolja!
*Ajka szeglete megremeg, nemesen fennkölt vonásai meglágyulnak, szinte esendőnek tűnnek a tűzfényben, ahogy ezüstös könnycsepp gördül végig rajtuk. Lágyan megsimítja a nő arcát.*
-Kegyed az életét és sorsát ajánlotta nekem, lám én is letettem legféltettebb titkomat az ön kezébe. Sebezhető vagyok, s kiszolgáltatott. Cserébe csak annyit remélek, hogy nem áltattam magam és ön, Ludmilla valóban elfogad engem olyannak, amilyen vagyok.
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#138 » 2018.10.10. 23:08

Valami nem jó, érzi ő. Maga is elbizonytalanodva húzódik kicsit hátrébb, valamit biztos rosszul csinált, és már szájára tolulna a kérdés, midőn a másik megelőzi. Ahogy ajkain elakad a kétség, úgy is marad, döbbenten nézve a másikra. Hirtelen támad fel a csalódás örvénye a lelkében: lám, itt áll, készen egy cseppnyi gyönyörre. Rászánta magát... és így csúful járt!
Mégis, a hirtelen jött csalódás lassan oldódik fel a lelke mélyén: Úgy is jó. Ajkai bezárulnak, és szusszan egyet, most valóban belepirulva, mit is jelentenek a másik szavai. Tiltott gerjedelem, a férje, akinek az Egy színe előtt hűséget fogadott egyszerűen parázna. Szodomita.
- Úgy érzem... az Egyisten különös becsben tarthat engem.
Mindezt bizony olyan hangsúllyal mondja, mintha legalábbis azt akarná kifejezni, mennyire veri is őt a nevezett isteni entitás! Mégis, lassan elnyugszik a háborgó keserűsége saját szerencsétlensége felett, és igyekszik azt tenni, amire a jó apácák tanították: a bűn egy dolog... de ítélkezés előtt a bűn mögé kell látni. A tiszta megbánás és könyörgés pedig minden bűn alól felold.
Így hát apró, beletörődő mosollyal pillant fel ismét a férfira. Jezabel igyekszik mindenkiben megtalálni a jót. Talán csak önámítás, sőt veszélyes naivitás ez, de ez az egyetlen módja, amivel valóban képes hatni is másokra, és felszínre hozni belőlük valami szikrányi jóérzést. Miért pont a férjét ítélje el, bármennyire is csalódott a lelke mélyén, és miért ne akarna boldog lenni még akkor is, ha a testi gyönyör eképp nem adatik meg tőle. A boldogság a lélekből fakad.
Azzal a mosollyal simítja meg a másik kezét, hogy megnyugtassa, majd puhán letörli a kigördülő könnycseppet.
- Bocsásso... bocsáss meg! Csak váratlanul ért. De... nos akkor inkább felöltözöm. Nincs semmi baj!Őszintén sajnálom, hogy... ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nem sejtettem... igazán! De... a fürdő azért ne menjen kárba! A forró víz majd megnyugtat. És a látszat kedvéért talán attól nem ódzkodsz, hogy az éjszakát itt töltsd. Majd... majd kerekítek egy szép történetet a lányoknak... úgyis nyaggatni foknak.
Lassan elengedi a másikat, hogy a köntösért menjen, és magára húzza azt. Semmi szükség rá, hogy a bájait mutogassa, ha egyszer hasztalan... Lemondott róla. Ám a kezdeti sokkoló fordulat és felismerés után újabb tény hasít a lelkébe... És ezzel máris a probléma és a megoldás felé fordul a figyelme, mintha a szodómia máris másodlagos lenne.
- Viszont így... Így bajban leszek. Az én mágiám fő forrása a férfi és a nő gyönyörén alapul. Nem helyettesíthető mással. Azt reméltem, nem lesz kifogásod ellene, hisz egyébként is... de így... Sajnálom, Emerichus, de így... szükségem van egy férfira. Vagyis... csak a magjára... a rituálékhoz. Én... nos... én nem fogom megszegni a hitvesi hűségesküt. De ha rituáléhoz kell folyamodnom, akkor kérem az engedélyed... hogy kiválasszak valakit, aki megfelelő eszköz lesz! Eszköz... nem társ. És főleg nem szerető.
Oly határozottsággal szögezi le az utolsókat, hogy kétség sem férhet hozzá, képes elkülöníteni az érzelmeket és a praktikumot. Ám egy pillanatra eltűnődik, szemöldöke szép íve ráncba szalad, s mielőtt a férfi bármit mondhatna felteszi az ujját még.
- Vagy a másik lehetőség... hogy a dalnoki képességeimet használom rajtad. Tudom az érzelmeket befolyásolni, így a vágyat is... csak attól félek, hogy netán... balul sül el a dolog, és még rosszabb helyzetbe hozlak. Segíts nekem, kérlek... másképp én sem tudok segíteni magunkon! A te szavad nélkül nem tehetek semmit.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#139 » 2018.10.13. 21:31

*Mosolya felenged, s most először látja Ludmilla felszabadultnak azt.*
- Nem kívánok uralkodni ön felett! Ebben a helyzetben minden alapot nélkülözne az és nem várhatom, hogy örök önmegtartóztatást fogadjon, csak mert én nem adhatom meg azt, mire vágyik. Így hát azt és azzal csinálja, akivel és amilyen célból jónak látja. Amint pedig megígértem, nem kívánok a szoknyáján sem ülni. Annyit kérek csupán, hogy bármit is csinál, kérem maradjon diszkrét, s ki ne tudódjanak ebbéli dolgai. Mindkettőnknek nagy könnyebbség, ha a köz véleményének és ítéletének koloncát nem vesszük nyakunkba. Ha ezt megígéri és nem kell kockáztatnunk egymás becsületét, nem állok boldogsága útjába.
*Szorítja meg újból bizalmasan a nő kezét, s a paraván mögé vonul, hogy megszabaduljon ruháitól a fürdőhöz*
-Az ágyat sem kell megosztanunk, hisz az Egynek tetsző az önmegtartóztatás, még a házastársak között is.-*szól immár könnyedebben, ahogy a mázsás súlytól megszabadul lelke, teste pedig a forró vízbe merül. A lopott pillantások tán keserűen perzselhetik meg az új asszonyt is, hisz Emerichus Chelley valóban gyönyörű férfiú. Csatában szerzet sebhelyeknek sincsen híján, mint igazi lovaghoz illik, bár Ludmilla látott már alaposabban kicifrázott férfitestet is.*
-Az udvarhölgyei biztosan tűkön ülnek. Mivel fogja elaltatni gyanakvásukat?
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#140 » 2018.10.13. 21:47

Kétségtelen nem mulasztja el azt a lopott pillantást, de igazából egy kicsit megsértődött, és ennek most hangot is ad, ha már egyszer a férfi ilyen kényelmesen elhelyezkedett, felszabadulva lelke terhétől.
- Ha lordságod, ki még a közeli hangvételre se méltatja feleségét, még egyszer ki meri ejteni a száján, hogy azzal és aként hálhatok, akivel és aminként kívánok, garantálhatom, hogy álmomban beszélni fogok, és igen kétségbe ejtő dolgokat sóhajtozok a hölgyeimnek... lordságodról! Ilyen engedményt nem kértem, és még ha önszántából adná is, visszautasítom!
Teljes mértékben fel van háborodva, még ha a hangját nem is emeli fel, de azért kellő nyomatékkal közli a véleményét.
- Vegye tudomásul, hogy ha azt feltételezi, hogy szokásom mindenféle férfiakkal hálni mindenféle ürüggyel, azzal mélységesen megsért, és legalább elvártam volna, hogy feltételeket szabjon, ha már megadja rá az engedélyt... hogy a szükséges rituálékat végrehajtsam. De ha ilyen könnyen hiszi, hogy kapatos asszony vagyok, és csak úgy legyint rá, hogy akármit művelhetek is, akkor azt hiszem, ön sokkal inkább vágyott birtokra és katonára, nem pedig társra. Ezzel is együtt tudok élni, de akkor mondja meg azt, és ne ámítson!
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Vissza: “A Téli kastély és környéke”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég