Harmatföld

A Téli kastélynak és annak környékének játékterülete.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#121 » 2018.09.06. 17:12

*Lord Chelley nem tudja hirtelenjében maradjon-e, vagy meneküljön. Bátorsága végül felülkerekedik, ujjait összefűzve suttog imát a megboldogult lelkének megnyugvásáért.
Az egykori özvegy kérdésére túlvilági morajlás fut végig a sírboltban, majd egyszerre, mintha elvágnák a hideg falak minden visszhangját. A szarkofág kőlapján dérvirágokból lassan egy kígyó tekergőző alakja rajzolódik ki, mintha egyenest Ludmilla felé készülne marni. Az árulás jelképe. Az asszony tudja, a néhai büszke úr, hiába szerette ifjú, zárdaszűz feleségét, hirtelen haragú volt, s ez halálában mit sem változott. Tekintélyére roppant mód kényes, s életében érte volna ilyen gyalázat, a hűtlen asszonynak a földre roskodva, csizmáját ölelve kellett volna bocsánatáért zokogni. Persze saját magával már sokkal elnézőbb volt, ilyetén dolgokban, s kegyét is nagyvonalún osztotta. E tény ékes bizonyítékát Thane várában nevelik, egész az esküvő napjáig.*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#122 » 2018.09.06. 17:34

- Úgy hát...
Lelkének finom rezdülése a harag, amit talán a kísértet meg is érezhet, hisz maga már jócskán átlépte a test határait.
- Én árultalak el téged... s lásd, te megtérhetsz őseid közé, ám rám... rám tudod mi vár!
Mély levegőt vesz, és felszegi a fejét, ahogy az alakra pillant. Ama apró rezdülés nem terebélyesedik hullámmá, s ahogy elcsitul, ismét csak békés lemondással mosolyodik el.
- Hittem, hogy mint hites uram, megvédesz majd. És hiszem most is, hogy nem a te hibád. Csak az enyém. Csak az enyém! De lásd, jóvá teszem. Ez az élet rendje, George. Azt nem törhetjük meg, egyikünk sem. Öröködbe véred emelem majd. A vérvonalad nem törik meg, s őseid nem róhatják fel, mikor csarnokukba lépsz, hogy általad szakadt magva e háznak! S hogy elvettél engem, a kívülállót, annak is oka volt...! Befejezzük a munkát, George. Harmatföld felemelkedik a frigy által, és fiad egy erős vallet nemzetet uralhat majd ismét. De csak az áldásoddal és a békéddel, Kedvesem. Lásd, itt állok, és az engedélyed kérem... Mert a férjem vagy, és mindig is az leszel. Még ha én soha nem is követhetlek oda, ahová te mész...
Apró könnycsepp dermed a szeme sarkába. Legyen bármilyen erős vagy akaratos is, azt nem tagadhatja meg, hogy őszintén, tiszta szívvel gyászolta meg a férjét, s hogy tudja, ha most megbékíti, akkor alighanem utolszor beszélt vele. Az "istenvéled" sosem volt ínyére...
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#123 » 2018.09.07. 12:53

*Hosszú percekig néma csend ereszkedik a kriptára. Lord Chelley arcán a borzadás maszkjával vacogón ejti az ima szavait, felszálló lehelete párája karmazsin fürtjeit fagyasztja deressé. Méltósága nem engedi, hogy belegondoljon: végtére is egy halottidéző szeánszon esdekel a volt férj engedelméért, hogy nőül vehesse özvegyét… ő, Egronia egyik leghatalmasabb családjának örököse, a Főpohárnok és Királyi Főtanácsos, az ország büszke zászlósurának fia! Tudja jól, büszkeségének lázadnia kéne, mégsem ejt méltatlan szót, míg fohászkodva várja, hogy véget érjen a bizarr szertartás.
A bosszúéhes lélek, mialatt özvegye beszél, szinte ontja magából az ártó szándékot. Ha börtöne nem tartaná helyben, Ludmilla tudja, hogy már rég összemarva, tépett hajjal és megszaggatott ruhával kuporoghatna a padlón, míg a szellemlény kitölti rajta mérgét. Ekkora hatalmat az anyagi világban nem más biztosít számára, mint a szűnni nem akaró erős harag és birtoklási vágy, mit itthagyottjai iránt érez. Ezért, hogy eltávozni sem hagyta a düh, amiért ifjú felesége nem volt képes neki örököst szülni, s a gonosz halál életével együtt a Sante-Bouve család magvát is szakasztotta, amiként ő sem tehette próbára többé a gyenge déli leányasszony méhét. Idegen kezekbe kellett, hogy hagyja hullani szeretett hazáját, s hogy Ludmilla nem e földről valóhoz megy nőül, csupán tetézte a lélek nyugtalanságát.
Azonban mire a nő végére ér mondandójának, s az őszinteség könnyeit hullatja, a szellem nyugtalansága enyhülni kezd. Oldódik a pányva, mi az árnyékvilághoz kötötte az által, hogy életében el nem rendezett dolgainak beteljesítésére az úrasszony ígéretet tesz. Végül a reszkető sötétség fodrai elsimulnak, s megnyugodván távozik a lélek, a pentagramma gyertyáit kioltva, csupán a szarkofágon hagyott lámpás világát, és lassan olvadó, deres hideget hagy maga után.*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#124 » 2018.09.07. 13:10

Mély, szaggatott sóhajjal vesz levegőt, s könnyei oly mód csordulnak ki, hogy tán el sem tudna apadni... ám zokogás nem rázza a vállát. Belépve a körbe még utolszor végigsimít a szarkofágon, s felveszi a lámpást, gyenge fényén erősít kicsit a kanóc engedésével.
Könnyes arcát szusszanva törli meg kézfejével, mely bár felső körökben igen illetlen, de nincs nála keszkenő, s úgy fordul vissza a báróhoz.
- Azt hiszem... most már megejthetjük a menyegzőt. Míg Ön aludt, báró úr, majdnem leégett az udvar, egy cselédem elvetélt, a lovak szakadéknak mentek, s tükröm törött, mikor felöltöttem fátylam. A néhai lord dühét élték meg, férjem lelke nem tudott nyugodni, s baljós ómenek sorozatával jelezte, hogy ha hűtlen leszek, valakinek halnia kell ebben a házban. Ne aggódjon... a nekromanciától igen távol állt ez. Tisztelem annyira Asdraelt, hogy ne háborgassam a birodalmán átkelőket... A lélek jelen volt már, és most nyugalmat lelt a halálban.
Az már más kérdés, ő mit érez, lelhet-e ő maga nyugalmat az életben. Most nem úgy tűnik...
- Ön erre legyinthet, Emerichus, hogy csak babona. De a babonát nem érdekli, hogy hisz-e benne, vagy sem. Az bizony létezik, és gyakorta környékezi majd ezen a földön... Talán sovány vigasz ez most Önnek, és valami boszorkányfajzatnak néz épp, aki a kegyes hit álcája mögé rejtőzik... de azt megígérhetem, hogy megvédem, amíg erőmből telik rá.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#125 » 2018.09.09. 18:01

*Emerichus csupán lassan ocsódik, s tekintetéből olvasni, hogy időbe telik még neki, mire eltudja fogadni a látottakat...mindazzal együtt, ami még Harmatföldön várhatja a jövendőben.*
-Láttam, így hiszem.-*szól rekedten, kiszáradt torokkal.*-Ítélkezni pedig nem tisztem ön felett!-*rejti fagytól fehéredett ujjait köpenye mélyére, miután reszkető fénykévét vetett.*
-Én kegyedet védem mindentől, mi a tartomány határain kívülről érkezik, ön pedig attól engem, mit e földön nem ismerek. Azt hiszem ez így tisztességes.-*elkékült ajkakkal mosolyog vértelent.*-Én nem járom az árnyékos Félvilágot...ahogy ön teszi, ám nem tartom magam olyan ostobának, hogy beleártsam magam abba, amihez nincs tehetségem. De a Próféta nevéért, elhagyhatjuk-e végre ezt a helyet?!-*kérdi sóhajtva, s ha csak nem tartóztatják, a lépcsők felé indul.
A hátsó udvaron már állanak az asztalok, mihez a várnép telepszik majd, s a hordókat is felhúzták a pincéből, hogy kincsükkel csakhamar szomjas katona és cseléd torkokat öntözzenek az újsütetű házasok egészségére és jövőbeni boldogságára. Mire pedig az esküvő napja felvirrad, Sárkánykő- levetkezve az évnyi gyász feketéjét- újra régi fényében tündököl.
A falvak küldöttei -tekintélyes vének, tisztességes jobbágyok- már reggel a várba érkeznek, hogy ajándékaikkal úrnőjük elé járuljanak, illő vendéglátásukról a várnagy gondoskodik. Az asszonyházba férfi nem léphet már ilyentájt, egyedül a külhoni mesterrel tesznek kivételt, ki a gyöngyös fátyol alá rendezi a lady hollófekete kontyát, mit apró, kék virágokkal tesz szerény méltóságában is tündöklővé. A hölgyek izgatottan segédkeznek már reggeltől, hogy Ludmillának csupán futtában van érkezése néhány falatra.Tüsténkedésük nyomán a selyemharisnya szalagja szemérmesen fogja át a hölgy combját, a csipkével ékes rokolya szűziesen szerény, mégis érett asszonyhoz méltón csábítja majd a falánk tekintetet, ha az esküvő után szem elé kerül majd, végül az új asszony csípőjére hét hímes szegélyű alsószoknya kerül libegni. A topázzal ékes cipellő sarka ezüsttel futtatott, lady Meírah két napja tipegett benne, megszenvedve, hogy most kényelmesen simulhasson bele Ludmilla lába. Fűzőjét két kisasszony segít meghúzni, hogy pajkos kuncogással gyönyörködjenek aztán munkájuk gyümölcsében. Végül selyem ingváll, s az egyszerű eleganciájában is vagyon érő kék brokátcsoda kapcsai, gombjai is mind helyükre kerülnek. Násfa, függő, boglár szegődnek ékeskedni a finom szövetek mellé, parfüm, kicsiny festék és pirosító, majd végül leányai által kötött friss virágcsokor teszi teljessé a menyasszonyi díszt. Ha a törött tükörben, elragadtatott csodálói körében pillantja meg magát, Ludmillát temérdek emlék és ábránd rohanhatja meg. Milyen volt lánysága díszeit először feladni, lord George ifjú arájaként, milyen lenne, ha ahhoz a Bolondhoz készülne most, kit a kártya napokkal ezelőtt mutatott, s ki már minden bizonnyal a templomban kínlódna, s orcátlanul kötődne a káplánnal? Avagy milyen volna, ha valamely füstös, erdei barlangban, megkötözött kezekkel, megpocsékolt asszonyi büszkeséggel rángatná pogány oltárkőhöz a vörös sörényű haramia? Milyen lesz vajon a jövendő új ura mellet? Betartják-e majd egymásnak tett fogadalmaikat? Megajándékozza-e gyermekkel valaha, s ha igen, nem veti-e el azzal patvar magját Harmatföld sorsára nézve? Ám egyetlen kérdés kínozza leginkább: kopogtat-e majd követelt jussáért Ő, ahogy tette már ennek előtte?
Gondolatai közül lady Ramsey veti ki, aki maga is bimbódzó szépségével és barackszín ruhájával hivatott kiemelni az ő királykék méltóságát.*
-Indulhatunk úrnőm?-*...hiszen lord Thane, ki az oltár elé kíséri majd, minden bizonnyal már izgatottan várja odakint.*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#126 » 2018.09.09. 20:57

Mennyi drágaság, mennyi áldozat. A leányoknak, akik oly élvezettel sürögnek körötte, s még magukat is meggyötrik, hogy neki jó legyen, őszinte köszönettel és egy-egy aprócska ajándékkal hálálja meg, azt is, hogy a gyász idején mellette maradtak, és azt is, hogy most mellette állnak. Apró lapis-lazuri köves nyakláncot kapnak mindahányan a házak leányai, mely a babona és hagyomány szerint bátorságot, lelki erőt sugároz hordozójába.
Felékítve a törött tükör jól mutatja valóját: nem csak a gyönyörű, érett nőt, az arát, nem csak a mesteremberek munkája dicséretét, de a lélek törését is. A sérült kép nem illeszkedik össze, a szilánkok olyanok, mint a lélek darabkái. Bár mosolya bizakodó, a tekintete mégis valami boldogtalanságot sugall, amelyre csak Margoth tudná megadni a választ, ki hiába fáradozott a levél ellopásával.
Gondolatai szerteszét kavarognak. Elűzi az emlékeket, nincs azoknak itt helye most. Elmúlt, eleresztette, hagy menjen, örökre a múlté, ahogy a neve is örökre a múlté már. Mindkettő. A jövő megannyi félelme hasít inkább bele, mely azóta mardossa, hogy egyáltalán kérőjének hírét vette.
~Bízz az Egyistenben! Majd ő úgy rendezi, ahogy lennie kell! De óh bárcsak adott volna több értelmet annak a Bolondnak... Elég! Felejtsd el! Engedd el! Az is csak múlt pusztán!~
Bár oly könnyű lenne, mint parancsolni magának. Komorsága bizonnyal meglátszik rajta is, megrezzen, ahogy lady Ramsay hozzá szól, de már mosolyogva pillant a leányra.
- Hogyne. Eleget vártak az urak!
Furcsán éle van a megjegyzésnek, ahogy belekarol a szívének kedves leányba, és kifelé indul vele.
- A ti esküvőtökre mikor szekerezzük majd az ajándékokat, hmm? - Évődik velük, ahogy lefelé haladnak, mosolyogva hallgatva a bájos leányok csivitelését, kinek mily ábrándok szövődnek a kis buksijában. Óh szegény leányok, ha tudnák...
Hanem amint leérkeznek a szertartáshoz a szentély elé, és lord Thane már kezét nyújtja, hogy bevezesse, arcáról leolvad a mosoly, és komor komolyság jelenik meg rajta.
- Van apám, délen hadakozott. Van bátyám, délen hadakozik. Mondja, nagyuram... maga kicsoda nekem? - Elmosolyodik negédesen, de nincs abban semmi öröm vagy kedvesség. Finom mozdulattal int a thainnak a belső gyülekezet felé, udvariasan. - Menjen csak előre lordságod, előkelő helye fenn van tartva! Én magam is odatalálok az oltárhoz. S míg kimondom a vágyott esküt, szője meg a tervet, melyik lánya fekszik a báró ágyába, hátha az is szül egy fattyút! Aztán már csak a méregpohár kell. Biztos, ami biztos...
Nem. Biztos, hogy nem fog Thane oldalán bemenni, megadva neki azt a tisztességet, hogy atyja helyett atyjaként állhat az oldalán. A lord bemehet egyedül, ő maga pedig ugyanígy fog tenni. Hisz nem szende szűz hajadon már, hogy apja vezesse, hanem özvegy asszony. Őt nincs aki átadja a vőlegénynek.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#127 » 2018.09.16. 22:37

*Lord Thane először csak hápog a döbbenettől, majd arcát elfutja a harag pírja, de egy szóval sem mond ellent a ladynek. Bölcsebbnek tartja magát ő annál. Olyan mélyre hajol, ahogy csak tud, szándékos és nyilvánvaló cinizmust sűrítve a mozdulatba, de Ludmilla tán meg sem látja mindenzt, ahogy faképnél hagyja a lordot. Nyoszolyólányai szemlesütve követik ki az asszonyházból, mint pelyhes kislibák anyjukat.
Mielőtt az udvarra lépne, lady Margoth tündöklően bíztató mosollyal hajtja arca elé a gyöngyös fátylat.
-Asszonyom olyan gyönyörű, amilyet még nem látott Harmatföld!-*szól elragadtatva,majd könnycseppet morzsol el szeme sarkából* -Olyan boldog vagyok, hogy most itt lehetek önnel! S itt leszek mindig is, ha szüksége lesz rám, ugye tudja nagyasszonyom!-*majd oly lelkes szeretettel, szorosan öleli meg, mintha édes nénjét szorítaná magához. Hevességében ott kísért Ludmilla titka, az ifjú leány könnyeiben keser együttérzése.
* A verőfényes kora délelőtt napfénye szemébe tűz. Odakint a felsővár udvarára az egész várjobbágyság az új menyasszony csodálatára gyülekezett. A katonák kifényesített sodronyban, legdíszesebb felöltőjükben állanak sorfalat a kápolnáig, a cselédek és szakácsnék, kik még új asszonyként is látták lord George oldalán, könnyeiket törölgetik szipogva, a lovászok, mesterek kapatosan kurjongatják vidám jókívánságaikat.
Hölgyei koszorújában lép be a még mindig hűvös kápolnába, s abban a pillanatban az Érctoronyból hozatott kórista gyermekek, angyalhangú szenténekbe kezdenek, mi oly földöntúli gyönyörűséggel cseng a kőfalak között, mintha mennyei boldogságot ígérne minden egyes hangja. Ludmilla értő lelke beleborzonghat a gyönyörűségbe, mire disszonáns hangzatokkal felelhetnek borús gondolatai. Épp csak kinyúlt az angyali kórus ígérte boldogság felé, s az el is úszott előlele, mielőtt elérhette volna egyáltalán.
Magába fojtott gondolatait a templomban állók felé forduló tekintete, mintha erőszakkal akarná kifürkészni. Lordjai és azoknak családja ünnepi díszben tölti mega kápolnát. Elégedett vigyorok, együttérző fejcsóválás, reménykedő mosolyok és elérzékenyült pityergés fogadja részükről.
Az oltár előtt azonban vőlegénye várja. Smargd-arany díszében, szálfa tartásával, s csillogó tekintetével valóban páratlan dalia, láttára az udvarhölgyek is alig leplezhetik leányos, álmodozó sóhajukat. Ludmilla tudja, nem egy szívesen lenne most az ő helyében, s biztosan bármely épeszű leány a fél életét adná, hogy őt vezesse oltár elé e szép férfiú, ki mögött országnyi vagyon áll.
Emerichus lenyűgözötten áll, megpillantva jövendőbelijét. Ajkán reménykedő, s bátorító mosoly, tekintete csalogatja a ladyt, mintha csak bíztatni kívánná: nem is olyan nehéz az első lépést megtenni felé...s az olyannyira félt jövő felé is egyúttal.*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#128 » 2018.09.17. 17:59

Ám hogy nem igazságtalan haragjában, mi sem mutatja jobban, hogy társalkodónőit úgy rendezi az utolsó pillanatban, hogy ép lord Thane leánya járhasson léptei nyomában elsőként. Bármily apróságnak tűnik is, mégiscsak nagy tisztesség, s egyben megvan a maga jószerencsés ereje is, hisz sorrendben akkor talán annak a leánynak kellene őt követnie.
~Talán épp akkor, ha velem végeztek...~
A keserű gondolat felötlik benne, de egy sóhajjal hessenti el, amint belép az angyalkórus kíséretében a kis kápolnába. Van neki ennél most sokkal nagyobb baja is. A gyermekkórust már szinte nem is hallja, óhatatlan Fredson Merquen márki sorai jutnak eszébe, ahogy lordjaira siklik a tekintete egyesével. Színes kavalkádjuk mögött merev, szürke, lélektelen büszke büsztök sorakoznak a fali beugrókban, a nagy őrök, minden család hősei mereven bámulják.

~ Akármi történik,
A véletlenre fogom bízni.
Újabb szívfájdalom,
Újabb elrontott románc.

Tovább és tovább.
Tudja bárki is mit keresünk?

A darabnak mennie kell.
A darabnak mennie kell.
A szívem belül összetört.
A festék lehet lekopott.
De a mosolyom megmarad.~

Halkan dúdolja maga elé csak a dallamát, de látni ugyan honnan látnák, mi történik odabent, az asszonyi szív mélyén? Hányszor eltökélte, elgondolta, és még így is milyen nehéz. Szép vonásai visszatükrözik a fátyol alatt, hogy sokkal nehezebb lépés ez neki, hogy valami még mindig nyomja a szívét. Ám ahogy a lordra pillant, a tekintete mégis éles, hideg villanással keményedik meg, a szoros fűzőben mély levegőt vesz, s felöltve legszebb mosolyát indul el az oltár felé.
Esküt fog tenni. Mert az a feladata. Nem számít, hogy szeret vagy nem szeret, vagy hogy mit akar, vagy hogy ki áll annál az oltárnál. Rangja van. Feladata van. Esküt fog tenni.

//A forrás perce Queen, de a feldolgozás Moulin Rouge. https://www.youtube.com/watch?v=_YCLDvhaM-Q //
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Avatar
von Frundsberg
Adminisztrátor
Hozzászólások: 184

Re: Harmatföld

Hozzászólás#129 » 2018.09.19. 21:10

*A káplán áhitatos, szép szavai, a násznép ünnepélyes csendje, a kórus angyalhangja oly emelkedett hangulatot kölcsönöz a szertartásnak, amilyennek lennie kell egy főúri eskövőnek. A vőlegény nemes arcéle, tiszta tekintete, sudár termete oly csodálatos, amilyet egy ártatlan leány csak legmézesebb ábrándjaiban képzelhet. Rézvörös fürtjein átcsillanó gyér fény, mintha aranyló glóriát vonna feje köré. A gyűrű aranya az ólomablakokon színessé szitált napfényben az örkkévalóság ígéretével csillan, s az elérzékenyülten szepegő nyoszolyólányok, mintha valóban búcsúztatnák úrnőjüket.*
-Emerichus Barthek Chelley gróf, Öregcselle örököse! Akarod-é hitves feleségedül az oltárnál esküvésre megjelent Ludmilla Krelalla Ardenand grófnőt, Sante-Bouve özvegyét, Harmatföld úrnőjét?
-Akarom!-*a válasz határozott, s ünnepélyes, illő az átszellemült papi személy szavaihoz*
-Fogadod-é, hogy örömben, gazdagságban, boldog szeretetben, de ínségben, szükségben, búban, bajban is vele leszel, s el nem hagyod egészen halálod napjáig?
-Fogadom!
-Ígéred-é, hogy a gyermekeket, melyekkel az Egyisten megáldja frigyeteket, a Hitben neveled fel?
-Ígérem!-*jövendőbelije felé pillant. Mosolya olyan, mintha nehéz idők ólomsúlyát vetkezte volna le, s révbe érni látná életét egy igaz személy oldalán, kibe bizodalmát helyezheti*
-Ludmilla Krelalla Ardenand grófnő, Sante-Bouve özvegye, Harmatföld úrnője! Akarod-é hitves uradul az oltárnál esküvésre megjelent Emerichus Barthek Chelley grófot, Öregcselle örökösét?
*A lady érzi, minden szempár reá szegeződik a templomban. A thainok nyakán kidagadnak az erek, arcukat vér futja el. Ki túladni akar rajta, s azt tervezi, mihez lát majd először a Chelleyek hatalmától megtámogatva, ki titokban reménykedik, hogy nem marad hűtlen a néhai lord emlékéhez és hazaküldi az éachtrachot, az idegent. Ugyanakkor látja Emerichus bizakodó mosolyát. A Kétarcú Emberét, akinek szenvedései oly ismerősek számára, aki rejteni kénytelen való arcát a zsarnok atya akaratának súlya okán. Lesz-e önként támasza az úton, min a nálunkál hatalmasabb erők késztetik őket járni? Végleg búcsút mondd-e vágyainak, hagyván, hogy a kötelességtudat győzzön, vagy ez egyszer végre saját boldogságát tartja szeme előtt és nem törődve a megalkuvó lordokkal, a kényszerrel a nyakába szakadt országnyi örökséggel, elmenekül. El innen, meggondolatlan csitri módjára, de végre szabadon! Minden csupán rajta áll, s ezen az egy pillanaton függ. Tudja, ha az eskü szavait kimondja, onnan nincs visszaút többé.*
"....spieß voran!"

Avatar
Jezabel
Hozzászólások: 273

Re: Harmatföld

Hozzászólás#130 » 2018.09.20. 18:30

Mikor voltak neki valaha többek a vágyak álmoknál? És ugyan mikor vágyott ő valaha is többre? A fellángoló viharos szerelmeket meghagyja a leányregényeknek, sosem volt rá lehetősége, hogy érezze ezt, és szükségét sem érzi.
Akárhogy is, Emerichus nem oly szörnyű, mint ahogy a Chelley fészekaljat lefestették számára. Elkergetnie nem lenne oka, hisz lordjait megnyerte magának, de ha el is tekint a nagyurak vágyaitól, s hátat fordít nekik... Neki magának sincs oka rá, hogy gyűlölje a férfit.
És a fogadalommal együtt nincs oka arra sem, hogy ne szeressen egy másikat. A szeretet sokkal mélyebben fészkel a szívében, s az szentigaz, hogy nagy és nemes szíve van, sokan elférnek benne. És bár le kell mondania arról, hogy annak oldalán álljon, akit választana, de meg kell alkudnia is, mert nem ő döntött úgy, hogy nem áll oltár elé. Ezt sajnos el kell fogadnia, minthogy becsületén nem tűri a foltot, s azzal a lépéssel talán szertelen, boldog, szabad nő lenne... de épp ez sodorná oly veszélybe, mellyel senki nem birkózhat meg, csak ő maga. Ő olyan madár, amely csak a kalitkában lehet szabad. És az aranykulcsot le kell tennie valaki kezébe. Nincs választása.

Valójában a döntés akkor született meg benne, mikor átlépte a kápolna küszöbét, ahelyett, hogy megfordult volna. S persze maga a döntés volt a legnehezebb, ám minthogy dűlőre jutott saját magában, most hirtelen olyan nyugalmat érez magán, mely az ürességgel vetekszik. Mégis, mosolyra nem tud húzódni ajka, még ha a fagyos elhatározás el is olvad tekintetéből. Egy kissé a pap mögé réved, a Szentanya magasztos szobrára, mintha attól várna égi jelet, hogy jól döntött.
- Tha mi ag iarraidh! Tha mi ag aideachadh gum bi mi còmhla ris ann an aoibhneas, beairteas, toileachas, ach ann an adhradh, feum, bròn, trioblaid, agus cha leig mi a-mach e gu latha mo bhàis. Tha mi a 'gealltainn gum bi a' chlann leis am bi an aon bheannachadh ar n-adhradh air a thogail anns a 'chreideamh.
A teljes fogadalmat viszont vallet szokás szerint teszi le, melyből talán Emerichus fikarcnyit se ért, de a grófnő hangja tisztán, érthetően és határozottan cseng vissza a kápolnában. A hagyomány igen egyszerű oka, hogy tiszteletben tartják a vallet ősöket, akik a hideg kőszobrok élettelen tekintetével maguk is figyelik az oldalfülkék félhomályából az eseményt: hogy adják idegen kézre utódaik az ősi birtokot néhány ígéretért.
- Szörnyetegként viselkedni könnyű. Talán megpróbálhatnánk emberek lenni. -

Vissza: “A Téli kastély és környéke”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég