Harmatföld

[Jezabel]

//hosszú csata lesz
Lovagok VÉK: 85 vs Wallet támadás: 69 sebzés nincs. ÉP 28.
Jeza védés: 35+16= 51 sebzés 3 Maradt: 13 EP. //

Kockázatos lövésre hát nem vállalkozik, s amint látja, kerülnie kellene. Csakhogy tél idején a járt útról letévedni a fák közé itt északon dőreség. A lovak megsüllyednek a magas hóban, haladni nem lehet, a mélyebb gödröt nem látja a hótakaró alatt.
~Talán át kellene repülnöm...~
Nos igen, az lenne a legjobb megoldás. A holdfény ösvénye most nem járható, de a levitálás igen... s a fák összeboruló, vastag ágai is jó lövészpozíciót adnak.
Épp ezen terv alapján pillant fel, hogy felmérje, hol tudna jó helyet találni a lovagok megsegítésére, amikor az első vessző szisszenve áll meg a letaposott havas talajban. Csak az ösztön diktálja, hogy a ló nyakára simul, de a következő lövedék szerencsésebbnek bizonyul, mint az első. A nyeregben áll meg rezegve a vessző, odaszegezve a vastag köpenyt, a köpeny alatt pedig éles fájdalmat áraszt szét a lábában. Jezabel felkiált ugyan, de csupán pillanatra hagyja a felismerést eluralkodni magán, hogy veszélyben van... hideg logikával a felismerést újabb követi azon nyomban.
~Ranald vadászt is hozott... hát persze. De mennyit?~
Letöri a vessző végét, ne akadályozza az, hogy le kell lendülnie a nyeregből, természetesen ellentétes oldalán a lovának, mint ahonnan a lövés érkezett. Nem kívánja a lovat használni fedezékként, van itt jó pár szép fa, melynek törzse megteszi inkább. Csak a lába ne lüktetne annyira... nem biztos, hogy könnyű kis karcolás az, de nincs ideje megnézni!
Míg behúzódik, tekintete a vadászt vagy vadászokat keresi. S ha megtalálja, viszonozza is a kedves ajándékot.

//Jeza észlelés: 1 2 3 3 7 9 9 10 = 44 Jeza TÉT: 103 - HA lehet
Lovagok támadás: 107 Lovagok védés: 119//

[von Frundsberg]

//VÉK: 104 -1 EP TÉK: 75//

*Hogy Jezabel leugrott hátasáról, azt immár nem tartja vissza semmi, hogy a csatában forgolódó társai után rohanjon, s a vérszag, fülsiketítő csörömpölés és csataordítástól riadva a közelükben keressen biztonságot, ám amott csak céltalanul csapódik hol egyik, hol a másik küzdelembe ragadt lovashoz. A valletek összezárni látszanak pajzsfalukat, most, hogy a lovasroham végképp elakadt, soraikat pedig a felvégiek nem tudták szétzilálni. Ezalatt Jezabel a havas fák közé húzódva kutatja megsebzőjét. Soká nem is kell vizslatnia, hogy meglássa a harcost, ki rövidkarú íjára kapva, kiválván a csatasorból próbálja levadászni lord Aiden gyilkosát. Ha halálhírét, vagy akár győzelme trófeáját megvinné Thane-be, a nemzetség bizonyosan bőséges jutalomban részesítené, lady Esthellről nem is beszélve! A vörös varkocsú vadász a csatarend mögött maradva használná ki a pajzsfal védelmét, ám, hogy Jezabel lóról szállva immár nem nyújt könnyű célt, s a forgatagban szem elől téveszti, így neki is változtatnia kell helyzetén. Nyíllal az idegen, cserkészve indul a balszárny felé, hogy kiugrassza rejtekhelyéről, de kiszemeltje előbb pillantja őt meg, hisz a lady közelebb bújt meg hozzá, mint sem gondolta volna. Mikor a csapdaíj célra lendül a fa mögül, ő is lövésre emeli fegyverét, de elkésett. Az érctornyi fegyverműves gonosz szerkezete kétarasznyi halált ereszt egyenesen az arcába.*

//VÉT: 43 - TKO//

[Jezabel]

Türelmes. Ironikus a sors, hogy a vadászat türelmére épp a hajdani férje tanította meg. A vad mindig megmutatja magát, ha megérett rá, hogy levadásszák. Épp ezért nem lehet ő a préda, inkább a türelmes vadász. S az Egy megadja neki, amire várt. A másiknak mozdulnia kell, s megvan az az előnye, hogy a csapdaíjat elég célra tartania, nem kell már feszítenie is. Pillanatnyi előny csak, de az élet is pusztán egy pillanat töredéke. Csont reccsen, az íjász lehanyatlik. Egyelőre nem lát többet... úgy tűnik, egyetlen volt, ki vállalkozott rá, hogy szembeszáll vele. De ahogy a fedezékében az apró gnóm munkát újratölti azt is látja, hogy a walletek kezdenek magukra találni. A lovagoknak vissza kell vonulniuk, és újra rohamozni... ha át akarják törni a pajzsfalat. Hacsak...
~Hacsak meg nem zavarom előttük a pajzsfalat!~
Mély levegőt vesz, hideg pillantását a wallet katonákra veti. Koncentrálnia kell, hogy fellelje a megfelelő energiákat, melyek ott áramlanak körülötte, és igájába hajtsa őket...
- Dod bugs tân! - suttogja el a parancsot...
És több mint két tucatnyi apró, de annál alattomosabb parázsbogárnak kell ellepnie a pajzsfal katonáit a lovagok csapásai előtt. Így remélhetően nem olyan könnyű egyszerre az égető kis bogarakat is elűzni, meg a pajzsokat is tartani.

//Lovagok támadás: 111 Lovagok védés: 100 1. kör zavarás d4: 4 //

[von Frundsberg]

* Vallet ordítástól, ó-zarrai harci fohászok rekedt hangjától, fájdalomüvöltés és lósikoly kakofóniájától visszhangzik a behavazott erdő. A talpasok lassan kezdenék visszanyomni az egymást is akadályozó lovasokat, mikorra a balszárnyat a szikrafelhőként lepik el a zsarátnokbogarak. Sisakok, vértek alá nyomakodnak, szemeket perzselnek ki, szakállakat lobbantanak lángra, csontig égetik magukat a húsba. A balszárny meginog, s ezt a lovagokat parancsnokló hadas tiszt avatottan veszi észre. Maga ugrat a megrendült balnak, s harcosai követik. Szentelt acél zuhog alá a paripák nyergének magasából, hogy pajzsokat hasítson be és halált osszon. Félő, hogy a csapat szárnyát áttörve a lovasok körülkeríthetik a valleteket. Thain Ranald kürtjébe fújva ad jelet, s a gyalogok lassú, de fegyelmezett hátrálásba kezdenek, hogy hátukat az erdőnek vethessék.*

//VÉK: 79 -6 EP TÉK: 51//

[Jezabel]

Szusszan egyet, ahogy a katonák a meggyengült pajzsfal-szakaszhoz ugratnak. Kár a sok jó harcosért... igazán kár. Talán még adhatna egy esélyt a thainnak. Pillantását Thane hűlő testére veti, majd visszafordítja a csata felé.
~Egy próbát megérne... ha más nem, elvonom a figyelmét, így nem tud irányítani...~
Pillantása elcsípi a thaint, ahogy épp próbál rendezett visszavonulót fújni... alighanem érzi a végét. Halkan kezd dúdolni egy éneket az elesettek lelki üdvéért, melyet volt ideje hajdan a zárda kórusában gyakorolni, de a dallam inkább a mágia megfoganásához szükséges, hogy Ranald ki tudja merről, ki tudja miként, de olyan pontosan, tisztán és közel hallja Ludmilla szavait, mintha ott ülne mögötte a lovon, ott lenne mellette, bármerre is fordul, és bármely kürtnél érthetőbben szól hozzá.
~Még leállíthatod, Cameron! Thane bűnéért nem akarlak megbüntetni téged is, és nem hiszem, hogy nálad bárki is többet harcolt volna a Köd ellen itt. Állítsd meg a harcot, és nézz szembe végre azzal, mibe keveredtél te, és az egész családod! Nem állítom, hogy Chelley hazudott nektek... de nem hiszem el, hogy igazat szólt volna. De azért nem hibáztathatlak, hogy hittél neki, hisz engem épp úgy becsapott, mint titeket! De ha most tovább küzdesz, azzal magadnak és házad népének ártasz immár. S egész Harmatföldnek... nem fog kibírni egy belháborút is. Adtam esélyt Aiden úrnak, hogy megértse, de az arcomba köpött. Mindőtök arcába köpött, mikor fekete mágiához nyúlt. Megadom az esélyt neked is. Te döntöd el, mit kezdesz vele. De az itt és most dől el! Könyörgöm, fejezd be ezt a küzdelmet, és visszarendelem a lovagokat!~

//Lovagok támadás... szégyenteljesen gyenge 89. XD Lovagok védés: 106 Parázsbogarak zavarás: 2+1
Mentál, ha kell a meggyőzéshez vagy zavaráshoz: 2 2 3 3 5 6 8 9 = 38//

[von Frundsberg]

//vék: 87 -1 EP, ték: 70//

// Cameron Ranald mentál ellenpróba: 3 6 7 8 10//

*Jezabel üzenete bizonnyal eléri lord Ranaldot, de a visszavonulásra jelet adó kürtszó a roppanóan hideg, vérbűzös levegőbe rivall. Nem sikerült hát meggyőznie az erős akaratú thaint. Mit is várt, hiszen sógorát –ki az üdvösnél nagyobb befolyással bírt rá- a szeme láttára ölték meg. Jezabelnek most úgy tűnik, bármennyire is olvadt már fel a jég közte és az urak közt, most, hogy az egyik ősi nemzetség fejének tulajdon kezével vette életét, a szakadék nem is lehet nagyobb köztük. Újra „déli asszonnyá” vált, ki idegeneket hozott a sárkányatyák földjére és tűzzel-vassal üldözi azt, ki Harmatföld régi szabadságáért nem volna rest küzdeni. Thain Ranald szemében mindenesetre kétségtelenül így van. Kemény akaratú ember, egész életében harcban élt, hol tulajdon rokonai, hol a földjeit fenyegető Köddel szemben, biztosan nem most fog meghátrálni, hogy az olyannyira vágyott felkelés –úgy tetszik- Aiden Thane és Liúsaidh Thane vére árán kirobbanhat. A pajzsfal elszakadni látszik a nyeregben vagdalkozó lovagoktól, hogy a sűrű erdőbe hátráljon vissza, hova a lovasok nem követhetik őket, ha csak szét nem szakadnak, s egyenként kiszolgáltatottá nem teszik magukat a gyalogosoknak.*

[Jezabel]

Ezzel már nem tud mit kezdeni. Nem is akar. Ha Cameron erre az útra szánta el magát, hát ezen az úton fognak járni. Innen nincs visszaút, nincs félmegoldás, és ebben el kell szánnia magát. Meg is szakítja hát a mágikus kapcsolódást, s csendben figyeli, ahogy visszahúzódnak a walletek. Pillantása a tisztre esik, de nem üzen felé semmit... ugyan miről oktathatná ki a lovagot, amit ő maga, hadat viselt személy nem tud?
A csapdaíj még mindig a kezében van, ahogy Aiden Thane teste mellé lép. Ijesztően visszataszítónak találja most... Nem holttestet magát, hanem azt, amit elhoz magával. Visszataszítónak találja őt is, és visszataszítónak találja saját magát is, ahogy dermedt üveges pillantásában látni véli saját ötét sziluettjét.

//Zavarás: 2+1 Lovagok támadás: 127 Lovagok védés: 91. //

[von Frundsberg]

*Thane mellkasán összeolvadtak a láncing szemei, mögöttük égett vértől bűzölgő üszkös lyuk, min egy gyermekököl beférne. Szeme még holtában is vádlón bámul az égre, üveges tükrében hollókat lát körözni. Sorsának legfőbb keserítője, gyámfiának nagyapja, riválisának atyja ím itt fekszik lábai előtt kiterítve. Újabb kürtszó remeg a fagyos levegőbe. A visszavonuló valletek hátukat az erdő sűrűjének védelmében tudják. Az Istenanya lovagjai visszahőköltetik paripáikat, hisz nem tudnak tovább nyomulni a fák közé, úgy, hogy egymást fedezhessék közben, szétszéledni a fák között, hol a lovast sem alakzat nem védi, s rohama lendületére sem támaszkodhat, pedig őrültség lenne. Nem üldözik hát Ranald embereit, kik ugyan kihívóan verik pajzsaikat, s rút szitkokat vágnak hozzájuk, hátha kelepcébe csalhatják őket a számukra sokkalta előnyösebb terepen. Noha a talpasok csaknem fele fekszik holtan, vagy halódva a véres lucsokká taposott havon, s a lovagok embert sem vesztettek, a veres ördögök harci kedve cseppet sem csihad. Ilyen harcosokkal kénytelen hát szembenézni az, ki Harmatföld szabadsághoz való jogát vitatni merészeli… Az irgalmas lovagok végigtallózzák a sebesülteket, hogy látnák el, kiben van még élet, de nem egy inkább nyelvére harap, mintsem segítséget kérjen, vagy utolsó leheletével dearkját döfve a páncél eresztékébe, még magával visz egyet az ellenségből. A lovagok hadnagya Jezabelhez üget, s leoldja sisakját.*
-Megsérültél, asszonyom! Hadd látom el sebedet!-*ledobva véres páncélkesztyűjét, térdre ereszkedik, hogy megszemlélje a combján ütött sebet, melyből még mindig szürketollú nyílvessző mered elő. Hiszen a jó vitézt inkább foglalkoztatja a mások baja, mint tenmagáé, noha az ő üstöke is vértől ragadt össze. Fegyvernököt ugraszt, földre tett nyeregre parancsolná és a maga kezével orvosolná meg.*
-Majd felüket levágtuk,de nem futottak meg. Visszavonultak. Fegyelmezetten…és még tőrbe is akartak csalni minket. Kiváló katonák, ha mondhatom. -*morogja a kese hadnagy, majd a grófnőre pillant.*-Miként legyen tovább, lady Chelley? Követjük szavadat.

[Jezabel]

Inkább csonk az, hisz a vesszőt letörte. De elhárító mozdulatot tesz a lovag felajánlására. Határozottan és sziklakemény pillantással. Nem panaszkodik. Nem jajong. Könnye sem csordul.
- Majd ellátják, ha visszaérünk a táborerődbe! Önnek is épp úgy szükséges, uram, hogy felcser keze alá kerüljön, mint sajátjainak. Hogy hölgyként kezel, megköszönöm, de lássuk be, hadnagy uram, hogy hölgy ilyet nem tesz. Egy hölgy hímezget és a békéről álmodik, a férjére támaszkodik. Az enyém nem tudom, hol van épp... és ölnöm kell a békéjéért. És... egy hölgy főleg nem kéri meg arra, hogy az elesett thainnak fejét vegye, minthogy arra szükségem lesz a tanácson. Lóra máris! Jut eszembe, az enyém valahol kallódik, keressük meg, vagy... kérnem kell egyet.
Ha a hadnagy még tiltakozna, úgy komolyabban is parancsba adhatja ezeket. Köpenye szélét tépi meg egy tőre segítségével, hogy a seb felett erősen elkösse a lábát, s azért is, hogy ha megkapja Thane fejét, akkor abba tekerje.
- Haladéktalanul visszavonulunk, és tájékoztatjuk Lornet arról, hogy mi történt. Én a toronyba megyek, ön, hadnagy, azonnal ugrassza utánam a komturt. És uraim... Önök remekül képzett és bátor lovagok! Ezeket a talpasokat viszont Harmatföld nevelte fel, és a Ködvadon képezte ki. Nem lesz könnyű dolgunk... és soha ne becsüljék le őket. Sem a gyűlöletüket. Bár az nem sajátjuk... csak hazug szavak ámítása. Indulás!
Vagy a saját, vagy más lovára ül fel, bár nem állja meg egy mély, hosszú csend nélkül, míg lendítenie kell ehhez a lábát. Irányítani viszont fogja tudni... hisz vágtázniuk nem kell. A sötét erdő felé tekint... Tudja, hogy ott vannak, még ha már talán nem is látja őket.
- Vidd a sebesültjeid, Cameron! És fontold meg, amit mondtam neked! Adok időt a Ranald-háznak! - Kiálltja még az erdőbe, mielőtt a lovasokkal távozna.

[von Frundsberg]

*Thain Thane levágott fejét véres szakállánál fogva egy fegyvernök nyújtja Jezabelnek fel a nyeregbe. A tetovált jelekkel ékes fő immár jég hideg, hajdani méltóságának groteszk megcsúfolása, ahogy elnyíló szájából fekete vérrög hullik az asszony ölébe, midőn becsavarja köpenyébe. Vajon lady Esthelt méltatja-e majd rá, hogy megkapja atyja fejét, s tisztelettel elgyászolhassa? Ötölhet gondalatai közé a kérdés, miközben a rendbéli lovasok halomba hordják az elesett walleteket, s a hadnagy térdre ereszkedve imát mond értük, hiszen tartoznak a legyőzött ellenségnek megadni a végtisztességet, s az Istenanya oltalmába ajánlani lelküket. Nyeregbe kapva aztán dübörögve indulnak vissza a hágó felé. Sárkánykőt elhagyva az elővéd közelgő lovasokat kiált. Lord Tyrosh Sigune és Haythem Ramsey lovas csapata éri be őket, a Kisbérc felőli úton. Ralaidhra igyekeznek a Reothe-hágóhoz, s most a béke jobbját felmutatva érik be a csataviselt lovagokat. A nemzetségfők lady Ludmilla mellé sorolnának, hogy üdvözöljék a ceann asszonyát.*
-Sebet szenvedtél asszonyom…*méri végig thain Ramsey enyhe aggodalommal* -…és vitézeid is harcból jönnek! Tán valami ködette rútsággal akaszkodtatok össze az úton?
-Ej, hogy néked aztán mindig viszket a pendelyed korca! Miért nem vártál minket az Őrségnél Lorne oltalmában?-*korholja lord Sigune*