- Akad talán valamiféle bestia az erdőben, ha jól hallom, ami kivált dicsőséget szerezne --- ám ez a vadászat inkább a hagyományok miatt lett összehívva, nem hiszem, hogy alkalmunk lesz nyúlnál-szarvasnál nagyobb prédát ejteni. - válaszol már útközben.
A korai lovaglást mindig is kedvelte. Ez alól a mai sem kivétel. Kedvét még inkább fokozza, hogy remek vadászatnak néznek elé - a környék erdeit dicsérik, az idő kellemes, a társaság jó - hogy is ne volna boldog? A jó társaság a mellé osztott zsoldoslányból, apjurából, testvéröccséből, Lord Alstonból, a két ház tizenegy lovagjából, mindezek kísérőiből és egy szakajtónyi hajtóból áll. A csoport hangosan tréfálkozik, nem csoada, hiszen páran már meg is olajozták torkukat induláskor a jószerencsét kívánó koccintásnál. Maga nem ivott, ám annak örvend, hogy a házak már közelebb is kerültek egymáshoz. A hahotát Sir Trandler története okozza éppen, aki részletesen meséli első vadászatának regéjét.
- ...ekképpen leeresztettem a fegyvert és hagytam elszaladni a dögöt. De mi volt a pláne az egészben? Hogy a gím, amit sikerült lelőnöm, mire visszatértem, szőrén-szálán eltűnt! A mai napig sem tudom hova.
Jót nevet a régi szerencsétlenül végződött első alkalmon mindenki, mikor a végszóra megérkeznek a pihenőhelyre. Többen az asztalhoz igyekeznek, hogy elvegyenek pár kikészített falatot, mások az elemózsiás tarisznyát és kulacsot vetetik magukra az várakozó szolgákkal, megint mások fegyverüket készítik be, adják át a cipelendőket kísérőiknek. Ő maga meghagyja a zsoldosnak, hogy hozzon vagy két tucat nyílvesszőt és egy megbízható íjat a kikészítettek közül - biztos benne, hogy jól fog választani. Minden más, mire szüksége lehet, már nála van.
Ameddig a kísérője fegyverét válogatja addig a két lord udvariasnak tetsző beszélgetéséhez igyekszik.
- Nem feltétlen értek egyet. - vág savanyú arcot Lord Alston. - Hiába a történet, Sir Trandlernél társaságunkban nincs jobb vadász, ezt tartom.
- Tévedsz, csupán ezt mondom. Acardus mérföldekkel jobb. - válaszol dacosan apja. Kissé elkámpicsorodik erre, hiszen maga sem kutya - de valamelyest már megszokta, hogy eredményei sohasem lehetnek elég jók; még most is kénytelen Winmar után örök második lenni.
A két lord kényszerűen mosolyog egymásra, láthatóan nem engednek egymásnak. Sértődés lesz a vége, amennyiben nem talál ki valami jó megoldást erre...
- Ha valóban meg vannak győződve az urak arról, hogy kinél szolgál a legjobb vadász - szól közbe előtte békítőn a szőke hajú lovag az Alstonok közül. Talán Sir Ogden a neve. - legjobb lenne versenyt hirdetni. Külön vadászik mindenki segítőjével. Aki a legfenségesebb vadat öli le a délutáni kürtszóig, az a legjobb vadász közülünk.
- Ostobaság! A vadászat lényege, hogy közösen vagyunk erősek. - nyerít erre Sir Acardus. - Mindenkinek megvan a helye és posztja. Rend nélkül felelőtlenség lenne bevenni magunkat az erdőbe!
- Én hajlok rá! - szól Lord Alston kihívón, nem is foglalkozva az elhangzott tanáccsal, pedig Acardus mester nem szokott a levegőbe beszélni. Ez ismerhetné éppen a másik ház is.
- Legyen hát... - szól kis szünetre rá apja is. Nem hagyhatja Alston kihívását feleletlen, hiába csóválja fejét sértetten az ősz lovag. Megegyeznek a részletekben, hogy mily jelzést kell az állaton ejteni megjelölésként, hogy mily szabályok érvényesek még, majd mindenki külön húzódozik, ahogyan ő is segítőjével.
- Nos, hogy őszinte legyek, nem erre számítottam... De felkészületlen nem vagyok... Tegnap érdeklődtem az apáttól a vadászatot illetőn és megtudtam, hogy legjobb tudomása szerint, ha ettől a helytől északkeletre indulunk el, ott az erdő viszonylagosan nyugodt. Nagyvadak nem élnek igazán arra és könnyen zsákmányt szerezhetünk. Ha északnak indulunk, akkor elérünk egy időn belül egy régi épület utolsó falmaradékát, minek közelében egy veszélyes bestia él. Amiről korábban már szóltam. Hogy miféle ez a bestia pontosan, arról nem igazán tudott hírrel szolgálni. Az utazók vérszomjasnak és nagynak írják le; viszont a hanyatt-homlok menekülők nem igazán pontosan látták, akik pedig igen, azok már nem mesélnek róla semmit... Ha sikerülne elintéznünk e vadat, a verseny megnyerjük, az közel biztos. Harmadik lehetőségünk, hogy északnyugatnak megyünk, a patakhoz, hová inni járnak a barmok - ha találunk egy jó helyet és türelmesek vagyunk, nem hiszem, hogy üreskézzel érnénk vissza a délutáni kürtre. Mit tanácsolsz, mely irányba induljunk?
