A lovag házassága

[Delilah]

A kérdésre, ha lehetséges, még feljebb szökik bozontos szemöldöke a vén vitéznek. Szívesen szólna egy-két szót, ám pillantásváltása Sir Everettel visszatartja ettől. Úgy látszik, hogy ezt most el kell engednie. Lovagokhoz mérten tán meglehetősen könnyen teszi; öreg már, sokat megélt - történt már ennél rosszabb is.
Komótosan szív egyet orrán, majd magához inti a lányt. Félszeme a két testvéren, ahogy azok hallótávolságon kívül lépnek, hogy megbeszéljék egymás közt családi ügyeiket, míg korát meghazudtoló fürgeséggel és ügyességgel terem lent lováról. Nyeregtáskája aljából elővesz egy kisebb kézi baltát - erdei kalandjai során megtanulta már, hogy hasznos, ha akad ilyesmi az embernél.
- A környék remélhetőleg immár nyugodtabb lesz. - nyújtaná át a kért szerszámot, míg maga előkeríti burnótos szelencéjét és egy csipetet helyez tartalmából orra alá. - Bár e maszlag forrás még kérdés hagy bennem...
Tovább nemigazán folytathatja gondolatai kifejtését a maga kényelmes, de érces hangján hiszen kürtszó üti meg fülüket. Felkapja az ég felé a tekintetét, hiszen nem érhetett véget még a vadászat, a nap még nem járhat oly magasan - de a következő szekundában már belémar a hűvös felismerés: hosszú és elnyújtott jelzéseket adnak le a kürttel!
- Az áldóját! Nyeregbe ifjak! - terem saját hatásán, a nagy kapkodásban elejtve a szelencéjét. - Vissza a táborhoz! Valami baj történt...!
Míg pedig a többiek nyeregbe ülhetnek, ráeszmél veszteségére és arra is, hogy felvenni már késő. Dühét csak egy rövid dörmögésben adhatja ki.
- AkutyamindenitcsaknemAlstonékkavarjákaszart'?

[Ayra]

Ayra aligha zavartatja magát mások sértettségén. Nyers, keresetlen humora van. És a modora se hazudtolja meg zsoldos mivoltát.
- Nem lesz nyugodtabb, nem ez az egyedüli eltorzulás...
Átveszi a baltát, és nekiállna ágat lehasítani, amikor maga is meghallja a kürtszót.
Az öreg reakciója beszédes, a kürtjelzéseket meg maga is ismeri... valamennyire. Mondjuk azt pont tudja, ha riadót jelez. Hagyja hát a favágást, visszaadja a baltát, és a saját felszereléséért indul. Az kétségtelen, hogy nem egy kapkodós fajta, ha nincs a nyakán az ellenség, nem rohan fejjel neki a lándzsaerdőnek.
- Nyughass, öreg! Lehet az valamely más tébolyodott vad is, ami rájuk támadott!
Ezt nem szereti a lovagokban. Buzgóságukban elfelejtik, hogy az istenük nem ebben a földi nyomorúságban ígérte nekik az örök életet. Aztán nagy buzgalommal igyekeznek a nevében meghalni.
- Nesze, ezt elejtetted! - Kapja fel menet közben a szelencét, és dobja oda amannak, míg a lováért indul, mi a mocsoktól távolabb legeli a jóféle füvet.
Aztán akár indulhatnak is. Valahol a lelke mélyén azért mégiscsak örülne egy csetepaténak. Ha van értelme... persze, ő bármilyen vérontásban könnyen talál értelmet.

[Delilah]

Csakhamar visszaérnek a tábor közelébe lovaikon, honnan csatazajok nem ütik meg füleiket, csupán izgatott emberlárma. Közelebb érve, mikor már a sátrak is látszanak, jobban szemügyre vehetik az eseményeket. A vadászat kiindulópontja, mint hangyák a felzargatott bolyban, úgy sürögnek-forognak a szolgák, a középen álló térképasztal körül pedig a két ház páncélos lovagjai perlekednek egymással - legalábbis testartásaikból s vad gesztusaikból ez látszik.
Összenéznek efelett társai, viszont szóval egyik sem nyilvánítja ki gondolatit. Helyette közelebb léptetnek és egy szolgát állít meg az öreg.
- Mondsza' gyorsan, mi a fene folyik itt? - kérdése után a lováról lent terem, csípőre tett kezekkel.
A szolga nagyot néz, kissé el is sápad. Vélhetően megfontolja, mit is mondjék most az uraságnak. Az csinál így, ki rosszhírek tudója; ezt már megtapasztalhatta. Ám nem lehet a végtelenségig húzni a pillanatnyi csendet, végre csak felszól óvatosan.
- Vitézlő uram... Rivers uraságot... tudniillik... meglőtték hátulról vadászat közben. - majd gyorsan hozzáteszi. - Persze aggódni nem kell! Csak a vállába fúródott a vessző! A mesterek szerint túléli, bár pihennie kell.
A szolga gyorslépésű távozását már fel sem veszi a három férfiú - egyik holtsáppá válik, egyik dühössé, az pedig igazán meglepett arcot vág.
- A ménkűbe! - kászálódik le a nyeregből Sir Everett.
Földre érkezése, mintha sziklát vetett volna le a vízesés. Vöröslő arccal indul el a veszekvő urakhoz, kihez megkésve bár, mégis csatalkozik öccse is. Acardus lovag szív egyet orrán, köp a földre, csak aztán int neki is, hogy kövessék őket.

[Ayra]

Kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy még mindig csak perlekednek... épp egy eltévedt vessző okán. Szó mi szó, vadászaton előfordulnak megvadult vadkanok és eltévedt nyílvesszők is, sőt, makrancos lovak is. Ez persze nem zárja ki, hogy meg akarják ölni a vén csontot. És ezeknek a katonaembereknek nem sok kell, hogy fegyvert rántsanak.
Csoda hát, ha némán, de fegyverben követi a vén lovagot? Ő aztán nem fog beleszólni a veszekedésbe, de ha valamelyik fegyvert rántana... nos az már más fajta diskurzus ugyebár. Zsoldosnak való.

[Delilah]

Az emberurak veszekedése és vad érvelése akkor sem csillapszik, mikor odaérnek. Mindenki a másik szavába vág, senki sem érti a másikat, zűrzavar uralkodik az asztal körül.
- Melyiktek volt uraim, ki apámat alattomban megölte volna?! - csap az asztalra páncélos öklével a házasodó lovag. Ha eddiglen Everett úr szelíd medvének tűnt, most haragvó óriás. Szavai mennydörögnek, szemei villámot szórnak. Persze, hogy elnémulnak a vitézek , de tán' nem a félelemtől. Azok is inkább azért haraphattak nyelvükre, mert a sértett fél jelent meg, kérte számon őket.
- Kikérem magamnak ezt a hangnemet! Ha nekem valakivel bajom van én párbajra hívom ki! Egy Trandler holtáig nemes! Ha söpredék orvgyilkosnak tart az úr, hát hívjon ki! - rivall másodpercnyi tartózkodás után vöröslő fejjel az egyik Alston-lovag.
- Befogja a mocskos pofáját, vagy én tapasztom be!? - kontrázz rá ura nevében egy Riversék alatt szolgáló nemes, kit ha jól emlékszik, Geoff Folcardnak neveznek. Nagy lumpen hírében áll.
Újabb hangos vita és káosz van kibontakozóban, hiszen a sértett Trandler lovag ezt már ugyancsak nem hagyhatja, verekedéssel kellene jómodorra tanítania a szájalót - vagyis tanítaná, ámde egy másik Alston vitéz fogja le, megnyugtatva, hogy a kutyalelkű nem érdemel ennyit. Erre pedig az eddig kárörvendő Folcard kéri számon, hogy őt ugyan ne kutyalelkűzzék le, mert azt nem tűrheti. Az erőszakos szóváltások úgy tetszik a végtelenségig folytatódnának, ha végül az erősen kopaszodó úr, aki ha jól vette ki, az Alston család feje, meg nem szólal.
- Ebből elég legyen. Mindenki nyugodjék le. - tekint sokatmondón minden résztvevőn szét. - Veszekszünk itt mind a zarowariak a szamárdögön vagy mint allenek a kenőpénzen. Urak vagyunk az Egy szerelmére, intézzük el ezt úgy is. Az volt a kérdés, mielőtt megjött uraságod - fordul itt Everett felé. - hogy vajon baleset volt-e vagy szándékos a sajnálatos eset.
- Akárhogy is, az ki felelős érte, vegyen asszonyi szoknyát, mert férfi ilyet nem cselekszik. Vagy előlről támad, ha gyilkolni akar, vagy vállalja tettét, ha nem szándékosan tette. A patkánytermészetet nem tűrhetem. - szól ingerülten egy pofaszakállas férfiú az Alston táborból. Erre talán többen helyeslésbe kezdenek.
- Jól mondod Sir Urian - veszi vissza a szót a házfő. - csak az a baj, hogy nehezen dönthetjük el, ha folyton veszekszünk...
Az öreg lovag, Acardus, ekkor lép kissé előrébb, látszón szólni kíván. Szólni szól is, miután szívott egyet az orrán.
- Ha csak ennyi a probléma, nekem van egy javaslatom. Alig két óránk van, míg a vadászatnak vége nincs, addig beszélje meg a két család a házasság jövőjét. Akárhogy is, muszáj lesz efelől dönteni, mert utána vissza kell fordulni... ma este kelhetne egybe az ifjú pár. Hanem, amíg vége nincs, még kiderülhet az igazság a nyílvesszőt illetően. Bízzuk az esetet olyasvalakire, aki pártatlan lehet és ismerheti az erdőt. S ki lehetne pártatlanabb közülink' egy zsoldosnál, elvégre hűsége vásárolt. És ki ismerhetné jobban az erdőt egy elfnél - vagyis afélénél? Sir Rivers? Lord Alston? Egyetértenek?
Minden szem rá szegeződik, holott eddig nem igazán vették észre. Most egyszerre léte tudott; van aki gyanakodva, van aki egyetértve méregeti. Lord Alston forgatja magában a gondolatot, majd lassan bólint egyet, Everett úr pedig hozzá is szól.
- Az erdőben töltött idő meggyőzött arról, hogy éles szemű vadásznak lássam, ki ismeri az erdőt s ki odafigyel a részletekre. Ha valaki, ő felfedezheti a tettest. Elfogadom, ha ő is ekképpen akarja. Mi a válaszod Ayra? Vállalod?

[Ayra]

Ayra tisztes távban megállva, jó két lépéssel az egész csődület mögött áll meg. Továbbra is kevéssé érdekli, hogy ki kit lőtt meg vadászat közben, ha harc lesz, legyen az, ha nem lesz, akkor meg ordítsanak tovább, neki mindegy. Persze, a zsoldot akkor is megkapja, ha nincs harc, de nem szeret unatkozni.
Gondolatai elkalandoznak megkorduló gyomra nyomán. Kiszimatolta már a sercegő szalonna illatát, ki ő, és bizony szívesebben harapna most abból, semmint ezeket hallgassa. Össze is rezzen, mikor rájön, hogy rá merednek.
- Mi? - Pislog kettőt, mire rájön, mit is akarnak tőle. - Ki az az ostoba, aki elhiszi, hogy a zsoldos pártatlan? A zsoldos oda áll, ahol a legtöbb arany cseng. Ha ki akarod deríteni, mi történt, akkor gondolom a papok között is lesz olyan, ki ért a nyomok olvasásához, uram. Ők tényleg pártatlanok. Amúgy meg nem vagyok vadász. Azokból a nyomokból, amiket én látnék, nem vállalkoznék rá, hogy a lovag becsülete felől döntsek. Legfeljebb annyit vállalok, hogy elkísérhetem, aki megolvassa a nyomokat, mielőtt felfalja őt is egy őzike.

[Delilah]

III. Felvonás - Szóljon most...

A fiatal kisasszonyok talán mind ilyenek.
Nem régiben még Ugell halála volt a legnagyobb tragédia számára széles e világon, aztán nővére hirtelen rosszulléte miatt tördelte a kezét, most pedig Lord Rivers sebesülése aggasztja. Azonban, ha őszinte magával, akkor nem csak az aggodalom tüzeli, kicsit az izgalom is...
A visszatérőket már óvatosan körbedongta, a fiai és szanitécek által kísért büszke sérültet megfontolt távolságból követte a betegszárnyba, a szolgálóktól már összegyűjtötte a pletykamorzsákat, de a történet még mindig nem teljesen világos előtte. Annyit tud, hogy valaki alattomban hátbalőtte az urat, mikor az elszalajtotta kísérőjét, hogy töltse meg kulcsát a közeli víznél. A seb nem súlyos, ám éppen elég kellemetlen. A támadó kiléte nem ismert, nem volt érkezése az úrnak azonnal hátrafordulni a hirtelen fájdalom közepette, mire pedig megtehette, addigra hűlt helye volt az orvgyilkosnak... vagy vadásztársának - hiszen nem tudott pontosan, hogy véletlen volt-e az eset avagy szándékos.
A pletykák szerint ezután összekürtölték a vadászokat, hogy megtudják ki volt a tettes. A megbeszélés vad veszekedésé fajult, becsületbeli üggyé vált a kérdés. Egy lovag felvetette, hogy legyen közülük egy fő, akit a vadászat végéig kineveznek nyomozónak, csakhogy a kezdeti csönd után inkább olajnak bizonyult ez a tűzre. Mindenki magáénak akarta tudni e szerepet, mindenki beakarta bizonyítani, hogy neki van a legélesebb elméje, legjobb megfigyelőképessége és az általa gyanúsított személy a tettes. A szavakat tett követte. Csakhamar kimentek felmérni a terepet a lovagok, viszont találni nem találtak semmit és még a nyomokat is összetaposták, mert egyikük sem volt hajlandó a másikat érvényesülni hagyni. Így, mire kiért a pártatlan Egyház, nem volt mit megvizsgálni.
A büszkeség ostobaságot szül. Ez is bizonyíték számára.
Amíg a lovagok a bűntett helyszínén voltak, addig a Rivers-fiúk és atyja félrevonultak megbeszélni a házasság sorsát. A szóbeszédek alapján a kiérő apát volt, aki végül elsimította az egyezkedést a friggy mellett érvelve - ő volt az, ki felvette egy külső személy lehetőségét is; ez vált a legelfogadottabb teóriává aztán.
Neki viszont ez a történet nem kerek. Bár ez inkább megérzésen alapszik, mintsem logikán. Valaki megakadályozná a házasságot és a családok kibékülését? Talán a vadászat résztvevői többet tudnak szólni az ügyről? Ha pedig valaki azok közül, a mesékből ismert elfek népének gyermeke lesz az, akinek a legjobb az ítélőképessége! Mikor feleli, férlrehívná, hogy négyszemközt kérdezi meg tőle: látott-e valami furcsát a vadászaton vagy a kastélyban, ami gyanús lehet?
- Talán valakit vagy valamit, ami különös volt számodra? - teszi fel a zárókérdést.

[Ayra]

Valahol egész mulattató volt látni, ahogy ezek egymás ellen fenekedve felbolygatták az egész erdőt. Értelme nem sok volt annak, amit csináltak, hacsak nem akarták szándékosan összekuszálni a papok előtt az úgynevezett nyomokat. Ayra köszönte szépen, de ebből nem kért, csendben figyelte messzebbről a bolondokat, s hagyta, hogy őrületük kiteljesedjen. Közben egyetlen véleményre jutott: itt bizony még meglesz a csetepaté.
A kérdés az, ki robbantja ki?

Visszatérve a kolostorerődhöz sajátjaihoz csatlakozik ismét. Szűkszavú mesélése az erdőben történtekről kissé megoldódik, mikor végre valaki különleges nyelvoldószert is ajánl fel a tábori asztalnál ülve, amit közönségesen csak mézsernek hívnak. Hogy honnan szerezték, nem kérdezte, de az alkoholnak sose volt ellensége. Így hát volt szó vadászatról,különös erdei jelenségekről, vadkanról, és lelőtt uraságról is... bár a miértekre és hogyanokra nem tudta a választ, így a végén többen is csak legyintettek és otthagyták. Ezt sem bánta annyira.

Épp elmélyült a tábor szélén lobogó tűz mellett a fegyvere fenőkővel valósimogatásában, mikor a fiatal leány megszólította. Most már kezdett terhére lenni a sok kérdés, és ezt szeme villanása is épp elárulta.
- Az a legkülönösebb számomra, miért akartok ti házasodni, mikor mindenki gyilkolni készül. Hmmm? Ha valaki meg is lőtte szándékoltan az urat, az háborút akar itt. Erre éppen van jó pár jelöltem mindkét oldalt. Jó kis esküvő az, aminek a nászán több a vér három cseppnél... szép kis házasság lesz. Hanem ez téged miért érdekel, kisasszony? Gyanakszol talán valakire?

[Delilah]

- A két ház közötti viszály régi és nem egykönnyen múló... - szól egy óvatos fél lépést hátrálva. Látta, mit tett a szörnyű Ugellel a lány; szeme villanása és lándzsájának élezése pedig nem éppen megnyugtató jelenség. - ...azt hiszem a legtöbben nem is pártolják a béke gondolatát, így elég sokan jönnének számításba... De szerintem jól érvel az apát. Ha ez így folytatódik, írmagunk sem marad. Persze akadhat olyan, aki megakadályozná az egyesülést minden erejével, mi majdnem sikerült is.
Valamelyest sikerül visszanyernie magabiztosságát, elvégre feje még a helyén, mellkasába nem ütöttek léket. Talán nem annyira veszélyes mégsem ez a zsoldos! Egészen belemelegedve a fejtegetésbe folytatja az érvelést.
- Egy hajszálon múlott. Ha az apát nem veti fel az idegen közbenjárásának lehetőségét, talán visszamondták volna az egészet. Ellenben szerintem mindenki tudja, hogy ez a lehetőség nem valós, nem idegen volt a tettes. Azonban mindegyikőnk igyekszik elhinni, hogy a házasság és vele együtt a béke létrejöhessen. Jó lenne tudni, ki vagy kik mozognak az árnyékban, de ha körbenézek, nem látok mást csak oly arcokat, kik egyszerre ártalannak és gyanúsnak tetszenek... bárki lehet az. Addig kötelességünk e pilula lenyelése. Ámbátor talán nem annyira szörnyű ez, mint szegény Alycia sorsa, ki arra vagyon kárhoztatva, hogy olyan emberhez menjen hozzá, kit nem szívlelhet...
Folytatná, ám észleli, hogy mit is szólt.
Szeme elkerekedik és pillanatra megdermed egész testében. Átkozza magát és átkozza pletykásságát! Bizony igaza van a nevelőnővérnek, ez a rossz szokása visszacsap; annyira belemegedett a társalgásba, hogy át sem gondolta, mit mond és kinek...

[Ayra]

Úgy tűnik, Ayranak a szeme sem rebben. Mintha sokkal jobban érdekelné a penge élének makulátlansága, mint amit a lány mond... vagy épp elfojt. Megtanulta már, hogy mindenkinek megvan a maga baja, és mindenkinek saját magának kell átlendülni ezen. Vagy úgy, hogy megoldja, vagy úgy, hogy elhagyja.
- Tudtommal nálatok senkit nem érdekel, ki-kit szeret. Amúgy sincs az Everett úrral semmi baj. Nem fogja verni, annál jobban nevelte az anyja. Ha a kisasszony valami csinos lovagocskára ácsingózik, akkor csinálja titokban, annak a veszélynek is megvan a maga élvezete, nemde? Amiről a férj nem tud, az meg sem történik. Hanem...
Csak felpillant a lányra, metsző tekintettel, ami amúgy is természetellenes a színárnyalat miatt.
- ... azért van itt más is. Ha mást szeret, s az viszont szereti... mennyire lenne elkeseredett vajon, hogy asszonyát más hágja majd minden este? Hmmm? A férfiak feje csak arra húz, kisasszonyka, hogy ami az övék, az az övék. Van-e olyan bolond az illető, hogy a nászt meggátolja bármi áron? Szóval... ki vele, kivel kell beszélnem, mielőtt lemészároltat az ostoba furkó mindannyiunkat? A kisasszonyt is beleértve... Vagy talán... ne is én beszéljek vele, de kérdezze rögtön Everett úr jövendő aráját?
Hűvös nyugalma alighanem kétséget nem ébreszt az ifjú lányban, hogy a zsoldos e kérdésben dönteni fog, s hogy ez a döntés kinek kedvez, és kinek kedvez és kinek nem majd... az épp a kisasszony kezében van.