Aayis titka - Kincsek a múltból

[Sötétszavú Salasar]

Vajon hogyan kerülhettek ennyire északra a felbecsülhetetlen műkincsek? Vagy egyszerű hamisítványok lennének? Mi köze a jelenhez Aayis évezredek óta megfejtetlen elnéptelenedésnek? Mit keres rajtuk egy monogram? Túl sok kérdést vet fel az a néhány tárgy, amit nemrég zálogosítottak el Zubogóban és váltott ki az Akadémia. Vannak, akik azt mondják jobb nem zargatni ezt - mások viszont bátran nekivágnak a kutatásnak, hogy felfedjék az igazat... nem is sejtve mit szabadítottak ezzel magukra...

[Sötétszavú Salasar]

KRONOLÓGIA

1405. 02. 06. - Lady Salome és Hawkins professzor Salasar kíséretében találkoznak az Akadémia egyik hídján. A professzor magukkal invitálja a ladyt, hogy tekintse meg a páratlan értékű Aayisi stílusú műremekeket, amit nemrég szereztek egy véletlennek köszönhetően. A grófnő gyors, de alapos vizsgálat után megállapítja, hogy nem lehetnek túl régiek - nem öregebbek ötven évnél - és felfedez egy monogramot rajtuk egy bizonyos B.V.-t. Vállalja, hogy többet kiderít az ereklyékről Salasar határozott lebeszélési kísérlete ellenére. Mikorra a sahrabus látja, hogy veszett fejsze nyele - otthagyja a nőt, miután homályosan utal egy régi barátjára - egy bizonyos Basil Vitaliusra.

1405. 02. 07. Miután az Akadémia a lady gondjaira bízza az ereklyéket, elrejti őket a kastélyban.

1405. 02. 20-25. A grófnő kutatásait a fiatal állam Khemet és Aayis romjait vizsgáló szakirodalom átolvasásával kezdi. Ezekből rájött, hogy Aayis valamelyest idegen kultúrát képvisel Khemet földjén.

1405. 05. 04. Salasar hónapokkal ezelőtt írt Basil Vitaliusnak egy levelet, de a válasz egyre csak váratott magára. Elunván a várakozást maga lép a tettek mezejére, hogy a Császárságban élő egykori barátját személyesen kérdezze ki a műtárgyakról. Hajót fogad és elutazik a Kastélyból.

1405. 05. 09-10. Veronica és a bordélyház madam-jának kikérdezése. A lady tőlük megismeri az aayis-i expedíció sikertelenségét.

1405. 05. 15-25. Salome az akadémia könyvtárosától megtudja, hogy a két kötetből, amiket keresett az egyiket kivették, a másikat súlyosan megrongálták. Meglátogatja az engedélykiadó professzort, aki vállát vonogatja, de végül ellátja egy címmel. A hölgy megbízza Avaldirt és Veronicat, hogy keressék fel a címet és próbálják megszerezni a könyvet.

[Jezabel]

Curator de fisco regis commentarius 1/3

Az Egyisten megtestesülésének 1405. évében, Jégbontó havának 6. napján volt szerencsém a puszta véletlen folyamán találkozni a zubogói Magasegyetem képviseletében Hawkins professzorral, kinek kíséretében az a Salazar mester járt, kinek munkáját akadémiai körökben ismerni vélik a beavatottak. Annak fényében, hogy Sötétszavú Salazarral volt szerencsém korábban a Téli-kastély termeiben is találkozni, e viszontlátás utólag meggondolva mégsem volt annyira meglepő talán.
Hawkins a maga aggodalmaival, míg a sahrabus sötét szavaival keltette fel érdeklődésem az bizonyos tárgyak iránt, melyeket nemrég helyeztek az Akadémia kilátótermébe. Kérésemre a nevezett tárgyakat nem ódzkodtak megmutatni, s itt kell megjegyeznem, hogy ismeretlen eredetű és hivatottságú varázstárgyak közszemlére tétele az Akadémián igen nagy felelőtlenség! Salazar mester bajlós szavai nem voltak elég meggyőzőek bizonnyal, mikor felvázolta, hogy a két műtárgy, jelesint egy ismeretlen anyagból készült pénzérme és egy ismeretlen anyagból készült diadém megtartása az Akadémián igen nagy veszélyekkel járhat, igaz, e veszély mibenlétét ő sem tudta meghatározni, sem arra bizonyságul szolgálni, így Hawkins azt nem távolíttathatta el.
Első és felületes vizsgálatra megállapítható volt, hogy a tárgyak valamiféle mágiát birtokolnak. Anyagukat tekintve sápadt aranyból készültek, melynek megmunkálása ismeretlen a régi korok óta, de mégis úgy vélném, ötven évnél nem lehetnek régebbiek. A különleges geometrikus és tengeri mintázat idegen kultúrát sejtet, de a kincset aayisból hozták el, s rejtély, miként került ily messze északra. A diadémon monogram vésete metszi át a mintát: B.V. E két betű alighanem a sahrabus által említett Basil Vitaliusra vonatkozik, kiről ekkor még sokat nem tudtam, csak hogy Salazar mester régi barátja, ki maga is birtokolta e kincseket, s a mester aggódott barátja állapota – vélhetően elmeállapota miatt.
Minthogy e leletek valós eredetével és rendeltetésével nem vagyunk tisztában, s csupán a déli mester homályos óva intésére hagyatkozhatunk, a tárgyakat a Téli Kastélyba vitettem Hawkins professzor egyetértésével, és ott helyeztem ideiglenesen biztonságba. Nem titkoltan kíváncsi voltam rá, milyen hatása lesz rá a kastélynak, s ekkor még nem sejtettem, hogy a tárgyak oly erővel bírnak, melyek magát a kastélyt alakítják át.
Kutatásaim Aayis tekintetében érdekes eredménnyel zárultak: az Allen Császárságtól függő Khemet földjén található a romváros, pontos helye ismeretlen, de feltehetőleg elég messze a tengertől, inkább sivatagos környezetben. Ennek ellenére maga a város a feljegyzések tanúsága szerint nem Khemet kultúráját követte. A kutatásaim során többször is találkoztam oly leírással, melyben inkább a tengeri élővilág jelenik meg az ábrázolásmódokon, ami azért is vet fel kérdéseket, mert mint írtam, feltételezett helye a tengertől távolabb, sivatagos területen helyezkedik el.
Kutatásom nehezíti, hogy lebonthatatlannak tűnő falakba ütközöm. Egyrészt Salazar mester forrásaim szerint elhajózott északról, így egyelőre tőle informálódni nem tudok. Másrészt Hawkins professzor levelezése az allen kincstári és akadémiai szolgákkal szintén nem vezetett eredményre, Allenwell Aayis kérdését nem vizsgálja a korábbi sikertelen expedíciók okán, mik tragikus véget értek, s így ők a várost és annak minden kincsét is afféle átokként kezelik. Legalábbis a levelek azt sugallják, hogy bár szakmai segítséget nyújtani nem tudnak, de óvatosságra intenek a vizsgálódás kapcsán.

[Jezabel]

Curator de fisco regis commentarius 2/3
Minthogy az ősi kultúrák mindegyike a vallási mítoszokhoz kötődik, úgy véltem, a különleges geometrikus-tengeri minták is valamely valláshoz lesznek köthetők. Ez irányú kutatásaim beigazolták, hogy a minták egy Dagon vagy Dogon kultuszhoz tartozhatnak, azonban a nevezett istenről mindössze annyit sikerült egyelőre kiderítenem, hogy egy tengeri termékenységisten lehet. Céljai, indíttatásai, kultuszai és követői ismeretlenek számomra, annál is inkább, mivel csak Almun Ahr'Maniin - Sahrai istenek és legendák gyűjteménye című kötete taglalná azt.
Az Egyisten megtestesülésének 1405. évében, Ígéret havának elején kezdődött meg a kutatásom némiképp veszélyesebb szakasza, bár magam nem gondoltam volna, hogy bármi veszélyes lenne egy könyv olvasatában. A fentnevezett Almun Ahr'Maniin gyűjtemény két példányával is büszkélkedhet a zubogói akadémia, ám meglepetésemre az egyik példányt kikölcsönözték, ugyanakkor pedig a másik példányt megcsonkították, épp azon oldalakat eltávolítva, melyek Dagon kultuszát taglalták volna. Különös egybeesés ez, ám szándékos szabotázsnak csak akkor tekintettem, mikor a kölcsönzésre jogot adó Vidámfalvi professzor elárulta: fogalma sincs kinél lehet az eltűnt kötet, ő csak a kölcsönző okmányt állította ki némi appanázsért. Az a tény, hogy némely professzorok, hogy kényelmük biztosítsák, a Magasegyetem ritka köteteit herdálják, az intézmény nívójának rohamos esését fogja attól tartok a jövőben eredményezni. Jelenleg a ritka kötet ép példánya eltűnt, a csonka kötet pedig épp a fontos információkat rejti előlem. Mi ez, ha nem a kincstári kurátor munkájának szabotázsa? Ilyenformán pedig óvatosságra ad okot további vizsgálódásaim tekintetében.
Annyit legalább megtudtunk, hogy merre keressük az eltűnt kötetet, így annak felkutatására és visszaszerzésére kalandorokat kértem fel, jelesint Veronica de la Fuente kisasszonyt és egy Avaldir nevű féltündét. A tény, hogy hónapok múltán sem került elő még a kötet, arra enged következtetni, hogy hosszabb és veszélyesebb nyomozómunkára van szükségük.
Addig azonban, hogy az idő kárba ne vesszék, magam is folytattam a kutatásaim. A Karmazsin Kamara megkeresését, melyben két értékes, de önmagában is balszerencsét rejtő forrást ajánlottak fel, kénytelen voltam elutasítani. Jelen körülmények között elég egyetlen ismeretlen varázstárgyat a kezemben tartani, nem áll módomban kisebb vagyonokat költeni kétes eredetű és hitelességű más forrásokra. Amennyiben a Kincstár vagy az Akadémia úgy ítéli meg, hogy rendelkezik a szükséges anyagi forrásokkal, Dimitri Tomescu összekötő áll rendelkezésükre.

[Jezabel]

Curator de fisco regis commentarius 3/3
Sikeresebbnek tekinthető, hogy egy múltfeltáró tekercs segítségével sikerült betekintést nyernem a tárgyak történetébe. Ennek eredményét alant összegzem.
A legkorábbi emlékkép Basil Vitaliushoz köthető. Az épp csak férfivá érő fiatalember egy csónakban, a tengeren hajózik, mikor a mélységből egy különös, szürkés-zöld árnyalatú pikkelyes kéz nyúl ki, és átadja neki a sápadtarany fejéket. Basil a partra hajózik, ott pedig belekarcolja a monogramját a diadémba.
A következő emlékkép szerint viszont az ékszer már az akkor még fiatal Salazar mesternél volt. Vélhetően Basil maga adhatta át neki, mivel fogalma sem volt, mit tart a kezében, de az sem kizárt, hogy Salazar elvette tőle. Az viszont biztos, hogy Basil Vitalius elment Salazar mesterhez érte, s kész volt akár arra is, hogy „barátját” meggyilkolja. Dulakodás közben Basil kerekedett felül, és a diadémot magával vitte ismét.
Az tehát, hogy a diadém a tenger mélyén nyugodott, s annak valamely kreatúrája adta Basil Vitaliusnak ötven éve, megerősíti, miért is nem tűnt ennél idősebbnek a tárgy. Azonban kérdéses, mi céllal kapta az ifjú Basil? És hogyan került Aayisba?
Itt csak találgatni tudok, de valószínűsítem, hogy a fiatalember maga is rájött, hol keressen még több különleges kincset, s maga indult el tehát, hogy Aayis romvárosát megtalálja. Ami sikerült is neki. Ám bármi történt is ott, Basil Vitalius elvesztette a fejéket, hogy valaki egész máshoz kerüljön.
A bűbáj hosszabb időre megszakította a tudósítást, ám a következő jelenetben már egyértelműen látszik, hogy valamiféle barlangban vagy földalatti teremben találjuk a kincset, éspedig sok hasonló sápadt aranyból készült tárggyal körbe véve. Kincsvadászok vagy talán sirrablók, netán titkos kultusz tagjai, akik magukhoz veszik itt, vonásaikat sötét csuklya takarja végig, így kilétük ismeretlen maradt számomra. Ugyanezen személyek egy későbbi emlékképben jelennek meg egy üzletben, amely valószínűleg már itt, északon található, s a diadémot eladják.
Nem merném bizonyosan állítani, de különös egybeesés, hogy hasonlómód sötét csuklyás alakok járnak a Kastély környékén és Harmatföld területén is, nyomukban megmagyarázhatatlan hiedelmekkel, melyben a halál elkerülését kínálják. Ténykedésüknek utána kell járnom, így az érintett egyik wallet családért küldettem, kiknek kihallgatását megejtve talán többet tudhatok meg ezekről az idegenekről. Más nyomom lehet hozzájuk Folian Vaugh mester, ki később a bizományi üzletben megtalálta, megvásárolta, és az Akadémiára vitte a tárgyakat. Ha ő meg tudja mondani, mely üzletet keressem, annak tulaja bizonnyal tud értékesebb információval szolgálni a csuklyásokról.

Datum per manus Ludmilla Chelley baroness et aule curatore de fisco regis anno ab incarnatione Unum Domini 1405. septima Abundantia mensis

[Jezabel]

Curator de fisco regis commentarius (1/1)

Kean McDaasdhir özvegye kétséget nem hagyott afelől bennem, hogy a család Gaelach Gorm kultuszának követőitől riadt meg annyira, hogy egyenesen istentelen és tiltott praktikák felé forduljon. Vajon miféle vigasza lehet annak, aki reményt nem talál az Egyben, de őseitől is elfordul, őrájuk emlékezni sem akar? A családfő halála után azonban most anyának és gyermekeinek nyugalma és biztonsága nincs, az örök élet mételyét felkínáló szervezet tehát nem kereste őket azóta. Hogy az örök élet forrásának lenne köze esetleg a kincsekhez, azt kétlem. Azonban mivel a személyek azonossága bizonyíttatott, így vélhetően Khemethez kapcsolódik ez is.
Folian Vaught mesternél tett látogatásom ugyan információt nem szolgáltatott, de a professzor különös ellenszenvvel viseltetett irányomban. Határozottan úgy éreztem, neheztel rám, amiért a műkincseit elvittem. Szakmai féltékenységnek okát nem látom, hisz a leletek feltalálója ő maga maradt, ám viselkedése azon gyanúra ad okot, hogy hasonlóan Basil Vitaliushoz, ő sem szívesen szakadt el az aayisi kincsektől. Amíg azonban Basil Vitalius elméjét évekig mételyezte a leletegyüttes, addig a professzornál mindössze néhány napot volt, talán mondhatni szerencsémre. Basil Vitalius kész lett volna a legjobb barátját is meggyilkolni, hogy visszakapja ezeket…
Vaught mester nyomán jutottam el az árushoz, ám annak kikérdezése jelentős eredménnyel nem zárult. Nem tudta megmondani, kiktől vette meg a kincseket, s különösebb ismertetőjegyet sem tudott róluk elmondani. Ugyan állítólag halszaguk volt, a kikötőben való nyomoztatásom nem járt eredménnyel. Nem is csodálom igazán, hisz a tenger illata magát a kincseket is körbelengte…
Végezetül kísérletet tettem egy újabb vizsgálatra a kincsek természetét illetően. Azonban úgy tűnik, a kastély szimbiózisba lépett a leletekkel, így ezen kísérlet eredménye elmarad. A leletek a kastélyból eltűntek, a kastély rendje pedig helyreállni látszik.
A leletek jelenlegi tartózkodási helye: ismeretlen.

Datum per manus Ludmilla Chelley baroness et aule curatore de fisco regis anno ab incarnatione Unum Domini 1405. tricesimum quintum Lacus Messis mensis

[Jezabel]

A tiszteletre méltó J.P. Hawkins professzor saját kezébe baráti üdvözlettel Ludmilla Chelleytől

Professzor Úr, kutatásaim anyagát a mellékelt dokumentációval küldöm meg Önnek. Azonban annak olvasatában úgy érzem, bőven merülnek majd fel kérdések Önben.
Az aayisi kincsek valóban lélegzetelállító és egyedi darabok, egy oly letűnt kultúra emlékei, melynek megértéséhez a korlátolt emberi elme úgy hiszem, kevés. Hisz még a velünk élő Szépek Népével sem vagyunk képesek megértetni magunkat, miként forduljunk tehát egy letűnt civilizáció felé?
Minden jel szerint a leleteket e civilizáció juttatta el Basil Vitaliushoz, aki ezzel mindegy áldozattá válik történetünkben. Mert hiszem, hogy nem oktalan történt ez. Engedje meg, hogy néhány aggasztó észrevételem részletezzem.
Egyrészt bizonyos számomra, hogy a leletek természetükből fakadóan uralkodó és hódító szándékúak. Basil Vitalius esetében egyértelműen megmutatkoztak az elme megbomlásának jelenségei, nem tudván feldolgozni a tényt, hogy nem ő, hanem Salazar mester tartotta kezében a kincseket egy időre. Olyannyira elmérgesedett e métely, hogy a legjobb barátját képes lett volna meggyilkolni érte, és közel állt hozzá, hogy ez sikerüljön neki. E személyes kötődés túlmutat a természetes birtoklásvágyon, sokkal inkább megszállottságnak nevezném.
Másrészt meglepő, de a mi híresen szeszélyes kastélyunk egyértelműen reagált a kincsek jelenlétére. Nem egyszer előfordult, hogy elrejtette előlem azokat, mikor vizitációra érkeztem, sőt, e szimbiózis oly mélységűvé vált, hogy a kincsek kezdték el irányítani a kastélyt, képmására faragni annak minden termét és folyosóját, sőt, természetét is. E különös jelenség főként abban nyilvánult meg, hogy a sziget kastélyhoz tartozó része a sivatagi jelenségek felvételét kezdte meg, márpedig mifelénk itt északon ritka a pálmafa, a homokdűne és a skorpió jelenléte. Míg a kastély eleddig kérkedett áldozatainak portréival, most a déli kultúra népeinek képmása jelent meg mindenhol.
Harmadrészt mindig jelen van a tenger szimbolikája a kincsek körül. Az állandó tenger illat a kastélyban, az édes vízi kutak használhatatlanná válása, mert tengervízzel töltődnek fel, a titokzatos csuklyásokból áradó halszag, ezek mind a leletek természetes, eredeti közegére utalnak.
A kérdés csak az, mi céllal történt mindez?
Ha hihetünk a szörnyvadászok jelentéseinek a tenger bestiáiról, melyekkel magam is volt szerencsém találkozni utolsó tengeri expedíciómon, úgy nincs okom elzárkózni attól, hogy értelmes faj éljen a tenger mélyén, amely képes ily tárgyakat előállítani, társadalmának rendje és kereskedelme van. E faj képviselője adott át Basil Vitaliusnak egy kincset, de meggyőződésem, hogy nem Basil Vitalius volt az első. Aayis leírása és legendája arra enged következtetni, hogy a város nem követte a Khemetre jellemző több isten tiszteletét, hanem csak Dagonnak hódolt. Dagon maga egy elfeledett termékenységisten és tengeristen. Ám Aayis messze fekszik a partoktól, a sivatag mélyén. Azt kell gondolnom, hogy Dagon kultusza épp a vízhez való köthetőségével maradt meg Aayisban, ahol a víz az életet jelenti, s nagyobb kincsnek számít, mint az arany.
Hogy mi vezetett Aayis bukásához és elnéptelenedéséhez, sajnos nem sikerült kideríteni, de a kincsek természetéből fakadóan úgy vélem, újbóli megjelenése Dagon visszatérésének kísérlete lehetet. Sajnos vidékünkön nem ez az első eset, hogy elfeledett, magasabb szférák entitásai próbálkoznak ismét hozzánk közel férkőzni.

Így tehát a kincsek további megtartásától, ahogy Salazar mester is tette, óva inteném, ám úgy vélem, erre már nem lesz szükség. A kincsek, ha feltételezésem helyes, már nem tartózkodnak Egronia területén. Ha feltételezésem helyes, úgy visszatértek Aayisba vagy a tenger mélyére. Oda, ahová valók, és oda, ahol nem okoznak nagyobb kellemetlenséget e vidéknek, mint amit már eddig is tettek. Állítanám, hogy nem tudom, miként történhetett ez, de becsapni Önt úgysem tudnám. Mindez tudásom és akaratom szerint rendeltett így, azon céllal, hogy Egroniát, Harmatföldet és Zubogó városát védelmezzem.

Ha kérdései még mardossák, elvárom vendégségembe.

Szerető barátja,
Ludmilla Chelley

[Sötétszavú Salasar]

KRONOLÓGIA

1405. 05. 29-31. - Veronica és Avaldir több nap tervezgetés után bejutnak a címben megjelölt szobába, ahol a lakót holtan találják - a jelek szerint önkezével vetett véget az életének. A szobát felületesen átnézik (Avaldir közben nagyobb összeget tesz zsebre a talált aranyakból és táskájába süllyeszt egy zöld márványból faragott csúf szobrocskát is), a kívánt könyvet nem találják nála, de találnak egy másikat a holtest előtt - a Holt Álmok Könyvét. Miután a nő megfogja azt, a holtest felébred és neki esik. Sikertelenül próbálja elragadni tőle a kötetet, majd kiugrik az ablakon és menekülne, de a kalandor utánaszalad és beéri. Harc bontakozik ki kettejük közt, amiben Veronica-t az élőholt megharapja, majd végül a napokig tartó koplalás és kellemetlen alvás okozta gyengeség felülemelkedik rajta és lebucskázik a tetőről, hol ádáz harcuk zajlott. Később ébred egy közeli ispotályban, ahol egy rosszul megvilágított szobában egy orvos eljárást erőszakol ki rajta, hogy az utolsó pillanatban megmentse testét a harapás okozta fertőzéstől - kérdés, mekkora sikerrel. Avaldir, kire társa a talált könyvet bízta, mielőtt kiugrott volna az élőholt után - meghallva a kihívott őrséget, valószínűleg kereket oldott és sohasem kézbesített semmit megbízójának... Ahogy Veronica sem kereste azóta.

1405. 06.1. - Lady Salome a kellemes nyárestekor a Karmazsin Kamara meghívásra (valaki felhívta kutatására a figyelmét ennek a társaságnak) a Kastélyhoz igyekszik, hogy üzletről beszélgessenek, ami segítheti munkáját. Útközben találkozik pár köpönyegben-csuhában rejtőzködő lovassal, akik közül felismeri az egyik hűbéresét, McDaasdhirt. Szópárbaj alakul ki közte és a középső lovas közt, kitől még neki is borsódzott a háta. Felszólítja emberét, hogy hagyja ott a többieket és kövesse őt, de az ellenszegül. A lovasok eltávoznának tőle, de a báróné üldözőbe veszi őket. Elérik végül a folyót, ahová az által mágiával megijesztett lovak bemenekülnek vesztükre, elsodorja őket a heves áramlat gazdáikkal együtt... Egyedül McDaasdhir marad a parton, az kifejti mélabúsan, hogy a lady többé nem ura neki és most vette el tőle a lehetőséget, hogy családjához menjenek. Majd maga is a vízbe ugrik. Az asszony eztán valóban a Kastélyba megy, ahol a közvetítő ajánlatát nem fogadja el, nem fizet a kínált portékákért.

1405. 06.5. - Válasz érkezik a McDaasdhir özvegytől. Levelében kifejti, hogy férje azok közé tartozott, akik elárulva látják magukat az Őshit által (miután megtudta, hogy végső soron csak agy nélküli szolgákká tennék őket) és köpnek az Egyre. Egyik nap azonban vidáman megjelent, hogy megtudta, mi az igazság és hamarosan elnyeri a jogot, amit megoszt családjával is majd. Az a nap sohasem jött el, hiszen azóta nem látták. Az özvegy utolsó soraiban kifejezi szándékát, hogy eladhassa tanyájukat és gyermekeivel együtt elkölthezessen a tájról délnek, ott házasodott nővéréhez.

1405. 06.27.-07.15. - A lady mágiájával visszavezeti a történetét a megszerzett diadémnek egészen első tulajáig, feltehetően Basil Vitaliusig. További kísérleteit azonban a Kastély mágiája meghiúsítja és saját elméje bizarr világába száműzi - ameddig végül trükkel rá nem bírja az épületet, hogy valamiképpen száműzze valahova a diadémet és az érméket. Ezt végrehajtva felébredhet és örömmel tapasztalhatja, a diadémnek immár nyoma sincs.

1405. nyarának vége - Összeszedve gondolatait levelet ír a Salome a professzornak. Választ hónapokkal később sem kap rá...