A Megváltás Kútja

[Mord]

Valahol a Vörös-hegység egron völgyein túl van egy ősi templom. Egy wallet templom, melyet már elfeledett Egronia java része, akik inkább az Egy kegyeit, vagy más isteneket követnek.
Most csak a köd hömpölyög át a völgyeken a régi templom felől... és csak a walletek tudják, hogy hol kovácsolódik a legnemesebb szív és a legerősebb kar!

[Mord]

Zsold. A halandó rákényszerül... vagy rákényszerítik. Valahogy így keveredett ide a kompánia java része is, kik közül némely már ismeri egymást, más pedig nem annyira.

A legkönnyebb dolga persze Vercolenak volt. Ereje teljében lévő férfiembert mindig szívesen látnak a zsoldosok sorai között, akármi is vezérelte, hogy épp most emeljen ismét kardot csengő aranyakét. Faelnissel hamar összeakadhattak a Sárkánykő komor vára alatt állomásozó válogatott csapatban, ám az elf leány története talán már kevésbé szívderítő: minthogy nem tudta elérni célját előző útján, a vezetője büntetésből fél év szolgálatot rendelt el neki az emberek zsoldjában. Persze a kezdeti összetűzései megvoltak a wallet katonákkal, ám hamar eltántoríthatta őket kelletlen közeledésükben.
A legnehezebb dolga viszont a vulpénak és a kölyöknek volt. Mit keres a zsoldosok között egy bolhás állat és egy alig pelyhedző állú gyerek? Erősködhettek a toborzónak, az bizony nem tágított, hogy kívül tágasabb, kolonc neki nem kell! S hogy remek nyomolvasók és erdőjárók, végül egy nehéz próbán kellett így is bizonyítaniuk, hogy a toborzó egyáltalán érdemben számba vegye őket. Ettől viszont a wallet katonák egyáltalán nem bántak finoman a két furcsasággal a táborban...

Így kerültek hát mind a négyen pecsétes szerződéssel eladva életük és vérük Lord Thane-nek, aki egy hatvan fős kisebb hadtesttel állomásozott épp a magas és büszke, komor Sárkánykő vára alatt. Ki tudja, mi célból, bár rebesgették, hogy fontos haditanácsot jött ülni a grófnővel. Egyéb meg nem is nagyon érdekelte e katonaembereket, hisz az ellátmányt nem tagadták meg tőlük, és még semmi nem csapott le a táborra, mit a Köd fertelme e világra szült volna.

Lord Thane a wallet nemzetségek egyik legöregebbje, és állítólag legbölcsebbje is, cseppet sem engedékenyebb úr a zsoldosaival, mint bármely más harmatföldi nemes. Hamar kitapasztalta a négyes, hogy e vénség és annak kapitánya, a szigorú tekintetű, medve termetű és modorú Ekhbert Mortflurron nem állhatják a rendbontást. Az első nap három zsoldost akasztatott fel, csak mert lopni mertek a társaiktól.

A tábort aztán két nap múlva bontották. Lord Thane negyven emberével távozott, s ott maradt húsz katona... köztük a négyessel, akik ekkorra legalább névben sikeresen összeismerkedhettek, nomeg Ekhberttel, aki komoran szentségelve köpködött azon a bizonyos estén, mikor a lord kilovagolt emberei felével a táborból.

E maradék kompánia pedig másnap hajnalban indult útnak. De nem délnek vagy nyugatnak. Nem... a kapitány megvárta, míg a csapat tábort bont, míg a fedett szekerek begördülnek az ellátmánnyal, s köztük egy zárt lovaskocsival, melyben bizonnyal utazott valaki, felsorakoztatta embereit, akárha karavánkísérők lennének, és kiadta a parancsot az élre lovagolva.
- Jól van, kurta faszúak! Irány kelet! Felcaflatunk a Vörös Agyarhoz!
A katonák között kelletlen morgolódás támad. Maguk is értetlen merednek a kapitányra, aki a széles úton a Vörös-hegység felé fordul lovával. De a menet elindult...

A társaságot ezúttal egy helyre osztják be, bal oldalról az utazókocsi mellé.

//Üdv. Van egy kis free, ha akartok. Csak legyen pörgős.//

[rorschach]

//akkor kezdek én:)//

Hogy miért vállalkozott erre a küldetésre? Az aranyért? Hogy bizonyítson? Vagy csak hogy egyszerűen oka legyen egy ideig távol kerülni attól a fránya kastélytól? Vagy talán még ő a se tudná megmondani.
De itt van, és már túl késő visszafordulni. Csak remélni tudja, hogy ez sok vesződség majd megéri az árát.

Az emberek mindig is ritkán tűrték meg maguk között, most is csak a kezdeti kíváncsiság erejéig közeledtek felé, majd a kezdeti látványosságból átváltozott a tábor szélén tanyázó furcsasággá, akit mindenki kerül. Te persze kivételek mindig akadnak.

Pár nap telt el eseménytelenül, ami épp elég is volt, hogy felkészüljön az indulásra, kardot élesített, nyilakat készített, s egy régi kopott bőrvértett alakított át magának.
A kocsi mellett menetel hát, jobb oldalán egy kard lóg, vállán íj pihen, s a rejtélyes kocsit szemléli haladtában.
- Vajon ki lehet odabenn? - kérdi a többieket, s szimatol bele a levegőbe, túl sok szag keveredik, hogy közölük egyet megkülönböztessen

[Vercole Serrata]

*Miután látta lógni a szerencsétlen éhenkórászokat, úgy dönt, később veri ki a szikár walletből az ezüstnyi kockaadósságot, mit az zavartan csaholva ígért a zsoldfizetés utánra. Tudja jól, hogy a patkány úgy szívódik majd fel, mint a húgylé a homokon, de- emlékezve a szirének támadása után történtekre a legutóbb- nem akar kínos magyarázkodásba keveredni, amiért ő és munkaadója másként értelmezik az egrón jogot és szokásokat. Egykedvűen tiporja a havat a szekér mellett, Rorchsach és az örökké komoly elf rütyő ismerős társaságát keresve. Bevált fegyvertársak ők, az egyetlenek, kikre számítani mer, ha a sejtése beigazolódik és a kapitány olyanra ragadtatja magát -velük együtt- aminek végén majd fogcsikorgatva menthetik a bőrüket. Látott már ilyet elégszer. Mindenesetre szemét a kapitányon tartja, kezét pedig gyiloktőrén, hogy mentse a menthetőt, ha a vörösben túlcsordulna a kötelességtudat. Nem mintha kontraktusszegő hírében állna, de ha már ki kell szenvednie, tenné azt józan belátásból, vagy épp tompa részegen...s nem, (oh, nem!) szárazföldön.*

-Kopogtass be, tán behív teára..*-jegyzi meg félkomolyan a vulpe szavaira*

[Hiuz]

Miközben csendben baktat a szekér mellett, töri a fejét, hogy miért is van itt. Mert azt mondták, hogy a férfivá válás próbája, a zsoldos élet. Jó ideje keresi a helyét a világban, de mindenütt taknyos kölyökként kezelik. Hát úgy döntött ennek vége! Csatlakozott ezeknek a rosszarcú, büdös alakoknak a gyülekezetéhez, de minden nap emlékeztetnie kell magát, hogy ne fordítson hátat ennek az értelmetlen és céltalan feladatnak, ahol minduntalan csak megalázzák őket. A fizetésért cserébe, még kutya számba sem veszik itt az embert.
-De ha ez a módja, majd én megmutatom!

[Faelnis]

Talán az egyetlen a sorban, akit nem lepett meg a kompánia úti célja. Hiszen ezért szegődött el éppen ide... ha már arra ítéltetett, hogy az emberek zsoldjában dolgozzon - noha nem oly távoli tőle e világ, hisz eredeti feladati közé is az emberek szemmel tartása tartozott. Vajh mi dolga az emberi népnek a Vörös Hegységen túl? Kit rejt a kocsi, s mi célt szolgál az, aki odabenn lakozik?
Szürke, kicsiny termetű, nyergeletlen lova hátán érkezett a táborba, s nem is bocsátotta el. Szüksége lehet a hűséges, derék állat bátorságára, gyorsaságára. Ami meglepte, az talán a furcsa véletlen: hogy két régi bajtársát is megleli a fegyelemtől komorrá csöndesedő zsoldosok között. Hamar hozzájuk csapódik, noha hiányzik üdvözléséből a szívélyesség. Faelnis megmaradt épp olyan kedvesen udvariasnak és távolságtartónak, amilyennek a Tengeri Szirénen is megismerhették őt. A fiatal félelf is hozzájuk csapódik, úgy fest, ismeri a vulpét. Pillantása talán felé enged meg egy fokkal barátságosabb fényt, s szól ez ama ténynek, hogy a fiúban láthatóan inkább az elf vér és szellemiség nyert teret az emberi anyagias, akarnok természettel szemben. Ritka, ámde szerencsés fordulat egy félvér esetében.
Bár nem szól róla, hisz hallgatag mint mindig - s e csöndességgel ezúttal talán valami állandó, soha nem szűnő bánatosság is vegyül, mely oly mélyről gyökerez, hogy még ő sem képes teljesen elrejteni szemének világáról -, maga is a kocsi rejtélyén tanakodik, amint a mellett lovagol Vercole mögé zárkózva.. S amiért nem kapcsolódik be a beszélgetésbe, annak oka éppen az, hogy a batár benti zajait fürkészi. Kifinomult, éles hallása képes meghallani a sóhajt is a menetelő csizmák dobbanása, a kocsi kerekének zörrenése, a lószerszámok csilingelése és a patkolt vagy patkolatlan paták dobogása mögött - ha zavartalanul koncentrálhat.

[Mord]

//intermezzo beleszólok//

A hegyesfülűek hallhatják, ha figyelnek, a papír sercegését. Valaki olvas... de meg nem szólal bent.
Az út eseménytelen, a havas meredély hamar hágóhoz ér, onnan mélyülni kezd, s köröttük mindent elborítanak a magas hegyvonulatok. Egyelőre még egron területen járnak, bár arról csak az elfnek van enyhe fogalma, hogy a Vörös Agyar egy, a határon lévő falucskát takar, bányásztelepet. Egyetlen nevezetessége egy torony, melyet vörös téglákból építettek, és a tetején jelzőtűz ég. Ha kialszik a tűz, úgy nincs már aki táplálja azt... Semmi egyéb nem köthető hozzá. Ha felpillant, láthatja a pislákoló vörös fényt a távolban.

Halad a társaság, mire végre estére a meredek kaptató végén elérik a falut. Falu? Erős túlzás... Az egészet magas partfal veszi körbe, csak a befelé vezető kaptatón lehet bejutni. 10 kisebb kőház, kéményükből füst bodorodik, a zárt zsaluk résein pisla fény világlik ki. A főtér kicsi, üres hely, arra alkalmas, hogy a csapat a kordékkal ott megálljon. A főtér túlsó felén hosszúház, láthatóan az is lakott. Mögötte a torony...

- Tábort alkotni a téren! - kiálltja a marcona kapitány.
A katonák, zsoldosok neki is állnak. Senki nem jön elő a házakból eléjük, senki nem is hiányolja a lakosokat a katonák között. A kocsiból, melyet a négyes kísért, most egy wallet férfi lép ki... nyögve nyújtózik egyet, és semmiben nem különbözik bármely más katonától, aki épp sátrának keres helyet a téren.
- A lovakat a szélére, barmok... - hőbörög a kapitány - Oda abrakoljatok!
Mégis, az egyik szürke köpenyt viselő lovas odaléptet hozzá, leugrik a nyeregből, és halk szóváltás után a kezébe nyomja a kantárt. A kapitány biccent, és elvezeti a hátast... Melyről legfeljebb Hiúz mondaná meg a sötét beálltával, hogy megismeri: hisz még csapdát is erősített hozzá a kastélyban!

Lovasa a hosszú ház felé indul, míg mindenki más a tábort igyekszik kialakítani, tüzeket lobbantani az ellátmányos szekerekről levett fahasábokból, alvóhelyet felállítani a szekerekről levett ponyvákból, bőrökből. Azt bizonyosan megmondják a lovasról, hogy nem férfi, inkább talán csak fiú, mint Hiúz maga. Legalábbis termetre, alkatra.

//még ma írhattok freeben ha akartok. HOLNAP este mesélek újra, onnantól szigorúan veszem.//

[rorschach]

- Persze, aztán meg rám mondjátok, hogy meg akartam enni vagy valami és jól meghurcoltok! - förmed szinte rá Vercolera a ragyogó ötletére, és inkább csendben folytatja a talpalást

Fellélegezve hallja, hogy elöl megállj parancsolnak és végre pihenni is fognak, aztán ahogy meghallja, hogy nyílik a szekér ajtaja bizony kihasználja az alkalmat, hogy jobban megnézze a rejtélyes utast. Szinte csodálkozva nézi azt amit lát...vagy amit épp nem lát, hisz valami bársonyba bugyolált hercegfit vagy ilyesmit tudott volna elképzelni.
- Itt valami furcsa. - jegyzi meg halkan ahogy elszakítja tekintetét a férfiról, s áll neki segétkezni a táborépítésben.
Eközben veszi igazán csak észre, hogy bár a házakból tűz fénye szűrődik elő, mégse látni egy teremtett lelket se, még a fal elöljárója sem jött elő a fogadásukra. Biztos észrevették az érkeztüket, vagy üresek azok az építmények, vagy csak ennyire ódzkodnak a fegyveresektől, hogy láttukra bezárkóztak...

[Mord]

//És folytatás, innentől indul a kaland. Élesben, hátulról... :P//

A társaság szintúgy, mint mindenki más, letáborozhat. A falubéliek ugyan ki-kipillantanak résnyire megnyíló zsalukon, de senki nem jön ki, hogy szóljon hozzájuk. Nincs ideges mozgolódás, nincs semmi. Nemsokára a katonák tábortüzek mellé kuporodnak, jól is esik az a fogvacogtató hidegben, bőrökbe burkolózva, vodkát kortyolgatva, húson rágódva. Összességében elkockáznak, elnótáznak maguknak, de sem a vulpét, sem a gyereket nem szívesen látják maguk között, Faelnis pedig bizonnyal nem szívesen dörgölőzne izzadt wallet férfiakhoz.

Beesteledik már, s talán elbóbiskol Hiúz, mikor a kapitány odalép elé, és csizmaorrával megböködi. No nem durván, mégiscsak vézna gyerek, csak hogy felébredjen.
- Hé fiú... a Vének várnak. - Közli komoran a férfi. - Menj be a hosszú házba! Látni akarnak.
Ezzel sarkon fordul, és továbbáll...

Rorschach is sorra kerül hamarost, lehelete szinte azonnal a bajszára fagy a hidegben...
- Hé, vulpe vagy micsoda vagy te... Róka! - Áll meg mellette a kapitány. - A Vének látni akarnak. Menj be a hosszú házba!
Állával az épület felé bök, majd azonnal tovább is áll...

Faelnist könnyen lehet, a lovánál leli. Elkél ilyen hidegben arra a pokróc meg a meleg bőrök. Megveregeti az állat farát kesztyűs kezével a kapitány, ahogy mellé lép.
- A Vének látni akarnak, Faelnis. - Nem kis dolog, hogy megjegyezte a lány nevét... - Eredj, amott vannak a hosszú házban!
Több magyarázatot nem ad, csak továbbáll...

Vercole sem marad ki a sorból. Ki tudja, józan-e még, mikor mellé lép, köpenyét jobban összehúzva magán a kapitány.
- Ha emlékezetem nem csal, te se vagy wallet, hmm? - A kapitány sose kérdezte meg, ki ő és honnan jött... lehet hogy nem is tud arról, hogy nemessel beszél. Hisz csak egy zsoldos a többi között. - A Vének beszélni akarnak veled. Amott. A Hosszú házban. Igyekezz. Jobban jártál, mint mi, nekünk idefagynak a golyóink reggelre.

A társaság, amennyiben elindul, az ajtóban összetalálkozhat, mielőtt belép. Már ha hajlandóak teljesíteni a parancsot.

[rorschach]

Miután megtette a magáét a tábor érdekében, saját tábor-tűzet gyújt, mivel a többinél nem látták túl szívesen, és hiába a bundája azért ebben a fránya hidegben bizony ő is fázik azért. Egy kis ládikát használva ülőhelyéül kuporog a tűz mellett mikor is a kapitány odaér hozzá.
- Jó van, jól van, megyek. - motyogja halkan
Semmi kedve elszakadni a tűz kellemes legétől, kell egy kis idő mire ráveszi magát, hogy megmoccanjon, aztán már az emlegetett épület felé ballag.