Oldal: 19 / 20

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.03.16. 15:15
Szerző: Jezabel
- Van itt egy járat. Mond meg Bertonak, hogy biztos, hogy valaki elvitte a gyermeket!
*Sokat nem tétovázhat, minden perccel emelkedik a vízszint, úgy dönt hát, előre merészkedik a szűkös vájatban, s ha az valóban emelkedik, hamar ismét szárazon lesz. A kérdés az, hol... és kit talál még ott?
Nagy levegőt vesz, és nekiindul a kelletlen útnak.*

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.03.28. 22:21
Szerző: Avaldir Osberon
„A férfiaknak egy hibája van: nincs bennük elég vér. Vagy fent van belőle elég, vagy lent.” Mondogatják a népek Lagún Repubblica városának macskaköves utcáin, illatos ivóiban és persze forró bordélyházaiban, más-más hangsúllyal.

Fiatal korának életérzése köszönt be hozzá. Felveszi társa ’ritmusát’, viszonozza érintéseit, ő maga is kezdeményez, rejtve, inkább finoman. Tudja ő miféle ez a nő. Aféle, aki a kedvenc fajtájából való. Nem tud ellenállni a kísértésnek s a csörgő hang, mint valami távoli emlék hamis foszlánya volna. Teljesen kizárta már a külvilágot, azért, hogy a nőt ölelésébe zárhassa, annak minden felkinált zúgját bejárja, és még virágát is leszakítsa. Túl szép ahhoz, hogy ne tegye, feszes mégis puha bőre jólesően simul a sajátjához s önérzetének imponál, hogy egy ennyire fiatal nő még mindig megkívánja csibészes mosolyát. Túl finom ahhoz, hogy ne ragadja meg a lehetőséget, és túl gyorsan történnek a dolgok a déli nap tűző hevében, hogy gondolkozhasson. Pedig van még egy dolog, amit nagyon élvez: borsot törni megbízója orra alá. Nem tudja és nem is érti miért, de ez így van.

Mentál: 5+7+8+1 = 21

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.02. 22:09
Szerző: von Frundsberg
*Salome mély lélegzet után préseli át magát a ravasz kanyart író, szűk kürtőn. Szárazon nem okozna gondott átjutni, ám míg áttapogatózik rajta, tüdejét ugyancsak megperzseli a légszomj, még ha fegylemzettsége nem is engedi, hogy a fulladás rémülete elkapja. A fény ugyancsak gyér a túloldalon, ám hamar megállapítja, hogy tágas terembe érkezett, inkább a dús visszhangokból, sem mint szemének köszönhetően. Ahogy azonban kifelé botorkál a vízből, csizmája alól ökölnyi kövek gördülnek ki. Természetes kőzet, de téglából, építőkövek törmelékéből még több csikordul talpa alatt. A fal mellett tapogatózva gyorsan rájöhet, hogy a föld alatti termet nem a víz vájta, azt hatalmas kőgörgeteg, szabályos szögekben, ívekben megfaragott falmaradványok, kváderkövek alkotják, mintha hajdan a föld alá szakadt, emberkéz alkotta épületek magasan fölé boruló romjai között járna. A pár lépés átmérőjű üregből szűk folyosó indul, mit már értő pallérok keze munkája alakított. A tenger párája ide is behatol, a falak mintha sós nyirkot izzadnának. A folyosó határozottan ível jobbra, s ha a lány elindul nyomán, torkolatához közel halvány fényt lát a falon remegni. Ha tovább óvakodik, a forrását is észreveszi: kicsi faggyúmécses, mi a kiszélesedő járat töredék-alkóvjában ad gyér világot a borzadálynak. Toprongyos, ösztövér alakok rosszul megvilágított körvonalait látja kibontakozni maga előtt, áporodott dögszaguk erőszakosan nyomul Salome orrába. Vonásaikat kivenni nem tudja, de semmi emberit nem lát bennük. Hárman vannak, kettejük láthatólag alszik, oly módon vackolva el magukat némely bűzös ruhacsomó közé, mint ahogy az állatoknak szokása. A harmadik neki háttal ül, görnyedt tartásából és a gyomorforgató csámcsogásból, cuppogásból ítélve éppen rágódik valamin. A helyiség közepén karóra tűzve egy több hónapja oszlásnak indult tetem levágott feje éktelenkedik, mintha a torz szerzetek ostoba imádatának tárgya volna. A hús már a csontokra száradt, csupán a fejbőr pörkös foltjai őriznek még a száraz, szalmaszőke hajcsomókból valamit, mibe egykor kék selyemszalagot fontak. Saloméra szívfájdítóan hathat a felismerés: a koponya gyermeklánytól származhat.*

~~~~

*Egészen belefeledkezik a testek játékába. Hívságos, mégis kellemes a gerjedelem, mi vágyai kielégítéséig vezeti. Kedvére való a szigeti szajha, szabadon töltené hát vele kedvét. Persze nem méltó rá, hogy utódját kihordja, el is pusztítja majd mindkettejüket, ha megfogan a fiatal, termékeny hús, ám addig annyi örömét leli benne, amennyit csak adni képes amaz. Hogy a túlbuzgó testőrző megzavarja és szánandó próbát tesz vele, hogy lerángassa újdonat szolgálójáról, nem bőszíti. Sokkal inkább csak szítja vágyát annak vére, mi csapása nyomán fakad. A sherimut'a-k, Masne-Shebs szolgálólányai -eleven szentélyei a fájdalomnak és gyönyörnek- tudják csak igazán, hogy e két élvezet kéz a kézben jár, de távol a Folyóvölgy Birodalmától, külön-külön leszakítva, kénytelen adózni mindkettőnek.*
-Kérlek uram, hagyd meg az életét...
*Avaldir Allisca szavaira eszmél, s arra, hogy a hű Ubert feje csizmája talpa alatt pihen. A fickó kardja messzire ütve hever a földön, míg az eszméletlen testőr szájából dús vérpatak önti el annak állát, s csepeg le Avaldir ujjairól. Allisca Conte-Corcoran szorosan simul oldalához, s nem kérdőd, vagy rémülten pislog rá, sokkal inkább csodálkozó áhitattal falja őt tekintetével, mint az örök nő, kit megrészegít a férfiúi erő nyersessége. Halkan dorombol, nem könyörög testőre életéért.*
-Megérdemelte, amit rá mértél.-*szól méla megvetéssel pillantva a férfi talpa alatt fekvő testőrre, majd hálásan simítja arcát Avaldir vállához, akár egy törleszkedő macska* - Ketrecemnek őrzője volt, atyám csahosa. Megpezsdíti a vérem, hogy elégtételt vettél rajta a nevemben is, rég kijárt már neki, de méltatlan halála csak további kellemetlenségeket szülne. Minden ízem tiltakozik ellene, de most jobb, ha az engedelmes kisleányt játszom tovább és megyek. -*biggyeszti el ajkát, ám mintha izgatott remény pislákolna fel benne, keresi Avaldir tekintetét*-De ha nem tántorított el az aprócska közjáték, hogy cinkosom légy, jöjj éjfélkor a régi barbakánhoz és keressük meg együtt ar aranykalitka kulcsát. *sokat ígérő, feltüzelt csókban forrna a félelf ajkára*- Most kérlek, engedd el őt, s váljanak el útjaink, uram.

//Avaldir ügyessége 2 ponttal növekedett, mentális dobás következik//

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.02. 23:09
Szerző: Avaldir Osberon
Már hogyne viszonozná a nő minden érintését. Kényeztetés ez a testnek s valahol legbelül most a lelkének is. Pedig hol van ez még attól az érzéstől. Kiszívta már a déli erős nap idősödő testét s az idő rágja meg lelkét. Ahogy halad előre, úgy lesz egyre érzéketlenebb egyrészt s sokkal érzékenyebb másrészt.
- Játékos kedvem csupán egy dolog rontja el, Űbert uram. Egyetlen. Egy. Hüvelykujját nyújtja ki a taposott arc felé, mire görény módon még jobban ránehezkedik, érzékeltetve, hogy amilyen bájos és vidám ember, annyira tanulta meg a sötét sikátorok nyelvét fiatal korában, mikor kénytelen volt úgy megélhetést kerítenie magának, hogy galambok nyakát tekerte ki s azokat adta el a helyi péknek, hogy legyen miből aztán húsos pite készüljön. Lefelé görnyed testében, hogy rásegítsen a taposásra és hogy jó időre az emlékezetébe vésse nem csak vérét, hanem Avaldir egy pontját is. Ha megzavarnak evés közben. Olyan evés közben is. Táplálék ez a testnek. Enged a szorításból, hiszen nem szeretné még jobban megnyomorítani a nyomorultat, pedig… Szerencséd van, hogy édes virágom életed meghagyását kérte. Ugyanakkor nem hagyhatom, hogy butaságot beszélj a későbbiekben rólam, rólunk... S ezzel a lendülettel ütne a fején akkorát, hogy belekábuljon s keltené azzal, hogy meleg, hajlékony nyelvét rideg, rugalmatlan penge vágja ki szájából. Ha megtudom, hogy bárhogy áskálódsz ellenem, közénk állsz vagy kevésbé leszel hű szolgája a kisasszonynak, az ujjaid következnek! Egyszerű és világos instrukciók ezek, ugyanakkor durva ébresztő. Nem hajlandó arra, hogy annak fájdalmas vernyogását végighallgassa. Követett már el elég kétes dolgot életében s undor ül ki arcára, hogy újabbat kellett tennie. „Kis baj ma, nincs baj holnap.” – Tanulta meg szintén, de ezt már nem az utcán s az egy más pillanat története. Avaldir új kardját stílusosan áldozata ruhájába törli. Ha a kard teljesen átlagos kinézetű és bárkié lehetne, megtartja azt, ha pedig van valami ismertetőjele, ezt jól megnézi magának, azzal a lendülettel szabadulna tőle. Vagy a közeli tengerbe, netán kútba dobná, vagy egy bokor alá ásná el. S hogy mi történik a kivágott hússal? Nagy késztetést érez arra, hogy azt a kezébe adja, de nem enged csábításnak, így a tengerbe kerül.
Nade… Hogyan tovább? Tudja, hogy jelenése van a vendégházban s közlendője is van. Sok kockát gurított már a szerencse asztalán, s mióta összecsapott a papokkal csak szerencséje volt. Így feltüzelt önbizalommal, egy halomnyi jó kedvvel és zsebében a szerekkel indul meg a közös találkozó pont felé. Lehet a vesztébe?

| Mentál: 7+4+3+3 = 17 |

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.04. 19:42
Szerző: Jezabel
Sose szerette a merülést, de ha útja arra vezet, meg nem tántorodhat előle. A túloldalt már erősen zihál, mikor felbukkan a víz alól, kell neki pár perc, mire egyáltalán nekiindul e különös építményen belül.
Falak. Arra hamar rájön, hogy nem természetes, víz-vájta barlangban van. Talán katakombák. Bár jóval öregebb folyosók ezek, mint a város egyéb részei. Ujjai végigfutnak a falon, s óvatosan lép, nehogy régi csapdát leljen csizmája. Idelent dideregni tudna most, vizesen, hová alig jut be fény... s mégis, mikor a sötétség riadalma körbevenné, faggyúmécses lángját pillantja meg.
Az első gondolatával megnyugszik, mint bárki, ki a fényre pillantana. Annak meleg lebbenése bármely istenfélő léleknek oltalmat adna. A baljós gondolatok csak eztán jönnek, s késztetik meglapulásra a sötétben. Ahol fény van, ott ember is van. És a tény, hogy egy kislány tetemét elrabolták holmi baddaida jelek kíséretében, és ő ezek nyomát követi, azon hűvös logikai úton indítja el, hogy ezúttal egyáltalán nem megnyugtató a fény jelenléte.
Lassan óvatoskodik közelebb hát, még mindig az árnyak rejtekében maradva, így pillantja meg a három alakot, s a hajdani leány meggyalázott maradványát. A falnak hátrál, ha tehetné, bele is olvadna. A borzalomra keres az agya magyarázatot, de nem lel. Miféle szerencsétlenek ezek, miféle félállati elmével megvert zavarodott tudatú torz alakok? A pillanat töredéke alatt ivódik a látvány a retinájába, még a lélegzetét is visszafojtja. A riadalom emelte magas falakat lassan küzdi le a ráció: ezek nem lehetnek helyi koldusok, akik félőrülten a kazamatákba bújva tengődnek... kannibalizmusra kárhoztatva. Ez nem magyarázat a jelekre. De akkor kik? Mik?
- Mae wyneb y lleuad i ddatgelu yn wir! - Suttogja elhalón a sötétbe, koncentrálva maga előtt a jelenetre.
Először fel kellene fednie, hogy bármilyen bűbáj kering-e a sötét folyosón, vagy a mécsfénnyel megvilágított alakok körül... netán a kislány trófeáján. Szörnyű sejtése szerint valamily nekromanta fészekre bukkant... s az a három épp úgy lehet holt bábú, mint eleven személy.

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.04. 20:47
Szerző: von Frundsberg
*Salome fürkészése nem leli varázs nyomát, legalábbis a kamrában tengődő zavarodottak felől nem. Ám mint amikor halvány szagnyom vezeti tovább a kopó orrát, azon túl ősöreg igék reves, de annál nyomasztóbb emlékét érzi.*

//Ügyesség próbát kérek!//

~~~

*Uberttől csak erőtlen nyöszörgésre futja akkor is, amikor a tőr belé metsz. Megérdemli a kutya, aki rossz gazda talpát nyalja, hogy sirassa az álnok nyelvet. Kardja ugyan jó szolgálatot tenne, de Avaldir tudja, hogy a városban nem tűrnek meg illetéktelenek oldalán könyöknél hosszabb fegyvert, mit egy ujjas alá ne lehetne elrejteni. Csak feleslegesen vonzaná oda a nemkívánatos tekinteteket és kínos kérdéseket szülne. Hiába, Conte-Corcoran nyilván félti az irháját és a hideglelés kerülgetheti a gondolattól is, hogy a levert Fényhitűek felfegyverezve terveljenek bosszút venni.
Ilyetén gondolatok kerengenek a félelf elmében, miután a kormányzó leánya kopogó cipellőkkel elsietett, s a testőrét megrepesztett koponyával, önvérében fetrengve hagyta hátra. Az Oenanthe fogadóba indult a lány útmutatása alapján, de azon kapja magát, hogy a zarovari stílusú épületek között idegen, allen jegyekkel terpeszkedő, kupolás bazilika előtti téren lézeng. A karcsú tornyokból száznyi különböző hangú harang szólít esti ájtatosságra, s a caderossoi divatot majmoló vérhitre tért kivételezettek úgy igyekeznek a bazilikába, mintha a téren lézengők puszta jelenléte is undorítaná őket. Hogy mi hozta ide Avaldirt? Nem saját akarata, sokkal inkább azé, ki elméjében elvackolva magát, fenyegető jelenléttel bírja le olykor akaratát, kinek ténykedése nyomán egyre inkább nem ura saját magának, s ki idegennek érzi a félelf testét, egyre csak a márványba álmodott, hatalmas termetű és rémisztő ősi méltóság látomását plántálva belé. Végül, amint erőt vesz magán, lépteit a mondott fogadó felé irányítja és korai alkonyatra oda is ér.
A fogadó törzsvendégeitől hangos, belépve ciszteren rezgetett, kellemes zeneszó fogadja. Nem kell sokáig keresgélnie, hogy ráakadjon a hasított ajkú pribékre, kivel a kellemetlen reggelről friss még az ismeretség. Gunyoros mosollyal méri végig a félelfet, majd asztalához inti.*
-No te jószág! Regélj csak la, mit tudtál meg arról az áfiumról?-*szegezi neki a kérdést egyből.*-A saját érdekedben remélem, hogy nem csak a napot loptad és hasznot hajtottál jó uradnak!

//mentál//

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.04. 21:04
Szerző: Jezabel
//Ügyesség: 6 2 6 2 10//
*Márpedig érzi, hogy a jelek ide kötődnek, amiként nem véletlen, hogy a gyermek is itt van. Még mindig lapul, ezt bizony meg kell fontolnia... van nála tőr és van nála szerszámíj, de nem biztos, hogy ezek ennyien vannak csak. De nem tudja, mikor érkezik meg a szolga, akinek néhány legénnyel kellene utána jönnie. Ha jön. A legrosszabb viszont, hogy a bűz elviselhetetlen.*
~Kell neked küzdelembe keveredni ezekkel? Csak vissza kell menned, hogy szólj, megvan a test, jöjjenek le érte, és rendezzék le ezt a szektát!~
*Óvatosan araszol hát hátrébb egy lépést.*
~Nah igen, de mi van akkor, ha ezek nem érnek le időben?~
*Halkan igyekszik levenni övéről a számszeríjat, kinyitni annak szerkezetét, és felhúzni, a kilövő sínbe helyezni a vesszőt. Bár szeretné érezni annak súlyát, hogy amire most készül, abban semmi ésszerű nincs, sőt, veszélyes, és az életébe kerülhet... De még ha nem is ismeri el magának, egy kicsit megbizsereg az iszonyat mögött a veszély okán.
A halkan nyammogóra céloz, és lő.

//TéT: 70... gyengeee shrug.gif] //

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.04. 22:06
Szerző: Avaldir Osberon
Az, hogy nem figyel a tüskéről beszélő alvilági orgazdára nem lepte meg. Miért fordítaná figyelmét olyanra, aki az élet nagy kockajátékába betette tétként saját életének nagy szeletét? Az, hogy elborul elméje és nekimegy férfias hevületében egy másiknak megesett vele ifjabb korában nem is egyszer. Mikor hamarább járt el ökle, minthogy szája kérdésre nyílott volna. De hogy külön kitérőt tegyen egy szentebb helyre s vissza-vissza térjen egy homályos látomás elméjébe … ~ Egyszerre csak eggyel koma, csak eggyel ~ csitítja elméjét s ’visszaszellemül’ jelenlegi helyzetébe: várja az ivó, annak kellemes alapzaja zenével színesítve, az alkohol és a fülledt izzadt szag a hajnal, a forró nap után kifejezetten jól eső, csípős, felfrissült friss levegőjében. Mint amikor a nem fürdést parfümmel óhajtja elfedni a vagyonos bárógyermek, pedig azzal csak a bepüttyhedt kenguruszag pikáns jellege fokozódik. Bizalmasan lopja magát társához, magára erőltetett vidámsággal és jókedvvel pedig egy ilyen hosszú nap után legszívesebben nyújtózna egyet.

- Nem csinálok segget a számból Kacsint felé pimaszul s mire az megróhatná máris kiveszi zsebéből mind a két fajtát amit be tudott szerezni, s egyúttal helyet is foglal vele szemben. Szó esik a kétféle szerről, az azok közti különbségekről, az árról és még arról is, akitől vette. Azt már viszont nem köti az orrára, hogy az orgazda halott sem pedig azt, hogy hol lelt rá. - Mit teszek következőnek? Zárja kurta kérdéssel hosszú, de lényegre törő beszámolóját.

| Mentál: 1+4+10+2=17 |

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.10. 10:56
Szerző: von Frundsberg
*A kicsiny számszeríjból útjára küldött vessző szemvillanás alatt szeli át a kurta távolságot. Bár a csaknem sötét más esetben alaposan megnehezítené Salome dolgát a célzással, de a mit sem sejtő alakot alig négy lépésről még vakon sem hibázná el. A lövedék a lapockák között csapódik be, emberire alig emlékeztető sikolyra késztetve a sebzettet, ki arccal előre bukik fel és a fájdalomtól a földön vergődve, kapkodón próbálja elérni a hátából kiálló, két arasznyi vesszőt.
Sikolyára azonban másik két alvó társa is felriad, s ahogy zöld, opálos fátyol lepte szemeikkel körülpillantanak ellenség után kutatva, a gyér világ fénykörében a lánynak alkalma van megpillantani őket. Tar koponyájukon tán ha csak néhány hajszál lengedez, bőrük sápadt-epezöld árnyalatot vett fel, mint a nagybetegeké, kiknek zsigerei lassan megtellnek a kór mérgeivel. Nemüket megmondani aligha tudná, ruháik rongyokban foszladoznak testükön, s arcukon egyszerű, állatias érzelmek tükröződnek: a riadalomé, majd a gyűlöleté, hogy idegen hatolt be vackukra. Egyiknek homlokán, másiknak bal vállán tenyérnyi billog éktelenkedik: a napkorongot ollói között tartó skorpió elnagyolt szimbóluma. Kezükben csorbult fejsze, szöges furkó terem és húsz körömmel rúgva át magukat a vacok szemetén, visítva rontanak a betolakodóra*


//ügyességet kérek, akié nagyobb, azé az első támadás lehetősége//


~~~

*A nyúlszájú tömlöctöltelék -kinek nyilván a harcok vitték fel a dolgát- hümmögve nézegeti az áfiumot, majd kelletlenül visszalöki Avaldir elé a tubákos szelencét*
-Venni a szerből bárki képes, ehhez nem kell túl sok ész!-*szól lefitymálón, míg egy húzásra felhajtja törkölyét,s koppanva csapja le a poharat az asztalra* -A te dolgod az, hogy megtudd, honnan jő az áru. Kik terjesztik, mennyi haszonnal és ki az, aki elkészíti, vagy épp a szigetre csempészi! Derítsd ki a forrását! Vagy azt hitted, könnyen jött pénz lesz, amit nagytiszteletű kormányzó urunk felajánlott neked?-*vigyorodik el*-Ugyan testvér, megy ez neked jobban is! Remélem, holnapra már többet tudunk...a saját érdekedben is! Na munkára, hagyj vacsorálni!
*Közben a csaplár jókora, pirosra sült malaccsülköt egyensúlyoz az asztalhoz, hogy Avaldirnak a gyomra kordul belé, hiszen egy falatot nem evett még ma.*

//Avaldir számára új varázslat vált elérhetővé: Szolgák szólítása: 1 MP megjelölt csatlósai mentális parancsára, ahányan a környéken vannak épp, szolgálatára sietnek és képességeikhez mérten 3 körig teljesítik parancsait.
mentál pls.//

Re: Pénz beszél...

Elküldve: 2019.04.22. 21:34
Szerző: Avaldir Osberon
Elragadó, hófehér mosoly. Ennyi a válasza a kemény szavakra és az elmaradt dicséretre, ami haladásáért járna. Persze, nem is várt mást, s még hálás is, hogy rögtön kivilantotta foga fehérjét a ’koma’. Összeszedi a visszadobott szert, tőle szokatlanul, de enyhén meghajol felé, s távozik. Tudja ő milyen, ha táplálkozás közben zavarják az embert, ráadásul élménye friss.

Hogy nem evett az igaz, de álomra sem hajtotta már a fejét mióta. Valami utcai árustól venne olcsóbb tengeri herkentyűt némi reggelről aszalódott gyümölccsel, szárazabb kenyérrel. Amilyen bőkezű másokkal, olyan fukar maga felé. S keresne valami olcsóbb szálláshelyet az éjszakára. Jobb szeretne valami olcsó, szűk szállást néz, ahol ajtót torlaszolhat.

Másnap… vagyis aznap, miután felkelt, és még mielőtt útnak indulna, kihasználna szállása viszonylagos nyugalmát, félelmetes belső utazásra indulna. Behunyná szemét, s rászánna némi időt, hogy elmélkedjen magában. Mégis… mi ez? Miért tágul elméje s honnan van olyan ereje, amit megvet és fél használni? Hiszen kétélű kard a mágia, látott már varázshasználót, kinek mágiája saját maga ellen fordult. S mik ezek a bevillanások? Ezek az érzéktompulások és pillanat kiesések? Keresne válaszokat, kérdés, hogy lel-e, hiszen, nem gyakorlott ő az ilyesmiben s mindig is inkább környezetét figyelte, mint saját magát. Kint fókusz győzedelmeskedett eddig mindig a benti felett.

|Mentál: 18|