Oldal: 11 / 15

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.02.17. 18:45
Szerző: Avaldir Osberon
Mélyen alszik. Őt nem érdekli semmiféle lidércfény a mocsár fölött. Mivel nehéz kivenni, nem is vakít arcába, inkább kihasználja a szusszanásnyi időt. Amikor Vera kelti az éjszaka felénél, morcos "Kotródj az anyádba te kis..." jókívánsággal köszönti kedvességét, rögtön összeráncolja homlokát, lebiggyeszti ajkát s még halk "ne haragudj" bocsánatkérést is megejt. Együtt lakva... illetve alva ismerszik meg az ember! Igazolja eme mondást ez a jelenet. S most, hogy őrséget cseréltek az éjszaka felénél, hunyorogva követi a fénynyalábot tekintetével. De sosem állandóan; hirtelen pillant el, le, oldalra, s hegyezi hegyes füleit, hiszen látni rosszul lát szemének gyulladása s könnyezése okán. Szívesen megnézné a fényt, de így? Örül, ha nappal visszatalál a faluba s valami kuruzsló csillapítja a tüneteket.

//Elnézést, ha nem volt egyértelmű, nyilvánvalóan a kaland színesítése volt a cél.//

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.02.18. 17:33
Szerző: Veronica de la Fuente
Avaldir nem sok mindent fűz a lány mondandójához, de talán jobb is ez így. Ki tudja, Amnao mennyire agyafúrt és eszes, talán a félelf közvetve elvétett szavaiból is kiszűrné, miről beszélgetnek. Már, ha nem játszotta ki eddig is valamilyen módon a gyűrűt...ám Lady Salome nagy hatalmú boszorkány, e gondolatba kapaszkodik.

Az őrség első fele rá esik hát, minthogy önkéntesen fel is ajánlotta ezt. Kérdés persze, hogy melyikük őrködése közben hallik el feléjük a halk, távoli dobogás, és tűnik fel a messzeségben a hideg fény. Amennyiben még Vera őrködik e történés közben, nem ébreszti fel Avaldirt, ám az ő szeméből rögvest kiröppen az álmosság. Ujjait kardja markolatán nyugtatva, szorongva figyeli a távoli jelenést. Esze ágában sincs közelíteni hozzá, hisz ő is hallott már a lápok és mocsarak csalárd lidércfényeiről, amelyek becsalják a gyanútlan utazót a láp mélyére, és ingoványba sétáltatják, hogy aztán tonnányi sár böffentsen a szerencsétlen elmerülő feje fölött. Ha megmarad távoli fénypontnak, úgy kitartóan figyeli, ám ha a jelenés kifejezetten feléjük andalog, akkor felébreszti a félelfet...

Már, ha az ő ébrenléte alatt történik mindez.

//PM ment Zerathin :) //

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.02.22. 14:24
Szerző: Zerathin
Veronica őrsége alatt, bár már kényelembe helyezkedve, de Avaldir pihenését gyorsan meglopva jön a jelenség. A fénypont lassan mozog, innen már ki is vehetik, hogy az út mentén vagy a közelében lehet. A köd persze sűrű és ők sincsenek most a helyzet magaslatán, de amit könnyen kivesznek az, ahogy ütemes léptek csattannak a nedves mocsári talajon, időszakos felnyikordulás és a rovarinfesztáció távoli hangjai. Jóra engednek sejteni, bár az éjjeli vándorok ritkán járnak tisztes szándékkal. Amikor a közelükbe ér, nem gyorsabban történik, mint gondolják, akkor Avaldir nagyjából ki is tudja venni az alakját valami négylábúnak, ami húzza a többit. Innentől már nem is kérdéses, hogy mi van a szemük előtt.

//Okés, csak a tisztázás kedvéért szóltam és Vera, ment válasz, bár a gyűrűd nem volt érintett a felhívásban.
Ami Avaldir szemét illeti, az csak szét volt dörzsölve kicsit és persze teljesen kiszáradt, tehát ahogy telik az idő, jobban lesz. Ja és a sötétben Watao-val találkoztatok, rá gondoltatok a beszélgetésnél?

És elnézést a késésért, kicsit megszaladt az IRL is.//

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.02.22. 19:12
Szerző: Veronica de la Fuente
//Semmi gond, nem rohanunk :) Igen, Vera rá utalt//

Szinte még csak most lelt egy olyan pontot, ahol egészen puha részre ültetheti, legalább formás ülepének bal felét. Magában elhatározza, hogy testvériesen váltogatja majd a nehezen meglelt, puha ülést a két félteke között, míg sérült jobbját az ölében pihenteti, ép baljával pedig megállás nélkül a szemét piszkálja, dörzsölgeti, tisztogatja. Most, hogy elmúlt a korábbi izgalmak zöme, és van érkezése testi nyűgjeire is figyelni, fájó szemének nyavalyája hatványozottan kezdi zavarni, és a csuklójába mart seb is fájdalmas lüktetésbe kezd.
~El fog fertőződni, ha nem találunk hamarosan valami emberlakta területet, vagy legalább egy kuruzslót...az mi?~
Ahogy észreveszi a távoli fénypontot, mely homályos még a megpiszkált szemeibe gyűlt könnyektől, hunyorogva törli ki pilácsaiból a nedvességet, hogy megpróbálja kivenni, mi lehet az. Mély lélegzetet vesz, és a kardjáért nyúl...majd enyhe rémülettel tapasztalja, hogy sérült kezének ujjai túl merevek ahhoz, hogy megfelelő finomsággal forgathassa az agyafúrt mozdulatokra kiművelt rapiert. Oldalba böki hát inkább a félelfet, annak morgását lepisszegi.
- Valami közeleg!
A kardforgatáshoz túlságosan is merev, sérült kézzel, és égő szemekkel nem szeretné tétlen fedetlenséggel bevárni, akárki is az, így körülnéz, el tud-e rejtőzni valahová. Ráér fölfedni magát akkor, ha kiderül, hogy ami közeleg, az nem egyéb, mint egy vándor kirurgus patikárius echós szekere, bakján egy jótékony gyógyítóval. Habár, erre kevés esélyt sejdít magában, amilyen mostohán játszadozik velük mostanában a sors...vagy éppen az a hataloméhes pokolfajzat, Watao.

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.02.26. 16:04
Szerző: Avaldir Osberon
Szépet álmodik csinos, fiatal lánnyal ölében, korsó sörrel kezében s még fiatal, zsebe tele érmével és... puffanás. Puffanás? Puffanás. Ütemes léptek csattanós cuppogása a sáros mocsári talajon. Fent van, bár szemét nem nyitja ki, keze mégis kardja markolatára csusszan. Fülel, hallgatja a többi zajt, megpróbálja felvázolni a lelki szemei előtt, ki ez... mi ez. Ezek. Felnyitja bal szemét, Vera arcát fürkészné, ha látná a sötétben, ekkor várja őt oldalba a lány. Szót nem szól, nem is bólint, egyszerűen enyhén oldalra fordítja a fejét, hogy le tudjon pillanatani, s értetlen arcot vág a négylábú akármire. Neki ez sok. Megölt egy embert, rátámadtak mocsári szörnyek, őket aztán jól lecsapolták, majd fájt a szeme, most pedig ... most pedig mintha már kevésbé fájna neki? S még ez is. Kezdi úgyérezni, hogy jól be fog csavarodni.
Viszont Verát jól visszanyomná a helyére, hogy ne mocogjon. Mennyi az esélye annak, hogy egy cédrusmocsárban felnéz egy random fára az az akármi ami közeledik? Ne adjanak ki hangot, levegőt se vegyenek, s majd akkor odébább a fényesség meg a négylábú akármi is.

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.02.28. 23:28
Szerző: Zerathin
Hányattatásaitok utolsó, ámbár hosszadalmas pillanataihoz érkeztek, ami után Avaldir kiveszi tekintetével az állatot. Még nem sikerült megszoknotok, de ezen kisebb málhás szarvtalan bikaszerűségeket már láttátok a városban is. Akkor is és most is inkább az az érdekes, amit elhuzat ezen a ködös éjszakán. Illetve lenne, ha nem pusztán halról lenne szó. Abból mondjuk rengetegről, az egész szekér azzal van megrakva, fedetlen hordókban. A fényforrásra is nyugtató választ kapnak, egy boton tartott lámpás, ami a szekérre van illesztve, mutatva az utat, bár nem az állatoknak. A bakon pedig félálomban ül egy idősebb úr, kezében a gyeplő csak dísznek van. Természetesen nem vesz titeket észre.

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.03.03. 17:01
Szerző: Avaldir Osberon
Fázik. Összemocskolt, sárba mártott fölsőjét a mocsárlények hulláinak hagyta ajándékul, csupasz, szőrös felsőtestén pedig lecsapódik a cédrusmocsár párája. Szeme elvileg már javul, de gyomra ürességtől kong és még ivóvizet sem találtak elalvásuk előtt mivel szomjukat olthatták volna tovább. S a kulacs mind a mocsárlények 'verejtékétől' dagad. És még a kastély sincs sehol! Ökölbe szorul keze, előkapja egykezes számszeríját s fentről jól rászegezi a lámpástartó némberre:

- Megájjáéa! Rivall félhangosan az alattuk cuppogósan cammagóra s kérdően pillant el Vera felé. Csak félhangosan. Nem szeretné megbolygatni ennél jobban a cédruserdő esti, tücsökciripeléssel gazdagított nyugalmát.
- Mondd csak té! Merre van itt a legközelebbi falu? S ha ezzel megvagy, mondd csak, merre van itt egy hatalmas kőház? Netán kastély ha esetleg ismeretes ez a név így neked. De aztán semmi hirtelenség, különben hamar megszalad a vessző! Fenyegeti meg mély hangon. Mégis Vera már kezdi megszokni Avaldir furcsán ütemes beszédét s belehallhatja, hogy bizony, csak félig tréfál. A legutolsó dolga lenne kilyuggatni ezt a szegény vándort, amennyiben tényleg szegény és vándor.

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.03.07. 19:45
Szerző: Veronica de la Fuente
Villámló szemekkel pillant Avaldirra, amikor az visszanyomja őt a helyére, de nincs érkezésük megvitatni a dolgot, mert már jön is a szekér. Nyugton marad hát inkább, és az öregre figyel. Látván az átlagosnak tűnő rakományt és a magányos vénséget, akár meg is nyugodhatna... de mégis miféle kereskedő kockáztatná meg az árujával az utat éjszaka a mocsárban, kíséret nélkül, mocsári szörnyek koncául? A zsoldosra pillant, majd jobbnak látja, ha ő is megszólal.
- A társam úgy érti, hogy szívesen fogadnánk az útmutatását, ha nincsen ellenére, és.. ha akad magánál néhány falás étel és egy kevés víz, nem maradunk hálátlanok. Utazók vagyunk, akiken kifogott e barátságtalan vidék.

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.03.10. 04:48
Szerző: Zerathin
A hirtelen hang gyorsan felriassza félálmából a öreget és, bár a hang forrását érteni véli, de ezen kívül nehézkesen tudja elképzelni, merre lehettek pontosan. Fel is rázza kicsit a gyeplőt ébredésében, de ez következmények nélkül marad. Ezeknek a jószágoknak már mindegy, ha egy kicsit felpaprikázott a hangulat körülöttük. Azért egy jelzésértékű húzásra megállnak. Egyedül a vessző szóra ijed meg, nem kell látnia ahhoz, hogy elhiggye. Lassan indulnak be agyi kerekek, megrágta már őket a rozsda.
-Öhm... nem tudok semmiféle kastélyról. De kőépületnek ott a templom... Bár szerintem az még nincs kész... Muszáj kőből lennie? Mert egy kis szentély nálunk is van. És friss víz is. Nálam most nagyon nincs semmi, csak hal.
Sok segítséget nem kaptak, de a szándék jelen volt, még ha kicsit visszafogottan is.

Re: A Wermiron kúria titka

Elküldve: 2018.03.11. 19:44
Szerző: Avaldir Osberon
- Akkorrrrr... Pörgeti meg a szó végét, hogy fokozza a feszültséget.
- Élünk mind a hal, mind a víz adta lehetőséggel de a szekér kényelmével nem. A hal nyers-é vagy füstölt-szárított tehát-e... rögtön fogyasztható? Felesleges gúnya akad nálad? Mert ha igen, idevele. S a kulacsod is, ami víztől, netán bortól dagad. Akármilyen poshadt vagy lőre, ide vele. S ha ezekkel meg vagy, nem szólsz egy szót sem, egyszerűen odébbcihelődsz. Csettint határozottan hármat a levegőbe. S akkor nem lészen baj. Klappol hozzá a nyelvével.
- Ha viszont, nem ehetőek az élőként vízben ficánkolók, akkor az erszényeddel fizetsz, hogy elkerüld a vessző csípését. S ha netán akad tenálad valami gyógyfű vagy bármilyen dolog mi segít rendbe hozni a beteg szemet, ne felejtsd ki azt sem. No! Tedd csak oda le ni, a fának a tövébe, aztán tempózz innét!