Hozzászólás#6 » 2017.07.01. 21:09
- Az Alkonykirály 2. rész -
A dalnok figyelme Rhianon felé fordult, s nagy mosollyal állt fel, lesimítva a fekete, széles övvel lefogott selyem köntöst.
- Rhianon! De örülök, hogy látom! Sikerült befejeznie a könyvet, amit olvasott? - Nagy örömében még meg is ölelte barátilag a leányt, mintha rég nem látott kedves barátot köszöntött volna.
- Leszek hát ő, ha kívánod! – Felelte, míg karjai ölelő marasztalással, mint a könnyű nyáralkonyi szellő fogták körbe a másik karcsú derekát, s orra hegye a másikét érte egy pillanatig. - A könyvet? Hát hogyne.. meghidd, kedves, én írtam azt a könyvet, amiből az ifjak szerelmes szavakat lopnak, hogy egymás fülét kényeztessék vélük. - Kaccantotta dorombolón.
- Tehát költőnő... – Húzódott hátrébb a dalnok a másik öleléséből. - Micsoda meglepetés! És mily álnéven bódítja a szerelmes ifjak szívét, kedvesem? Megvallom, örülnék, ha végre egy épkézláb műkedvelőbe botlanék itt!
- Költőnő... - Ízlelgette a szót, majd vidáman csettintett. - Hogyne, hiszen szoknyám van! - Kacagott aztán. - Jobbára csak Alkonykirályként ismerik szavaim, bár csak léha csacskaság mind, illatos, de apró áldozatok a vágy oltárán.
- Ismertem egy Alkonykirályt... nem mondhatnám, hogy kedveltem. Félek már nem él. - Kacarászta, majd jóízűt kortyolt a nektárból. - Óóóh de udvariatlan vagyok! Minden bizonnyal szomjazol e hőségben! Nektárt? Mennyei az íze!
- Ilyen ajkakról nehéz visszautasítani a kínálást - Mosolyodott el, és helyet foglalt Jezabel mellett, lábait keresztbe téve combjáról már-már illetlen mértékben csúszott fel a köntös, ám mit sem törődött vele.
Rámosolygott Rhianonra, és egy tálat nyújtott felé, málna és datolya sorakoztak rajta, ám mintha sose akartak volna kifogyni.
- Segíts megenni, mert mintha sose akarna elfogyni. Bár nem is baj, nagyon finom! Főleg a datolya... szinte bűnre csábító.
- Hát oly szentéletű volnál, hogy csábítani kéne? - Csippentett két ujja közé egy szem gyümölcsöt, apró nyelve hegyével érintette azt dévajul, majd nevetve bekapta.
- Egy kis csábításnak mindenki örül, nemde? –Kacarászta Jezabel jóízűen. - Végtére is, a férfiak szeretik megkapni, ami megilleti őket... miért adnánk kényük s kedvük szerint, a semmiért? – Nem igazán tudta felidézni, hogy jutott ide a beszélgetés fonala, de nem is épp zavarta. Jóleső csintalansággal szopogatta le az édes nedvet az ujjáról, a datolya mézes zamata bódító volt.
- Oh, a tapasztalat mély titkúsága… - Duruzsolta pajkosan. A semmiből termett a kezében és Jezabel előtt is az ezüst kehely, csordultig aranyborral. - Van tán olyan férfi, kinek kedvét lesed?
- Neeem, nem mondhatnám. – Mondta a dalnok egy mosollyal, vállát megrántva. - Nekem olyat nem lehet, hacsak nem akarom, hogy szerelmem egyben a sötét végzete is legyen, mert oly átkokat akasztanék nyakába, melyeket halandó elme felfogni nem bírna. - Valami rá nem jellemző nemtörődömség van a hangjában, mosolyogva hajol közelebb a másikhoz, mintha titkot súgna. - Én a legmélyebb sötétség szajhája vagyok. És Ő elég féltékeny... és dühös.
- Hmm... királyi vérnek vélnélek, ha nem tudnám, hogy szajha vagy. - Komolyodott el, de a játékos csillanás szemében megmaradt. - Ámbár szajhának lenni néha üdvösebb, hisz bármit megtehet bűntudat nélkül, miről a hercegnő csak álmodozhat. Legyen hát a mai nap a gondtalanság és a szertelen felelőtlenség ünnepe. - Nyomta Jezabel kezébe a kupát, s koccintotta hozzá a sajátját.
- Remek ötlet... egyébiránt az, hogy az ő szajhája vagyok, egyben egy rang is. Ők így nevezik asszonyaikat... de én vagyok az egyetlen, aki boldoggá teheti, kedvesem. Tehát nem tévedtél... amiként ő a mélysötét éji borzalmak királya, jogos helyem szerinte oldalán lenne, mint királynője. Ahh... jaj megint oly komor témák! Nézd, de édes az a faun!
A grófnő előre mutatott az egyikre, aki épp égő fáklyákkal zsonglőrködött, s minthogy szomjazott, megízlelte az édes nedűt. Rhianon kikacagta a faunt, gyöngyöző nevetése maga is csilingelő dallam volt. Bár könnyeden kortyolgatták a bort, mintha az sem akart volna egyetlen cseppel sem fogyni.
- Fárasztó lehet egyetlen férfi mellett, folyton készen állni, mikor szottyan éppen kedve reánk - Játszott ujja a kehely száján. - S mi történik, ha a te véred pezsdül meg, s elragadnád, amire vágysz? Tán kivárod türelemmel, míg rabtartód érted csenget? Az oly méltatlan volna hozzád... aligha hiszem, hogy megtűröd a rád kényszerített zablát…
- Nem tűröm, hogy zablát tegyen rám. - Nevette el magát ismét. - Amíg ő vágyik utánam, én nem vágyom az ő figyelmességére. S ha úgy hozza a kedvem, hát miért ne kereshetném más férfiak társaságát? Néha csak a bűbáj kedvéért. Néha a pillanat hevében. De minthogy nászi ágyunk egyben koporsója is lehet, ódzkodom a szerelemtől, kedvesem.
- Nos ha így van, s a ma éjjel már úgy is a dévaj titkoké.. kár lenne veszni hagyni egy ilyen esküvést..