Nyárközép Éjjele

Lejátszható kalandok, hirdetések.
A játékhoz kérjük, jelentkezz be!
Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#1 » 2017.06.17. 21:40

Kép

Az Egron Birodalom minden népének adatik tudtára!

Az Egy Földi Helytartója, a Nagy Tiszteletű s Örök Fényben Fürdő Abelard Főatya, ki második ezen a néven, elrendeli, hogy minden nemes és nemtelen birodalma minden apró zugában és nagyvárosában ezen év Napisten havának 24. napján máglyát gyújtson a főtéren, a szentélyek előtt, s tüzet az udvarán, az örök fénynek pedig üsző húsával, zsenge búzakalász hajtásával vagy a kerteknek s réteknek virágaival áldozzon a Fény Istenének dicsőségére.

Kelt a Fény Megtestesülésének 1402. évében, Napisten havának 16. napján.


Kedves Játékosok!
A Kastély a ködben csapata 3 napos szabad játékot hirdet 2017. június 22-24. között , mely a Nyárközép Éjjele nevet viseli. A játékban a sziget és a kastély megváltozik egy kicsit, és ehhez kapcsolódóan bárki szabadon mesélhet majd saját és társai szórakoztatására!

Nyárközép éjszakája Napisten havának 24. napjára esik, de jövetelét már néhány estével korábban is észrevenni.
A három nap alatt tündérek, faunok, szatírok jelennek meg a Köd-szigeten, s amilyen kedves, ártalmatlannak tűnő teremtmények, épp annyira csintalanok is, hisz furcsa mód buja szerelemre sarkallják pogány játékaikkal, dalaikkal, sőt varázslataikkal is a kastély lakóit. A kertben és az udvaron tanyáznak elsősorban, de nem restek betérni a szalonba vagy a fürdőbe se! Itt-ott elrejtenek egy-egy italba vagy ételbe afrodiziákumot, buja táncokat lejtenek, s általában éj közepére kerekítenek egy kellemesen visszafogott orgiát.
A labirintus viszont éjjel s nappal baljós borongós sötétségbe borul, bemenni veszélyes, akármi lapulhat bent, mely a sötétséghez tartozik.

Bár Nyárközép Éjjelének hagyománya egy ősi pogány szokásra nyúlik vissza, később a halandó elme más istenekhez kötötte e babonát, így Egroniában manapság már a legtöbben csak úgy ismerik a történetet, hogy ha Nyárközép éjszakáján máglyát gyújtanak, azon illatos friss virágokat égetnek el, s egész éjjel őrzik a tüzét, akkor a fény istenei jó néven veszik az áldozatot, s egész évben bőséget és boldogságot hoznak a felajánlóknak. Jellemzően közösségek együtt építenek sátorjellegű máglyát, s felváltva őrzik annak tüzét hajnalig, így a szerencsések láthatják a néha megjelenő csodás fényeket a különös, királykék színezetű égbolton.

Jó szórakozást a játékhoz!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#2 » 2017.06.29. 19:00

1. nap.

- A rókatündér -

A kastély szigetén madárcsicsergős hajnal virradt. Már a környező ligetből hallani lehetett a pánsíp és duda vidám játékát, a nap elő- előtört az esőfelhők közül, szivárványhíd ívét húzva a kastély fölé, s a surrogó lombok között tündérmanók kacarásztak. Csak idő kérdése volt, s a pajkos tündérnép bemerészkedett a kastély udvarára és kertjébe is, hogy nektár és ambrózia lakomával ünnepeljen, pajkos játékkal incselkedjen a lakókkal.
Rorschach a kastély előtti réten heverészett egy széles lombú fa vetette árnyékban, és csukott szemmel szundikálva élvezte a pihenést. Álmából előbb a halk neszek, majd az orrába kúszó különös illatok riasztották fel. Füle megmoccant, s mélyeket szipogva ébredezni kezdett, nagyot ásítva nyitotta ki szemeit, s pislogott körbe még félálmában, de körötte senki nem volt. Az illatok egyre inkább ismerőssé váltak számára: vágy és szerelem illatai, a testiség aromája szökött orrába, s borzongatta érzékeit. A vulpe egy darabig csak szimatolta a levegőt, majd valami különös, mélyről jövő, ösztönös késztetés által vezetve tápászkodott fel, s kezdte követni a neszeket s illatokat.
Alig néhány lépést kellett csak befelé haladnia, s egy bodzabokor takarásából oly látvány tárult a szeme elé, melyben még sosem volt része. A tisztás közepén alacsony máglyarakás égett, illatos virágok hamvadtak el a tűz martalékaként. Körötte a nedvesen csillogó harsány zöld fűben tündérleányok hajladoztak kecses mezítelenséggel, csacsogtak s daloltak a közöttük letelepedő szatírok zenebonája közepette. Körben mindenfelé kupák és kancsók, magas réztálakon édes gyümölcsök járnak kézről kézre, finom érintések simulnak el lopott dévaj mosolyok között. Az egész jelenet egyetlen buja örömöt hirdetett, mely a vulpe ösztöneit is felébresztette, teste önkénytelen bizsergéssel és feszültséggel reagált rá. Talán az egyik tündér épp rá nézett? Vagy csak képzelte volna? Némi győzködés után összeszedte minden bátorságát, s kilépett a tisztás szélére. Esetlen, akár ember fiúcska a bordély kapujában, toporgott kicsit, s reményei végül beigazolódni látszottak: az egyik mézszőke tündérlány mosolyogva nyújtotta felé a kezét.
Egyetlen szavukat sem értette zsongó-bongó beszédükből, mégis mintha mindent megértett volna, ahogy közéjük telepedve előbb zavartan, majd egyre bátrabban szedte a gyümölcsöket, nyelte a kupákból a nektárt, s élvezte a leányok incselkedő simogatását bundáján. Ünnepelt, s bár szó nem hangzott el, mégis tudta, hogy a Fény Édes Királynőjének szerelméért áldoznak a test örömével, így várva királynőjük eljövetelét, hogy boldogsága beteljesedjen a Sötétség Kacér Urával, s újabb csillagképek szülessenek szerelmükből, öccsei s húgai Hajnalnak és Alkonyatnak, a körforgás hercegeinek!

Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#3 » 2017.07.01. 19:41

2. nap

- Az elbájolt ló 1. rész–

Veronica de la Fuente gondolataiba kellemetlen csípett a rossz előérzet, hogy valami meglepetés várja megint a kastélynál, holott még csak a ligeten át enyhén emelkedő kaptatón vágtatott felfelé. A víg muzsikaszó és éneklés immáron nem csak a háta mögött túlnan hagyott települések felől szólt, hanem a kastély udvaráról is hallani vélte, s olykor-olykor gyanús kis lényeket látott keresztülröppenni a bokrok között, így aztán az istálló előtt érthetően vegyes érzésekkel ugrott le a nyeregből.
- No hát! Tán megcsutakolnál mihamarább szép Veronica! És abrakolnék is egy jót! - Szólt a lány közelében az ismeretlen hang, mibe kunkorodó nyihogás is bőven vegyült.
- Tessék?! - Pillantgatott maga mögé, miközben lova nyakából levette a kantárt. Erős gyanakvás szúrt belé…
- Oh! Óvatosabban, drága leány! - Jött a fájdalmas nyerítés válaszul, hisz Délceg kantárját kissé megrántotta jó gazdája. Most amaz mellső patájával dörgölte zablája helyét, míg bús szemeit függesztette Veronicára, ki összevont szemöldökkel s tátva maradt szájjal bámulta saját lovát, elengedve a kantárszárat.
- Álmodom?
- Hogyan álmodhatnál, amikor itt állok éppen előtted! - Egyenesedett hátsó két lábára a táltos, még toppant is hozzá. - Ha akarod, meg is csíplek, így ni! - Lépett közelebb, és két patájával, nyelvét kibiggyesztve ormótlan mozdulatokkal, ám felettébb koncentrálva kívánta összecsippenteni gazdája karján a bőrt, meglehetős sikertelenséggel... de rendületlenül próbálkozva.
- Hőha! – Veronica ámulatából hirtelen ocsúdva próbálta volna elkapni a lova kantárát ismét, és a zabla nyomatékával kényszeríteni vissza négy lábára. Azonban a ló nem hogy négy lábára, de egyenesen a farára puffant.
- Miért gyötörsz így te álnok? Hát nem voltam hű társad eddig? Mivel érdemeltem, hogy így büntetsz?
Veronica a komédián alaposan fölhergelve magát rántott kardot környezetét figyelve maga körül.
- Nem ez az első alkalom, hogy Délceg rovására űz itt valaki tréfát, és a Szent Vérre mondom, ha bájolását be nem fejezed, akárki is légy, ha megtalállak, én kérdezni nem foglak, csak karmazsin cseppjeid kenem a kapu falára!
A ló nyehegő szenvedésébe csilingelő kacaj is vegyült Veronica füle mellett. A lány hirtelen kapott oda, elcsípni igyekezvén, bármi légyen is az, s ujjai apró, törékeny testre kulcsolódtak, mely akár kabóca is lehetett volna, ha nem épp Nyárközép Ünnepét ülték volna. Apró tündérlány vergődött a markában, kétségbeesetten cincogva, nyöszörögve a szabadulásért.
Ezt az időpontot választotta Rorschach és Kai is, s valahol Avaldir is, hogy visszatérjenek, bár külön-külön útjaikról, de a kastélyba. Rorschach üdvözletére Kai ráncolt homlokkal mutatott Veronica felé.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#4 » 2017.07.01. 19:42

- Az elbájolt ló 2. rész–

- Üdv Ror... ööö a hölggyel és a lovával mi a helyzet?
- Fogalmam sincs... - Nézte a vulpe is a jelenetet. – Lehet, hogy még mindig álmodom. - És ezzel egyik ujjával megbökte Kai-t hogy lássa valódi-e, de valóban annak is tűnt, hát visszafordult Veronicához. - Hé, a lovadba meg mi ütött?
- Azt én is nagyon szeretném tudni! - Csattant fel a lány, majd pillantott villámló szemekkel a markában tartott tündérre. - Felelj hát, mi történt a lovammal?! De az igazat szóld, különben ma vettél levegőt a hazugságokhoz utoljára!
- Pergő volt! Ő átkozta meg a lovadat, jajj!- Visongta a tündér kétségbeesetten. - Éppen a dolgát végezte egy lapu alatt, amikor te meg a lovad letiportátok orvul! Utolsó lehelete volt, amivel megátkozta a lovadat: „Legyél oly rút és balga, mint kit a hátadra engedtél!”
- Úgy! S ha ez egy átok, azt bizton meg is lehet törni! Tudod-e módját, mondd? - A lovát ért nem is oly régi incidens óta túlzottan is érzékeny volt a leány a lelki világa, s bizony, ha meglelte volna Pergő földi maradványait, még egyszer megtiporta volna csizmája sarkával.
Kai és Ror csak értetlenkedve hunyorogtak a felbőszült vörös hajú, heves természetű leányzóra, nem nagyon látták, mit tart a kezében.
- Mi van a lóval? – mérte végig a flind az állatot.
- Megátkozták, hallhattad... ezért viselkedik ily méltatlanul szerencsétlen állat! - Pillantott Veronica az egyébiránt párját ritkító csődör szánalmas állapotára.
- Ehm, nem mondom, hogy az átkok szakértője volnék, de nem látom mi rajta az elátkozott. - Vakarta a fejét Kai.
- Úgy a szemed tán kimarjult a helyéről?! Mikor láttál te ily nemes állatot ennyire nemtelenül viselkedni még, hogy mindezt ne tartsd tarthatatlannak?! – Pirított vissza Veronica epésen, de a kezében tartott kis lény ekkor ficánkolva beszélni kezdett.
- Csak szűzleány csókja oldhatja fel az átkot! - Hadarta a szorongatott tündér. - Az is csak újszülött csillag fényében! Eressz hát el, kérlek!
- Újszülött csillag fényében? S mikor ragyog olyan az égen? Az esthajnalcsillagra gondolsz tán, mely a legelébb gyújtja meg pilácsát az esti égbolton?
- Ha jól hallottam arra még várni kell, egészen ennek az ünnep dolognak a végéig. – Szólalt meg ekkor váratlan a vulpe, eszébe jutván, mit zümmögtek a tündérek.
- Nem! Nem, te bolond, hát ezt sem tudod? Nyárközép estéjén a fény leánya keresi a sötétség kacér urát, hogy teremtésükre emlékezve egymásba forrjanak. Nászukból új csillagok születnek, annak a fényében csókolja meg a szűz a lovadat!
- Az ünnep... végén? - Rohanta meg újfent az enyhe kétségbeesés, megest megsimítva a tobzódó állat orrát, fejezné már be a nyafogást. - Megbocsáss, de ezzel a címmel magam is rendelkezek, miért ne csókolhatnám hát én azon a bizonyos éjszakán?
- Nemaddiga'! Az éj urának és a fény leányának egymásra kell találnia, csak így nemzhetnek csillagot. De amíg egymást keresik, és nem lelik a másikat, hiába minden! Vezesd el a mátkákat egymáshoz, ha visszakívánod a paripád! - Majd a tündér prüsszentett egyet, s már ott sem volt.
Kai és Rorschach sok szerencsét kívánva oldalgott el, s Veronica is jobbnak látta biztos helyre vezetni két lábon billegő lovát, ki csacska dalocskát nyerítve követte gazdáját.
- Gyí te paci,gyí te fakó,
Fuss csak kicsi Ráró!
Széna, szalma vár rád,
Húzzad hát a szánkát!


Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#5 » 2017.07.01. 21:08

- Az Alkonykirály 1. rész -

Ez a nap is érdekesen indult... talán, mert a kristályosan csillogó vizű szökőkutakban apró, tenyérnyi tündérkék és manók pocskolták egymást, a fürdőben egy buja vízi nimfa fürdőzik, a hátsó kertben pedig a nagy tölgy alatt két faun és három tündér piknikezik nektárt szürcsölve, málnát szemezve, vidám dalokat énekelve.
A messzeségben harangok kondultak, égre zengő szentének kélt, ahogy az alkonyat közeledtével a környező falvakban véget ért a vecsernye. Az egyház legszentebb ünnepe volt a mai, hiszen a legyőzhetetlen nap fénye diadalt arat a hit szerint a teremtés árnyéka, minden sötétség felett. Amint eljött az alkonyat, az atya meggyújtotta a szent tüzet, mit aztán a templomkapun kitóduló népek fáklyákra, gyertyákra osztottak, s kezdetüket vették a vidám énekszóval kísért körmenetek. A falvakat a rontások ellen, a földeket a termékenységért kerülték körül.
Jezabel épp a tornácon ücsörgött, ha már olyan kedvesen megkínálták a nektárral e különös kis népek. Talán az utóbbi az oka, hogy olyan felhőtlen jókedve volt, mintha soha életében semmi nem nyomasztotta volna. No meg, mert legalább volt, aki együtt szórakozott vele. Hisz míg a faunok eljátszottak sípjaikon, dudáikon, addig tanított néhány dalt a tündéreknek, s viszont... olykor leginkább tünde nyelven, hisz talán az az, amit mind megértettek.
Rhianon úgy ébredt a kertben, ahogy az álom érte: a jázminlugas alatt, kezében a leányregénnyel. Nem is rémlett neki, mikor szenderült el, ásítva nyújtózott, és törölte ki az álmot a szeméből. Ki tudja, meddig tartott az álom, de mint aki újjászületett, úgy érezte most magát, mélyet kóstolt a kert buja illataiból, mi édes bizsergést ébresztett testében. Ez volt az ő ideje, a nyári alkonyat, vére huncut követeléssel pezsdült meg, s vágytól remegőn sóhajtott az alkonyba. Tekintete megakadt csipkefehér leányköntösén, nem kevés meglepetést okozva neki, ám ekkor ragyogó Anselm-bogarak reppentek fel, világló glóriát vonva feje köré, apró tündérlények sorjáztak elő, vállára ülve csiviteltek neki zörgő hangjukon: „Köszöntünk Alkony Ura, szüzek sóhajtása, csalogány estéli szava!” Ő pedig mosolyogva fogadta a hódolatot s egy gondolatain átillanó kacér érzet vezérelte tova rajongó népétől kísérve. Meztelen, karcsú lábfeje a harsogó zöld fűbe merült, ahogy csalfa kíváncsisággal elindult a kerten túl emelkedő tornyok és falak felé.
Elámult a kőből rótt csoda méretein. Nem ínye szerint való volt az épített hajlék, de ahogy az összeért a természettel, igazán bámulatra méltó volt. Közelebb érve a verandán kacarászó nőszemélyt pillantott meg, izgatott bizsergés uralta el testét, ajkát kuncogva harapta be. Pajkos mosollyal szökött fel a verandára, míg Jezabel kellemes dalocskát énekelve cirógatta meg az egyik vállára szálló tündér állát. Macskaként dörgölőzött az egyik karcsú oszlophoz, kék szeme is éppen akként villogott, mint a zsákmányra leső bundás jószágé.
- Túl szép az alkonyat, hogy egyedül töltse az ember leánya. - Szólt a hollóhajúhoz titokzatosan.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#6 » 2017.07.01. 21:09

- Az Alkonykirály 2. rész -

A dalnok figyelme Rhianon felé fordult, s nagy mosollyal állt fel, lesimítva a fekete, széles övvel lefogott selyem köntöst.
- Rhianon! De örülök, hogy látom! Sikerült befejeznie a könyvet, amit olvasott? - Nagy örömében még meg is ölelte barátilag a leányt, mintha rég nem látott kedves barátot köszöntött volna.
- Leszek hát ő, ha kívánod! – Felelte, míg karjai ölelő marasztalással, mint a könnyű nyáralkonyi szellő fogták körbe a másik karcsú derekát, s orra hegye a másikét érte egy pillanatig. - A könyvet? Hát hogyne.. meghidd, kedves, én írtam azt a könyvet, amiből az ifjak szerelmes szavakat lopnak, hogy egymás fülét kényeztessék vélük. - Kaccantotta dorombolón.
- Tehát költőnő... – Húzódott hátrébb a dalnok a másik öleléséből. - Micsoda meglepetés! És mily álnéven bódítja a szerelmes ifjak szívét, kedvesem? Megvallom, örülnék, ha végre egy épkézláb műkedvelőbe botlanék itt!
- Költőnő... - Ízlelgette a szót, majd vidáman csettintett. - Hogyne, hiszen szoknyám van! - Kacagott aztán. - Jobbára csak Alkonykirályként ismerik szavaim, bár csak léha csacskaság mind, illatos, de apró áldozatok a vágy oltárán.
- Ismertem egy Alkonykirályt... nem mondhatnám, hogy kedveltem. Félek már nem él. - Kacarászta, majd jóízűt kortyolt a nektárból. - Óóóh de udvariatlan vagyok! Minden bizonnyal szomjazol e hőségben! Nektárt? Mennyei az íze!
- Ilyen ajkakról nehéz visszautasítani a kínálást - Mosolyodott el, és helyet foglalt Jezabel mellett, lábait keresztbe téve combjáról már-már illetlen mértékben csúszott fel a köntös, ám mit sem törődött vele.
Rámosolygott Rhianonra, és egy tálat nyújtott felé, málna és datolya sorakoztak rajta, ám mintha sose akartak volna kifogyni.
- Segíts megenni, mert mintha sose akarna elfogyni. Bár nem is baj, nagyon finom! Főleg a datolya... szinte bűnre csábító.
- Hát oly szentéletű volnál, hogy csábítani kéne? - Csippentett két ujja közé egy szem gyümölcsöt, apró nyelve hegyével érintette azt dévajul, majd nevetve bekapta.
- Egy kis csábításnak mindenki örül, nemde? –Kacarászta Jezabel jóízűen. - Végtére is, a férfiak szeretik megkapni, ami megilleti őket... miért adnánk kényük s kedvük szerint, a semmiért? – Nem igazán tudta felidézni, hogy jutott ide a beszélgetés fonala, de nem is épp zavarta. Jóleső csintalansággal szopogatta le az édes nedvet az ujjáról, a datolya mézes zamata bódító volt.
- Oh, a tapasztalat mély titkúsága… - Duruzsolta pajkosan. A semmiből termett a kezében és Jezabel előtt is az ezüst kehely, csordultig aranyborral. - Van tán olyan férfi, kinek kedvét lesed?
- Neeem, nem mondhatnám. – Mondta a dalnok egy mosollyal, vállát megrántva. - Nekem olyat nem lehet, hacsak nem akarom, hogy szerelmem egyben a sötét végzete is legyen, mert oly átkokat akasztanék nyakába, melyeket halandó elme felfogni nem bírna. - Valami rá nem jellemző nemtörődömség van a hangjában, mosolyogva hajol közelebb a másikhoz, mintha titkot súgna. - Én a legmélyebb sötétség szajhája vagyok. És Ő elég féltékeny... és dühös.
- Hmm... királyi vérnek vélnélek, ha nem tudnám, hogy szajha vagy. - Komolyodott el, de a játékos csillanás szemében megmaradt. - Ámbár szajhának lenni néha üdvösebb, hisz bármit megtehet bűntudat nélkül, miről a hercegnő csak álmodozhat. Legyen hát a mai nap a gondtalanság és a szertelen felelőtlenség ünnepe. - Nyomta Jezabel kezébe a kupát, s koccintotta hozzá a sajátját.
- Remek ötlet... egyébiránt az, hogy az ő szajhája vagyok, egyben egy rang is. Ők így nevezik asszonyaikat... de én vagyok az egyetlen, aki boldoggá teheti, kedvesem. Tehát nem tévedtél... amiként ő a mélysötét éji borzalmak királya, jogos helyem szerinte oldalán lenne, mint királynője. Ahh... jaj megint oly komor témák! Nézd, de édes az a faun!
A grófnő előre mutatott az egyikre, aki épp égő fáklyákkal zsonglőrködött, s minthogy szomjazott, megízlelte az édes nedűt. Rhianon kikacagta a faunt, gyöngyöző nevetése maga is csilingelő dallam volt. Bár könnyeden kortyolgatták a bort, mintha az sem akart volna egyetlen cseppel sem fogyni.
- Fárasztó lehet egyetlen férfi mellett, folyton készen állni, mikor szottyan éppen kedve reánk - Játszott ujja a kehely száján. - S mi történik, ha a te véred pezsdül meg, s elragadnád, amire vágysz? Tán kivárod türelemmel, míg rabtartód érted csenget? Az oly méltatlan volna hozzád... aligha hiszem, hogy megtűröd a rád kényszerített zablát…
- Nem tűröm, hogy zablát tegyen rám. - Nevette el magát ismét. - Amíg ő vágyik utánam, én nem vágyom az ő figyelmességére. S ha úgy hozza a kedvem, hát miért ne kereshetném más férfiak társaságát? Néha csak a bűbáj kedvéért. Néha a pillanat hevében. De minthogy nászi ágyunk egyben koporsója is lehet, ódzkodom a szerelemtől, kedvesem.
- Nos ha így van, s a ma éjjel már úgy is a dévaj titkoké.. kár lenne veszni hagyni egy ilyen esküvést..


Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#7 » 2017.07.01. 21:10

- Az Alkonykirály - 3. rész -

Ujjai közé csippentve a másik könnyű ében fürtjét, utolsó szavait suttogva a borba kortyol, és Jezabel ajkára hajolva csókkal itatná azt meg az éj balzsamos nektárjával. A dalnok kacagó, dévaj jókedvvel hajolt el a másik bizalmas közeledése elől.
- Megbocsáss, kedvesem... Bár gyönyörű ifjú hölgy vagy, én nem leszek szépséged megrontója! Talán bizony fejedbe szállt a bor...
- Megrontani csupán azt lehet, mi romlatlan. Úgy nézek én ki,mint aki szerzetet fogadott, szépem..? –A kortyot mohón nyeli le, az ajkai szegletére csordult cseppet ujjával itatja fel, s macskamód nyalogatja le.
- Azt mondanám, igen... de talán bizony tévedek, s kettőnk közül mégsem én vagyok a szajha. - Nevetett fel ismét a hollóhajú, és mosolyát a bor mögé rejtette aztán. - Ühmmm... nahát, ez se akar sose kifogyni?
- Talán csak a kellő elhatározásra vár az a kehely. Talán nem is akarod azt igazán kiüríteni. – Állt fel ültéből, nagyot nyújtózván karcsú, ingerlő leányteste teljes hosszában.
- Nem baj, jó így is. – Vont vállat némi bizonytalan pislogás után. Az édes bor itatta magát, ő maga pedig kissé kapatos lett talán. Maga is felállt, s befelé kívánkozott indulni a szalonba. - De a köd leszáll, és az éj ránk köszönt. Jobb lenne talán bent.
Rhianon sem kívánt kint időzni, mosollyal válaszolt csupán, és beillegett a terembe. Csodálkozva bámult körbe, s elismerően füttyentett a látványra. A szalonban aztán szembe fordult Jezabellel, s félrebillentett fejjel, érdeklődve tekintett rá.
- No és most?
- Nos... Még egy verset sem hallottam. Talán lóvá teszel, te lány, s nem is vagy költő... - Nevette el magát, leheveredett a szofára. - S főleg nem az Alkony királya.
- Nos legyen… de egyetlen vers,nem több! – Egy pillanatra elgondolkodott, majd kecses léptekkel sétált a dalnokhoz. -
Végső búcsút alig hogy vett vala
a síró regtől bíbor napgolyó,
éjszín Oberón már künn nyargala:
Sóvár vadász, szerelmet gúnyoló.
Egyszerre Titánia ott áll kór szívével
s szerelmet esdvén ostromolja hévvel
„Oh háromszor szebb mint én! – kezdi kérni –
dicső virág,páratlan gyönyörű,
Nymphákra árnyt vetsz, nincs ily báju férfi…”
S míg ajkairól édesen csorgott, akár a méz, a vers minden sora, lágyan ölébe vette Jezabel ében fürtű fejét, ujjaival játékosan simított a tincsek közé.
- Csalsz. - Emelte fel ujját a szőkeség felé a dalnok egy picit feddőn. - De emberedre akadtál. A király udvari drámaírójának sorait még magam is felismerem, noha nem is tudom... talán két éve már, hogy e szerencsés darabot bemutatta. - Kuncogott jókedvűen, hogy biza őt lóvá nem tették. - De figyelemre méltó az emlékezeted, hogy ily páratlan pontossággal felidézted a mester sorait.
- Honnan tudod, hogy a botcsinálta mestered nem az én soraimmal ékeskedik? - Fél szemöldöke felívelt, ajkán talányos mosoly játszott a kérdéssel.
- Ezt a kérdést szívesebben hallanám úgy, hogy a botcsinálta mester is jelen van. Amennyire pökhendi, annyira nagy hangon kérné ki magának. - Nevet fel még mindig rá nem jellemző könnyed felszabadultsággal, s hosszan figyeli a szőke lányt mosolyogva. - Furcsa...
- Kíváncsi volnék, a nagyhangú fűzfapoéta vajon kardra is kelne érte, ha az igazát kéne védenie. Mosolyodott el közben könnyedén, míg ujjai Jezabel homlokát, arcát cirógatták. - Mi volna furcsa?
- Te... vagy furcsa.
A dalnok fürkésző pillantása mögött az elme próbálta áttörni a bűbáj falait… minden siker nélkül. Felkönyökölt, letéve a kupa bort, hogy közelebbről szemlélje meg a másik arcát. Talán túl közelről is. De nem merte megtenni, mit valami furcsa késztetés diktált, melyet úgy érezte, nem a sajátja, mégis elfogadta.
- Ugyan. Eddig is ismertél, épp csak nem tudtad, hogy én vagyok az. Szűzleányok sóhaja, csalogány éji dala, éjfél csendje… - Az utolsó szavakat már csaknem a másik ajkára suttogta. Tekintete éteri hívású volt, feloldódni csábított. - Ha nem hinnéd, jöjj, s merülj el csodáimban!
A dalnok szép ívű ajkai simultak a nektár-édes, bortól illatos ajkakra. Puha, könnyű csókja egy pillanatra mohó szenvedélyre ragadtatta, mielőtt megzabolázta szerelemre és törődésre éhes ösztöneit. Egyszerűen csak hagyta, hogy elringassa a vágy tengere, de nem hagyta, hogy vad vihara tombolva csapjon át felette.
A szőke hajzuhatag a másik hattyúfehér nyakába omlott, míg lágyan kóstolgatta annak ajkait, puha bőrét. Rhianon érezte, amaz mily éhesen vágyta a gyengédséget és törődést, úgy vezette hát a csodák mezején, ahogy halandó férfi nem, csakis ő, az Est Ura tudhatta.
A szerelem drámai kiforrása után jóleső melegséggel pihent el Jezabel a másik mellett, a kandalló előtti vastag medvebőrön, fekete köntösébe takarózva... s a hajnal talán már egyedül lelte, hogy értetlen kószáljon fel a szobájába.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#8 » 2017.07.01. 22:57

3. nap

- A medvéből lett kecske 1. rész -

A nap melegét még a szitáló eső sem tudta lehűteni, kellemes langyosa a vulpe bundájában oszlott szét, ahogy a kastély közelében az egyik réten ácsorogva áztatta magát, mintha az eső nem csak az út porát lett volna képes lemosni. Hanem a fülét pásztorfurulya csiklandozó játéka, csengettyűk csengése és kecskemekegés ütötte meg. A szarvas-szakállas állatok szagára még a nyál is összecsordult a szájában. Szimatolva kezdett körbeforogni, tekintetével fürkészte a forrást, miközben fülét hegyezte a hang forrásának irányába, majd arra indult óvatosan. Egy kicsiny bokorcsoport mögött meg is lelte, amit keresett: Szatír játszott furulyáján a kecskenyájnak, kik vidáman bolondozva ugráltak a zenére, csak úgy kacagtak belé a nyakukba akasztott csengettyűjük. A szatír cifrázta a kecskéknek, jókat mókázva rajtuk.
- Hm... látom jókedvben nincs hiány. - Lépett ki a bozótos mögül üdvözlőn biccentve, felfedvén magát teljes elázott valójában. Pofáján csintalan mosoly terült szét. - Csak aztán vigyázz, nehogy még a végén lába kéljen az egyik jószágnak!
- Hozott Isten Róka uraság! - Intett neki vidáman a szatír, úgy tűnt, kicsit sem zavarja az eső. - Nem úgy van az! Az én nyájam csak szaporodik, fogyatkozni nem szokása. Ha meg elcselleng egy két szakállas,- tudod, hogy van ez- mindig kerül a helyébe másik. - Kacsintott cinkosan. - Mi járatban vagy errefelé?
- Hát csak erre jártam, és ide csalt a dallam. – Felelte egy vállrándítással.
- Kecske fülnek való az, a rókáknak inkább furkósbottal hegedülik el a nótáját, nem igaz? - Kacagott nagyot. - Én Kófic vagyok. Jöjj, früstökölj velem, ha már erre vetődtél. - Kínálta hellyel maga mellett a füvön, majd túrót, füstölt kecskehúst és cipót kerített.
- Hát csak próbálják meg, ez a róka harap! És talán én nem szerethetem a muzsikát vulpe létemre? - Sandított rá kérdőn, s a kínálásra hálásan bólintott, majd telepedett le mellé a fűbe. - Rorschach.
A bokor ekkor megrezzent, ugyancsak kék-zöldre vert képű élénk rozsdás hajú s szakállú férfi toppant a társasághoz. Vercole maga is a furulya hangját követte, sokkal tetszetősebb volt számára, mint a templomi énekek, melyeket a városban és falvakban zengedeztek mindenfelé.
- Azt hittem hajladozó nimfákat találok emitt, erre csak ti töltitek a kedveteket egymással. - Fonta karba mordul kezeit, s vigyorodott el a vulpét látva. - Csak nem a bundás koma? De rég láttalak... szerencsére. – Tette hozzá dörmögve, és közelebb lépett hozzájuk. - Reszelés előtt vagytok még, vagy már áldomást is ittatok e szép barátságra?
- Hát hogyne... én is örülök, hogy látlak. – Dünnyögte Rorschach a férfinak. - Merre jártál? Valaki már nagyon hiányolt….
- Üdvöz légy katona! Tán neked nem jutott a szerelemből, hogy így borongsz? Jer inkább lakomázz velünk! - invitálta Vercolét is a szatír.
- Ünnepeltem! - Kérte ki magának a férfi, míg az egyik vizes tuskóra letelepedett. Gúnyája csaknem átázott, de mit sem zavarta. - A dögszagú pincelyukak után kijárt, hogy rózsaillatúakba is beleüssem az orrom. Ha már van miből…
- Az bizony nem mód nélküli mulatság! - Nyugtázta Kófic a férfi szavait. - Magam is bolondulok értük! Oh Cloryss, be rég is meredt pásztorbotom harmatos dombod felett - Ábrándozott el egy pillanatra… -De tudjátok mit? Ha már így összehozott minket a jó sors, benne lennétek-e egy kis játékban? Tudjátok felénk úgy mondatik, a szatíron kívül nincs más legény, ki a mulatságok gátján mindig két patával megállana, s én kivált bajnok vagyok ebben. Hadd véssem fel neveteket botomra,mint kiket újfent legyőztem!
- Pontosan miféle játékra is gondolsz? – Pillantott a vulpe gyanakvón a szatírra.

Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#9 » 2017.07.01. 22:58

- A medvéből lett kecske 2. rész -

- Aranybor! - Kófic háta mögül kecskebőr tömlőt vett elő. - Igyunk versenyt! Ha legyőztök, és előbb berúgok, mint ti, kaptok egyet a kecskéim közül, ami egyenesen elképzelhetetlen!
- Mit gondolsz Rorschach? Szép jószágok, nem igaz? - Simogatta szakállát elgondolkodva Vercole. - Te pedig jó torkú fajzat vagy, s én is kihúgyoztam már vagy egy ökrös szekér árát. Elbánunk vele. - Kacsintott a vulpénak.
Rorschachnak kétségei voltak a győzelmet illetően, ám a zsoldos noszogatására aztán csak rábólintott. A szatír vigyorogva rántotta ki a dugót, nagyot húzott a tömlőből, és a róka felé nyújtotta. Az ugyan bizalmatlan szaglászott bele, de végül csak meghúzta, s járt tovább az ital a zsoldos felé, aki nem szerénykedett az ivás mértékével, hisz úgy vélte, egy ilyen jószágot fél vesével is leköröz majd.
- Szóval miben is olyan különlegesek ezek a kecskék? – Kérdezte a vulpe.
- Vad tájakon, ember nem járta réteken legeltetem őket, hát olyan varázsfüveket legelnek le, hogy a húsuk ellenállóvá tesz minden nyavalya és átok ellen. - Hencegte el Kófic büszkén, majd megnyakalta a tömlőt, és tovább adta a rókának.
- Hm... varázsfüvek mi? - Pillantott el a róka az állatok felé felélénkült érdeklődéssel, majd újabbat kortyolt a tömlőből, és adta tovább Vercolenak.
- Erről már hallottam ezelőtt. Az Alvidéki néphit tartja úgy, hogy némely füvektől erősebb, gyorsabb leszel, s az azt legelő állat is megtáltosodik tőle. – Felelte a férfi. újból meghúzta a tömlőt, megint csak nem szerényen.
Rorschahnak kezdett a fejébe szállni az aranyló nedű, mi úgy ütött, mint a tagló. Érezte, gondolatai mind inkább tompák, úgy tűnt, Kófic nem a levegőbe beszélt. Kezdett különös dolgokat látni, mik nem odavalók, példának okáért, hogy Vercole lefordult a tuskóról, mint a hátára borított teknős, jajveszékelve rángatózni kezdett, teste töpörödött, barna szőrt sarjasztott. Arca megnyúlt, szarvak törtek elő homlokából, és pillanatokon belül bakkecskeként mekeg kétségbeesetten.
- Hogy búsulnál meg, te mocsadék!
- Na róka uraság! Nem meg mondtam, hogy az én nyájam csak szaporodik, nem gyérül? – Kacagott kárörvendőn Kófic. - Megint nyertem. Gyere kecske, gyere, emitt a nyájad! Oh mily lakoma lesz belőled estére!
- Dögölnél mekk! Átmekktél a palánkon, hogy mekkném meg az anyád, de mekkházi! De mekknyomorítalak, ha addig élek is! - Kaparta a földet körmével amaz, majd leszegett fejjel, előremeresztett szarvakkal támadt volna a szatírra.
Azonban Kófic elővette a furulyát, és játékos dallamával kezdte csábítani az állatot. A vulpe pislogva meredt az eseményekre, majd az egész jelenet kezdett csillámosan összefolyni előtte, s nemsokára már elterülve a füvön szuszogva aludt. A furulya játékától a hajdani zsoldos szabadulni nem tudván kecsketáncba kezdett, s besorolt társai közé…
- Haszontalan vulpe! Ne hagyd, hogy szatírok faljanak fel! Ments mekk! – Kiáltotta még vissza, s elszökellt a nyájjal a bokrok közé.


Avatar
Mord
Hozzászólások: 424

Re: Nyárközép Éjjele

Hozzászólás#10 » 2017.07.12. 21:29

- Nyárközép éjjele 1. rész -

Jezabel alig evett valamit, a feje még mindig iszonyatosan szaggatott az előző, akkor még nagyon kellemes este után. Bár sok mindenre nem emlékezett, de a fejgörcse ékes példának bizonyult, hogy túl sokat ivott. Mégis, lovát elővezette, felszerszámozta, és dacára fájdalmának a nyeregbe lendült, hogy annak a mihasznának a keresésére induljon, akire napok óta várt, s nem mellesleg most már igazán aggódott is miatta. Nagyon mégsem siethetett, hisz néha úgy érezte, a nyeregből menten lefordul, ráadásul az erdő fái között fel-felhangzó kacarászó jókedv és zene, ha őt magát már nem is vonzotta (untig elég volt az előző este), de a lova valahogy mindig le-le akart térni az ösvényről a csörgődob és furulya szavának irányába.
- Hóóóte. Még mit nem! Az Egy nevére, elég legyen már, irány a gázló. –Húzta volna vissza minduntalan az ösvényre az állatot.
A hátas azonban táncos léptekkel szökellt fel, s fejét rázva, zabláját tépve végül elragadta lovasát, s egyenest a bacchanália közepébe cseppentek. Először fel sem figyeltek rájuk az ünneplők bolondos, szertelen kavalkádja közepette. A grófnő erőst rántott a zablán, s a pálcával aprót csattintott a fekete ló bőrére. Nem kívánt részese lenni egy újabb mulatságnak e tündérlények között.
- Indulj meg, vagy lókolbász lesz belőled. - Sziszegte halkan a foga között.
Ám a ló megmakacsolta magát. Kettőt bakolt, majd élesen jobbra kiugrott, s addig nem nyugodott, míg le nem vetette magáról lovasát. Azzal pedig peckesen elkocogott, hogy kacagó nimfákhoz térjen, kik készséggel becézték, simogatták az elégedett állatot. Jezabel egy bokorból kászálódott ki, apró bogyóit szedegette ki a hajából, ahogy felállt, bosszúsan pillantva az állat felé. Ezzel ugyan innen el nem ment volna, erre ő is rájött, így hát maradt a gyaloglás, de a nyeregtáskához így is hozzá kellett férnie. El is indult volna érte, ha nem toppannak rögtön elibe a készséges szatírok.
- Ah, szép hölgy éppen jókor érkeztél! Jöjj közénk, igyál a nektárból és engedd magad elcsábítani a muzsikától!
- Nem, köszönöm, tegnap épp eleget mulattam testvéreitekkel. Csak a lovamra van szükségem... - Hagyta volna is a szatírokat ott, hogy a lovához jusson töretlen. - Ha esetleg nem bájolnátok tovább... talán sikerülne is.
- De hiszen nem bájoljuk, szép hölgy! Ő is részelni akar az örömünkben, gyere hát, ne kéresd magad! Örvendj urunk és asszonyunk újbóli egymásra találásának!
- Hasztalan... – Sóhajtotta az égre emelve pillantását a dalnok, ám onnan segítség nem jött, csak az eső szemelt az arcába. - Jól van hát... A tündérkirály s királynője üdvére!
Elvett egy felé kínált kupát, baráti gesztussal emelte üdvözlésre, de nem volt oly ostoba, hogy ismét belekóstoljon. Szaggató feje emlékeztette rá, mi lenne a vége. Igyekezett elkerülni a dévaj vággyal csípője felé nyúló kezeket, de mindaz a jelenet, mi színe elé tárult azon a tisztáson, ugyancsak vörös pírral festették meg sápadt orcáját.

A szilaj kecske erős rúgásokkal és öklésekkel állt ellen az erőszakos, üzekedni vágyó nőstényeknek és szatíroknak. Pásztora ép danolászott valahol, s őt addig egy bokor mellé pányvázták, hogy ott káromoljon mindenkit, aki eszébe jutott.
Kecskeszíve nagyot dobbant, mikor látta, hogy sápadt alak emelkedett ki a tobzódó tömegből. A csatakürtök felharsantak, megjött a felmentő sereg!
- Jezabel! - Kiáltotta neki. - Jezabel! Ne igyon a borból!
A lány felismerte a hangot, tekintete a másikat kereste, és bizony dühös is lett, hisz ahelyett, hogy az egyességüknek tett volna eleget, az itt bujálkodott valahol!
- Óóó csak kerüljön a kezem közé, megfojtom... még hogy testőr... kondásnak se való fajankó... Mégis hol a pokolban van? - Hogy a kecske lenne... na arra végképp nem gondolt.
- Itt vagyok! A kökénybokorhoz kötve!- kiáltozta a dalnok felé, miközben szarvával épp arrébb öklelte egy értetlen fajtársát.
A lány pislogott egy-kettőt a kecskére, majd miután tudta, miként végződik a kecskék sorsa e pogány ünnepeken, hamar odasietett, hogy kioldja a nyakából a kötelet.
Közben lassan parázsra égett az örömtűz, s eljött az ideje, hogy az ünneplő sokaság a temérdek bort és nektárt jóféle kecskehússal csapassa szét. Elő is került a nyárs, és mit ad az egy, Kófic is, aki a nyáj felé tartott, hogy kiválassza a vacsorának valót. Épp akkor, mikor az álmából nemrég megébredt, a zsoldos nyomát kereső Rorschach is betoppant a tisztás szélére.
- Hát magadhoz tértél, Rorschach? - Kófic szélesen elvigyorodott Ror láttán. - Épp jókor érkeztél, most kezdődik a lakoma. - Ám a kecskét éppen a jövevény próbálta kioldozni. - Hé! Ereszted el azonnal!
- Lakoma? – Indult el a vulpe a kecske és az azt kioldani igyekvő lány felé, fogait Kófic felé villantotta fenyegetőn. - Abból a kecskéből ugyan nem!
- No ha ennyire kedved szottyant épp erre a kecskére, küzdjünk hát meg érte! - Ropogtatja meg ökleit kacagva a szatír Rorschach felé.

Vissza: “Kalandok és hirdetések”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég